Régen írtam ebbe a rovatba és régen voltam könyvtárban. Ennek ellenére olvasok könyvtári könyveket, ami bár ellentmondásnak tűnik, nem az. Lusta könyvmoly lett belőlem, vagyis másokat ugráltatok magam helyett, ha kölcsönözni szeretnék. Konkrétan anyukámat, így most ő a könyvdílerem.
Mentségemre szóljon, hogy ritkán vagyok otthon és az is többnyire hétvégére esik (nyáron hétvégén nincs nyitva a könyvtár), ő ellenben otthon van és épp rá is ér. Szóval havonta egyszer elküldetem vele az elolvasott könyveket és nyomok a kezébe egy listát, mit hozzon ki helyettük. Tökéletes rendszer, bár néha kicsit összezavarom szegény könyvtárosokat. Így esett meg legutóbb a következő eset:
- Ki kellene hoznod nekem egy Stephen King könyvet.
- Jó, de majd írd le, mi a címe - felelte anyukám.
- Rendben. Az.
- Mi?
- Az.
- Mi?
- Az a címe, hogy Az.
- Azért írd le!
Szóval elkészítettem a szokásos listámat, ami ezúttal mindössze két tételből állt. Anyukám pedig a könyvtáros kezébe nyomta, aki szintén csak ráncolta a homlokát a banálisan egyszerű címen, majd kutatni kezdett utána. Sajnos nem járt sikerrel.
Aztán eltelt pár nap és már le is mondtam az olvasási élményről (az új mozifilm előtt akartam elolvasni), mikor megcsörrent a telefonom és anyum mesélni kezdte, hogy felhívta a városi könyvtár. Kiderült, hogy először rossz helyen keresték, de most már megvan és lehet érte menni.
Ezért imádom a kisvárosi könyvtárunkat és ezért nem cserélném le a fővárosi nagyra. Ilyen kedves figyelmességre csak kis közösségekben van példa. Igazán törődnek az olvasókkal és ez rettentően jólesik.
Dan Wells újra Budapesten
Tavaly októberben járt először Magyarországon Dan Wells, aki többek között a Nem vagyok sorozatgyilkos szerzője. (Látogatásáról írtam beszámolót, ITT olvasható.) Akkor olyannyira jól érezte magát és olyan jóllakott a magyar fogásoknak hála, hogy szívesen vállalkozott egy újabb útra. A dolognak apropója is akadt, most jelent meg a sorozat hatodik és egyben befejező kötete (Már nincs vesztenivalód) és egy önálló regénye is (Szellemváros).
Mikor tudomást szereztem róla, rögtön felírtam a naptáramba. Tavaly lemaradtam a beszélgetésről és csupán a dedikáláson tudtam részt venni és ezen most változtatni akartam. Szóval megrendeltem az új könyvet és személyes átvételt kértem a beszélgetésre, ami ma délután volt a Rácskertben. Élménybeszámoló következik:
 |
| zsákmány |
A szociopata nem sorozatgyilkos történetében épp az ötödik kötetnél tartok (Csak a holttesteden át), vagyis még picikét le vagyok maradva az új részhez képest, ám ez nem tartott vissza. Munkából rohantam a helyszínre.
Fumax Kiadó jelezte, hogy sokan leszünk és érdemes előbb érkezni, mégis meglepett cseppet az a kígyózó sor, ami a könyvátvételi standnál fogadott. Szerencsére gyorsan haladt, így kezdésre megvolt az új könyvem egy kis reklámmal és két ajándék könyvjelzővel egyetemben és épp tudtam kérni egy limonádét, mikor elkezdődött a program.
Sietve helyet is foglaltam, átvágva egy kisebb tömegen, egy meglehetősen tökéletes sarokban. Mindössze pár méterre az írótól követhettem nyomon a beszélgetést.
Dan jókedvvel válaszolt az összes kérdésre remek humorról téve tanúbizonyságot, amelybe az őt elkísérő lányát is bevonta időnként, Holló-Vaskó Péter pedig rendületlenül fordította. Nagyjából másfél órán át tartott a szeánsz és sok érdekes dolgot megtudtam. Most ezekből válogatok néhányat:
- Az írónak 6 gyereke van és egy anyósa Denverben, aki nem rajong a veje könyvtémái iránt, sőt aggódik a lánya és az unokái biztonsága miatt. Pedig Dan nem sorozatgyilkos...
- Cseppet a szomszédai is aggódnak, mivel olvasták a könyveit. Pedig tényleg nem sorozatgyilkos...
