2017. február 27., hétfő

Tonari no Kaibutsu-kun

Időről-időre sort kerítek egy-egy animére. Az a 25 perc ugyanis, amennyi idő alatt egy epizódot meg tudok nézni, bőven elég egy kis kikapcsolódáshoz. Egy hosszú nap után pont ennyi kell, hogy kitisztuljon a fejem és utána esetleg még csinálhassak valamit. Ha pedig gondolattisztításról van szó, vígjáték az ideális választás.
Nos, ez az anime pont az. Egyszerű, szórakoztató, nagy dózisban már-már túl sok, de kis adagban megfelelő.
A történet Robico mangája alapján készül és 13 epizódot kapott. Ha be kellene sorolnom erőteljesen az iskolai vígjáték kategóriába raknám.
Ismertető:
Adott egy rideg lány, Mizutani Shizuku, aki a tanulás megszállottja és egy őrült fiú, Yoshida Haru, aki a balhé megszállottja. Mikor a két mániákus találkozik, kissé egymás megszállottjaivá is válnak, miközben úgy csapódnak hozzájuk a magányos diákok, mint Haru ökle a bandatagok arcához.
Igen, ebből is látszik, hogy ez egy tipikus anime. Tipikusan két ellentétes szereplő kezdi kerülgetni egymást szerelem címszó alatt és közben fel-felbukkan egy-egy újabb, szintén romantikus kérdésekben is szerepet kapó karakter. A különbség csupán annyi, hogy mégsem a szerelmi szálon van a hangsúly.
A két szereplő viharosan gyorsan zöld ágra vergődik, vallomásostól, csókostól, a kérdés így inkább azon van, elviselik-e egymást huzamosabb ideig. Harut elviselni pedig nem könnyű. No, nem mintha Shizuku nem lenne szintén nehéz jellem...
A történet így epizodikus kalandok sora, amelyekben mindig akad egy-egy megoldandó probléma, többnyire betörik valakinek az orra és abszurd helyzetek alakulnak ki. Senki se higgye, hogy a többi szereplő százas, mert még a kakas is defektes kicsit.
Tehát nem épp egy magas röptű anime, házi madár ide vagy oda, ám szórakoztató. Minden őrültségük és tipikus jellembeli hibáik ellenére kifejezetten vicces szituációk és szerethető figurák vannak ebben a sorozatban. Ráadásnak pedig egy dolog mindenkiben közös: magányosak.
Nagyon tetszett, hogy mindenki más okból szigetelődött el a többi diáktól, ki a tanulás, ki a verekedés, ki más adottságai miatt. Valahogy mégis mindegyik barátokra vágyott (igen, a stréber főhősnő is, akár beismeri, akár nem) és ebben szedett-vetett társaságban meg is kapta. Összességében tehát van egy kis pozitív üzenetecskéje ennek a történetnek. Vége azonban nincs, csak elfogynak a részek.
Nem bántam meg, hogy megnéztem. Egy-egy rész a héten bőven elég volt egy kis könnyed szórakozáshoz, így bátran ajánlom azoknak, akik puszta vígjátékot szeretnének nézni. A grafika rendben van és a zene is oké, bár nem sokat tesz hozzá az élményhez.

Kiegészítés:
Készült még egy OVA is, ami kicsit elrugaszkodik az eredeti történettől és a múltba helyezi a szereplőket, konkrétan az Edo-korba. Még nem néztem meg, de valamikor sort kerítek majd rá, mert valószínűleg a szereplők pont olyan szórakoztatóak szamurájokként, mint diákokként.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése