2017. december 24., vasárnap

Szelídíts meg!

Hirtelen felindulásból vettem ki a könyvtárból. Megtetszett a róka a borítón és érdekesnek találtam a párhuzamot Antoine de Saint-Exupéry klasszikusával.
Csupán 272 oldal, így gyorsan végig lehet lapozni.
Fülszöveg:
"Róka ​kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.
Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja matekból.
Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.
A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…
Mire elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?"
Az írónő tényleg komolyan vette az említett párhuzamot és mindenre kiterjedően érvényesítette. Ez először meglepő, majd kifejezetten zavaró volt számomra. Egyszerűen nem tudtam belemerülni a könyvbe, mert közben ott motoszkált a fejemben A kis herceg és előre kerestem az újabb és újabb hasonlóságokat. A szereplők esetében ez csak tovább fokozódott. Konkrétan kényszerítenem kellett magamat, hogy például Rozi egy lány legyen a fejemben és ne egy szál rózsa... Szóval küzdöttem vele nem keveset. A könnyebbség csak akkor jött, mikor a történet cselekménye beindult kicsit, vagy legalábbis véget ért a felvezetés, hiszen távolról sem mondható akció dúsnak a könyv. Ekkor azonban már olvastam annyit a szereplőkről, hogy önmagukban is lássam őket és ne csak az egyik leghíresebb történet fényében. A végére tehát belejöttem.
Belejöttem a szavakba, amelyek gördülékenyek voltak, a történetbe, amely olyan ütemben bontakozott ki, mint egy ráérős naplemente és a sablonos, kicsit már-már giccses, de attól még igaz mondanivalóba.
Szóval vonatkoztassunk el a bolygókat járó szőkeségtől és nézzük meg a történetet puszta valójában.
Ez egy kedves, romantikus ifjúsági történet. Már-már tipikus, hiszen a problémás lány, aki kissé morcos is, megtalálja benne hercegét. Azonban minden szokványosság rendben van. Egyrészt, mert mentes minden túlzásoktól, másrészt, mert aranyos üzenete van és harmadrészt, mert nem akar többnek látszani, mint ami.
A karakterek szerethetőek. Számomra Róka volt a szimpatikusabb, bár néhol túlzóan tüskésnek tűnt. Tökéletesen érthető karakter, aki megfelelő mértékben fejlődik a történet során. Könnyű azonosulni vele.
Kisherceg már egy fokkal problémásabb. Mivel a könyv a két főhős nézőpontjainak váltakozásából áll, ő is pont annyi teret kapott, mint a főhősnő. Csakhogy míg a többségében morcos lány nézőpontja nagyon emberi és valóságos volt, addig ez a fiú nagyon steril. Valahogy nem tudtam igazán megkedvelni, mert túlságosan óvatos, túlságosan udvarias, gyakorlatilag túl jó volt. Ráadásul, bár az ő fejlődése is épp olyan fontos a történet mondanivalója szempontjából, egyáltalán nem lett olyan hangsúlyos. Nem éreztem az áttörést, nem éreztem, hogy "Na, végre van ennek a srácnak határozottsága!" sem azt, hogy a sarkára állt volna. Illetve számomra nem volt elég fiús. Sőt, a szabad szájú Róka mellett az ő gondolkodásmódja volt a lányosabb.
A családi problémák és a párkapcsolati válság bemutatása azonban tökéletesen átjött és tetszett a "nagy titok" is. Nem vállalta túl magát az írónő, itt sem esett túlzásokba és ettől maradt hihető ez a történet.
Összességében tehát cseppet sem bánom, hogy elolvastam. Kedves kis romantikus kikapcsolódást nyújtott és örömmel ajánlom mindenkinek, aki ilyen jellegű szórakozásra vágyik. A tizenéves korosztálynak pedig különösen tudom javasolni, mert sokkal értékesebb, mint a piacon uralkodó túlreklámozott és túlzásokban bővelkedő kötetek.
Azt még most sem tudom eldönteni, jót tett-e neki ez az erőteljes hasonulás a francia klasszikushoz, mert számomra enélkül is megállta volna a helyét. Azonban az is kétségtelen, hogy el lettek találva a párhuzamok és így jóval figyelemfelkeltőbb a történet. Azért mégis inkább azt tanácsolom, hogy akinek a szívében kalapok helyett óriáskígyók vannak, kellő mértékű óvatossággal kezdjen bele, aztán majd kiderül, a könyv megszelídíti-e. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése