2018. április 2., hétfő

A lány, aki ragyogni akart

A Geek girl sorozat negyedik része.
Vagy én kezdek túlkoros lenni, vagy romlik kicsit a sorozat sznvonala. 
Bár még mindig vigyorogni támad kedvem, ha az első könyvre gondolok, a harmadik kötet már nem fogott meg annyira és sajnos most sem éreztem azt a könnyed, szórakoztató bájt, amiért továbbra is olvasom ezt a nem épp rövid sorozatot, függetlenül attól, hogy nem tartozom a célközönségbe.
No, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzünk mindent listaszerűen sorjában!
A borító szokásos, ezúttal zöld és a vastagsága is megszokott: 382 oldalra rúg. A történet pedig ott folytatódik, ahol az előző könyv véget ért.
Fülszöveg:
"Harriet Manners rengeteg dolgot tud. Például ezeket: 
* A vécépapírt a kínaiak találták fel i. sz. 600-ban
* Az üstökös csóvája mindig a Nap felé mutat
* Egy egészséges emberi szív átlagosan hetvenet üt percenként. Akkor is, ha összetörték.
Arról viszont semmit nem tud, hogyan szerezzen barátokat az új osztályban. Vagy hogy mi lehet az oka annak, hogy régi barátai kerülik. Arról pedig végképp fogalma sincs, hogy mit jelent ragyogó, sikeres szupermodellnek lenni. Pedig ő most már végképp azzá vált! Vajon felkészült Harriett arra, hogy végre sztárként éljen, vagy el fog szúrni mindent?"
Az alaptörténet még mindig szórakoztató. Jó olvasni a humoros és kalandos életét egy olyan lánynak, aki modellkedik, bár olyan távol áll a divatvilágtól, mint az Antarktisz Alaszkától. A családja még mindig szerethető, a barátai még mindig irigylésre méltón törődnek vele és minden furcsa tények iránti szenvedélye ellenére hétköznapi ez a lány, így jó olvasni.
Csakhogy ez már a negyedik rész, így jogos lenne a következő pár elvárás:

1. Fejlődjön!
Harriet még mindig uganaz a szociális anapfeléba, mint a legelején. Még mindig ostoba, vak és süket, ha emberi kommunikációról van szó, és még mindig  tényleg mindent, de mindent félreért. Ez pedig a negyedik kötetre már kezd nagyon unalmassá válni.

2. Legalább a környezete fejlődjön!
A családja és a barátai tisztában vannak a képességeivel, pontosabban azok hiányával, mégsem tesznek semmit a fejlődés érdekében. Továbbra is a háttérből próbálják segíteni, amiből továbbra sem vesz észre semmit és ez szintén unalmas.

3.  Többet a kedvenc szereplőkből!
Az abszolút favorit karakter Nick mellett Wilbur. Mindkettő egyéniség, mindkettő szórakoztató és mindkettő csupán nyomokban szerepelt a könyveben. Ez az előbbi esetében jogos volt, ám mindneki kedvenc cukormázas pudingpofa divatbébihurrikánja úgy mellőzve volt, ahogy nem érdemelte volna meg. Hiányoztak.

4. Legyen szórakoztató!
Keveseltem benne a vicces párbeszédeket. Pedig Herriet előszeretettel keveredik lehetetlen helyzetekbe, kínos találkozásokba és volt jó néhány új szereplő, akik feldobhatták volna ezeket a pillanatokat. Mégis eléggé kiaknázatlanok voltak ezek a lehetőségek. Még Richard (az apa és nem a majom) sem sziporkázott úgy, mint eddig.

5. Haladjunk valamerre!
Kicsit úgy éreztem, hogy újra és újra ugyanazokat a köröket olvasom végig. Mintha a főhős megrekedt volna egy végtelen mókuskerékben. Mindig próbál változni, megtalálni önmagát és a kötet végére sikerül is tanulságot levonnia, azonban az új kötetben kezdi ezt az egészet előről. Pont mint egy kicsi, hiperaktív, megzavarodott mókus. Csak kevésbé szőrös és cuki...

Ennek a résznek tehát enm igazán sikerült teljesítenie a felsorolt elvárásokat, hiába imád a főhős listákat pipálgatni. 
Félreértés ne essék, nem volt rossz elolvasni, helyenként szórakoztatott csak úgy érzem, kezd a sorozat kifogyni az energiából. Pedig még hátra van két kötet.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik az előző részeket olvasták és szerették, ők valószínűleg értékelni fogják ezt is. Ha viszont valaki a harmadik könyvvel sem volt megelégedve, nem ez a rész fogja visszahozni a kedvét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése