2016. november 12., szombat

A lány, aki távolról tökéletes

Bírom ezt a Geek girl sorozatot. 
Az első könyvet (A lány, akit soha senki sem vett észre) nagyon szórakoztatónak találtam és ez a a második könyvvel (A lány, aki mindig mindent félreért) csak fokozódott.
Ránézésre nem eshet panasz a harmadik kötetre sem, hiszen a borító pont olyan remek, mint az előzőek (nagyon tetszik az amcsi napszemüveg) és vastagságra is a szokásos 330 lapjával.
Fülszöveg:
"Harriet Manners több tényt ismer, mint az átlag. Tudja, hogy New York a legnépesebb város az Egyesült Államokban. Azt is, hogy a hivatalos mottója a „Még feljebb". Tudja, hogy az amerikaiak 27%-a szerint sosem landolt ember a Holdon. De arról fogalma sincs, milyen a modellek élete a Nagy Almában, és hogy a családja hogyan birkózik meg az új, amerikai élettel. Ahogy azt sem tudja, hogyan „válhat branddé" a New York-i modellekhez hasonlóan. De ami a legfontosabb, azt sem, mi a teendő, ha a nagy romantikus gesztusokat nem a pasijától kapja…
Vajon a stréber lány ezúttal túl messzire megy?"
Az okostojás modell, bár már nem igazán modell (Nem, mintha klasszikus értelemben valaha az lett volna...), hozza a megszokott formáját. Információk tömkelegét zúdítja az olvasókra, lehetetlenül távol áll a divat világától, szociális értelemben szinte kész katasztrófa és továbbra sem látja a héliumtól a periódusos rendszert. Harriet azonban ettől Harriet, így mindez cseppet sem meglepő. Ahogy az előzmények ismeretében az sem lehet meglepetés, ha azt mondom, ismét csinos listám van a könyv elolvasása mellett:

1. Szórakoztató.
2. Oroszlánfiút nem lehet nem szeretni.
3. Harriet családja különdíjat érdemel.
4. Hányzott Wilbur.
5. Tökéletes kamaszkönyv.

Ezt a könyvet nyugdt szívvel nyomhatnám bármelyik kamaszlány kezébe. A nyilvánvaló tényen kívül, hogy szórakoztató, ugyanis kifejezetten okos is. A cselekmény egyszerű, a problémák is hétköznapiak és minden olyan tiszta, érthető és világos és annyira pozitív, hogy jó olvasni.
Jó olvasni, bár Harriet néha idegesítő, a problémák többsége nyilvánvaló - lehetséges megoldásával együtt - és kevés volt benne Wilbur bájából. Nos, igen, ez a könyv jó volt, jó volt, de valahogy az előző kettőt erősebbnek éreztem.
Talán, mert Harriet nem fejlődik, továbbra is esetlen, bizonytalan és még mindig mindent félreért. Kicsit túltervez, kicsit túlgondolja, kicsit nem néz a szeplős orra elé.
Talán, mert igyekezett felnőttként viselkedni (mert 16 évesen az ember felnőtt... gondolják a 16 évesek...) és így kevesebb volt a kedves humorból, ami olyan jó ezekben a könyvekben.
Talán, mert az olvasónak is hiányzik a modellkedés.
Ugyanakkor minden szereplő továbbra is szerethető figura, Oroszlánfiút szabályosan meg kell zabálni, annyira édes, és a kalandok is a megszokott mederben haladtak. Ráadásul felleltem néhány párhuzamot Harriet és köztem.
"Néhány dolog, amit jobban szeretek a vásárlásnál: Minden"
Szóval, bár az előző két rész picit jobban tetszett, ezt is szórakoztatónak találtam. 
Bátran ajánlom tehát mindenkinek, aki az előző két könyvet olvasta és kedvelte. Habár a célközönség a tinédzserek, ez ne rettentsen vissza senkit. Én sem tartozom bele, mégis olvasom, mert jó olvasni.

Kedvcsináló idézet a könyvből:
"– Na és – folytatom egy roppant eredeti kérdéssel – milyen Afrika? 
– Dögmeleg. És itt mászkál fel-alá egy csomó magas lény, akik nem tudnak rendesen futni a hosszú nyakuk és a szempilláik miatt, a fejükön pedig fura kis szarvakat viselnek.
– Zsiráfok?
– Én a modellekre utaltam – nevet fel Nick. – De amúgy ja, van pár zsiráf is."

Kiegészítés:
A sorozat eredeti nyelven 6 kötettel és 3 kiegészítő történettel lezárult. Magyarországon viszont még csak a felénél jár, mivel nemrég jelent meg a következő, 4. kötet, A lány, aki ragyogni akart. Biztosan el fogom olvasni valamikor és nagyon remélem, hogy a kiadó gondoskodni fog az utolsó két rész megjelenéséről is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése