2018. április 25., szerda

Macskapásztor


Nagyon kedvelem Sarah Andersen munkáit. Habár igazán egyszerű rajzokról van szó, annyira szórakoztatóak, hogy muszáj volt még egy kötetet beszereznem belőlük. (A Puha boldog puffancs már egy ideje a polcomon csücsül, ráadásul dedikáltatva.)
Így, mikor megtudtam, hogy megjelenik a 3. kötet, ráadásul lila, ráadásul cicás, rögtön elő is rendeltem, hogy a Könyvfesztiválon megkaparinthassam.
A borító tehát nagyon tetszik és vastagságra is hozza a megszokott formát 112 lapjával.
Fülszöveg:
"Nem is olyan egyszerű az élet világhírű művészként! Rémisztő határidők, műkajás dobozok halmai a villogó monitor alatt és a kisállatok örökké gyarapodó hordája… ööö, mindegy – igazából ez mindennapos.

Sarah Andersen képregényeinek és rajzokkal ellátott személyes jegyzeteinek harmadik gyűjteményes kötete a korábbiakra jellemző szellemességgel és eleganciával nyújt túlélési tanácsokat a modern élet őrületéhez: a korán kelő emberek elkerülésén át az internetes trollok elleni védekezésig, egészen a nagytakarítás életre elenyésző hatást gyakorló haszontalanságáig. Ha minden kötél szakad és összeomlik körülötted a világ, készíts egy forrócsokit, számold a napokat halloweenig és öleld meg a remény bundás-bolyhos szimbólumát!"
Ez a kötet ismét tele van szórakoztató képkockákkal és mindennapi kalandokkal.
Egyrészt megvannak benne a szokásos vicces történetek  - amelyekhez az olvasó már az első kötetben hozzászokott és rögtön meg is kedvelte őket - egy introvertált, fiatal nő hétköznapjaiból. Másrészt pedig a könyv végére újra előkerült egy összefüggő gondolatmenet, ezúttal a művész életformáról.
Na, és hogy miért pont ezt a címet kapta, azt rögtön az elején ki is fejti egy fogalommagyarázattal:
MACSKAPÁSZTOR:
„Az, aki hiábavalóan próbálkozik valami irányítására, ami természetétől fogva irányíthatatlan."
Ez persze nem csupán a helyes kis szőrmókokra igaz, hanem az élet más, nehezen irányítható pillanataira is. Nem meglepő hát, hogy rengeteg oldalon magamra ismertem. Egy idő után el is kezdtem megjelölni ezeket az oldalakat. Ahogy a mellékelt képen is látszik, nem kevés oldal kapott ilyen színes jelölést....
színes cetlik, ahol:
"Ez én vagyok!"
A könyv tehát ismét nekem szólt.
Tegnap pont kérdezte tőlem valaki, hogy mi lehet egy ilyen képregényes kötet üzenete és azt feleltem:
"Mutatja, hogy nem vagy egyedül. Más is tud ilyen különc módon ügyetlenkedni."
Én legalábbis ettől gondolom úgy, hogy ez egy remek kötet, tele pozitív üzenettel és tényleg nem érzem tőle magamat olyan elszigetelten különcnek.
Cseppet sem bántam meg, hogy átlapoztam. Remekül szórakoztam közben, jókat kuncogtam a képeken és tényleg újra és újra magamra ismertem.
Ráadásul a kötet végén a tanácsadás fiatal művészeknek különösen tetszett. Jó volt megismerni a képkockák mögötti munkát és annak kihívásait, illetve belepillantani, hogyan is indult a művésznő karriere. No, de ami nekem a legszimpatikusabb volt, az az egészséges kritikai hozzáállása az internethez és a művészethez, illetve az a töretlen pozitív biztatás, amelyet minden lap aljára odabiggyesztett, még a lángokkal lerajzolt apokalipszis közepén is.
Szóval csak ajánlani tudom, annak aki az előző köteteket már olvasta és annak is, aki még nem találkozott a művésznő munkáival. Érdemes megismerkedni vele.
Ízelítő a könyvből:
"a macska és a kutya formái"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése