2016. december 12., hétfő

Rózsaszín pöttyök XIII.

A mellékelt képen látható módon hangolódtam az őszre. Meglehetősen kellemes, meleg és puha volt, azonban már nem csak naptár, hanem lassan időjárás terén is tél van, így elkezdtem áthangolódni erre az évszakra. Ha tél, ha december, akkor egyértelműen ünnepi a hangolódás. 
Kezdtem a szokásos karácsonyi képeslapok megírásával - Ribizly barátom már meg is kapta, igaz neki előrelátóan novemberben postára adtam a levelet, mert Kína nincs épp közel - és folytattam a töprengéssel karácsonyi ajándékokról. Azonban hiába motivált Applequeen barátom, aki ezt a kérdést már hetekkel ezelőtt kipipálta, előre látom, hogy idén is kapkodás lesz a vége...
A képeslapokon kívül más módon is készültem idén, ebből szemezgetek ebben a bejegyzésben.

Koszorú
Mikor kicsi voltam, mindig volt adventi koszorú otthon. Néha segítettem eldönteni, milyen legyen vagy melyik gyertyát tegyük rá, néha nem. Azonban mindig élveztem meggyújtani, aztán valahogy elmaradt. Nem voltam már otthon és eddig nem éreztem késztetést, hogy magamnak készítsek egyet. Oké, idén sem magamnak készítettem.
Idén meglepően gyorsan jött az advent és mikor konstatáltam, hogy a küszöbön jár, úgy döntöttem, illendően invitálom beljebb. Szóval elkészítettem az első adventi koszorúmat, ami a mellékelt képen látható.
Szerencsére a kreatív boltok remekül fel vannak készülve minden kellékkel. Szóval bementem egy nagyobb boltba és laza egy óra alatt kiválasztottam és fejben összeraktam a darabokat. Egyszerűségre és természetességre törekedtem, mert szeretem a természetes alapanyagokat és mert San Diegót leptem meg vele. (Szóval lila gyertya például szóba sem jöhetett. Ezek a fiúk meg a foci...)
Moha alapot választottam, majd vagy húsz percig válogattam a szalagok között, mire rábukkantam erre a vékony elegáns darabra. A két toboz szinte magától ugrott a kosaramba, mert enélkül nekem nincs koszorú és a szárított zöld citrom karikák úgy megtetszettek, hogy nem is gondolkodtam másban. Azért kellett még egy kis különlegesség, így került rá a csengő és bár a piros az igazi ünnepi szín, ezt a narancsos árnyalatot sokkal tökéletesebbnek éreztem.
Habár kicsit aggódtam, hogy ragasztópisztoly hiányában macerás lesz összerakni, könnyen és gyorsan megoldottam. Egy tű és egy kis cérna csodákra képes.
Biztosan nem ez volt az utolsó saját készítésű koszorúm és csak buzdítani tudok mindenkit, aki egy kis motivációt érez magában, hogy vágjon bele. Sokkal személyesebb és különlegesebb, ha az ember magának rakja össze, mintha megveszi a boltban. Ráadásul ajándéknak sem utolsó.

Mikulás
Tavaly kicsit elszállt a Mikulás (beszámoló ITT), mivel sokan és váratlanul léptek meg. Idén azonban egészen máshogy alakultak a dolgok. A családon belüli szokásos csokiadagon kívül, most is kaptam szaloncukrot Mikulásra még hasonlító kollégámtól, aki idén is körbejárt piros sapkájában az irodában. Illetve még néhány munkatársammal is megleptük egymást egy kis finomsággal.
jó gyerekek voltunk
Ez azonban nem olyan különleges dolog, mint a meglepetést cipőbe csempészni. 
Lakótársaim cipőjébe szoktam elrejteni ezt-azt, egy szaloncukrot, egy kis mogyorót vagy egy picike csokimikulást. Már azt is kalandosnak éreztem, mert például rájönni, hogy Pucca vajon reggel a cipőgyűjtemények melyik tagját fogja előnyben részesíteni, igazi kihívás. Most azonban nagyobb hadműveletet követtem el.
Lefekvés előtt, fogmosás után kommandóztam San Diego lakásán a sötétben, nehogy gyanút fogjon, mire készülök. Majd elégedetten bújtam ágyba. Csakhogy reggel a várt meglepettsége helyett a következő laza megjegyzése fogadott: "Milyen jó gyerekek voltunk az idén." A meglepetés így végül az enyém volt, mikor  megpillantottam a bakancsomból kikukucskáló Mikulást, mivel ő is gondolt rám. Neki ráadásul még kommandóznia sem kellett, mert volt bőven ideje a hadműveletre, míg én az ágyban vergődve szürcsöltem reggeli koffeinadagomat.
Igazán érdekes, hogy gyerekként mindig az érdekelt, mi lapul a cipőmben, míg felnőve már az foglalkoztat, hogyan és mit rejthetek el mások lábbelijében. Ez azonban így van rendjén, főleg ha ez a meglepetés kölcsönös, mint esetünkben volt. 
Jó hagyomány ez a Mikulás, sosem fogom megunni!

Pingvin
Habár ez a minta cseppet sem új a repertoáromban, mégis megosztom olvasóimmal. Egyrészt, mert régen mutattam meg a körmeimet, pedig mindig festve vannak, másrészt, mert imádom a pingvineket. 
Egyik munkatársam, nevezzük Madonnának, folyton beszól miatta, mert szerinte "koszos és büdös állatok" ami egy állandó vitát generál közöttünk (persze nevetve és nem véresen komolyan), ám szerintem egyszerűen cukik. Olyan cukik, hogy nem vagyok rest a körmömre festeni őket.
Az eredeti mintán (korábban ITT írtam róla) annyit változtattam, hogy a hópihék alapszínének egy szép sötétkéket választottam.
Szóval már a körmeim is hangolódnak a télre. Ezt a hangolódást pedig tovább fokoztam a hétvégén, mert Bécsben a Karácsonyi Vásáron jártam, de erről majd a Csavargások rovatban részletesen beszámolok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése