A kőszívű ember fiai

Kissé rendhagyó könyvkritika lesz ez most, mivel először írok kötelező olvasmányról.

Ha emlékezetem nem csal, általános iskola utolsó évében van terítéken ez a könyv. Nálunk legalábbis akkor volt és én voltam az egyetlen, aki át is rágta magát rajta. Osztálytársaim hamar beleuntak és elég furcsán méregettek, mikor közöltem velük, nekem tetszett.

Valóban tetszett, bár az olvasást csak gimnáziumban szerettem meg igazán és könyvmolynak is csak pár éve vallom magam.

Szóval volt nagyjából kerek 10 éve, hogy olvastam, most pedig ismét kézbe vettem és kíváncsian vártam, mennyit változtam azóta.

A mellékelt, kissé rossz minőségű képen látható borítóval van meg, ami cseppet megsínylette gyerekkori énemet, illetve a néhány éves száműzetést a padláson. Ezen a változaton nincs fülszöveg, amit pedig a többi kiadáshoz találtam, az szerintem csapnivaló. Vagy semmit sem árul el, vagy szinte mindent és még bele is magyaráz dolgokat, hogy ezt, meg azt miért írta Jókai. Sosem szerettem az ilyeneket, úgyhogy ettől megkímélem olvasóimat és írok magam ismertetőt. No, ez persze nem erősségem, így nem is ígérhetem hogy jobb lesz a leszólt többinél, de egy próbát megér.

A történet a szabadságharc idején játszódik és három testvér életét meséli el. A három fivér sorsát apjuk halála és az egyre forrósodó forradalmi hangulat tereli új mederbe. Ödön, a legidősebb politikusnak áll, Richárd huszárként szolgál, míg Jenő, a bécsi hivatalnok szelíd természetével a háttérben marad. Mindhárman kiveszik részüket az eseményekből és mindhárman szerelmesek. A háború azonban áldozatokkal jár.

Sokan nem szeretik ezt a könyvet, amit valahol megértek. Nem általános iskolás diákoknak való. Túlságosan régies a nyelvezete, túl sok benne a latin és német kifejezés, amit nem értenek (még én sem értettem mindent pedig konyítok valamit ezekhez a nyelvekhez) és túl terjengősnek találhatják. Bár szerintem nem sok a leírás, olvastam ennél jóval dagályosabb könyvet, a stílusába pedig hamar bele lehet jönni. 

Azt a vádat azonban, hogy unalmas lenne, nem fogadom el. Hogy lehet unalmas az, ami tele van üldözéssel és meneküléssel, amiben háborút vívnak, amiben ármánykodnak és ami a valóságot idézi? Maga az alapsztori ugyanis napjainkban is megállja helyét. A mai könyvekben is olvashatunk hasonló dolgokról.

Éppen ezért nekem másodszorra is elnyerte tetszésemet, igaz már bőven hozzászoktam Jókai stílusához, könnyebben átrágom magam a kevésbé érdekes részeken és látom a hibáit is. 

A téma nagyon tetszetős, a korszakot imádom és csípem Jókai humorát. 

A hangulat hiteles, a 19. századot idézi, persze semmit sem kell történelmi ténynek venni, hiszen egy fiktív történetről van szó fiktív szereplőkkel. Mégis, ahogy halad a cselekmény, szépen nyomon lehet követni, épp hol tart a szabadságharc. 

A szereplők pedig ehhez idomulnak. Úgy viselkednek, ahogy az akkori társadalmi normáknak megfelel. A romantika így lesz kissé cukros és cseppet sem konkrét. Inkább a heves érzelmi kitörésekben, nagy szónoklatokban bújik meg a dolog és nem a cselekedetekben. 

A három fiú közül Richárd volt a kedvencem mikor először olvastam és most is. Ennek oka pedig nagyon egyszerű, jó a szövege (a legjobb beszólásokat ő mondja vagy Pál úr) és őt lehet a legjobban megismerni. Igaz kissé hamar akar nősülni az én gondolatvilágomnak, de mivel Editet is kedveltem, nem zavart annyira. Őt lehet a legjobban nyomon követni az eseményekben is.

Ödön nekem túl sztoikus volt, már ami a saját sorsát illeti. Persze a hidegvérnek is megvan a maga varázsa, ám itt nem éreztem kifejezetten pozitívnak. Szerelme azonban szintén szimpatikus hölgyemény.

Jenőt a könyv elején nem kedveltem. Szerettem volna rákoppintani az orrára, hogy észrevegye, mi folyik körülötte. A végére azonban nagyon megszerettem. 

Szóval a fiúkkal nem volt problémám, bár nem voltak teljesen kidolgozva. Ha a könyv végig csak rájuk fókuszálna, őket követné nyomon egyik fejezetről a másikra, biztos többen megszeretnék. Jókai azonban szeret sok szereplőt felvonultatni és ugrándozni.

Nekem kicsit sok volt a körítés és itt nem a tájleírásokra, a hadi helyzethez fűződő kommentárokra gondolok, hanem mondjuk Boksa Gergőre és Tallérosy Zebulonra. Bár az előbbi kifejezetten szórakoztató volt, az utóbbi meg mosolyogni való. Mégis zavart, hogy ennyire részletesen és sokszor felbukkantak, főleg, hogy nem tudtam, mi van épp a Baradlay fiúkkal, akik jobban érdekeltek. Amolyan anekdotának tűntek csupán.

A könyv így picit hullámzó volt. Mikor csak a testvérek váltakoztak, pörgött a cselekmény, ám ahogy bejöttek ezek az átkötő részek, leülepedett kicsit. Ettől függetlenül végig fenntartotta a figyelmemet.

Meg kell még jegyeznem, hogy a vége tetszett is, meg nem is. Tetszett mert szépen elvarrta a szálakat és megvolt a nagy drámai befejezés. Ugyanakkor nem tetszett, mert az epilógus nem mondott semmi fontosat. Nem árulta el, hogyan megy tovább a testvérek sorsa és elrontotta a boldog befejezés illúzióját. (Károlykát szívesen megfojtottam volna...)

Összességében jó könyv, még mindig szeretem minden hibájával együtt.

Ajánlom azoknak, akik bojkottálták az elolvasását, belekezdtek, de hamar félredobták, ám azóta megszerették az olvasást és a klasszikusokat. Illetve mindenkinek, aki a 19. század Magyarországáról akar olvasni, igazi hazai kosztümös könyv. Jókai tudott írni, nem véletlenül sanyargatják az ő könyveivel is a diákokat.