Tarot Café

Ezt a képregényt ajándékba kaptam. Ennek azért van jelentősége, mert grafikailag távol áll az ízlésemtől.

Manhwa, vagyis koreai művész, Sang-Sun Park munkája és természetesen egy sorozat első kötete. Csupán 184 oldal, így gyorsan végig lehet lapozni.

Fülszöveg:

"Ismerkedjünk meg Pamelával, a Tarot Café tulajdonosnőjével, kinél a kínálat nem mindig az ügyfelek kedvére való. Pamela jósnő, akihez különleges vendégek, vámpírok, tündérek és más, az emberek közt élő természetfölötti lények is betérnek – nem csak egy kávéra, hanem hogy a kártyalapok segítségével feltáruljon előttük a jövő. Azonban Pamela múltjában is sötét titok lappang, és csak ha e múltat lezárja, akkor léphet át következő életébe."

A borító nem tetszik, mert mint mondtam, a grafikai stílusa távol áll tőlem. Ez az elsődleges oka annak, hogy összességében sem igazán tetszett.

Szeretem a képregényeket, bírom a csiricsáré részleteket (A vízisten menyasszonyát például kifejezetten szeretem), ám mérhetetlenül idegesít, mikor egy karakterről nem tudom eldönteni fiú-e vagy lány. Park stílusa pedig pont erről szól, babaszerű lányok és feminin fiúk amerre a szem ellát. Ez pedig nem csak zavaró, hanem egy olyan téma felé mozgolódik, ami szintén távol áll tőlem. Ha japán lenne ez a könyv, valószínűleg megkapta volna a shounen ai (férfi-férfi szerelem) besorolást is, amire nem csak a grafika, hanem az utolsó történet utolsó mozzanata is okot ad.

Na, de visszatérve a rajzokhoz, hoztam két példát:

súgok: a göndör, hosszú hajú a lány, a többi fiú

itt meg pont a göndör a fiú...

Az én ízlésemnek ez a fajta kifejezésmód fura. Olvasás közben megmutattam néhány képkockát a barátomnak azzal a felszólítással, hogy mondja meg, csaj vagy pasi van a képen. Nem túl meglepő módon az összes hímnemű szereplőt lecsajozta... 

A képregény képes fele tehát nem tetszett, lássuk, mi a helyzet a történettel.

Mivel bevezető kötetről van szó, a főhősről, Pameláról nem sok dolgot tudhat meg az olvasó. Látja kicsit munka közben és ennyiben ki is merül a dolog. Apropó munka, ötletes volt minden tarot kártyát leírni, kár hogy nem tett semmit a történethez. Kicsit úgy éreztem, hogy Pamela néhány direkt kérdést leszámítva olyan, mint a televíziós távjósok. Meghallgatja a kuncsaftot, ehhez mérten mond néhány alapigazságot, de valójában nem ad semmit az illető életéhez.

Szóval a kötet lényegében a jósoltató személyekről szól, az ő életüket meséli el. Mivel fantasy történetről van szó, mind a négy vendég természetfeletti lény és mindegyikük központi problémája a másságukból és a szerelemből adódik.

Az első történetet kifejezetten kreatívnak éreztem, vagy csak a macskamániám miatt voltam elfogult. A második történet ezzel szemben klisésnek és rettentően kiszámíthatónak hatott. A harmadik kicsit kevés volt, de azért humoros, egy reggeli metrózáshoz pont ideális. A negyedikről nem tudok kerek véleményt mondani, mivel a második kötetben folytatódni fog. Azonban mégis ez volt az a pont, ahol rájöttem, hogy ez a sorozat nem az én világom.

A cselekmény tehát nem javított annyit a grafikai háttéren, hogy végső ítéletem pozitívabb irányba billenjen. Összességében azt kell mondanom, tömegközlekedésen olvasnivalónak rendben volt, de ha inkább az ablakon bámultam volna ki üveges tekintettel, akkor sem maradtam volna le sokról. Ez a sorozat nem az én stílusom, így nem hoz lázba a folytatás gondolata. (Eddig egyébként 7 kötete jelent meg magyarul.)

Kizárólag azoknak ajánlom, akiket nem zavar, ha nem tudják eldönteni a szereplők nemét és kedvelik a romantikus természetfölötti történeteket.