2017. szeptember 22., péntek

Szlovénia - barlangok

Szlovénia bővelkedik természeti kincsekben, amit legutóbbi áradozásom tavairól is jól mutat. Egyszerűen gyönyörű tájon fekszik, tele van hegyekkel, erdőkkel és bár picike ország, még picikébb az a rész, amit a városok foglalnak el benne. Természetbarátok számára tehát ideális környezet.
Azonban nem csak a felszínen találni látnivalót, hanem alatta is. Akad itt bőven olyan barlang, amit érdemes megnézni, máris adom a tippet, hogy hol kell keresni.

Predjama
Még szép, hogy barlangnéző túránkat is egy várnál kezdtük! Várfetisiztáknál ez már csak így megy...
Predjama vára Szlovénia délnyugati régiójában foglal helyet. A várat a 13. században kezdték el építeni a sziklafalba, ám jelenlegi formája a 16. századra nyúlik vissza. Nincs túl magsason, számomra az Alpok hegységei után kisebb dombnak tűnt csak ez a sziklafal.
A vár alatt ingyenes parkoló van, amit legelésző lovak őriznek. Onnan kell felsétálni a várhoz, amely nem egyszerűen a sziklához van építve, hanem inkább magából a sziklából lett építve. A várat ugyanis, ahogy a magyar audio guide-ból megtudtuk (Imádom, hogy a szlovének mindig gondolnak a szomszédokra!) egy természetes barlangrendszerre építették. Belülről ezért a vár bizonyos részei tipikusan várszerűek, míg más részei tömör sziklafalak. Nem a kényelmi szempontok voltak tehát itt az elsődlegesek, hanem a védelmiek.
folyosó a várban
- balra tégla, jobbra szikla -
A vár története épp ezért kalandos. Itt élt egyrészt a helyi Robin Hood, aki a környéken fosztogatott nemes célból. Aztán a vár egy bizonyos Erasmus kezébe került, aki egyébként Mátyás királyunkat támogatta császári ambícióiban és akit ezért ostrom alá vettek a Habsburgok. Az ostrom nagyon elhúzódott és az ostromló sereg, aki megmérgezte a környező kutat és szándéka szerint épp kiéheztette a várlakókat, nem igazán értette, miért vannak még mindig vígan odabent. Állítólag Erasmus cseresznyét és más ételt dobált a várablakból az ostromlóknak azzal a szöveggel, hogy "Nesztek! Egyetek!" Elég laza hozzáállás ez egy épp kiéheztetés alatt álló várkapitánytól...
A lazaság abból fakadt, hogy a vár alatt húzódó barlangrendszer segítségével ostrom ide vagy oda bármit be tudtak vinni a várba. A történetnek azonban még sincs ennyire vidám vége, mert szegény Erasmust utolérte a vég. Árulás következtében, mikor épp a vécén ült, eltalálta egy ágyúgolyó. Pechére pont az árnyékszék volt a várfal leggyengébb pontja...
Szóval kalandos helyről van szó és kalandos bejárni is.
Fel a lépcsőn! Utánam!
Tele van lépcsőkkel és a már említett sziklafal és barlangosság miatt, óvatosan kell eljárni. Az út csúszós, az ember véletlenül beverheti a fejét és meglehetősen meredeken vezet fölfelé. Maga a várrész is olyan, mint egy barlangrendszer, bár azért itt is akadnak szépen berendezett szobák.
A bútorok rekonstruálják az itteni életet és mesélik el lakói történeteit. Igazi kis labirintus és ez még csak a sziklaszirt csúcsa.
A vár barlangrendszere is látogatható. Vezetett túra indul oda, bár egy jó részéhez felszerelésre is szükség van. Mivel mi egy másik barlangra pályáztunk, ezt most kihagytuk. Szóval csupán magát a várat jártuk be, ám ahogy a mellékelt képek is mutatják, így is kaptunk bőven látnivalót. Utunk legmagasabb pontján már tényleg olyan volt mintha barlangászni jöttünk volna.

Oké, lenézve ebbe a mélységbe mégsem mondanám,
hogy alacsonyan fekszik ez a vár...

Az egyik lakószoba
Még feljebb, még feljebb!

Kilátás a csúcsról
(ennél beljebb már csak felszereléssel lehet menni)
Kilátás a várból

Postojna
Predjama várához közel fekszik Postojna, ami egy gyönyörű cseppkőbarlangról híres. A két hely olyan közel van egymáshoz, hogy kombinált belépőjegyet is lehet venni. Szóval mi a várnézés után felszálltunk a kombinált jegyhez járó ingyenes buszra, ami átvitt minket a barlanghoz pont az ottani túra indulása előtt. Ez nagyjából 20 perces buszozást jelent oda, majd a barlangászás után vissza, mégis könnyebb és kényelmesebb így, mint autóval. San Diego például aludhatott kicsit felmentve a vezetés koncentrációja alól, én meg bohóckodhattam az osztálykirándulás érzés hatása alatt.
A Postojnai-barlang 20 km hosszú rendszer, amelybe a látogató 90 percig bóklászhat. Természetesen csak felügyelettel, így folyamatosan indulnak csoportok különféle nyelveken. Mi az angolt választottuk (magyar nyelvű vezetésről nem tudok, de előttünk spanyol csoport ment, mögöttünk pedig valamilyen szláv nyelvű) és okosan, előrelátón, pulóverrel felfegyverkezve belevetettük magunkat a túrába.
kisvasúton
A túra 3,5 kilométeres szakaszát kisvasúton tettük meg. Rendkívül izgalmas utazás volt, végig aggódtam, hogy lefejelek egy cseppkövet, annyira közel süvítettünk el mellettük. Közben megcsapott minket a lenti hőmérséklet, ami nem sok, mindössze 9 C°. Kellett az a pulóver!
Aztán megérkeztünk a barlang közepébe és innen kezdetét vette egy 1,5 kilométeres gyalogtúra a cseppkövek között.
Lenyűgözően szép ez a barlangrendszer. Tele van hatalmas termekkel, bámulatos természeti képződményekkel. Vakut nem szabadott használni, így csupán egyetlen fényképet készítettünk és inkább a szemünkkel gyönyörködtünk. Persze nem mindenki gondolta így, ezért csoportunk le-leszakadozó emberek bevárásával haladt viszonylag lassan.
barlangban
Az egyik leglátványosabb rész egy hatalmas koncertterem volt. Ez akár tízezer embert is be tud fogadni és a barlang remek akusztikája miatt bizonyára hangulatos élményt ad. Karácsonyi koncertet szoktak például itt tartani.
San Diegónak a legjobban a függönyszerű cseppkövek tetszettek, amelyek olyan finoman hullámzónak tűntek, mintha tényleg textilből lettek volna.
Számomra a legérdekesebb azonban a helyi kabalaállat, az emberi hal bizonyult. Túránk végén, mielőtt felszálltunk volna a kisvasútra, ami kivitt minket a barlangból, volt egy nagy akvárium benne ezzel a kis lénnyel.
emberi hal
Ez a mélyen fekvő barlangrendszer tehát nem lakatlan, élnek itt különféle rovarok szép számmal, de a legérdekesebb, legaranyosabb, legelképesztőbb mégis ez a lényecske, akit az akváriumban úgy kellett megkeresni.
Ő egy szalamandra, nagyjából 25-30 cm hosszú állatka, aki a helyi viszonyok miatt: nem lát, de a szaglása kiváló, van kopoltyúja, sokáig, akár 10 évig is kibírja étel nélkül (egyébként tengeri élőlényeket és férgeket eszik) és átlag élettartama 100-150 év.
Szerintem rendkívül aranyos és a szlovének is imádják. Ő a kabalaállatuk, mindenfelé feltűnik és az a hír járja róla, hogy pont olyan, mint egy bébisárkány. Egyszerűen imádom! Legszívesebben hazahoztam volna, de be kellett érnem a plüss változatával. Felnőtt nő vagyok (legalábbis elméletben), de ha puha és aranyos dolgokról van szó, visszavedlek kislánnyá. San Diego szerencsére megszokta már, így csak mosolygott rajtam, mikor elkezdtem mindenhová egy ilyen furcsa kis lényt cipelgetni. Jött velünk vacsorázni, autókázni és még az ágyunkba is beköltözött. (Azt mondjuk nem díjazta, mikor elfoglalta a párnáját...) Szóval igazán a szívemhez nőtt, így illett nevet adnom neki.
Proteusz (alias Kolbászka)
A névválasztás azonban nem volt egyszerű, mivel én a lény latin nevéből (proteus anguinus) adódóan Proteusznak kereszteltem, míg San Diego konzekvensen Kolbászkának hívja. Állítása szerint, úgy néz ki, mint egy bajor kolbász, míg én állítom, hogy csak bosszantani akar. Az első "hármasban" töltött éjszaka utáni reggelen a következő kérdés volt hozzám intézett első mondata: "Na, hogy van a szexi, csupasz állatkád?"
Ja, kétségkívül féltékeny...
Megérte tehát barlangászni kicsit és általánosságban elmondható, hogy megérte elmenni Szlovéniába.
Ezzel a bejegyzéssel végére értem szlovén élményeimnek, ám mivel az utazásunk itt még nem ért véget, folytatom nyári élménybeszámolómat a horvát tengerparttal.
Remélem, kedves olvasóim, még nem unjátok nagyon. 

2017. szeptember 17., vasárnap

Az

A friss filmadaptáció kellő motivációt nyújtott, hogy újra King könyvet vegyek a kezembe. Nos, nem biztos, hogy jó ötlet volt.
Olvasóim valószínűleg meg fognak kövezni, de azt hiszem, King nem az én világom. Hiába talál ki remek történeteket (rengeteg könyve filmadaptációját láttam már), valami nekem hiányzik. Valami, ami elvarázsolna, valami, amitől az állam a padlón landolna, hogy én is úgy gondolhassam, tényleg király.
No, de elég az általánosításból, lássuk milyen Az.
Két kötetről, összesen 1400 oldalról van szó, így nem egy könnyed délutáni olvasmány. Borító tekintetében nekem a legújabb léggömbös tetszik, ám én a mellékelt képen látható változatot kaparintottam meg.
Fülszöveg:
"Heten ​voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból visszatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vele – hogy a megmaradt és az eljövendő gyerekeket soha, de soha ne tarthassa többé rettegésben Az."
Szeretem a hosszú könyveket, szeretem a részletes leírásokat, de egek, ez a könyv rémesen túl van írva. Tele van érdektelen kitérőkkel és értem én, hogy a szereplők jellemzéséhez szükség van egy hosszabb karakterbemutatásra, de miért kell megtenni ezt minden egyes felbukkanó alakkal? Mármint kit érdekel, hogy a postás öregapjának köszvénye volt és hat évesen kapott egy kiskutyát, mikor az összes szerepe az, hogy elregéljen egy töltelék gyilkosságot... Ó, igen, töltelék gyilkosság, abból megint akad jó néhány, amelyek ráadásul ötven, száz vagy kétszáz évvel korábban történtek és csak azért töltenek meg vagy 500 oldalt, hogy mindenkinek világos legyen Az gonosz, Az csúnya és Az öreg. Nos, köszönöm, ezt elsőre is felfogtam...
Szóval nagyon sok a kitérő - konkrétan az anekdota - ami körbefonja az elsődleges cselekményt, a hét kiskölyök ádáz csatáját. Ez a cselekmény ráadásul két idősíkon zajlik, a múltban, mikor a kölykök valóban kölykök és pár évtizeddel később, mikor a kölykök már csak lélekben kölykök. A kettősség pedig jót tett a történetnek, fokozatos feszültséget keltve, ahogy mindig csak egy kis szeletet kapott az olvasó a harcból. (Ettől persze a sok anekdota sallang még idegesítőbbé vált.)
Az első kötetnél úgy gondoltam, King jó a gyermekábrázolásban. Tetszett, hogy a kölykök valóban kölykök voltak, úgy viselkedtek, beszéltek, ahogy a koruknak megfelelt. Ez azonban később megváltozott és ott csuktam be felháborodottan a könyvet, de erről majd később.
Még az is tetszett, hogy itt van Az, az alakváltó rémség, aki hol bohóc, hol vérfarkas, hol egy léggömb, mégsem ő követi el a legrémesebb dolgokat - bár kétségtelenül benne van a fehér kesztyűje a dologban - hanem az egyszerű emberek. Az író ebben tényleg jó, az emberi gonoszság bemutatása csillagos ötös, főleg hogy mindig belemászik kicsit a gonosz szereplő fejébe, így ebből a szögből pedig nem is tűnik olyan gonosznak az, amit csinál. A gyerekek csatározása ezért főleg érdekes és izgalmas volt.
Apropó gyerekek, egy gyors jellemzést megérnek. Bill, a tipikus hős, Mike az ész, Eddie a szerethető figura, Richie a mókás - bár jelzem, nekem az agyamra ment, annyira idegesítettek a hangjai - Ben a cserebogár, Stan a felejtős és Beverly a vagány de egyben bosszantó csaj. Volt, akit felnőttként kedveltem jobban, volt akit gyerekként. A barátságuk pedig szívmelengető volt egészen addig a pontig, addig amikor... de erről majd később.
Szóval anekdoták és érdekes cselekménydarabkák váltották egymást, miközben Az a rejtélyes rémből lassan nevetséges figurává alakult. A felnőtt Bennel folytatott párbeszéde számomra annyira komikus volt, hogy itt veszítettem el minden komolyságomat irányába. Ezt pedig tovább mélyítette az "űrhajó" meg az összes többi marhaság, ami a fináléban előkerült.
Igen, ebből következik, hogy nem tetszett a könyv vége. Mit nem tetszett, szabályosan utáltam. A második kötet második felére végre kezdtek összeérni a szálak, végre felpörgött a cselekmény, végre izgalmassá vált kicsit, erre jött a végső nagy csata és tönkre vágta mindezt.
Kisebb dühkitörés és kisebb spoilerek előfordulhatnak.
Az még hagyján, hogy Az, a rettegett Az a végére a legklisésebb ízeltlábú formáját öntötte, az is hagyján, hogy Audra és Tom hiába lettek beharangozva, két fűszálat sem tettek hozzá a lezáráshoz, de a Teknősbékát nem tudom lenyelni. Ennek az egésznek így semmi értelme nem volt. A Chüd szertartása egy merő katyvasz volt és eltüntette Az minden korábbi báját. (Miért nem maradhatott meg bohócnak? Miért?) Mindezt azonban tudtam kezelni egy sajnálatos vállrándítással kísért sóhajjal. De, de, azt a csapatépítést, amit a sötétben csináltak már nem! Tizenkét évesek az ég szerelmére! Felnőtteknél is klisés és gyenge a békülős szex, de gyerekeknél? A könyv nálam ezen a ponton mélyebbre ásta magát, mint ahonnan Az jött. Itt éreztem úgy, hogy kár volt kézbe venni, főleg ennyi időt és energiát elpazarolni rá.
Dühöngés és spoiler vége.
Összességében sajnos azt kell mondanom, hogy nem tetszett a könyv. Voltak benne jó részek, helyenként izgalmas részek és ha levesszük a sok felesleges sallangot, akkor akár jó is kisülhetett volna belőle. Ez azonban elmaradt és helyette az olvasó kapott egy hajmeresztő Chüd szertartást, ami nem a horrorfaktortól állította fel a pihéket a tarkómon, hanem a dühtől.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik nagyon szerezik az írót, ők biztosan megszokták már az őrültségeit.

2017. szeptember 15., péntek

Szlovénia - tavak

Szlovénia legcsodálatosabb részei kétség kívül két tó környékén helyezkednek el. Ezek voltak elsődleges úti céljaink, ahogy azt utazásunk bevezetőjében már említettem.
Mindkét tó gyönyörű, mindkettőt érdemes megnézni, ám míg a Bled nagy köztudatnak és népszerűségnek örvend, addig a Bohinj kicsit megbújik. Talán pont ezért van az, hogy rettenetesen örülök, hogy utóbbi partjához közel sikerült szállást találnom, mert a Bohinj lett a tó-szerelmem. Egyszerűen gyönyörű, egyszerűen nem tudtam betelni vele, szóval imádom.
A következőkben elfogultság, kislányos rajongás és indokolatlanul sok fénykép előfordulhat.

Bled
tó szigettel és várral
Ha Szlovénia látnivalóiról szóló bármit néz az ember, akkor abban biztosan szerepel a Bled. Ez egyrészt jogos, hiszen gyönyörű tóról van szó a Júlia-Alpok lábánál. Másrészt érthető, mivel a tó közepén álló sziget a templommal mesébe illő látványt nyújt, amit a part-menti sziklaszirten őrködő vár csak fokoz. Harmadrészt viszont ez okozta azt is, hogy turistaközpont lett belőle.
Szóval a hely csodás, de rengeteg az ember.
Vállaltan antiszociális vagyok, ha túlzsúfolt helyekről van szó, így bár lenyűgözött a látkép, elszörnyülködtem a strandolók, fotósok, autók, külföldiek és minden más, ami ezzel jár csődületétől. A népszerű helynek sajnos megvan a maga keresztje...
Ezért jól jártunk, hogy az első délutánon, amit itt töltöttünk, borult volt az idő. A szemerkélő eső miatt megfogyatkozott a parton a népsűrűség, aztán míg megvacsoráztunk egy helyi étteremben, olyan vihar kerekedett, hogy minket is megfutamított.
várudvar
No, de nem adtuk fel a vár meghódítását, másnap korán reggel ezzel kezdtünk. Bledet úgysem lehetett kikerülni, mindig rajta keresztül vezetett az út.
A várba érdemes korán érkezni, mert ahogy telt az idő újabb és újabb buszok érkeztek tele turistákkal. Mi, korai pacsirták azonban még kevésbé szűkösen nézelődhettünk, ami fényképezés szempontjából igazi előny.
Nagyon kedvelem Szlovéniában, hogy számol a szomszédokkal. Itt is kaptunk magyar nyelvű leírást, sőt még magyar nyelvű audio guide is volt, ami ingyenesen elérhető telefonról.
Innen tudom, hogy ezen a hegyen mindig állt vár (egyébként 11. századi építésű) és csupán átépítették kicsit a századok során. Habár múzeum is található a várban és a meghallgatott információk is nagyon érdekesek voltak, elsősorban a látvány az, ami miatt betér ide az ember. Impozáns épület magaslati helyen, kell ennél több?
Nekünk nem, úgyhogy jól körbe is fényképeztük. Egyszerűen meseszép.

kilátás a tóra

vár

kilátás a városra és a hegyekre

Bohinj
Ha az embert lenyűgözi a Bled látványa, akkor Bohinj tavához érve a szava is elakad.
Bohinj nem csak nagyobb és ősibb, hanem sokkal békésebb is. A Triglav Nemzeti Park része, háborítatlan terület. A partközelben egyáltalán nem lehet építkezni és vizét még a naptejtől is óvják. Ez pedig teljesen jogos és dicséretes, mert ezt a látványt védeni kell.
Bohinj
Gleccsertó, így még nagy melegben is kellemesen hűvös volt a vize és olyannyira érintetlen, hogy a partközelben lelátni a kristálytiszta víz aljára, ahol fürge halacskák úszkálnak. Habár lehet benne fürdeni, csupán néhány tucat ember pancsolt itt. Annál több volt azonban a túrázó, mivel a nemzeti park túraútvonalainak nagy része a tótól indul.
Mi nem vállalkoztunk nagy túrára, csak körbesétáltunk. Erre azonban ráment a délelőttünk, mivel 12 km barangolást jelentett a tó partján hol ösvényen, hol fák között, hol folyócskán átvágva.
Érintetlenségének újabb bizonyítéka, hogy míg folyton jöttek velünk szembe, illetve mögöttünk más túrázók és itt-ott úszkált a vízben valaki, sem a tóban, sem a tó környékén nem volt nyoma emberi létnek. Igen, ez azt jelenti, hogy egyetlen elhagyott zsebkendőt vagy csokoládés papírt sem láttam. A szlovének igazán vigyáznak kincseikre, tanulhatnánk tőlük!
Az itteni túrázók pedig a tipikus turistáknak teljes ellentétei. Mindenki mosolygott, köszönt annak aki szembe jött, sőt, mikor megálltunk megvárni, hogy a sziklák között átvergődjön egy csapat, mindegyikőjük külön megköszönte a türelmünket. Szóval, bár elfáradtunk, nagyon megérte körbesétálni.
tópart

úton a tó körül
- San Diego kicsit megpihent -

szikla a tóban

sífelvonó a hegyen

még mindig úton egy patak partján

körbeértünk

újra civilizáció

Mikor elterveztem ezt az utat, kijelentettem, hogy csónakázni akarok. Igazi romantikus ringatózásra vágytam a tó közepén és szerencsémre San Diego nem volt ellene. Sőt, bevállalta, hogy végigevez, míg én, mint egy dáma süttetem magam a napon. Oké, valójában én is akartam evezni, de féltünk, hogy helycsere esetén felborulunk. Ez azért sem volt kecsegtető kilátás, mert a tó 45 méter mély. Már akkor, mikor belegázoltam éreztem, hogy nem egy Zamárdi. Combközépig sétáltam be és csak azért nem tovább, mert nem volt rajtam fürdőruha és tudtam, még egy lépés és mellig elsüllyedek.
A tervet Szlovéniában töltött utolsó napunkon teljesítettük. Reggel lementünk a tóhoz, béreltünk egy klasszikus, fából készült csónakot és egy órát lebegtünk vele a tavon. Nagy élmény volt.

Csónakáztunk!

Egy ilyen csónakban!

Azért jó, hogy nem én eveztem...

2017. szeptember 9., szombat

Szlovénia - várak

Ezt a bejegyzést a várfetisizmusomnak szentelem.
A gondosan megtervezett útvonaltervben több vár meglátogatása is szerepelt és ezt sorra teljesítettük is. Aztán, mikor hazafelé beugrottunk Ljubljanába (ami csupán úgy szerepelt a programban, mint "a hely, amit ha lesz időnk még megnézünk") és volt még cirka két óránk, amit elüthettünk itt, San Diego megkérdezte, merre érdemes elindulnunk. Felcsaptam hát az útikönyvemet és kis böngészés után csillogó szemmel közöltem, hogy van itt egy vár. Az ő szeme is felcsillant, úgyhogy habozás nélkül elindultunk a hegytetőn terpeszkedő vár felé. Pár lépést tehettünk, mikor nevetve megkérdezte: "Nem gondolod, hogy várfetisizták lettünk?"
Belegondolva, hogy szinte mindegyik utunkon útba ejtettünk egy-egy várat, van ebben valami. Ráadásul ezúttal magát az utat is várlátogatásokkal kezdtük, mivel a szlovén szállásunkhoz vezető úton két kitérőt is tettünk, nem túl meglepő módom mindegyiket egy várnál.
Most ezekről fogok beszámolni, illetve a már említett fővárosról.

Ptuj
Irány a vár!
Az első kitérőt Ptuj váránál tettük.
Nem nagy város, de rendkívül hangulatos, mivel az első században a rómaiak alapították, amelynek nyomait ma is őrzi. Kanyargós, macskaköves kis utcák vezetnek a vár felé. Már itt meg kellett állnom fényképezni, pedig ez csak egy kis kitérő volt.
Szlovéniában egyébként minden ami szép és érdemes megnézni, valamilyen magaslaton van. Szóval itt is fel kellett másznunk a macskaköves utakon és lépcsőkön, hogy elérjük a vár kapuját, majd tovább másznunk fölfelé, hogy magát a vár épületét is megnézhessük. A kilátás ennek fényében igazán mutatós volt a városhoz tartózó tóval és a cseréptetős helyes kis házakkal.
Úton a várba
A várban található a Ptuji Tartományi Múzeum, így az épület megcsodálásán kívül egy kis néprajzi és történelmi látókört is kap a látogató. Mi a túrát a néprajzi részen kezdtük, ahol a Kurentovanje (karneváli) jelmezeket állították ki. Gyakorlatilag a helyi busójárás kellékeiről van szó.
Aztán még följebb mentünk a várba, ahol a szobákban bútorokat, festményeket és fegyvereket állítottak ki. Mivel nem tolong itt olyan sok turista, egy fiatal nő engedett be minket egyik teremből a másikba és gyakorlatilag magunkban nézhettünk meg mindent. Szeretem az ilyen nyugodt múzeumokat.
A vár, amelyet a 12. században építettek, legmutatósabb része a barokk várudvar, ahol le lehet ülni egy kávéra is. Mi nem maradtunk, mivel indultunk tovább a következő vár felé.

karneváli jelmezek

barokk várudvar

egy szoba a sokból

kilátás a várból

Celje
Másik kitérőnk Celje volt, ami szintén római alapítású város és amelynek vára még magasabban, konkrétan egy hegy tetején helyezkedik el. Igazán szép középkori darab, csak sajnos romos állapotban maradt meg és bár látszik, hogy gondozzák, sokkal szebb is lehetne.
Elsősorban várszínpadként funkcionál, na meg persze turisták kedvelt helye, de várjátékokat is szoktak itt rendezni. Mi csak körbejártuk, megcsodáltuk és közben majdnem lángra kaptunk.
Celje vára, vagy legalábbis egy része
Rettentően meleg volt, mikor odaértünk és míg bejártuk a meglehetősen hosszú várfalat (itt van Szlovénia legnagyobb várrendszere) szinte leolvadt rólunk a ruha. Persze volt aki élvezte a helyzetet, a vár udvarán rengeteg gyík volt. (Imádom a hüllőket, így megpróbáltam legalább egyet megsimogatni, de ahogy a mondás tartja, fürgék...) Épp ezért, na meg mert a belépőjegyhez italkupont kaptunk a bárba, leültünk kicsit jeges limonádét szürcsölni.
Fontos gasztronómiai információ: szlovén limonádé víz és citromlé elegye, ne számítsunk rá, hogy cukrot is tesznek bele.
Itt is van picike múzeumocska, egy helyiség a nyomdászatról (kedvelt szlovén téma, nem csak itt találkoztunk vele), de magán az épületen kívül nem ad mást a hely. Oké, a gyönyörű kilátást azt még adja, de ez egy ilyen csodálatos hegyes vidéken az alapcsomag része.

várudvar

kilátás a hegyek felé

kilátás Celje városára

Ljubljana
A fővárost hazafelé néztük meg, így nem volt rá túl sok időnk. Ebből adódóan csak megcsodáltuk a Sárkányok hídját és már mentünk is a vár felé - ahogy arról a bejegyzés elején beszámoltam - a borongós időjárástól függetlenül.
a vár oldala
A vár 16. századi, bár korábban is állt itt egy erőd. Mint minden helyi vár, a hegy tetején trónol és onnan néz le a városra.
Manapság kifejezetten modern épület csupa üveg kávézóval, modern kiállításokkal (modern képzőművészeti alkotások és Virtuális Múzeum), mégis érdemes meglátogatni.
Egyrészt várfetisizták nem csalódhatnak, másrészt kifejezetten jó túra felgyalogolni ide (van egyébként sikló is, ami felvisz) és a környező parkban is jó sétálni, ha szép az idő. A kilátás pedig hozza a megszokott ámulatot.
Tehát nem bántuk meg, hogy a városból szinte csupán a várat néztük meg, bár a folyópart is nagyon vonzónak tűnt. Igaz, itt is időztünk picit, míg vettem egy forró kávét, San Diego pedig egy isteni finom helyi rétest citromos ízesítésben.

vár egy másik oldalról



várudvar

kilátás a szlovén fővárosra

Nos, így utaznak a várimádók, ám ezzel még nem merítettük ki a fetisizmusunkat, mivel az egyik tó partján is találtunk egy meseszép várat. Erről azonban majd a következő bejegyzésben fogok írni.

2017. szeptember 7., csütörtök

Szlovénia és Horvátország

Csakúgy, mint Dél-Csehországban tett túrámról, most is írok néhány bejegyzést arról, merre jártam és mit láttam, mikor végre elmehettem egy hétre nyaralni. Még friss az élmény és kicsit sok a kép, így valószínűleg eltart egy ideig, mire mindenről beszámolok, ám remélem, olvasóim érdekesnek találják majd ezeket a bejegyzéseket.

Az úti cél ezúttal Szlovénia és Horvátország volt. Az eredeti terv szerint csupán Szlovéniába mentünk volna, mivel láttam egy képet Bled gyönyörű taváról és beleszerettem, ám kicsit módosult az elképzelés. Egyrészt elkezdtem olvadni a hőségben, így a tengerpart gondolata egyre csábítóbbá vált, másrészt kicsit későn kezdtük el szervezni az utat, így Szlovénia picike tengerparti szakaszán már nem találtunk szabad szállást. San Diego közben kapott néhány tippet rokonoktól, merre érdemes menni, így egy horvát város is bekerült a kiszemeltek közé. A terv így lassan, de összeállt, már csak le kellett szervezni.
valahol úton Szlovéniában
Egy délelőttöt áldoztam rá, hogy megtaláljam a legmegfelelőbb szállásokat. Megérte.
Három éjszakát töltöttünk Szlovéniában és hármat Horvátországban. Mindkét hely adta a helyszín jellegzetességeit és mindkét helyen franciaágyban alhattunk. Utóbbi nálam sarkalatos pont volt, bár San Diego közölte (mikor nem találtunk rögtön megfelelő szállást), hogy akár emeletes ágyon is elalszik. Nos, én nem, mivel kinőttem már az osztálykirándulásból és a kollégiumból is... Szóval rászántam az időt, így meseszép apartmant találtam Rovinj szívében és még a parkolás kérdését is megoldottam.
Ebből gondolom látszik, hogy a szervezési feladatok nagy részét én intéztem, sorra is veszem, mire kellett figyelnünk, hátha más is utazás előtt áll és pont olyan "Biztosan elfelejtettem valamit!" arcot vág, mint én indulás előtt...

Útiterv
Szlovéniáról Berlitz Zsebkönyvet szereztem, ami bár picike, tökéletesen megfelelt a célnak. Ennek alapján terveztem meg mindhárom napunkat gondosan beütemezve minden megtekintésre érdemes helyet. Tudom, tudom, sokan nem kedvelik az ilyen szintű szervezettséget, de én élvezem és San Diego is preferálta, hogy nem neki kellett kitalálni hová menjünk és mit csináljunk.
A horvát részére a nyaralásnak azonban nem terveztem semmit. Úgy voltam vele, úgyis elütjük az időt a tengerparton és nem árt egy kis spontaneitás. Azért a biztonság kedvéért beszereztem a legújabb útikönyvet a Lingea sorozatából. Bár nem forgattam sokat - mivel Rovinj mindössze két oldalt kapott benne - szintén hasznosnak bizonyult.

Valuta
Ezt a részt San Diego vállalta, ám pénzkezelésben besegítettem. Egyrészt gondoskodtam róla, hogy mindig csak a megfelelő pénznem (Szlovéniában euró van, míg Horvátországban kuna) legyen nálunk, míg a többit gondosan elcsomagoltam.
Másrészt volt egy vicces esetünk a szlovén autópálya egyik pihenőjénél. A fizetős mosdó beléptető kapus volt, gépbe kellett bedobni az aprót. Azért állt ott egy néni biztos ami biztos alapon. Az aprókat külön kis zacskóba gyűjtöttem pont ilyen esetekre, így mikor a kapuhoz értünk egyszerűen San Diego kezébe nyomtam egy zacskó érmét. Mindez a néni orra előtt történt, aki nevetve megjegyezte, látja ki a "bank".

Jármű
például itt spontán megálltunk
Nem választottunk messzi ulticélt, ráadásul elég szerteágazó helyszíneket terveztünk megnézni, így adva volt, hogy autóval megyünk. Bármikor megállhattunk pihenni, oda mentünk és akkor, amikor kedvünk szottyant rá.
Szlovéniába matricás rendszer van az autópályán, míg Horvátországban kapus, vagyis egyik kapunál behajt az ember és amikor a másik kapunál kimegy, kifizeti a levezetett összeget.
Szeretek autózni és szívesen navigálok is, ami jól jött, mikor a GPS nem volt teljesen egyértelmű. Összesen 1955 km-t tettünk meg, de minden percét élveztük, még a dugót is, mert volt néhány vicces német néhány méterrel előttünk, akik elszórakoztattak minket.

Útravaló
Mivel hosszú útra mentünk, felkészültünk némi ellátmánnyal. Sok vízzel, néhány szendviccsel és további szendvicsek alapanyagaival. Vittünk gyümölcsöt, kekszeket és egy kis édességet, ha sürgősen cukorbevitelre lenne szükségünk. Mindez jól jött, mert alig kellett boltba mennünk és mindig tudtam valamit bedobni a hátizsákba egy-egy túra előtt.

Minden esetre megfelelő ruhatár
Természetesen én is eljátszottam a szokásos női sopánkodást: "Mégis milyen ruhákat vigyek magammal?" Ez teljesen normális női reakció pont úgy mint a San Diego által képviselt "csak kiveszem a szekrényből a legfelső pólókat és már kész is" pakolási módszer. Valószínűleg ezt mindenki megtapasztalta már, pedig van egy szempont amire érdemes odafigyelni, az időjárási körülmények szeszélyes változására.
Mivel egyszerre mentünk hegyvidékre és tengerpartra, szükségünk volt a fürdőruhán kívül melegebb holmikra is, például mikor a verőfényes napsütésből lementünk egy hideg barlangba. Esernyő pedig mindig jó ha tartalékban kéznél van. San Diego pedig figyelmeztetett, hogy úszócipőre is szükségünk lesz, mivel a horvát tengerpart sziklás és tele van tengeri sünnel.

emlékek tárgyiasítva
Felkészültségünk elégnek bizonyult, a tervünket szinte teljesen teljesítettük és igazán mozgalmas utazást tettünk.
Azt nem mondom, hogy kipihentem magam - bár elvileg ez lenne a nyaralás célja - de elégedetten jöttünk haza. Feltöltődtünk hegyvidéki levegővel, egy kis sós tengervízzel és napsütéssel a bőrünkön és sok-sok kedves emlékkel. A továbbiakban majd ezekből fogok csemegézni helyszínekre és témákra lebontva.
Addig is megmutatom a szlovén utakon autózás élményét:

video


2017. szeptember 5., kedd

Mozgóképek LX.

Az elmúlt hónapban csupán három filmre tudtam időt szánni, ám mindhármat moziban néztem meg, így mégsem olyan rossz ez az arány.
A nyár egyébként moziműsor szempontjából meglehetősen uborkaszezonnak minősül, ám itt az ősz (Szeretem, de azért kicsit szíven ütött hétfő reggel a borongós idő és a lehullott levelek látványa, mivel pénteken még a horvát tengerparton úszkáltam...) vagyis egyre több ígéretes film kerül majd terítékre.

Atomszőke
"Lorraine Broughtont (Charlize Theron), a brit titkosszolgálat gyöngyszemét, az MI6 szexi és vad kémistennőjét egy nem mindennapi feladattal bízzák meg: Berlinbe küldik, hogy szerezzen meg egy listát, amin titkos ügynökök, köztük kettős ügynökök neve szerepel, és amire a KGB is feni a fogát.
A dögös hírszerző felveszi a kapcsolatot a helyi beépített ügynökkel, David Percivallal (James MacAvoy), akinek segítségével a profi informátornő egyre magabiztosabban veti bele magát a berlini titkosszolgálatok halálosan veszélyes útvesztőjébe. Ám közben egyikük sem tudja, kiben bízhat meg, és kinek is dolgozik valójában..."
Kíváncsi voltam erre a filmre, mert a laza akciófilmek kifejezetten szórakoztatóak tudnak lenni. Nel szintén vevő volt rá, így csaptunk egy csajos napot és megkoronáztuk egy Atomszőkével.
Nem ez az évtized akciófilmje, az tény, ám sejtésem nem csalt, rendkívül szórakoztató. Maga a történet semmitmondó, a nagy csavar nem is csavar és úgy általánosságban az embert egy idő után hidegen hagyja, ki kivel van. Ettől függetlenül van benne valami, ami odatapasztja a nézőt a moziszékhez. Egyrészt hulla lazák az akciójelenetek. A bérházas verekedés zseniálisan lett koreografálva, minden nagyon látványos, mégis bűzlik kicsit a valódi bunyó izzadtságától. A zene nagyon jól adja a korhangulatot és a helyszínválasztás is remek, főleg magyar szempontból. A 3-as metró bizony valóban Kelet-Berlin... Charlize Theron pedig pont olyan jól hozza a formáját, ahogy elvárjuk. San Diego meg is kérdezte tőlem, miért érdekel két lányt egy olyan film, ami elsősorban a férfi nézőket célozza be. Nos, azért, mert a főhősnő úgy dögös, hogy női szemmel is jó nézni. Megegyeztünk Nellel, hogy ha fele ennyire nőiesen tudnánk sétálni, mozogni, rettentő boldogok lennénk.
Ez tehát egy szórakoztató akciófilm, tudom ajánlani, ha valaki épp erre a műfajra vágyik. 

A setét torony
"Roland Deschain (Idris Elba) az utolsó Harcos, a hatlövetű mestere örök harcot vív Walter O'Dimmel (Matthew McConaughey), a feketébe öltözött emberrel, hogy megvédje a Setét Torony épségét. A Torony ugyanis az univerzum tengelye, ha egyszer leomlik, minden világ elpusztul.
A tét hatalmas - nem volt még ennél több, amit egy csapatában megnyerhetett vagy elveszíthetett valaki.
A Jó és a Gonosz erői összecsapnak: csak Roland lovag és az ő különleges fegyverei akadályozhatják meg a feketébe öltözött világpusztító tervének valóra válását."
Bár nem vagyok Stephen King nagy rajongója, érdekelnek a könyvei és azok filmadaptációi is. Úgyhogy, bár nem olvastam az alapművet, érdekelt ez a film. San Diego is vevő volt rá, így egyik este elmentünk moziba.
Be kell vallanom, cseppet csalódtam, de nem értek teljesen egyet a lesújtó kritikákkal. Tényleg kicsit kusza ez a világ, tényleg sok a kifejtetlen mozzanat és tényleg nincs benne csavar. Szóval nem mondanám kiemelkedő alkotásnak. Azonban ettől függetlenül élvezhető. A főszereplő kiskölyök nem bosszantó típus, sőt kifejezetten intelligens mégis megfelelően gyermeki karakter. Matthew McConaughey-nek nagyon jól áll a negatív szerep és látványvilág is teljesen rendben van. Összességében ezért senki sem fog padlót tőle, de élvezhető, annak ellenére, hogy kissé lagymatag a cselekmény.
Fiatalabb korosztálynak ajánlom. A főhős korabelieknek garantáltan tetszeni fog, idősebbeknek azonban lehet kevés lesz.

Teljesen idegenek
"Hét jó barát találkozik azért, hogy együtt vacsorázzanak. Az este folyamán egy furcsa játékba kezdenek: úgy döntenek, hogy az asztalra rakják mobiltelefonjaikat és bárkinek is jelez a telefonja, együtt hallgatják meg a kihangosított hívásokat, együtt olvassák el a bejövő SMS-eket, és együtt néznek meg minden beérkező képes vagy szöveges tartalmat. Mivel barátokról van szó, úgy hiszik, hogy ismerik egymást, de ez a játék váratlan titkokat is felszínre hoz..."
Csupa jót hallottam erről a filmről. Szerencsére Nel ugyanúgy kedveli az európai filmeket és a művész mozikat, mint én, így ennél a filmnél is akadt társam.
Nos, valóban zseniálisan jól összerakott alkotásról van szó. Rendkívül realisztikus, tele van feszültséggel és cseppet sokkoló is. Csupán egy vacsora az egész, a szereplők ki sem mozdulnak a lakásból, mégis a székhez ragasztja a nézőt. A párbeszédek tele vannak aktualitásokkal és olyan mondanivalóval, ami mindenkit érint. Az állandó feszültségtől pedig, bár első ránézésre nem gondolná az ember, rettentően izgalmasnak hat. Mindezt olyan csavar koronázza meg, amitől az ember a dráma súlya alatt roskadozva hagyja el a mozitermet. 
Engem megfogott, elgondolkodtatott, kicsit elszomorított és maradandó élményt nyújtott. Szóval csak ajánlani tudom, kamaradráma kedvelőknek pedig kötelező darab.

Értékelés:
Teljesen idegenek                ->     10
Atomszőke                          ->      9
A setét torony                     ->      7