Testről és lélekről

Tartok kicsit a magyar filmektől. Habár mostanában pozitív tapasztalataim voltak velük (például: Mindenki), még mindig akad bennem egy kis ellenérzés. Sajnos korábban túlságosan sok rosszat láttam hazai alkotóktól.

Erről a filmről viszont csupa jót hallottam, dicsérték a kritikusok, dicsérték az ismerősök. Ráadásul kifejezetten érdekesnek találtam a témát. Az egyetlen dolog, ami miatt mégsem rohantam rögtön a moziba az volt, hogy tartottam tőle, nagyon művészfilm lesz. Ezért, mikor San Diego felvetette, hogy menjünk művészmoziba és megláttam a kínálatban ezt a filmet, óvatos kísértésbe estem. Szerettem volna megnézni, de nem voltam biztos benne, hogy neki is tetszene. Nos, félelmeim alaptalannak bizonyultak, mert nagyon is jól jártunk, hogy vállalkozó szelleműen elmentünk rá.
Ismertető:

"Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád?"

Nem igazán voltak előzetes elvárásaink, én csak nagy vonalakban hallottam róla, San Diego pedig semmit. Úgyhogy, mikor elindult a film és lassan kezdett kibontakozni a történet, két észrevételünk volt: "Gyönyörűek ezek a szarvasok! Jé, ezen lehet nevetni!"
Aztán részletezték a helyszínt és előzetes félelmem, mi szerint kísérőm lehet, hogy nehezen viseli majd a filmet, megfordult arra, hogy ő aggódott, én viselem-e. Hát, őszintén meg kell vallanom, az a néhány - rettentően hosszú - perc, mikor közelről megmutatták, hogyan lesz egy békés bociból hamburger, megviselt. Nem azért, mert kegyetlennek találtam, hanem mert személytelennek. Gyári módon mentek be a szarvasmarhák és csúsztak ki darabokban a túloldalon, mintha az élet csak egy pillanat volna, ami semmit sem számít. Oké, oké, kicsit túlérzékeny vagyok, de nem véletlenül vagyok vegetáriánus...
Szóval San Diego fél szemét végig rajtam tartotta, hogy lássa, rendben vagyok-e. Nem voltam boldog, de rendben voltam. Aztán szerencsére a film továbblendült a vágóhíd bemutatásán és beindult a lényegi szál. Ez a szál pedig elfelejtette velem a rengeteg vért.

gyönyörű szarvasok

Kissé bizarr helyszín és különc főszereplők ide vagy oda, ez a románc rendkívül szórakoztató.
A néző végigkacagja a rengeteg kommunikációs próbálkozást, a sok emberi botlást és a hihetetlenül poénos pátbeszédeket. Egyszerűen nem lehet nem mosolyogni a bimbózó szarvasrománcon. Ráadásul a mellékszereplők is viccesek, kezdve a főhős legjobb barátjával, akinek családi élete humorosan tipikus és folytatva a pszichológusnő maratoni munkanapjával, majd megkoronázva a világ legmenőbb takarítónőjével. A karakterek kidolgozására és a színészekre tehát nem eshet panasz, sőt, a főhősnő vastapsot érdemel, amiért pókerarccal végig tudta csinálni ezt az egészet.
A látvány szép, sok közelivel (igen, a vérre is...) és remek tájképekkel. Minden apróságra figyeltek a készítők és ezt nagyra tudtam értékelni. Ráadásul körbelengi a magyar légkör. Nem, nem a megvesztegethető rendőrökre gondolok, hanem a sóskára, a helyszínekre és az otthonosságra. Ez a film tehát pont úgy magyar, ahogy szeretem.
Ettől a sok pozitív benyomástól egyrészt még hitelesebbé vált a film, másrészt pedig úgy jött át a mondanivaló, hogy az ember észre sem vette. A néző garantáltan napokig gondolkodik utána.
A zeneválasztás is tökéletesnek bizonyult és a film végén, mikor a feszültség a tetőfokára hágott, felkerült a pont arra a bizonyos i betűre. Vicces volt, hogy míg én ezt teljes nyugalommal fogadtam, San Diego akkor kapaszkodott belém rémülten. Nos, kinek a boci, kinek az ember a gyengéje...
Összességében tehát egy remek film. Habár az elején néhány jelenetet állatbarát szelleműeknek szabályosan túl kell élniük, megéri. Megéri, mert végig szórakoztató, kedvesen romantikus és finoman magyar, vagyis igazi filmélményt nyújt.
Bátran ajánlom mindenkinek, elsősorban moziban, mert megérdemli a nézők támogatását.