- Pizsamában szokott dolgozni.
- Jelenleg három történetet ír. Ezek közül a legérdekesebb egy fantasy valóságshow, ám ennek kiadása még kérdéses.
- Nagypapája Alzheimer-kórban szenvedett és ez szolgált háttérül Senki karakterének kidolgozásában.
- Van kedvenc sorozatgyilkosa, de nem, nem sorozatgyilkos...
- Tudott említeni magyar sorozatgyilkost, Kiss Bélát a cinkotai rémet.
- Nagyon megszerette az Erős Pistát, még a desszertre is boldogan tesz belőle. Illetve úgy általánosságban szereti a magyar konyhát.
- Beszél spanyolul, egy ideig élt Mexikóban és Berlinben is.
- Ha elakad az írásban kikéri a gyerekei véleményét, de sosem fogadja meg a javaslataikat.
- Irodalomból és szerkesztői ismeretekből diplomázott.
- Nem sorozatgyilkos...
Számomra ezek a plusz információk maradtak meg a regényekről folytatott csevej mellett.
Aztán véget ért a beszélgetés és kezdődött a dedikálás. Itt pedig meg kell említeni két picurka negatívumot.
 |
| dedikált könyvem |
1. Magyar ember nem tud sorban állni. Valószínűleg degradálja a tény, hogy más emberek mögött felsorakozzon. Ebből következik, hogy a tömeg gyakorlatilag lerohanta az író asztalát, hiába alakult egy kecses kis sor is. Szóval ott tolongott a többség egy kupacon, én meg beállva a kialakult sorba - a beszélgetés alatt pár méterre voltam az írótól, mégis távolabb sétáltam, mert ott volt a sor - meglepetten figyeltem ezt a sietséget. Mármint, ha valaki rászánja az idejét, hogy eljöjjön egy ilyen eseményre, akkor mégis hová rohan? Az író nem fog elszaladni, amíg van rajongója. Illetve, ha mindenki sorban állt volna a formátlan kupac helyett, nem tűnt volna ilyen soknak a várakozás, mert a sor halad, a kupac ellenben egy helyben toporog.
2. Az sem igazán fér a fejembe, miért kell Dan Wells egész eddigi életművét dedikáltatni egyetlen alkalommal. Főleg, hogy ő nem az a típus, aki személyes üzenetekkel, dátummal, egyébbel megtoldaná az aláírást. Miért jó, ha van hat könyved egy alkalommal dedikáltatva, ráadásul ugyanúgy? Szerintem az élmény a lényeg, hogy az ember ott volt, látta, beszélt vele és ennek nyoma maradt egyik könyvében. Ezért, bár megvan a teljes sorozat és az ötödik rész végig a táskámban csücsült, hiszen most épp ezt olvasom, csak az utolsó kötetet dedikáltattam. Egy alkalommal egy könyv nekem bőven elég. Plusz sokkal nagyobb érték számomra, hogy van tőle két könyvem két alkalommal összefirkáltatva.
No, de ennyit a bosszúságokról, mert igazából nem lehetett haragudni. Türelmes ember vagyok, úgyhogy kivártam azt az egy és negyed órát, míg sorra kerültem. Közben meggyőződtem róla, hogy az udvariasság még nem halt ki, mert az előttem álló srác előre engedett. Nála egy egész könyvtorony volt, nálam csak egy kötet, így felajánlotta, hogy helyet cserél velem.
Az író is díjazta a kitartást, mivel három emberrel előttem előkapott egy kis meglepetést a táskájából. A legkitartóbbaknak a sor végén lehetősége nyílt választani egy filmes (Igen, a regényből készült film, de nem, még nem láttam.) képeslapot, amelyet szintén dedikált. Választottam is magamnak egy szépet nagy lelkesen áradozva, mennyire imádom a képeslapokat.
Ilyen volt tehát ismét találkozni egy nem sorozatgyilkossal.
Az ötödik könyvet hamarosan befejezem és utána nekiugrom új szerzeményemnek. Addig is, aki még el szeretné csípni az urat, holnap este még megteheti a Líra Fókusz Könyváruházban. Itt már beszélgetés nem lesz, csak dedikálás, de biztosan válaszol, ha kérdése volna, mert igazán kedves ember. Ha viszont valaki erről is lemaradna, ne csüggedjen, mert van egy olyan érzésem, hogy néhány adag Erős Pistáért fog még hozzánk látogatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése