2017. augusztus 7., hétfő

Az Osheimi Kerék

Ezzel a kötettel véget ért A vörös királynő háborúja és egy újabb szívemnek kedves karaktertől kellett búcsút vennem.
A borító és a kötet vastagsága (452 oldal) is passzol az előzményekhez.
Fülszöveg:
"A ​Pokol minden borzalma áll Snorri ver Snagason és családja megmentése közé. Már ha egyáltalán fel lehet támasztani a halottakat.
Jalan Kendethnek viszont csak az számít, hogy megússza élve, persze Loki kulcsával együtt, amely nemcsak minden ajtót és minden zárat nyit, hanem könnyen lehet, hogy egyben sorsának is kulcsa az élők világában.
Jal szeretne végre visszatérni a henye és kicsapongó élete lényegét jelentő örömökhöz, a nőkhöz, a borhoz, és a szerencsejátékhoz. A végzetnek azonban más, nagyobb szabású tervei vannak vele…
Az Osheimi Kerék közben egyre gyorsabban forog, és ha nem állítják meg, hamarosan szétrepeszti a világot. Ha minden elvész, és nincs hová menekülni, még a leggyávább embernek sem marad vesztenivalója.
Jal és Snorri farkasszemet néz a Holt Király hullaseregével, és menekül a Kék Hölgy számtalan tükre elől. A végén azonban, akár gyorsan, akár lassan forog, az Osheimi Kerék az úr, hacsak nem sikerül megérteniük, mi a kerék valódi természete, és mi célt szolgál."
Az első kötetből (Bolondok hercege) megismert főhősök kalandjai folytatódnak, sőt utuk végére is érnek. Elkezdeni ezt a könyvet ezért olyan volt, mint visszatérni egy jól bevált és kedves helyre. Jó volt ismét Jalan szemén át látni a világot és úgy általánosságban újra kalandozni egyet a Széthullott Birodalomban. Az is nagyon tetszett, hogy Jorg (Tövisek hercege) is felütötte a fejét és több említésben is összefutottak a két trilógia szálai, mégis egyenrangú és független maradt a történet.
Mivel záró kötetről van szó, a konfliktusok, amelyek főleg a második részben (A Hazug kulcsa) bontakoztak ki, elkezdtek kicsúcsosodni. Ez pedig egy ideig tökéletesen alakult.
Mark Lawrence szereti késleltetni az információkat, ezzel is feszültséget keltve. A különböző időpontokban történt eseményeket is előszeretettel mixeli össze, ami a kötet elején jól működött. Jalan ismét megkapta a porondmester szerepét, de végig ott motoszkált a háttérben, hogy mi lehet Snorrival, mi történhetett a Pokolban.
Aztán a jelen eseményei annyira felgyorsultak Jal családi és zombis problémáival, hogy a múlt kicsit feledésbe merült átadva helyét a jelen rémeinek. A könyv közepe ezért egy igazán izgalmas és kifejezetten szórakoztató csatában megadta a kötet csúcspontját. Én legalábbis itt éreztem úgy, hogy nem bírom letenni és mikor valaki megzavart olvasás közben, csak rávágtam, hogy hagyjon, mert épp holtakkal küzdök és nem érek rá másra figyelni.
Majd véget ért a harc és a kis csapat elindult a finálé felé. Vikinges lendületem kitartott, ám itt vesztette el a könyv számomra azt a ragyogást, ami eddig páncélként vonta be.
Fájdalom leírni, de csalódtam. Mark Lawrence tudott volna ennél sokkal, de sokkal jobb befejezést írni. A karakterei zseniálisak, igazi egyéniségek, akiket nem lehet nem kedvelni. A felépített világ részletes, alapos, a mágia finoman behatárolt és minden olyan szépen és aprólékosan le volt vezetve. Jal folyamatosan oldotta meg a problémáit, mindenkivel lerendezte a konfliktusait, de aztán jött a kötet vége és úgy kilapult a történet, mintha viking bárddal csapták volna agyon.
Feszültség szempontjából jó egy kicsit a homályban tapogatózni. Jó ha az olvasó nem ért mindent, mikor a főhős sem ért mindent, ám nem jó, mikor csupa utalások sötétségében botladozik. Hiába olvastam át egy-egy oldalt kétszer is, egyszerűen nem tudtam összerakni, pontosan mi a fene történik. Ettől oda lett a fezsültség és a nagy finálé is elvesztette élét. Ráadásul bohókás főhős ide vagy oda, ez mégis csak az a világ, ahol zombik garázdálkodnak, miközben Jorg, ő vérszomjassága küzd a császári trónért, így elkélt volna még némi dráma a lezáráshoz. Cseppet idillikusra sikerült az epilógus.
Összességében ezért, bár nagyon tetszett ez a történet és remek részek voltak benne, a lezárással nem vagyok elégedett. Egy ilyen sorozat megérdemelt volna egy katartikus élményt a végére, ám ez sajnos elmaradt.
Ettől függetlenül bátran ajánlom mindenkinek, aki az előzmény köteteket már olvasta. Jal és Snorri most sem okoznak csalódást.

Kedvcsináló idézet:
"A Széthullott Birodalomban sose volt nagy igény rabszolgákra. Nekünk ott vannak a parasztok. Végeredményben egykutya, csak a paraszt azt hiszi magáról, hogy szabad, ezért nem szökik el."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése