2018. május 10., csütörtök

Csavargások XVII.

Régen írtam bejegyzést ebbe a rovatba. Egyrészt, mert télen kevesebbet csavargok, másrészt mert a pár alaklomról, amikor csavarogtam, írtam külön bejegyzéseket. (Amszterdam, Utrecht, Prága, Könyvfesztivál)  Közben persze kitavaszodott - vagy hőmérséklet szempontjából mondhatnám azt is, hogy nyár lett - így egyre nagyobb a kedvem kimozdulni, szóval fel is frissítem a Csavargások rovatot.

Egy éj a Paradicsomban
Másodszor jártam a Vígszínházban (első alkalomról már írtam) és ezúttal kipróbáltam az egyik páholyt.
kilátás a páholyból
Jegyvásárláskor elég sokat gondolkodtam azon, hogy merjek-e oldalpáholyban jegyet venni. Kicsit elbizonytalanított, hogy mégis csak oldalról látom a színpadot és a kétsorsos páholyoknak már csak a hátsó sorában maradt szabad hely. Aztán úgy döntöttem, kipróbáljuk, maximum legközelebb nem ide veszünk jegyet. Nos, kár volt ennyit aggodalmaskodnom. Remekül láttuk a színpadot, egyáltalán nem zavart az oldalsó perspektíva és bár a hatalmas nézőtérnek is megvan a maga hangulata, egy ilyen privátabb ülőhely is remek élmény.
Persze jó volt a darab is. Nem mondom, hogy a legviccesebb vígjáték, amelyet valaha láttam, de kétségtelenül szórakoztató. Remek nemek közötti humor volt benne, na meg egy ajtó, akit nagyon megkedveltem.
Szóval tudom ajánlani, főleg mivel még műsoron van.
Ismertető:
"Georges Feydeau egy őrülten vidám univerzum megalkotója. Méltán dicsekedhet azzal, hogy három órán át szakadatlanul kínozza nevetéssel nézőit. A színpadi hatás nagyszerű mérnöke, pontosan megfigyeli az emberi játszmákat, és görbe tükröt tart azoknak. A Hotel Paradicsomban megvadult nők és férfiak hotelszobákból hotelszobákba, hol ki-, hol be-, hol fel-, hol lekergetik egymást és vágyaikat, az élet értelmét és fejüket elvesztve."
The Box Donut
A másik dolog, aminek kipróbálásán sokat gondolkodtam a "kockafánk" volt.
Lehet, hogy túl konzervatív vagyok ételformákat illetően, de nekem a fánk az bizony kerek, szóval bármennyire is mutatósak ezek a kocka finomságok, kicsit idegenkedtem tőlük. Aztán Poly meggyőzött (ő már többször letesztelte), hogy a Nyugati pályaudvarhoz közeli The Box Donut érdemes egy kóstolóra.
Beültünk hát ide egy beszélgetésre és kértünk néhány szögletes finomságot. A képen a közeli az enyém, ami málnás krémmel volt töltve és fehér csokival bevonva. Illetve a rózsaszín ital mellette szintén az én választásom volt és szintén málnás turmix kicsit sok tejszínhabbal a tetején. Mindkettő nagyon finom volt, így nem bántam meg a próbát. Árkategóriában nem egy olcsó hely és közben rájöttem a kockaforma legnagyobb előnyére is. Nagyon sokan jöttek be, hogy elvigyenek néhány fánkot és egy négyszögletes dobozt szépen és kényelmesen ki tudnak tölteni a négyszögletes fánkok. Szóval igen, szállítás szempontjából ideális, de nekem akkor is a fánk, az gömbölyded.

Szinkronforgatás
Szoktam mozijegyet nyerni (márciusban kétszer is nyertem), ritkán előfordul, hogy könyvet is nyerek (Például: Felnőtteknek nem) és bár a barátaim szerint ennek oka a piszok nagy szerencsém, én tudom, hogy valójában csak a statisztika miatt történik. Rengeteg játékot játszom, ezért a nagy számok törvénye alapján időnként sikerrel is járok. Így történt, hogy nyertem egy különleges lehetőséget.
"Nem lehet mindenki hercegnő.
Valakinek ülni is kell a járdán és tapsolni, ahogy elsétálok."
A Libri oldalán válaszoltam egy könyvvel kapcsolatos kérdésre és nyertem egy próba szinkronforgatást. Szóval elmehettem a SDI Media Hungary stúdiójába, hogy kipróbáljam magamat szinkronszínészként.
Mindig is érdekelt, hogyan működik az ilyesmi, ezért rettentően lelkes voltam. San Diego szintén lelkes volt - mondjuk ő technikai oldalról volt kíváncsi - így megkértem a szervezőt, hogy elvihessem magammal kísérőnek.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire szívélyesen fognak minket fogadni. Három nyertest sorsoltak ki, de csak ketten mentünk el. A másik nyertes azonban szintén hozott egy kísérőt, így végül  négy kíváncsi emberrel kellett foglalkozniuk, amit maximálisan teljesítettek. Minden felmerülő kérdésünkre válaszoltak és mindent meg is mutattak.
Először is kipróbálhattuk a szinkronizálást. Úgyhogy beküldtek minket a stúdióba, odaállítottak a mikrofon elé, kezünkbe nyomták a szövegkönyvet, megmutatták, hogyan vegyük fel a fejhallgatót, hogy az eredeti hangot és a külső instrukciókat is halljuk, majd bedobtak minket a mély vízbe. Nem voltunk épp a helyzet magaslatán és mikor azt hittem, kezdek belejönni, mert sikerül megosztanom a figyelmemet a hang, a kép és a felolvasandó szöveg között, jött a felismerés, hogy ez bizony sokkal nehezebb munka ennél. Képtelen voltam hangsúlyozni, így visszanézve mit alkottunk, nem voltam túl boldog. Egyrészt utálom hallani a saját hangomat, másrészt szörnyen monotonnak is tűnt. Ettől függetlenül jól szórakoztunk, sokat nevettünk közben, ami kellett is, mert egy hatsoros párbeszédet legalább húsz alkalommal kellett újra felvennünk.
Miután elfogytak a próbajelenetek és rájöttem, hogy ez egy nehéz munka, körbevezettek minket a többi stúdióban, hogy megnézzük, hogyan dolgoznak a profik.
Szóval láttam, hogyan készül rajzfilm (Molnár Ilona nem csak hangsúlyoz, hanem hangszínt is vált munka közben, amit nézni is szórakoztató), mozifilm (Bogdányi Titanilla rettentően profi) és tévésorozat (Zámbori Soma, akkor sem esett ki a szerepből, amikor épp fogalma nem volt róla, mit csinál a színész, akinek a hangját kölcsönzi). Csak ámultam és bámultam, milyen ügyesek és mennyire gyorsak, mert nekik maximum egy-egy mondatot kellett újravenni és legfeljebb kétszer. Pedig ők is úgy dolgoztak mint mi, mert amikor a színész megérkezik, csak kezébe nyomják a szöveget, hogy olvasson és ő profin megoldja, pedig nem ismeri sem a történetet, sem a karaktereket. Egy ilyen munka azonban ugyanúgy múlik a háttérstábon: a rendezőn és a hangmérnökön is, akik még a legapróbb hibákat is kiszúrják és megoldják másodpercek alatt. Na, de ami igazán szimpatikussá tette számomra a stúdiót, az a hangulat volt. Munka közben remekül szórakoztak, viccelődtek és olyan rutinnal csináltak mindent, hogy még azt is természetesnek vették, hogy kis csapatunk meredten bámulta őket.
Szóval hatalmas élmény volt és két dologra jöttem rá. Egy, sosem lesz belőlem szinkronszínész. Kettő, minden tiszteletem azoké, akik ezt a munkát végzik, mert ahhoz, hogy egy 45 vagy épp 120 perces fimet a magyar nézők felhőtlenül élvezni tudjanak, ők bizony rengeteget dolgoznak irdatlan sebességben.

Lóverseny
San Diego egyik barátja hívott el minket a Kincsem Parkba lóversenyre. Oké, igazából a Food Truck Show miatt, amit összekötöttek a lóversennyel. Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, engem a lovak jobban vonzottak, mint a kaják.
Eddig még sosem voltam lóversenyen. Egyrészt, mert bár minden állatot szeretek, a lovak nem vonzanak olyan nagyon, mint sok más lányt. Szeretem simogatni őket, de csak párszor ültem lovon életemben és nem kaptam rá az ízére. Másrészt elvből nem érdekelnek a szerencsejátékok. Most viszont, hogy kipróbáltuk, meg kell állapítanom, hogy nem volt rossz. Gyönyörű lovakat láttam (megsimogatni sajnos nem lehetett őket, így a gyerekeknek szánt állatsimogatóban kellett kiélnem magam kétévesekkel versengve a nyuszikon), remekül átjött a futam izgalma és végül is a kaja is jó volt.
Ugye milyen gyönyörű?
A lóversenypálya felé sétálva azon elmélkedtünk, mégis ki fogad manapság lóra. Aztán szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy rajtunk kívül szinte mindenki. A fogadóhelyeknél kígyózott a sor, a lelátón mindenki  az újságot böngészte és latolgatta az esélyeket, vagy már kezében a fogadószelvénnyel izgatottan várta a futam kezdetét. San Diegót is elérte a fogadni kellene érzés, mert a felvezetéskor megtetszett neki az egyik ló. Lebeszéltem róla, amit nagyon is jól tettem, mert az említett paci utolsóként ügetett be a célba. Szóval nem fogadtunk, de így is izgultunk a kb. kétperces futamok alatt, annyira körbevett minket a versenyszellem.
Láttunk pónifutamot is, ami rettentően cuki volt. Persze a többség lebecsülte őket, még a bemondó is alig foglalkozott velük, valószínűleg, mert fogadni erre a futamra nem lehetett, én mégis nagyon élveztem. A kis pónik pont olyan elszántan futottak, mint nagyobb társaik.
Az utolsó száz méter izgalma
Az utolsó futamot nem a lelátóról, hanem a pálya mellől néztük végig, ahonnan még szebbnek tűnt a vágta. Szóval már ezért megérte kimenni.
Közben persze ettünk is hosszú sorban állás árán, mert hatalmas volt a tömeg. Ez azonban, mint sejtettem, nem fogott meg annyira. Kissé bosszantott, hogy 15 perc várakozás után kaptam egy szendvicset, majd 30 percet várakoztam San Diegóval az ő szendvicsére és tudtam, ha szeretnék majd még valamit, akkor újra ezt kell végigvárnom. Oké, a fagylaltos sort nagyon megérte kivárni...
Összességében remekül éreztük magunkat, szívesen megyek máskor is lóversenyre, így aki fontolgatja, hogy megnéz egyet, ne habozzon, tudom ajánlani. Azt azért sajnáltam, hogy az agárversenyről lemaradtunk, mert azt még szívesen megnéztem volna.

Még több gyönyörű ló
Georges Feydeau egy őrülten vidám univerzum megalkotója. Méltán dicsekedhet azzal, hogy három órán át szakadatlanul kínozza nevetéssel nézőit. A színpadi hatás nagyszerű mérnöke, pontosan megfigyeli az emberi játszmákat, és görbe tükröt tart azoknak. A Hotel Paradicsomban megvadult nők és férfiak hotelszobákból hotelszobákba, hol ki-, hol be-, hol fel-, hol lekergetik egymást és vágyaikat, az élet értelmét és fejüket elvesztve.
Georges Feydeau egy őrülten vidám univerzum megalkotója. Méltán dicsekedhet azzal, hogy három órán át szakadatlanul kínozza nevetéssel nézőit. A színpadi hatás nagyszerű mérnöke, pontosan megfigyeli az emberi játszmákat, és görbe tükröt tart azoknak. A Hotel Paradicsomban megvadult nők és férfiak hotelszobákból hotelszobákba, hol ki-, hol be-, hol fel-, hol lekergetik egymást és vágyaikat, az élet értelmét és fejüket elvesztve.
Georges Feydeau egy őrülten vidám univerzum megalkotója. Méltán dicsekedhet azzal, hogy három órán át szakadatlanul kínozza nevetéssel nézőit. A színpadi hatás nagyszerű mérnöke, pontosan megfigyeli az emberi játszmákat, és görbe tükröt tart azoknak. A Hotel Paradicsomban megvadult nők és férfiak hotelszobákból hotelszobákba, hol ki-, hol be-, hol fel-, hol lekergetik egymást és vágyaikat, az élet értelmét és fejüket elvesztve.
Georges Feydeau egy őrülten vidám univerzum megalkotója. Méltán dicsekedhet azzal, hogy három órán át szakadatlanul kínozza nevetéssel nézőit. A színpadi hatás nagyszerű mérnöke, pontosan megfigyeli az emberi játszmákat, és görbe tükröt tart azoknak. A Hotel Paradicsomban megvadult nők és férfiak hotelszobákból hotelszobákba, hol ki-, hol be-, hol fel-, hol lekergetik egymást és vágyaikat, az élet értelmét és fejüket elvesztve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése