2017. április 30., vasárnap

A fehér király

Érdekel a kortárs magyar irodalom, Dragomán György nevével pedig többször találkoztam könyvesboltban és egyéb könyves fórumokon, majd meghallottam, hogy film készült az egyik művéből, így még jobban felkeltette az érdeklődésemet. Valahogy így került a kezembe ez a kötet.
A borító csúnya. Nekem legalábbis nem tetszik, nem mondd semmit, nem látom a kapcsolódási pontot a történettel. A másik változat, a fehérebb már egy fokkal jobbra sikerült, de az sem az igazi.
Vastagságra kellemes 300 lapjával és a nagyobbacska betűmérettel.
Fülszöveg:
"Hogyan dolgozza fel egy tizenegy éves kamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják a Duna-csatorna munkatáborába? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharait megnehezítő élethelyzetben? Erről szól A fehér király című lendületesen megírt regény. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. A kiskamasz fiúnak apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőttség terheivel. A főhős a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttség reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat."
 A téma megkapó, érdekes és közel áll az olvasó szívéhez. Habár a helyszín, a szereplők és a politikai helyzet fiktív, nagyon könnyű párhuzamokat felfedezni a közelmúlttal. Az olvasó így önkéntelenül is összehasonlít, gondolkodik, emlékezik és néha borzong tőle.
A megfogalmazás több szempontból eltér a megszokottól. Habár regényről van szó, a fejezetek úgy osztják fel a könyvet, mintha novelláskötet volna. Csupán lazán kapcsolódnak egymáshoz, nem is mindig jelenik meg bennük az összetartó erőként is funkcionáló elsődleges konfliktusszál, az apa elhurcolása, és lényegében önállóan is megállják a helyüket. Minden fejezet egy kerek egész történet.
Ehhez a felépítéshez jön hozzá a kissé szokatlan elbeszélői nyelvezet. A könyv nem egyszerűen egy gyerek szemszögéből íródott, hanem olyan, mint egy gyerek gondolatáradata. A mondatok rendkívül hosszúak, már-már dagályosak. Párbeszéd nincs, minden szereplő mondanivalója bele van építve ezekbe a kilométeres mondatokba, amelyek tele vannak kiegészítő információkkal. A főhős néha csapong, ez azonban nem zavaró, mert minden kitérője érdekes és valamit ad a cselekményhez. A megfogalmazást ezért érdekesnek találtam, kicsit bele kellett jönnöm a végtelennek tűnő mondatokba, de amint ez megtörtént, már nem is volt zavaró az eltérő szövegforma.
Tekintve, hogy 18 fejezetből, vagyis 18 rövid történetből áll, nem szeretnék írni a cselekményről. Egyrészt, mert túl hosszú lenne, másrészt mert senki elől nem szeretném elvenni az olvasás élményét. Inkább csak benyomásokat, érzéseket, gondolatokat osztok meg róluk.
Ez a könyv nyomasztó. Hiába gyerek a főhős, hiába kezeli lazán a helyzetet, minden fejezetet körbeleng a mélabú, a kilátástalanság. Ehhez adódik egy nagy adag erőszak és most nem csak a gyerekek verekedéseire gondolok, hanem a sok szadista megnyilvánulásra. Nehezen viselem, ha egy könyvben állatokat bántanak, itt ez nem csak egyszer fordul elő. Az olvasó tehát nem lesz túl boldog tőle, sőt időnként inkább csak felháborodik az igazságtalanságokon.
A főhős és édesanyja ettől függetlenül szerethető figura. Emberiek, megérthetőek és lehet nekik drukkolni.
A könyv remekül ábrázolta egy tizenegy éves fiú lelki világát. Egyszerre volt gyerek, aki gombfocival játszik, kamasz, aki elkezd érdeklődni a lányok iránt és felnőtt, mert míg az apja vissza nem tér, ő a férfi a háznál. A családi konfliktusok is remekül lettek bemutatva és úgy általánosságban az emberi reakciók, legyen szó barátságról vagy tömeghisztériáról, igazán valósághűek voltak.
A regény tehát nyomasztó, érdekes és elgondolkodtató egyben. Két dolog azonban nem nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet. Végig vártam, hogy a címben is szereplő fehér királynak jelentősége legyen, ez azonban elmaradt. A cím ezért számomra olyan, mint a borító, nem passzol igazán. A könyv lezárása pedig keserű szájízt hagyott bennem. Tudom, tudom, ez passzol, ez így jó, mégis dühös voltam kicsit, mikor becsuktam a könyvet, mert nem kaptam feloldozást az olvasás közbeni frusztrációimra.
Összességében azt mondom, jó könyv, érdekes és érdemes elolvasni, ezért örülök, hogy megtettem. Gyerek főhős ide vagy oda, felnőtt korosztálynak ajánlom.

Kiegészítés:
Ahogy említettem, készült belőle mozifilm. Nem igazán tudom, hogyan lehet filmvászonra vinni ennyi különálló történetszálat, hogy az élvezhető kerek egésszé álljon össze, így még kíváncsibb vagyok rá. Biztos, hogy hamarosan meg fogom nézni, de látatlanban is azt javaslom, akit érdekel, előbb a könyvvel kezdje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése