2017. december 31., vasárnap

Egy könyvmoly naplójából XVIII.

Mostanában kicsit mintha elhanyagoltam volna molyságomat. Természetesen most is olvasok, igyekszem képben maradni könyves hírekben és próbálok rendszeresen írni egy-egy bejegyzést. Csakhogy nem mindig van elég szabadidőm vagy éppen olyan dolog, amit szívesen megosztanék a világgal. Nem mondom, hogy ezen jövőre változtatni fogok, hiszen számomra az olvasás és az írás hobbi, azért teszem mert szeretem, mert kikapcsol, mert jólesik, így nagyban függ a hangulatomtól is. Az azonban zavarni szokott, mikor rengeteg ötlet van a fejemben, ám valami mindig közbejön, valami eltereli a figyelmemet és így csak halogatom és halogatom. Ezek jól látszanak utazásos beszámolóimon is.
No, de nem nyafogok, inkább sorra veszem, mit könyvmolykodtam mostanában.

Polc
Elkezdtem használni egy újabb online felületet.
Az egész azzal a szomorú hírrel kezdődött, hogy végső búcsút kellett mondani az AFS-től.
Fontos volt nekem és még rengeteg embernek az az oldal és bár tudtam, hogy ilyen hosszú idő után kevés az esély a feltámadására, azért reménykedtem. Reméltem, hogy visszakapom a jól megszokott felületet és az otthonos zugíró létemet. Nos, erre már nincs több lehetőség.
Új felületet azonban nem akarok használni, különböző okokból (az már nem ugyanaz, újra kellene kezdenem mindent, amire jelenleg nincs elég szabadidőm és tipikus zugírói létem sem lenne már megfelelő a számomra), így egyelőre - bár tudom, hogy sokaknak csalódást okozom ezzel - nem fogom feltölteni online felületre a Revulsiont. Azt azonban megígérhetem, hogy be fogom fejezni a történetet és közben kitalálok majd valamit, hogy egészében olvasható is legyen. Hűséges olvasóimtól ezúton is elnézést kérek, amiért nagyon megváratom őket.
Szóval a megkereséseknek nem tettem eleget, bár kétségtelenül jólesett minden érdeklődés és javaslat, leszámítva egyet.
Janerity keresett meg a Polc szerkesztőségéből még nyáron és az ajánlóíró szerepkört szíves-örömest elvállaltam. Gyakran fordulnak hozzám ugyanis ismerőseim a következő mondattal: "Nem tudsz ajánlani egy jó könyvet?" Én meg persze rögtön agyalni kezdek, átnyálazom olvasmányaimat és az illető személyiségéhez igazítva mondok néhány címet. Egy ajánló pedig tágabb értelemben ugyanez. Azonban nem szeretem ismételni magam és csúnya dolog is lenne csupán átmásolgatni innen néhány bejegyzést, így a következőre jutottam. A blogon továbbra is kritikákat írok, míg a Polcon ajánlókat kizárólag olyan könyvekről, amelyek tetszettek és szívesen ajánlom másoknak. Illetve egyelőre csak egykötetes regények jöhetnek szóba.
Szóval most már ITT is olvashattok tőlem és persze sok más zugírótól is.

Molyos képeslapok
molykézzel készített meglepetés
Tavaly sajnos lemaradtam a molyos karácsonyi képeslapos eseményről, ám idén árgus szemekkel figyeltem, mikor írják ki végre, hogy jelentkezhessek. Habár mostanában nem sok képeslapot küldök (csupán utazásaim során haza egyet-egyet családomnak és barátaimnak), még mindig imádom a képeslapokat.
Sikerült időben jelentkeznem az eseményre, így négy borítékot indítottam útnak belföldön és külföldön. A esemény lényege pedig az, hogy ahány lapot küldesz, annyi lapot kapsz viszont, így meglepetésszerűen az én postaládámba is négy képeslap került. Mutatom is őket, mert olyan szépek.
Az elsőt titokzatos22 küldte. Ez a lap több szempontból különleges. Egyrészt, mert kézzel készült, másrészt mert tartalmazott egy finom teát (már megittam, így határozottan állíthatom, hogy finom volt) és egy szintén kézzel készített Harry Potter könyvjelzőt. Igazán megalapozta vele az ünnepi kedvemet. Ha pedig valaki szeretne egy hasonló aranyos apróságot, tud is szerezni tőle, mert kézműves boltot vezet.
molyos meglepetések
A második képeslap is rettentően aranyos volt (képen a középső) mesebeli állatokról. Ezt blackett molytól kaptam.
A harmadik képeslap suhakata molytól ismét nem egyedül érkezett, hanem egy tea és egy picike csoki kíséretében (képen a bal oldali).
Az utolsó helyes hóemberes lapot (képen jobb oldali) pedig három tea kísérte el az úton. Ezért kadorca molynak jár a köszönetem.
Mind a négy képeslap nagyon tetszik, ki is kerültek a polcra, hogy gyönyörködni lehessen bennük.
Remélem, jövőre is szemfüles leszek és részt tudok venni ezen a remek karácsonyi eseményen. Olyan jó képeslapot kapni, főleg meglepetésszerűen az ünnepek előtt.

Könyvnyeremény
dedikált nyereményem
Habár mozijegyet viszonylag sűrűn nyerek (a barátaim szerint abnormálisan sűrűn...) más dolgokat nem nagyon szoktam. Pedig gyakran játszom könyvekért, mégis ritkán pártol hozzám ilyen esetekben a szerencse. Decemberben azonban mázlim volt és hosszú idő után végre könyvet nyertem.
Be kell vallanom, hogy semmit sem tudtam sem a kötetről, sem az írójáról, egyszerűen megtetszett a borító és a leírás alapján, így indultam érte egy játékban. Aztán pont Hollandiában voltam, mikor értesítést kaptam, hogy nyertem. Rettentően örültem neki, hát még amikor anyukám jelezte, hogy meghozta a posta és még dedikálva is van.
A szerző, Haász János volt olyan aranyos, hogy postázás előtt még pár sort írt nekem bele. Igazi könyves karácsonyi meglepetés volt.
Családom egyébként rögtön le is csapott rá, nem csupán anyukám, hanem nagymamám is végiglapozta. Én valószínűleg csak 2018-ban  fogom kézbe venni, ami jó évindításnak tűnik, mert szerintük remek kötet.

Könyvek a fa alatt
Mit lehet egy könyvmolynak karácsonyra adni?
Persze, hogy könyvet!
Ezt az elvet követve került a fa alá a képen látható három kötet. Oké, az egyik (Felnőtteknek nem) könyvet nyertem, ahogy az imént írtam, ám karácsonykor, így szépen betettem a többi ajándék közé.
A Regélő váraink című kötetet Keresztanyámtól kaptam. Tekintve, hogy várfetisizta vagyok, nem kell magyaráznom, miért ezt választotta.
A harmadik könyvnek azonban kedves kis története van. Ez a kötet (Sárkánycsalogató) már régóta pihen a kívánságlistámon. Ebből adódóan Molyon a kívánságlista virtuális polcomon is szerepel. Szóval, mikor pár hete magyaráztam San Diegónak a Moly használatát, megmutattam neki ezt is. Ő pedig megpróbálta megjegyezni a címeket az alatt a pár perc alatt, miközben folyamatosan beszéltem hozzá. Nos, a dolog részben sikerült, mert emlékezett rá, hogy volt egy macskás könyv és egy sárkányos, így karácsony előtt megpróbálta felkutatni őket borító és félcím alapján. Mivel cicás könyvből van vagy ezer, ezt a vonalat hamar feladta, sárkányos könyvekből azonban átnézhető mennyiséget talált az egyik könyvesbolt honlapján, így végül rábukkant a keresett kötetre. Ezzel pedig nem csupán a legmegfelelőbb ajándékot választotta könyvmoly személyemnek, hanem rettentően boldoggá is tett. Sok időt és energiát fektetett bele, ami sokkal többet jelent nekem, mint maga a kötet és a másik ajándéka (új akkumulátor a laptopomba) is személyes és kreatív lett.
Könyvmolynak könyvet venni mindig opcionális, nekem legalábbis az.

2017. december 30., szombat

Az álmok harmadik könyve

A Silber-trilógia befejező kötete.
A borító ezúttal is meseszép, a gyíkocska a közepén pedig rettentően tetszik, ahogy a lapokon fel-felbukkanó halas és madaras motívumok is. 
368 oldalával kellemes vastagságú olvasmány.
Fülszöveg:
"Március van, Londonba lassan megérkezik a tavasz, Liv Silber pedig mindjárt három problémával is küzd.
Először is: hazudott Henrynek.
Másodszor: az álmok egyre veszélyesebbek. Arthur olyan titkokra jött rá, amelyek segítségével az álomvilágban borzalmas dolgokat tehet. Feltétlenül meg kell állítani.
Harmadszor: Liv anyja, Ann, és Grayson apja, Ernest júniusban össze akarnak házasodni. És a gonosz Bokkernek, Grayson nagymamájának nagy tervei vannak a fia esküvőjét illetően, de legalábbis egészen más tervei, mint a menyasszonynak.
Liv alig győzi elhárítani a fenyegető katasztrófák sorát…"
Azt hiszem, ismételhetném magam. Ismét kifejthetném azt, amit az előző résznél elfogultságomról írtam. Azt ugyanis még mindig nem tudom, mitől működik ennyire jól ez a történet, miért találom még mindig nagyon szórakoztatónak és kedvesnek, holott nem kifejezetten csavaros és látom azért a kisebb hibáit is. A lényeg azonban az, hogy tetszik.
Tetszik ez az álomvilág, habár a szereplők ezúttal is több időt töltöttek alva, mint ébren. Tetszenek a szereplők, bár Henry még mindig tartogat néhány vakfoltot és Liv ebben a részben mérhetetlenül ostobán viselkedett. Igen, a pilótákra és repülőgép szimulátorokra gondolok, mert a kutyás eset még megbocsátható.
Nagyon tetszik a stílus, rengeteget mosolyogtam vagy épp nevettem - főleg ha a szárnyas démon előkerült - a sorokon. Épp ezért úgy is szórakoztatónak találtam, hogy lényegében nem sok minden történt benne.
Oké, a démon rejtvényt és a gonosz blogger kilétét felgöngyölítették, ám ez minden. Ráadásul mindkét megoldott rejtélyt rém egyszerű végkifejletben sikerült lezárni. Az álmokról, azok természetéről, arról hogy ki és miért talál rá az álomfolyosóra, ellenben nem tudtunk meg semmit. Szóval sok még itt a megválaszolatlan kérdés, a történetnek mégis vége lett. 
Az írónő megpróbált minden szálat - legyen misztikus vagy romantikus - elvarrni, csakhogy olyan sebtében, hogy laza és kissé csúnyácska lett az öltésekből kialakult sorminta. Mintha a hölgy kifogyott volna a gomolyagból... vagyis inkább az ihlet szálaiból, hogy továbbra is kézimunka hasonlatokkal éljek.
A harmadik könyvre tehát elfogyott kicsit a szufla ebből a történetből, amit igazán tudok sajnálni. No, de elfogult vagyok, ahogy már az elején írtam, ezért minden hibája és esetleges hiányossága ellenére tetszett. Remekül szórakoztam rajta és cseppet sem bánom, hogy kézbe vettem.
Épp ezért meleg szívvel ajánlom mindenkinek, akinek az előző két könyv tetszett. Ha pedig valaki mégis csalódna, még mindig süthet néhány vaníliás kiflit vigasztalódásként.

Kiegészítés:
Igen, kipróbáltam a második kötetben található süteményreceptet. Remekül sikerült és olyan finomnak találtam, hogy biztosan máskor is sütök majd néhány vaníliás kiflit, ha vigaszra szorulok, ha nem. Úgyhogy ha valaki játszadozik a recept kipróbálásának gondolatával, hajrá, én azt is csak ajánlani tudom.

2017. december 25., hétfő

Utrecht

Folytatom hollandiai úti beszámolómat. A három és fél napban ugyanis olyan sok szépet, izgalmasat és érdekeset láttam és tapasztaltam, hogy nem fért bele egyetlen bejegyzésbe.

Utrecht
a Torony
Harmadik napunkat számomra rettenetesen korán kezdtük. Fél nyolckor indultunk Amszterdamból Utrechtbe, ami azt jelenti, hogy rohamtempóban, nekem még hajnali hétkor kellett reggeliznem. Nem vagyok korán kelő típus...
Vonattal nagyjából egy óra alatt ott voltunk és miután kikeveredtünk a vasútállomáshoz épített bevásárlóközpontból, megcsodálhattam a város reggeli szépségét. Egy ilyen korai órán ugyanis alig volt ember. Az utcák csendessége pedig rögtön megfogott.
Érezhetően kisebb város, mint Amszterdam, ám pont olyan gyönyörűek az épületek és a csatornák itt is. Ráadásul van egy tornyuk, ami nem csupán a város jelképe, hanem egy kifejezetten érdekes építmény.
A torony valójában egy templomhoz tartozik, amit a 14. században építettek gótikus stílusban. A 17. században azonban egy vihar következtében a katedrális megsérült. A torony mögötti szakasz lényegében használhatatlanná vált beomlott tetejével. A városban kisebbségbe került római katolikus egyháznak (reformáció erőteljesen hatott a hollandokra) nem volt pénze a felújítására, így hagyták magában állva tovább pusztulni az épületrészt. A 19. században végül eltüntették a kérdéses templomszakaszt, így a torony különvált a katedrális többi részétől. Volt persze terv az eredeti kinézet helyreállítására, ám nem lett belőle semmi. Ez szerintem nem is baj, mert így sokkal érdekesebb jelenség.
kilátás a toronyból
A torony, ami egyébként furcsa kis múzeum és közösségi színtér is egyben, rendelkezik orgonával, amelyen jelenleg egy híres lengyel orgonista muzsikál. A muzsika pedig az aktualitásokat követi, hogy a torony körüli téren sétálgató emberekhez még közelebb hozza ezt a szép szál épületet.
Volt szerencsém felmászni sok sok lépcsőjén a kilátóra, így egészben is megcsodálhattam a várost.
Íme néhány látkép:
utcakép a magasból

kilátás az elszakadt katedrálisra

Miffy
Utrecht nem csupán építészetileg érdekes hely, hanem kisgyerekek szempontjából is. Itt található egy holland művész, Dick Bruna mesevilága. Ennek a világnak a központi szereplője Miffy nyuszi.
Miffy
Ezt a helyes kis nyuszit az '50-es években rajzolta meg először a gyerekének. Aztán kiadták mesekönyvben és innen már egyenes út vezetett a hírnév felé. Világszerte mindenki ismeri ezt a figurát, akár mint rajzocskát, akár az egyik könyvet, akár a tévésorozatot.
Számomra is ismerős volt a figura, ám nem tudtam, hogy holland és álmomban sem gondoltam volna, hogy van egy saját múzeuma, ahol a legkisebbek - félévestől általános iskola alsósig - életnagyságban találkozhatnak vele.
Egyébként ez a nyuszi Japánban a legnépszerűbb ezért a múzeum három nyelvű (holland-angol-japán). Nos, meg tudom érteni a rajongást, mert én is oda vagyok ezért a helyes kis nyusziért. Olyannyira is, hogy a múzeumban muszáj volt megölelgetnem a hatalmas plüssfigurát belőle és úgy viselkedtem, mint egy ötéves és csak azért nem vetettem bele magam a játékokba, mert a csapatom hülyének nézett volna.
Azért a reptéren nem tudtam ellenállni neki. Beszereztem egy picike kulcstartót belőle.
Ezt a várost tehát kisgyerekes családoknak is érdemes meglátogatniuk. Mondjuk azt nem tudom, hogyan marad a szülőknek ideje városnézésre, mert egy ilyen mesevilágból még záráskor is nehéz lehet kirángatni a gyereket...

Gasztronómia
Ígértem, hogy írok pár sort a holland vendéglátásról is.
Első esténken Amszterdamban, közös vacsora volt a programban. Egyrészt, hogy jobban megismerjük egymást, másrészt hogy holland csoportvezetőnk megmutathassa, mit érdemes enni a városban. Szóval indonéz étterembe mentünk. Nem, nem írtam félre, a hollandok oda és vissza vannak az indonéz konyháért, gyakorlatilag lenyúlták azt és úgy hirdetik, mintha a saját nemzeti fogásaik lennének.
étterem az állatkert mellett
Habár nincs problémám az ázsiai ételekkel, (A japán konyhát kifejezetten szeretem.) mindig óvatosan közelítek hozzájuk, mert nem bővelkednek vegetáriánus ételekben. Itt is emiatt aggódtam kicsit, ám az egyik cseh lány szintén vegetáriánus volt, így nem én voltam az egyetlen csodabogár.
Aztán kihozták a terülj-terülj asztalkámat, ami remekül nézett ki. A tálalásra tehát nem volt panasz és gyorsan meg is állapítottuk, hogy melyik micsoda. Maradtam a tofu és zöldségek párosításánál, ám néhány falat után szembesültem az indonéz konyha számomra legnagyobb problémájával: minden baromira csípős. Szóval ettem a kis rizsemet a végére már inkább üresen és a hatodik pohár narancslevemmel öblítettem le, miközben kis csapatom azon nevetett, hogy a magyar lány nem eszik húst és még a csípős kajákat sem bírja, lehet hogy nem is igazi magyar...
isteni finom lila (áfonyás) süti
Hát, vállaltan különc vagyok, ez tény. Az indonéz kaja tehát nem jött be, de a többi étteremben mindig megtaláltam a kedvemre valót. Egyik ebédünket például egy nagyon szép helyen közvetlenül az állatkert mellett fogyasztottuk el. Illetve a programok során mindig kaptunk valami vendégvárót, legalább kávét vagy teát, ám az esetek nagyobb részében sütit is. Szóval remek sütiélményeim voltak az út során.
Zsiráf!
Például épp letelepedtünk a következő megbeszélésre egy szépen megterített asztal mellé és miután túl voltunk a bemutatkozásos körön, vendéglátónk megjegyezte, hogy fogyasszunk bátran. Mindenki csak udvariasan mosolygott, míg én rávágtam, hogy oké, nekem az a lila süti kell. Ezzel persze általános derültséget okoztam és meg is törtem a mozdulatlanságot, ahogy követve példámat a többiek is lecsaptak egy-egy szeletre.
A lila sütis incidens egyébként Utrechtben történt és ezen a napon az ebédünk sem volt átlagos.
Betévedtünk egy elég bizarr helyre. Szedett-vetett asztalok és a bárpulton egy üvegbúra alatt egy kitömött nyúl fogadott minket. Aztán megpillantottuk a zsiráfot és csak meresztettük rá a szemünket az étlap fölött. Csapatom nem igazán értette, milyen helyre kerültünk, mire én megjegyeztem, a tervező biztosan budapesti, mert ez pont olyan, mint nálunk egy romkocsma. Oké, életnagyságú kitömött zsiráfot máshol még nem láttam...
Utolsó Hollandiában töltött estémen azért sikerült találnom egy igazi holland éttermet is. Ekkorra a többiek már hazafelé tartottak, így miután elváltam a csapatomtól, egyedül vetettem bele magam az estébe. Ráadásul hóesésben.
tradicionális holland étterem
és a teám
Az időjárás azonban nem szegte kedvemet, sőt, így is sokat sétálgattam, mire megtaláltam a megfelelő éttermet, ami a bejárat alapján pont ideálisnak tűnt. Tradicionális holland volt, amit a belső kép csak fokozott.
Mindenhol a holland kék dominált a dekorációtól a szalvétáig. Kicsi étterem volt, ha jól sejtem családi vállalkozás a pincérek hasonlósága alapján. Volt külön vegetáriánus szekció az étlapon és elég gazdag teaválaszték, ami igazán jólesett, mikor hóval borítva megérkeztem.
Furcsa volt egyedül vacsorázni. Kifejezetten magányosnak éreztem magam a többiek nélkül és ezen az érzésen az sem segített sokat, hogy mikor beléptem, a pincér hitetlenkedve kérdezte: Egyedül?
A zöldségkrokettem viszont nagyon finom volt és jó volt egy ilyen helyen átgondolni evés közben, mi minden történt velem az elmúlt napokban.
Szóval igen is akad holland étterem, nem kell feltétlenül indonézbe menni, főleg ha az ember nem bírja a csípőset.

Szállás és utazás
reggeli a hotelben
A hotelben a reggelire sem eshetett panasz, illetve úgy általánosságban mondhatom, hogy remek szállást sikerült választanom. A reggeli benne volt az árban, így az utolsó reggelemet leszámítva ez volt a találkozási pont a másik magyar utazóval. Egy narancslé fölött mindig megbeszéltük az előző nap eseményeit és dicsértük a széles ételválasztékot. Volt itt minden a rántottától a joghurtig, úgyhogy sosem maradtunk éhesek. A kávékínálat is széles volt és itt végre kedvemre tehettem bele annyi tejet, amennyi jólesett. A programok során, mikor megkínáltak minket kávéval, csak egyszer fogadtam el. Előtte nap ugyanis a csehek és a lengyelek megvitatták, mennyire gyenge a holland kávé, ami annak fényében, hogy napi ötöt is elfogyasztottak, elég hihetőnek tűnt. Nos, nem tudom, hogy otthon ők mit isznak, de számomra méreg lenne, az biztos, mert nekem a holland kávé is elég erősnek tűnt...
pihe-puha ágyikó 
A szálláson egyébként a legjobb az ágy volt. Annyira puha volt és kényelmes, hogy minden reggel a szokásosnál is nagyobb erőt kellett vennem magamon, hogy ki tudjak mászni belőle.
A poszter pedig a cuki sorházakról annyira tetszett, hogy este szívesen nézegettem kicsit lefekvés előtt.
Ráadásul nagyon jó helyen helyezkedett el a városban, így hamar eljutottam oda, ahová kellett és a környéken bóklászni sem volt épp rossz.
Utolsó reggelemen tehát nyújtottam kicsit a perceket, de aztán el kellett indulnom a reptérre, úgyhogy kénytelen voltam kijelentkezni.
Apropó reptér, a Schiphool hatalmas. Hazafelé sikerült végigbolyonganom az egész repteret, mert persze hogy a legtávolabbi bejáraton mentem be és az csak természetes, hogy a gépem az egész komplexum túlsó végén indult. A havazás miatt pedig késett majdnem egy órát, így végre megértettem, miért van olyan sok bolt a reptéren.
Mire megtaláltam a gépemet, többet sétáltam, mint városnézés közben, így rettentően megszomjaztam. Aztán unalmamban elkezdtem vásárolni... Pont ezért a sok várakozásért nem szeretek repülővel utazni.
Hazafelé azonban ablak mellé szólt a jegyem és ez egy picikét kompenzálta az élményt, mivel páholyból nézhettem végig a naplementét.
Így ért véget hollandiai utazásom. Nagyon jól éreztem magam, sok élménnyel és ismerettel gazdagodtam és megtanultam egyedül utazni, de azért jó volt hazatérni. Ha tehát valaki fontolgatja, hogy egyedül útnak indul, csak támogatni tudom. Nem olyan ijesztő, mint amilyennek tűnik.
valahol Hollandia fölött

uzsonna a repülőn

naplemente

2017. december 24., vasárnap

Szelídíts meg!

Hirtelen felindulásból vettem ki a könyvtárból. Megtetszett a róka a borítón és érdekesnek találtam a párhuzamot Antoine de Saint-Exupéry klasszikusával.
Csupán 272 oldal, így gyorsan végig lehet lapozni.
Fülszöveg:
"Róka ​kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.
Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja matekból.
Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.
A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…
Mire elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?"
Az írónő tényleg komolyan vette az említett párhuzamot és mindenre kiterjedően érvényesítette. Ez először meglepő, majd kifejezetten zavaró volt számomra. Egyszerűen nem tudtam belemerülni a könyvbe, mert közben ott motoszkált a fejemben A kis herceg és előre kerestem az újabb és újabb hasonlóságokat. A szereplők esetében ez csak tovább fokozódott. Konkrétan kényszerítenem kellett magamat, hogy például Rozi egy lány legyen a fejemben és ne egy szál rózsa... Szóval küzdöttem vele nem keveset. A könnyebbség csak akkor jött, mikor a történet cselekménye beindult kicsit, vagy legalábbis véget ért a felvezetés, hiszen távolról sem mondható akció dúsnak a könyv. Ekkor azonban már olvastam annyit a szereplőkről, hogy önmagukban is lássam őket és ne csak az egyik leghíresebb történet fényében. A végére tehát belejöttem.
Belejöttem a szavakba, amelyek gördülékenyek voltak, a történetbe, amely olyan ütemben bontakozott ki, mint egy ráérős naplemente és a sablonos, kicsit már-már giccses, de attól még igaz mondanivalóba.
Szóval vonatkoztassunk el a bolygókat járó szőkeségtől és nézzük meg a történetet puszta valójában.
Ez egy kedves, romantikus ifjúsági történet. Már-már tipikus, hiszen a problémás lány, aki kissé morcos is, megtalálja benne hercegét. Azonban minden szokványosság rendben van. Egyrészt, mert mentes minden túlzásoktól, másrészt, mert aranyos üzenete van és harmadrészt, mert nem akar többnek látszani, mint ami.
A karakterek szerethetőek. Számomra Róka volt a szimpatikusabb, bár néhol túlzóan tüskésnek tűnt. Tökéletesen érthető karakter, aki megfelelő mértékben fejlődik a történet során. Könnyű azonosulni vele.
Kisherceg már egy fokkal problémásabb. Mivel a könyv a két főhős nézőpontjainak váltakozásából áll, ő is pont annyi teret kapott, mint a főhősnő. Csakhogy míg a többségében morcos lány nézőpontja nagyon emberi és valóságos volt, addig ez a fiú nagyon steril. Valahogy nem tudtam igazán megkedvelni, mert túlságosan óvatos, túlságosan udvarias, gyakorlatilag túl jó volt. Ráadásul, bár az ő fejlődése is épp olyan fontos a történet mondanivalója szempontjából, egyáltalán nem lett olyan hangsúlyos. Nem éreztem az áttörést, nem éreztem, hogy "Na, végre van ennek a srácnak határozottsága!" sem azt, hogy a sarkára állt volna. Illetve számomra nem volt elég fiús. Sőt, a szabad szájú Róka mellett az ő gondolkodásmódja volt a lányosabb.
A családi problémák és a párkapcsolati válság bemutatása azonban tökéletesen átjött és tetszett a "nagy titok" is. Nem vállalta túl magát az írónő, itt sem esett túlzásokba és ettől maradt hihető ez a történet.
Összességében tehát cseppet sem bánom, hogy elolvastam. Kedves kis romantikus kikapcsolódást nyújtott és örömmel ajánlom mindenkinek, aki ilyen jellegű szórakozásra vágyik. A tizenéves korosztálynak pedig különösen tudom javasolni, mert sokkal értékesebb, mint a piacon uralkodó túlreklámozott és túlzásokban bővelkedő kötetek.
Azt még most sem tudom eldönteni, jót tett-e neki ez az erőteljes hasonulás a francia klasszikushoz, mert számomra enélkül is megállta volna a helyét. Azonban az is kétségtelen, hogy el lettek találva a párhuzamok és így jóval figyelemfelkeltőbb a történet. Azért mégis inkább azt tanácsolom, hogy akinek a szívében kalapok helyett óriáskígyók vannak, kellő mértékű óvatossággal kezdjen bele, aztán majd kiderül, a könyv megszelídíti-e. 

2017. december 19., kedd

Amszterdam

Muszáj megosztanom a világgal, vagyis kedves olvasóimmal, merre jártam december elején.
Hirtelen jött a lehetőség, hogy elutazhatok Hollandiába pár napra munka címszó alatt. Meglepődtem, meglepődtek a munkatársaim és még a főnököm is csak pislogott, mikor közöltem, hogy lelépek pár napra, mert a hollandok meghívtak. Szóval minden nagyon gyorsan történt, fél napom volt rábólintani az útra és pár napom szállást és repülőjegyet intézni. Mázli, hogy gyors a reakcióidőm, ezért ebbe a gyorsított előkészületbe, még az útikönyvvásárlás is belefért.

Úti beszámoló következik.

Most utaztam először egyedül külföldre, így cseppet izgultam. Ideges voltam, hogy minden rendben menjen a reptéren, könnyen eljussak a reptérről Amszterdam belvárosába és odaérjek a találkozópontra. Nos, feleslegesen tettem.
reggeli a repülőn
Hősöm, San Diego felkelt velem hajnalok hajnalán és kivitt a reptérre. A gépem fél 7-kor indult, így még javában zombi üzemmódban szálltam fel rá. Azonban végre nem fapados légitársasággal utaztam, hanem a holland királyival (KLM), így kaptam reggelit (sajtos szendvicset és narancslét), ami a kétórás repülőúton kifejezetten jólesett. Álmosan is elfoglaltam magam útikönyvemmel és felkészülten landoltam a Schiphool repülőtéren.
Innen bejutni Amszterdamba gyerekjáték. Negyedóránként megy ugyanis vonat és a jegyvásárlás is egyszerű, hogy a legeltévedtebb turista is megértse. Lényegében két gomb van a sárga jegyautomatákon: 1. utazni szeretnék 2. Amszterdamba akarok menni! Nem lehet eltéveszteni. Laza 25 perc vonatozás után pedig már ott is voltam a fű és a piros lámpák fővárosában.
cuki sorházak a csatorna partján
Az első dolgom persze az volt, hogy előkaptam a fényképezőgépemet, így ezt a bejegyzést eláraszthatom szép utcaképekkel.
Amszterdam rettentően hangulatos. Nem mondanám nagy városnak, bár azért ha az ember a külső részeire igyekszik, jobban jár ha felszáll a villamosra. Mindenfelé csatornák szelik ketté az utcákat és a csatornák partján elképesztően aranyos magas, keskeny sorházak állnak szorosan egymáshoz simulva. Van valami ezekben a házikókban, ami rabul ejtett. Egyszerűen imádom őket!
Szerencse, hogy a hollandok megbecsülik azt, amijük van, mert ezeket a házikókat bizony törvény védi. Az utcakép tehát azért ennyire barátságos, mert a nagy átépítések előtt védetté nyilvánították a régi épületeket, így megmaradhattak az utókornak, vagyis nekünk. Ennek fényében pedig még furcsább látképet nyújt egy-egy elszórt modern, nagy üvegépület.
A csatornákon sétahajók úszkálnak, mindenki ajánlotta, hogy próbáljam ki, de sajnos nem volt időm rá. Első napomon konkrétan három óra szabadidőm volt, amit városnézéssel és képeslapozással töltöttem.
forró csoki és a képeslapok
Mivel nagyon szeretem a képeslapokat, minden utazásomról küldök haza családnak és barátoknak. Ezúttal sem tettem másképp, így bevetődtem az első útba eső szuvenírboltba és kicsaptam a pultra rögtön tízet azzal a felkiáltással, hogy bélyeget is kérek. Az eladó pislogott is nagyokat, de készségesen útbaigazított, merre találok postaládát és miután kifizettem a képen is látható csinos kupacot, kaptam tőle ajándékba még egy képeslapot. Valószínűleg én voltam hónapok óta a legjobb képeslapvevője, engem mindenesetre nagyon boldoggá tett. Ez a kedvesség egyébként jól mutatja, hogy a hollandok kifejezetten barátságosak.
kávézós kutyus
Képeslapokkal felvértezve beültem egy hangulatos kávézóba elszürcsölni egy forró csokit. A hely elbűvölő volt, főleg a személyzet kutyusa miatt, aki egy igazi tündér volt, meg is ölelgettem rendesen.
Ilyen remek kezdet után csak jó lehet ez az út - gondoltam én nagyon bölcsen.
Délben volt a találka nemzetközi kis csoportom többi tagjával, akik közül csupán a másik magyart ismertem futólag. Az összeállítás egyébként a következőképpen nézett ki: 2 cseh, 2 lengyel, 2 szlovák, 2 magyar és a holland kísérőnk. Így töltöttünk el három napot Amszterdam és Utrecht (fogok írni róla külön bejegyzést) városaiban és laza fél nap alatt összekovácsolódtunk. Az utazás végére már nevetgéltünk és ismertük egymás szokásait.
utcakép
Ahogy a bejegyzés elején írtam, munka miatt utaztam, ezért a napom reggeltől estig be volt táblázva, egyik találkozóról mentünk a másikra, szabadidőm tehát nem sok volt. Közben azonban sikerült néhány szép képet készítenem.
Az időjárás viszonylag kegyes volt hozzánk. Nem volt hidegebb ott, mint Budapesten, csak a szél fújt erősebben időnként. Illetve újra és újra elkezdett esni valami se nem eső, se nem hó. Második napunkon viszont pár óráig szakadt az eső, míg a harmadikon este kisebb hóvihar kerekedett. Szerencsére felkészültem meleg ruhával és kapucnival.
A hollandok nem sietnek annyira a karácsonyozással, így bár ahogy a fenti képen látszik, néhol már felvillantak a karácsonyi fények, még nem volt minden az ünnepre hangolva. Pont akkor állították fel a karácsonyi vásárt, amikor eljöttem.
egy templom a sokból éjszaka
Ami még szembetűnő a városképeken, az a rengeteg kerékpár. Amszterdamban, mikor elkezdtek elterjedni az autók, problémát okoztak. Túl sok volt belőlük túl kevés helyen, ezért a hollandok úgy döntöttek, ez így nem jó, átváltanak inkább biciklire. Hollandiában tehát mindenki kerékpárral közlekedik időjárástól függetlenül. Ez egyrészt remek, hiszen környezetbarát, mutatós és egészséges, másrészt viszont cseppet őrült.
Csak ámultam és bámultam a rengeteg kerékpáron és nevetve néztem, hogyan suhannak el mellettem, előttem, mögöttem a biciklisek, egészen addig, míg el nem ütöttek. Oké, lehet, hogy én ütöttem el őt, mert még mindig nem értem, hogyan történt. Csak arra tudok gondolni, hogy ha nem szemerkélt volna valami esőféle, aminek hatására fülig be voltam gombolkozva és a lánynak lett volna lámpája, hogy a sötétben is észrevegyem a macskakövön mögöttem közeledő biciklit, ez nem történt volna meg. No, de megtörtént, meg is ijedtem rendesen és utána már sehol sem éreztem magam biztonságban. Komolyan, az őrült olasz robogósok között Rómában nem volt olyan veszélyérzetem, mint itt a csatornák partján.
Azonban még ez sem szegte kedvemet, hogy éjszaka, mikor véget értek a programjaink, csatangoljak kicsit a városban.
Ó, igen, az éjszakai csatangolást a piros lámpás negyedben is kipipálhatom. Második esténken csapatunk kisebb felével, két szlovák fiúval és egy cseh lánnyal, elmentünk megnézni. Fényképet itt nem készítettem, mivel az ott dolgozó hölgyek nem örülnek neki, én pedig olyan bizarrnak találtam az egészet, hogy tudtam, egy kép nem adja ezt vissza.
hó és a biciklik
A negyed rendkívül zsúfolt. Egyrészt mert itt sem szélesebbek az utcák, mint máshol, másrészt mert rengeteg az ember (valójában turista), akik ámuldoznak a kirakatokban, üvegajtókban és ablakokban integető lengén öltözött hölgyek láttán. Apropó hölgyek, számomra olyan érzés volt végigsétálni itt, mintha a próbababák életre keltek volna. Megszoktam, hogy nem mozdul meg a kirakat, itt viszont integetett nekem, ami cseppet váratlanul ért. Oké, nő vagyok, így nem igazán hoztak lázba a bikinis/fehérneműs hölgyek, valószínűleg egy férfi jobban értékelte volna... Ettől függetlenül örülök, hogy megnéztem, mert ez hozzá tartozik a város szelleméhez. Na, meg a legális könnyű-drogfogyasztás.
Nem jártam CoffeShop-ban, ahol ilyen szereket árulnak és nem is próbáltam ki semmit, pedig vállalkozókedvű társaim a negyedben elszívtak egy szálat. Tőlem azonban távol áll az ilyesmi, így maradtam csupán szemlélője. Meg persze passzív használója, mert Amszterdam utcáin úgy terjeng a fűszag mindenfelé, mint rózsakertben a rózsaillat.
Azért szuvenírnek muszáj volt hoznom marihuánás nyalókát és teát. Csupán aroma van benne, maximum csak nyomokat tartalmaz, hiszen átengedik a vámon, de rendkívül vicces.
A legfinomabb dolog Hollandiában azonban a stroopwafel. Ez a helyi édesség isteni finom.
Habár nem volt túl sok időm turistáskodni, szinte mindig amőbaként együtt mozgott kis csoportunk, amit az útikönyvem szerint érdemesnek tűnt megnézni, azt meg is néztem.
Például a Mázsálóházat, vagy holland nevén a De Waagot. Ez a város egyik legrégebbi épülete, jelenleg kávézóként funkcionál. Tornyocskáival elég mutatós darab, így megérte a sétát, míg megtaláltam.
Amszterdam tehát nagyon szép hely, több mint 1200 hídjával és a helyes sorházaival remek hangulatot áraszt. Ráadásul több mint 50 múzeum, állatkert és rengeteg más érdekes helyszín várja az ide érkezőket. Az ember tehát nem unatkozhat, én legalábbis nem tettem, igaz időm sem lett volna rá.
A három és félnapos hollandiai utamból egyet Utrechtben tölthetem, így írni fogok még arról a városról is egy bejegyzést és megtoldom minden egyéb információval, ami ebből a bejegyzésből kimaradt (például hotel és gasztronómia). 
Zárszónak hoztam még néhány képet, mert ezt a várost nem lehet megunni.

Dam tér és az épülő karácsonyi vásár

egy hidacska a sokból

Imádom ezeket a házakat!

2017. december 18., hétfő

A halász meg a lelke

Szívesen olvasok klasszikusokat és szívesen olvasok Oscar Wilde tollából. Szóval mikor megtudtam, hogy új kiadást kapott néhány műve, ismét kedvet kaptam hozzá. Találomra ki is vettem a könyvtárból ezt a kötetet és most kissé csalódottan üldögélek fölötte.
Dorian Gray arcképét már olvastam. (Nagyon tetszett!) Illetve sajnos a mesék és elbeszélések szinte mindegyikét is, csak egy másik kiadásban, egy másik kötetben (A canterville-i kísértet), így ez a könyv nem nyújtott túl sok újat számomra.
Fülszöveg:
"Oscar ​Wilde, a századvégi Anglia dandyje, divatdiktátora és művésze nemcsak műveivel, hanem pózokból megkomponált személyiségével is kívánt hatni. Ifjan került a londoni társaság, a művészvilág középpontjába, lett sikeres és vagyonos ember, és ugyancsak ifjan zuhant, hírhedt botránya következtében, a börtönvilág mélyére, hogy rövid élete utolsó éveit önkéntes száműzetésben töltse Franciaországban. Halál után jó fél századra kiesett a közönség kegyeiből, de az elmúlt évtizedekben, párhuzamosan a szecesszió iránti érdeklődés növekedésével, ismét mind többen olvassák. „Ha egy kis része is igaz annak – írja kötetünk utószavában Török András –, amit a kortársak feljegyeztek, Wilde valóban zseni volt, ahogy magáról híresztelte: az élőszó zsenije.” Kivételes tehetségének természetesen nem kevés írásos nyoma is maradt, méghozzá többféle műfajban: írt versek, drámát, szépprózát, művészetbölcseleti esszét. Kötetünk legjobb prózai írásaiból válogatott: gyermekien tiszta hangú meséiből, kísérteties-szellemes elbeszéléseiből, és közöljük hátborzongató bűnügyi művészregényét, a Dorian Gray arcképé-t."
Ismételni nem kívánom magam, így csak annyit jegyeznék meg a már ismert történetekről, hogy a kísértetsztorit még mindig zseniálisnak és rettentő szórakoztatónak tartom és A Boldog Herceg sokadjára olvasva is remek mese. Jólesik időnként igazi meséket olvasni.
Épp ezért vetettem bele magam lelkesen az egyetlen számomra új történetbe a halászról és a lelkéről.
A történet meseszerűen indul, élvezetes olvasni és felfedezni benne a tipikus szimbólumokat. Azonban kicsit több is ennél. Cseppet megvezeti az olvasót, ahogy  - a halásszal ellentétben - hatnak rá a pap, a kereskedők, sőt még a boszorkány érvelései is. Az olvasó a mondanivalót ezért a lélek szempontjából keresi és azt hiszi, hogy meg is találja. A történet végén azonban valami egészen más várja.
Kicsit ugyan bő lére lett eresztve a mese közepe, ez a fordulat mindent felülírt. A kezdetben ostobának tűnő halász és a józannak látszó lélek között mégsem olyan könnyű igazságot tenni, sem oldalt foglalni. Illetve a hableány is végig rejtélyes maradt, a vallási töltetről nem is beszélve.
Összességében ezért bár megszokott mesének indult, mégsem egészen mese. Van rajta egy vastag felnőtt réteg, amit az olvasó úgy értelmezhet, ahogy esze-szíve-lelke jónak látja.

Tehát nem egészen azt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam, ám jólesett ez az új mese és a már ismert történetek felidézése. Ráadásnak pedig volt a kötetben egy kis plusz, Török András utószava, amely rövid életrajzi összefoglalójával kissé árnyalta a szerző megítélését. No, de persze ez csak egy szempont, ki így gondol Wilde-ra, ki úgy, én mindenesetre kedvelem.

2017. december 17., vasárnap

Az árulás szépsége

A Fennmaradottak krónikáinak utolsó kötete.
A borító mutatós, tetszik ez a színvilág. 630 oldalával ez a sorozat legvastagabb könyve. A lapszám azonban picikét megtévesztő, mivel a magyar kiadást megtoldották egy kiegészítő novellával is, így az utolsó rész valójában csak 543 oldal.
Fülszöveg:
"Lia túlélte Vendát – de a Morrighan elpusztítására törekvő gonosz erő is életben maradt, és csak a hercegnő állíthatja meg. A közelgő háború miatt Liának nincs más választása, magára kell öltenie az Első Leány, a katona – és a vezér – szerepét. Amikor megpróbálja figyelmeztetni Morrighant, összekülönbözik Rafe-fel, és nem tudja, megbízhat-e Kadenben, aki követte őt.
A Fennmaradottak krónikájának fináléjában árulókat kell leleplezni, áldozatokat kell hozni, és végre kell hajtani a lehetetlent, mert valamennyi királyság sorsa a tét."
Még mindig nem tudom, hogy az első könyv, Az árulás csókja hogyan tudott megvezetni. Az a kötet kellemes csalódás volt, amelyet aztán a második kötet, Az árulás szíve már nem tudott reprodukálni. Nos, ez a harmadik résznek sem sikerült.
A történet ezúttal is lassan, lassan halad előre és még mindig sok benne a felesleges kitérő. A szereplők sem igazán alakulnak, leszámítva talán Liát. Lia számára azonban ez a változás nem pozitív. A főhősnő ugyanis kezdett egyre bosszantóbban tökély kisasszonnyá változni. Azonban nem ez volt a legnagyobb problémám, hiszen ifjúsági regényről van szó, az idegesítő főhősnő ebben a kategóriában járulékos veszteség. A gond a világképpel volt.
Ebben a részben már kevesebb fejezet eleji ének/visszaemlékezés/jósszöveg részlet volt, mégis egyre nagyobb hangsúlyt próbáltak fektetni ezekre a titkos könyvekre. Csakhogy hiába. Hiába lett Lia a megérzések királynője, még mindig homályosak maradtak. Volt ugyan egy-két mozzanat a jóslatokban, ami szépen megvilágosodást nyert, ám nem mind. Ettől pedig az olvasónak hiányérzete támad.
Hiányzott továbbá az intrika belső mozgatórugója. Nem, a puszta hatalomvágy nem elég ahhoz, hogy valaki eláruljon egy egész országot. Ráadásul, bár az árulás központi elem, hiszen a címekben is mindig ott szerepel, eléggé röviden lett lezárva.
A világkép tehát még mindig nem lett teljesen tiszta, de hogyan is lehetett volna, mikor a szereplők szerelmi élete mindig nagyobb teret kapott. Itt jön a képbe az a bizonyos járulékos veszteség.
Szerencsére az írónő nem erőltette tovább a szerelmi háromszöget, ám még így is sikerült neki az összes "miért nem lehetnek egymáséi" klisékártyát kijátszania. Egyszerűen untam, hogy a halálosan szerelmes főhősök végig szenvedték ezt az ötszáz oldalt, mint hős mártírok. Pedig, ha kicsit gondolkodnak és nem elbeszélnek egymás mellett, hanem érdemben kommunikálnak, előbb is megoldhatták volna. Hercegeknél és hercegnőknél azonban már csak így megy ez, lenyeltem. Az extra cukoradagot azonban nem.
Oké, hogy szegény hoppon maradt harmadik félnek kell egy pár, de ez a giccsparádé sok volt. Nem, nem feltétlenül jó, ha minden szereplő szerelmi élete el van egyengetve.
Illetve, ha már cukor, végig ott lóg a levegőben a dráma jóslata. Az írónő próbálta fenntartani az izgalom látszatát ezekkel az elejtett információkkal és a kötet végén a csatajelenetnél tényleg próbálkozott, de nem volt elég merész. Elvileg királyságok, népek sorsa múlik ezen a nagy és ádáz csatán, ám alig hullanak el nevesített karakterek. Ahhoz képest, hogy a második kötetben be mert vállalni néhány gyilkosságot, ez itt édeskevés volt. Félreértés ne essék, nem vagyok vérszomjas, csak nem érzem egy ilyen világmegmentő harc súlyát, ha mindenki megússza egy-egy karcolással...
Összességében tehát azt kell mondanom, hogy kicsit csalódtam ebben a sorozatban. Az elején nem vártam sokat, de felvillantott néhány lehetőséget, aminek hatására feljebb toltam azt a bizonyos lécet. Most pedig nagyon sajnálom, hogy így tettem, mert nem volt képes megugrani.
Azért azt mondom, ha valaki egy hercegnős, romantikus történetre vágyik egy csipet kalanddal, akkor tehet vele egy próbát. Illetve bátran ajánlom azoknak, akik az előző részt nem unták, nekik valószínűleg tetszeni fog. Könnyed délutáni kikapcsolódásnak megfelel.

Morrighan
Olvasás közben, fogyó lelkesedésem miatt megfordult a fejemben, hogy kihagyom ezt a könyv végi kiegészítő történetet. Csakhogy piszkálta picit a kíváncsiságomat és cseppet kényszeres olvasó is vagyok (még a köszönetnyilvánításokat is muszáj végigfutnom), így mégis átlapoztam.
Jól tettem. Ez a történet jobban tetszett, érdekesebbnek és izgalmasabbnak találtam, mint a fő cselekményt. A karakterek is fantáziadúsabbak voltak és úgy általánosságban jobban átjött ez a világvége utáni világ.
Azért itt is akadt néhány hiányosság. Például ezúttal sem kaptam választ a nagy kérdésekre: Mi a fene történt a világgal? Hogyan szaporodhattak el az őstehetség jósnők? Illetve az írónő a végét kicsit összecsapta. Mégis úgy gondolom, érdemes volt elolvasni, mert pozitív élményt adott a sorozathoz.
Szóval, ha valakinek mégsem tetszene Lia története, azért adjon egy esélyt Morrighannek.

2017. december 12., kedd

Rózsaszín pöttyök XXI.

Az elmúlt hetekben rengeteg elfoglaltságom akadt és szerencsére a többség pozitív értékelést kapott. Sorra is veszek közülük néhány rózsaszínűbbet. 

Esküvő
A lányok többsége szeret esküvőre menni. Vagy azért, mert már jó előre megtervezte a sajátját és ötletet akar lopni, vagy azért, mert kedveli a lakodalmak hangulatát, vagy azért mert ingyen kaja, vagy egyszerűen csak szeretné már felvenni azt az alkalmi ruhát, amit már egy ideje megvett, hogy jó lesz valamikor, ám az a valamikor még nem érkezett el.
ültető mézeskalács szívecskék
Mivel nem vagyok kifejezetten romantikus alkat és az ingyen kaja sem vonz, rám az utóbbi eshetőség vonatkozott. Szerettem volna San Diegót öltönyben látni és akad a szekrényemben néhány elhanyagolt ruhadarab. Szóval, mikor San Diego barátja meghívott minket az esküvőjére, elkezdtem lelkesedni az ötletért.
Csakhogy egy novemberi esküvőre nem biztos, hogy a nyári koktélruháim megfelelőek, így kissé elbizonytalanodtam a kérdésben. Szerencsére azonban van két jó tündérem, Nel és Madonna, akik mindig készek segíteni, ha ruhákról, sminkről vagy frizuráról van szó. Szóval kaptam egy kölcsönruhát és még ki is csinosítottak az esküvő előtt. Ez mondjuk jól jött, mert rettentően sokat tudok bénázni életem nagy problémájával, a hajammal. Minden készen állt tehát egy jó bulihoz és a nászajándékot is sikerült kreatívan megoldanunk.
nászajándék
Mindenképpen valami személyeset szerettünk volna, nem csak egy borítékot odacsúsztatni az ifjú párnak. Ezért Nel esztétikai szakértelmét segítségül hívva, készítettünk egy túlélőcsomagot.
A doboz szalvétatechnikával készült és megtöltöttük mindenféle praktikus, illetve humoros holmival, amelyre friss házasoknak szükségük lehet. (Pl.: sorsjegy, óvszer, kék tabletta, gumicukor, egy kis tömény ital stb.) Gondosan fel is címkéztem mindent, hogy tudják, mikor vehetik őket igénybe.
Tehát nagyon felkészültek voltunk, San Diego meg nagyon fess az öltönyében, így már csak egy dolgunk volt, élvezni a lagzit. Ezt a pontot pedig szintén teljesítettük, mert a mézeskalács szívecskékkel megjelölt helyünk az asztalnál remek társaságban volt, a vacsoránál külön figyeltek az olyan problémás személyekre, mint én és a tipikus lagzis (vagyis förtelmes) zene ellenére is remekül szórakoztunk. Például versenyeztünk, hogy ki tud több dekorációs kavicsot egymásra pakolni.
San Diegót kihívták a szomszéd asztalnál ülő lányok, hogy úgysem tud három kavicsot egymásra tenni. Ő persze elfogadta a kihívást és gőzerővel dolgozott, hogy megoldja a feladatot, míg én lazán építettem egy négykavicsos tornyot megmentve őt a pálinkaivástól. Aztán tovább fejlesztettem a mutatványt öt kavicsra, amivel rekordot döntöttem gyermeteg versenyünkben.
A lagzi tehát remekül sikerült, az ifjú pár boldog és én is elégedett vagyok a kavicstorony építő képességeimmel.
ötkavicsos tornyocska

Advent
Tavaly készítettem először adventi koszorút és annak sikerén felbuzdulva, idén ismét nekiláttam. Ezúttal is moha alapot vettem, mivel ez passzolt a cuki gombákhoz. Na, és hogy miért pont gombák? Röviden, mert cukik.
adventi koszorú mesebeli gomba módra
Az eset úgy történt, hogy nyílt egy Fyling Tiger bolt a munkahelyem közelében. Egyik nap, munkatársaimmal benéztünk ide és megpillantottam ezeket a cuki gombákat. Nem bírtam otthagyni őket és eszembe jutott, milyen jól mutatnának egy koszorún, szóval megvettem. Nel barátom meg is jegyezte, mikor kijöttünk a boltból: "Szellem, ma is nagyon hasznos dolgot vettél."
Szóval a kiindulási pont a moha koszorún gombák felállás volt, így már csak be kellett szereznem színben harmonizáló gyertyát és szalagot. Ezt egy nagyobb hobbi boltban tettem meg és természetesen, jó szokásomhoz híven, az utolsó pillanatban, szombaton... Úgyhogy volt bőven sor a hozzám hasonlóan megkésett vásárlókból, így a pénztár sorában volt időm nézegetni és elcsábulni egy angyalkára, hogy karácsonyi elem is legyen a koszorún. Az egész összeállítása pedig alig vett igénybe többet 20 percnél, szóval mondhatom, hogy kezdek rutinos koszorúkészítővé válni.

Naptár
A koszorúval azonban nem merült ki az adventi készülődés, mivel készítettem egy adventi naptárt San Diegónak. Az ötlet a csokoládénaptárakon nyugszik, amelyeket gyerekként imádtam. Minden reggel nagy lelkesen nyitogattam a kis ablakokat, hogy megtudjam, ezúttal milyen formájú csokoládét rejtenek. Egy ehhez hasonló naptárt készítettem felnőtt változatban.
adventi naptár felnőtteknek
Rengeteg kreatív módja van az elkészítésének, én a hagyományosat választottam, vagyis becsomagoltam az apróságokat és felcímkéztem őket számokkal egytől huszonnégyig.
No, nem kell nagy dolgokra gondolni, mindegyik csomagban apróság lapul (pl.: gumicukor, csoki, üdítő, zokni), mivel nem a tárgyi érték, hanem a meglepetés a lényeg. A cél az, hogy minden nap legyen valami különleges, valami meglepetés, valami, ami jelzi, hogy gondoltam rá és tudom, mi az, amit szeret. Épp ezért a színes borítékokba kuponokat tettem (az egyik kupon például meccsnézésre váltható be), amelyeken megígérem, hogy egy-egy alkalommal az ő kedvenc időtöltésének hódolunk majd. A 24-es számmal ellátott csomag pedig értelemszerűen a karácsonyi ajándéka, így ez az egyetlen anyagiasabb dolog a kupacban.
A naptárt a csokis változathoz híven Mikulás napján adtam oda. Az első boríték egy üzenet volt, lényegében leírás, amit csokimikulással kísérve dugtam a cipőjébe, míg a kis csomagokat felsorakoztattam az egyik fotelban. Most is ott pihennek a hátralévő darabok, hiszen szorgalmasan, ám a számokat gondosan betartva bontogatja őket.
Ha esetleg valakinek kedve támad hasonlóval meglepni, akit szeret, ne habozzon, a hatás garantált. Hiszen legalább akkora öröm adni, mint kapni, ha nem nagyobb.

Mikulás hozta

Meglepetések
San Diego persze zavarba jött a sok csomagtól és szabadkozott, amiért neki csak egy picike csokimikulásra futotta a kreativitásából, ám erre semmi szükség. Egyrészt mert tipikus férfi, így nem várom el tőle, hogy hetekkel előre tervezzen és megjegyezzen minden apróságot, amit szeretek vagy szeretnék. Másrészt, mert időről-időre mégis sikerül spontán meglepnie.
üvegpingvin
November végén Németországba kellett mennie, ami elég sűrűn előfordul a munkája miatt. Mindig hoz nekem valami apróságot, általában csokit és képeslapot sem felejt el küldeni. (Valójában ez az egyetlen dolog, amit kérek, hogy küldjön nekem képeslapot.) Ezúttal azonban meglepett valami különlegessel.
Németeknél is beindult a karácsonyi láz, volt már vásár is, onnan hozta nekem a képen látható cuki üvegpingvint. No, és hogy miért pont pingvin? Mert tudja, hogy szeretem. A pingvin alatti hópehelymintás illatos gyertya pedig csak a ráadás volt.
Múlt héten pedig nekem kellett elutaznom Hollandiába (írni fogok róla élménybeszámolót) és olyan meglepetésekkel várt haza, hogy még most is vigyorgok.
Habár nem érti, de tudja, hogy imádom a plüssállatokat. Sőt, tolerálja is, hogy egy plüsspandával kénytelen megosztani az ágyát. Ezért, mikor kólát vett és karácsonyi promóció alkalmából felajánlottak neki egy picike plüssrénszarvast, elhozta nekem.
Mikulásnyúl és szarvasa
Úgy tudok lelkesedni ezekért az apróságokért, mint egy kisgyerek. Rögtön össze is barátkoztattam a kis szarvast a holland nyuszimmal (természetesen ő is új szerzemény és majd írok róla, kicsoda) és annyira aranyosak együtt, hogy csak vigyorogni tudok.
Aztán a másik nagy meglepetés az volt, hogy kipróbálta az egyik csomagban rejlő szilikonos lapátot. A dolog előzménye, hogy egy főző tanfolyamon kipróbált egy ilyen lapátot és azóta hangoztatta, kell neki egy. Nos, most kapott, amivel boldog is volt és boldogan le is tesztelte, hogy a kedvemben járjon vele.
Mire hazajöttem, készített nekem szaloncukrot. Bizony, saját maga készítette és ráadásul nutellás recept szerint. Plusz nem merte az otthoni nutella készletemet használni, így inkább vett még egy üveggel. Az pedig, hogy késsel darabolta fel a mogyorószemeket, jól mutatja, mennyire fontosnak tart. Fél napot eltöltött a konyhában, hogy elkészítse nekem, pedig nem is szereti a nutellát, ez rettentően sokat jelent nekem.
Igen, tudom, nekem van a legcukibb pasim, ez kétségtelen. :)

házi nutellás szaloncukrok

2017. december 5., kedd

Mozgóképek LXIII.

Októberhez képest novemberben lényegesen kevesebb filmet láttam. No, persze még így sem panaszkodhatok, hiszen a megtekintett öt filmből kettőt moziban néztem meg.

Ghost in the Shell
"A film főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit"
Meg lehet vetni, de számomra az eredeti anime nem volt nagy szám. Nem hatott rám a történet, nem nyűgözött le a látvány, olyan kis semmilyen volt számomra. Valószínűleg azért, mert mire sorra kerítettem ezt a nem épp fiatal művet, már meglehetősen sokat láttam hasonló témában. Ettől függetlenül adtam egy esélyt a filmnek.
Nos, nem lett rossz adaptáció. Próbáltak az eredetinél maradni, ez a képi világból szembetűnő - meg persze hatni a férfi nézőkre a főhősnő "páncéljával" - és a történetvezetésen is meglátszik. Valami mégis hiányzott nekem a filmből is. Talán pont egy kis lélek, amitől a néző átérzi a drámát vagy izgulhat a szereplők sorsa miatt. Szóval a film pont úgy érintett, mint az eredeti alkotás, nem hagyott mély nyomot.
Ettől függetlenül azt mondom, akit érdekel a téma és akcióban bővelkedő sci-fi filmre vágyik, tegyen vele egy próbát, hátha.

Eszeveszett mesék
"Az év legőrültebb, fergeteges vígjátékának főszereplői eljutnak arra a pontra, amikor betelik a pohár. Amikor nincs visszaút. Amikor elszakad valami és olyat tesznek, ami visszafordíthatatlan események láncolatát indítja el."
Nel barátom ajánlotta ezt a filmet.  Kicsit szkeptikus voltam vele, ám valószínűleg csak azért, mert nem láttam még argentin filmet. Feleslegesen aggódtam.
Ez a film zseniális. Rettentően szórakoztató és persze rettentően őrült is. Hat rövid történetet mesél el és mindegyik megéri a ráfordított időt. A szereplők mind őrültek kicsit, ám nagyon is emberiek. Minden felvetett probléma és szituáció valós, csak a helyzet kezelése az, ami extrém csöppet. Azonban be kell ismerni, hogy a néző így is hevesen bólogat, mert tényleg van az a pont, ahol már nem lehet bírni cérnával és elkacérkodunk a gondolattal, mi lenne, ha... A film tehát egy remek ötletet valósít meg remek kivitelezésben.
Nekem nagyon tetszett, ezért bátran ajánlom mindenkinek, akár betelt nála bármi miatt az a bizonyos pohár, akár nem, érdemes megnézni.

A vörös teknős
"Hajótörött férfit mos partra a tenger. A szerencsés, ám magára hagyott túlélő felfedezi a trópusi sziget élővilágát, miközben különös kapcsolatba lép az egyik óriás teknőssel. Az élet örök körforgásáról szóló, elsősorban felnőtteket megcélzó, lenyűgöző látványvilágú mese egyszerre ötvözi az európai és japán gondolkodásmódot, miközben szívszorító módon mutatja be természet és ember egymásra utalt kapcsolatát."
Ezzel a filmmel már szinte történelmünk van. Még tavaly premier előtti vetítésre vettem rá két jegyet, csakhogy elnéztem a dátumot. (Baklövésem részletes leírása ITT olvasható.) Végül tehát nem tudtam elenni rá, ám hogy ne vesszem kárba a jegy, elajándékoztam Tigrisnek. Csakhogy ő úgy jött ki a moziból, hogy az év legrosszabb filmélményének titulálta. Tudtam ugyan, hogy nem teljesen azonos az ízlésünk, így ennek nem kellene különösebben meghatnia, mégis jegeltem kicsit a megnézését. Pedig San Diego is fenntartotta valamennyire iránta a kíváncsiságát, mégis mindig passzoltuk, mikor szembejött. Egyik este azonban elhatároztam, ha most nem nézem meg, akkor sosem fogom. Éljen a határozottságom!
Nem, nem értek egyet Tigrissel. Nem mondom, hogy ez volt az év filmélménye számomra, de nekem nagyon tetszett. Tetszett, hogy szavak nélkül adott mély mondanivalót. Tetszett a grafika. Imádtam a rákokat! Szóval minden a helyén volt. Azonban tény, hogy ez rajzfilm és az is tény, hogy ha műfajilag kellene besorolnom, művészfilmnek mondanám. 
Ezért, bár nekem és San Diegónak is tetszett, nem ajánlhatom mindenkinek. Elsősorban azoknak javaslom, akik szeretik a rajzolt alkotásokat és szívesen néznek kissé elvont művészfilmeket is. Aki viszont nem szereti, ha a szereplők rajzoltak és nem szívesen töri a fejét egy-egy metaforán, az jobb, ha nem próbálkozik vele.

Thor - Ragnarök
"A Marvel Studios új filmjében Thort pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén. Az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, és megállítani a Ragnarököt; egy háborút, ami otthonának pusztulásával és az asgardi civilizáció eltűnésével járhat, és amit egy mindenható új ellenség, a könyörtelen Hela idézett elő. Először azonban túl kell élnie egy halálos gladiátorviadalt, amelyben ellenfele korábbi szövetségese és szintén a Bosszúállók tagja: a hihetetlen Hulk!"
Habár szeretem a Marvel filmeket, Thor nem a szívem csücske. A legutóbbi filmjét például untam. Azonban olyan sok jót hallottam róla és mostanában tényleg remek alkotásai voltak a stúdiónak, hogy úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Poly elkísért a moziba, ráadásul úgy, hogy ő már egyszer látta, ez is mutatja, mennyire népszerű.
Hatalmasat csalódtam, de pozitívan! Ez a film egy nagy vicc a szerethető fajtából. Egy pillanatig sem vette komolyan magát és ezt csak támogatni tudtam. Mármint szuperhősökről beszélünk isteni képességekkel, mi a fenének kellene aggódni miattuk? Sosem értem, mikor drámaian próbálják beállítani két halhatatlan csatáját. Hahó, halhatatlanok, úgyis mindkettő talpon marad, vagy az egyik később úgyis feltámad... Szóval nem díjazom a sötétség, eposz és dráma kombinációt egy ilyen pusztán szórakoztatást megcélzó történetben. Épp ezért tetszett ez a film. Vicces volt és laza. Tele utalásokkal, tele poénokkal és tele szerethető karakterekkel. Igen, még az aktuális gonosz is érthető és szerethető volt. Loki meg, nos, őt  még mindig nagyon szeretem és itt sziporkázott. Szóval végignevettük a filmet és cseppet sem bántam meg, remek moziélményt adott.
Ajánlom mindenkinek, aki egy jó Marvel filmre vágyik, mert ez bizony az a javából.

Megtorlás
"Óvakodjatok a hamis prófétáktól" - hirdeti a vadnyugati kisvárosba érkezett új tiszteletes (Guy Pearce). A karizmatikus férfi gyorsan megnyeri magának a közösség tagjait, de egy szempár rettegéssel telik meg a látványától: Johanna (Dakota Fanning) az egyetlen, aki tudja, hogy éppen a prédikátor az a báránybőrbe bújt ragadozó farkas, amelytől a férfi a szónoklatában óva int. A fiatal nő már többször próbált szakítani sötét és erőszakkal teli múltjával, de a tiszteletes személyében az újra utolérte őt. Johannának most döntenie kell, hogy tovább fut, vagy szembenéz a férfival és a pokollal, amelytől eddig menekülni próbált."
Nagyon kíváncsi voltam erre a filmre. Az előzetes alapján ígéretesnek tűnt és hátborzongatóan sötétnek. Azonban csupán a művészmozik tűzték műsorra és nem is túl sűrűn. Ettől függetlenül eldöntöttem, látnom kell és szerencsémre San Diego nem ellenkezett.
Ez a film kemény. Keményen pszichopata szereplőkkel. A sztori nem teljesen új, hiszen mindenki látott már véres és perverz vadnyugaton játszódó filmet és a vallási fanatizmus sem épp új. Még a hányatott sorsú főhősnő sem mondható kiugrónak, hiszen hány nő taposta már ki ezt az utat a vásznon. Valamit mégis nagyon eltaláltak a készítők. Talán a történetvezetést, ahogy egyik idősíkról a másikra ugrál egyre több elemet és titkot felvetve. Talán az arányokat, mert bár túlzóan erőszakos, mégis tudott emberi maradni. Talán, hogy oda tett humort, ahol az ember nem várná vagy csak egyszerűen túl jó volt a főhősnőt játszó színésznő. Bármi is legyen az oka, engem megfogott. Végig lekötött és behúzott és kegyetlenül feldühített. Nincs feloldozás, ami bosszantó tud lenni, főleg egy ennyire gyűlöletkeltő negatív főhőssel.
Nekem tehát tetszett, de nem ajánlhatom mindenkinek. Egyrészt mert rettentően erőszakos, így gyengébb lelkületűek jobban teszik, ha kerülik. Másrészt nagyon hosszú film, vagyis nem egy könnyed esti mozi. Harmadrészt kicsit megdolgozza az ember lelkét, főleg ha empatikus alkat. Szóval csak azoknak ajánlom, akik mindezt bírják és mögé tudnak látni a vérnek, mert nem, nem a brutális részletek a fontosak, hanem az, ami mögöttük van.

Értékelés:
Eszeveszett mesék                             ->    10
Thor - Ragnarök                                ->    10
A vörös teknős                                   ->    9
Megtorlás                                          ->     9
Ghost in the Shell                              ->    7

2017. november 25., szombat

Úti testvérek

Kedvelem a Széthullott Birodalomban játszódó történeteket. Jorg és Jalan trilógiája is tetszett, így örömmel merültem el újra ebben a világban.
A borító ezúttal is szépen mutat a kemény kötésen, még a 164 oldalas terjedelmen is.
Fülszöveg:
"Térj vissza Mark Lawrence-szel a hatalmas sikerű Széthullott Birodalom világába! Ez a tíz elbeszélést tartalmazó kötet még jobban kibontja a regényekben felvetett témákat, és egyúttal megmutatja Jorg Ancrath herceg és úti testvérei kevésbé ismert oldalát is.

Emellett mélyebb bepillantást nyújt a letűnt Építők által hátrahagyott rengeteg tárgyi emlék hátterébe, és megmutatja, mit kezd egy barbárabb kor egy valaha volt világ legkifinomultabb eszközeivel.

Mélyülj el jobban a Széthullott Birodalom és Jorg bandájának kegyetlen világában, ki ne hagyd ezeket a csattanós, akciódús elbeszéléseket a trilógia elolvasása után!"
Ez tehát egy novelláskötet. Tíz rövid történetet mesél el szerzői kommentárokkal.
Az alap elképzelés érdekes. Az olvasó ismét elmerülhet ebben a véres és akaratos világban, ismét találkozhat kedvenc hőseivel és közben felidézhet a regényekből egy-egy emlékezetes pillanatot. A nosztalgikus hatás így adva van.
A szerzői megjegyzések által pedig belepillanthatunk abba, mi járhatott Mark Lawrence fejében miközben megalkotta a történeteket. Nagyon tetszett, hogy megmagyarázott egy-egy mozzanatot, de nem esett túlzásokba, nem próbálta befolyásolni az olvasási élményt, csak kiegészítette azt.
Szóval az ötlet kiváló, valami mégis hiányzik. Hiányzik az a plusz, amitől ezek a kis epizódok élménnyé válhattak volna. Akadt ugyan köztük olyan, ami kiegészítette korábbi olvasási élményeimet (például Egy jó név vagy az Ismerd meg tenmagad), akadt olyan, ami visszaidézte a könyvet (mint a Métely, A fenevad természete vagy A titok), ám a többi felejtős volt. Felejtős, mert nem adott pluszt hozzá, nem a legérdekesebb pillanatokról szólt vagy egyszerűen csak érdektelen maradt.
Amennyire a kötet eleji előszóban bőszen helyeseltem a szerző megjegyzésein, olyan csalódottan húztam el a számat a közepén. Lawrence állítása szerint, a novellában mutatkozik meg az írás igazi ereje és ezt a gondolatot tudom támogatni. A novella tényleg tökéletes arra, hogy a szerző megmutassa stílusát, fantáziáját és minden más készségét. Csakhogy ez nem mindig sikerül. Nem könnyű pár oldalba belesűríteni egy olyan történetet, ami felkelti az olvasó érdeklődését, végig fenntartja a kíváncsiságát és ad neki valami pluszt is a végére. A novella tehát valóban nehéz műfaj és még az olyan remek íróknak, mint a jelen szerző, is beletörhet az a bizonyos csatabárdja. Szóval, bár volt néhány történet, amely megugrotta ezt a mércét, nem mind sikerült úgy, hogy az olvasó megtudhassa belőle, mire képes ez a tollforgató.
Összességében azt kell mondanom, a trilógiák kiegészítésének elment, reggel a metrón jó volt átlapozni egy-egy rövid történetet, de nem adott akkora élményt, mint amit a szerzőtől megszoktam.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik rajonganak az író regényeiért, ők tudják majd értékelni.