2014. március 23., vasárnap

A tizenkettek

Justin Cronin posztapokaliptikus trilógiájának második kötete. Az első részről, A szabadulás áradoztam már egy bejegyzésben. Épp ezért nagyon vártam a folytatást és hála Ribizly barátomnak, aki kölcsönadta, sikerült is elolvasnom.
A borító ezúttal is szépia hatású, ami még mindig nagyon tetszik a napfogyatkozással egyetemben. Oldalszámra picikét rövidebb, mint az első kötet, "csak" 648 lap.
Nagy elvárásokkal kezdtem bele, amit többé-kevésbé teljesített.
Fülszöveg:
"Eleinte jó tervnek tűnt: tizenkét halálraítéltet megfertőznek egy ősi vírussal, hogy élő fegyverekké alakítsák őket. Csakhogy a Tizenkettek a vírus hatására vérszomjas szörnyetegekké váltak. Amikor kitörtek a titkos kísérlet helyszínéről, elszabadult a pokol. Rémálom lett úrrá a Földön. A vírus pusztítását túlélő kevesek kis ellenállócsoportokba szerveződtek. Ám ha biztosítani akarják az emberiség fennmaradását, ahhoz nem elég, hogy igyekeznek életben maradni. Veszélyes küldetésre kell vállalkozniuk: fel kell kutatniuk a Tizenkettek mindegyikét, hogy végezzenek velük. Az ellenállók különös dolgot tapasztalnak: a fertőzöttek viselkedése érthetetlen módon megváltozik. A nyomok egy komor diktatúrához, a Hazához vezetnek, ahol egy igen különös trió nő igyekszik kedvére formálni az emberiség jövőjét. Talán csak egyvalaki húzhatja keresztül a számításaikat: Amy, a Sehonnan Jött Lány, az egykori titkos kísérlet tizenharmadik alanya, az ellenállók vezetője. Ő az egyetlen emberi lény, aki feltárhatja a Haza titkát, és aki képes behatolni a Tizenkettek elméjének mélyére. És meglehet, hogy amit ott talál, az mindennek a végét jelenti."
Ahogy már említettem, az első rész nagyon tetszett, így meglehetősen magas elvárásokkal kezdtem neki ennek a könyvek. Az elején pedig ugyanúgy belesüppedtem Cronin pusztuló világába, mint A szabadulás esetében.
A könyv ismét több idősíkon halad, kezdetben a világvége napjait követheti nyomon az olvasó néhány szereplő szemszögéből, majd jön egy ugrás a jövőbe egy rövidebb szakasz erejéig. Ezt először nem tudtam hova tenni, de aztán a szereplők összekapcsolásával értelmet nyert. A kötet további, vastagabbik fele pedig ott veszi fel az események fonalát, ahol az első rész befejezte.
Ez az ugrálás nekem cseppet sem volt zavaró, bár meg kell jegyeznem, hogy az első felének idősíkjait jobban kedveltem, mint a "jelent".
Az elvárásaim egy részét teljesítette a könyv. Az elején remekül hozta a megszokott borongós hangulatot, a részletekre ismét nagy hangsúly került és a sok szereplő és nézőpont is megfelelt az eddigieknek. Jó volt ismét ebben a világban kalandozni és újra találkozni a szereplőkkel. Csakhogy az első kötet végén érzett katarzis elmaradt.
A fülszövegben is említett Haza cseppet sem nyerte el a tetszésemet és nem csupán azért, mert egy förtelmes diktatúra, hanem mert számomra nem passzolt ebbe a szépia világba. A füstösöket kiszorította a kevesek uralma, mintegy degradálta őket. Már nem a vírusos szörnyek domináltak, hanem az emberek belső démonai, ami bár érdekes, nekem most nem jött be. Nem akartam elnyomó rendszerről olvasni, nem akartam sötét lelkű alakok fejébe látni. Pontosabban mégis, bele akartam kukkantani a Tizenkettek fejébe, ami viszont elmaradt. Azt akartam, amit eddig kaptam, küzdelmet a túlélésért egy csipetnyi misztikummal és sok-sok főfüstössel (Hadd ne keljen leírnom mind a tizenkettő nevét...) ezt pedig sajnos nem kaptam meg.
Cronin átváltott tipikus disztópiára, ami rendben is lenne, ha nem dobta volna olyan magasra a labdát az első résszel. A szereplőket egyértelműen túlságosan megkedvelte, mert bár sokat kínozza őket (Sara és Lish simán kaphatna idegösszeomlást.) képtelen megválni tőlük. Ezzel pedig a megszokott veszélyérzet oda. Ráadásul a karakterek szövevényében túlságosan sok a véletlen egybeesés, szinte mindenki rokona, ismerőse valaki másnak, ami még a megcsappant emberi lélekszám mellett is fura.
Peter ebben a részben nem sok vizet zavart, ő volt a jó katona, aki mindig jókor volt jó helyen. Amy ellenben már több figyelmet kapott. Amy, akit annyira szerettem az első részben valahol elveszett a füstösökkel. Értem én, hogy változott (bár ez a változás dolog cseppet sem passzolt vagy tetszett az eddigiekhez mérve), nekem mégis inkább elveszett. Eltűnt a kiismerhetetlen kislány, aki mégsem volt soha gyerek és a helyére valami kevésbé megfoghatatlan, tipikus főhősnő került, eltűnt a bája.
Itt kell rátérnem a Tizenkettekre, akik már csak tizenegyen vannak. Sok-sok érdekes figura, sok sötét gondolat, mégis csak Carter (akit már amúgy is megismertünk az előző részből) és Martínez kapott egy nyúlfarknyi szerepet. Ez pedig édes kevés. Ők lennének a világ elpusztítói, mégis hiányzik belőlük az egyéniség. Olyan füstösök lettek, mint az előző rész mezei szörnyei, míg itt a mezei szörnyek inkább mezei egerek, annyira semmitmondók. Értem én, hogy sokan vannak, nem lehet mindet kidolgozni, de legalább a felét megpróbálhatta volna.
Helyettük viszont van egy Nulladik, aki megint csak a háttérből kukkol és mormog a bajsza alatt, illetve egy visszatérő karakter, Wolgast, akit nagyon nem kellett volna visszahozni. Szeretem, amikor a halott halott marad. (Félreértés ne essék, nem támad fel, csak kísért, de akkor is.) És itt jön a képbe a misztikum. A misztikum, ami az első kötetben Amyvel csúcsosodott ki, ebben a részben pedig mélyrepülésbe kezdett. Amy megváltozott, ezzel megváltozott ez az egész lelkes dolog ez pedig csak rontotta a dolgot. Nagy spirituális katyvasz lett az egész.
Hű-ha! Azt hiszem, kicsit leszóltam most ezt a részt, pedig olvasás közben könnyen belemerültem, élveztem és vártam a következő fejezeteket. Most viszont, ahogy átgondoltam, egyre több szálka került a szemembe, jobb is, ha itt most befejezem.
Szóval nem rossz, de nem olyan jó mint az előző. Ettől függetlenül tetszett és bátran ajánlom mindenkinek, aki az első kötetet szerette. Érdemes elolvasni.

Kiegészítés:
Minden bizalmam a harmadik kötetben, The City of Mirrors-ban van. Talán Nulladik majd helyére teszi a dolgokat. Ez a rész azonban még az alkotás stádiumában van, vagyis sokat kell még rá várnia a magyar közönségnek. Mindenképpen szeretném elolvasni.

3 megjegyzés:

  1. Hm.. hát, most kicsit elszontyolodtam. Félek, hogy tényleg annyira hasonlít az ízlésünk és én is ezt fogom érezni, amit te leírtál. :/ De akkor is muszáj lesz elolvasni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp olvasd el! Attól, hogy nekem voltak vele gondjaim, lehet, hogy neked ugyanúgy tetszeni fog, mint az első könyv. :) Ráadásul nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre. :)

      Törlés
    2. Ez igazán megtisztelő. :) De jelenleg nincs honnan beszereznem (na jó, igazából tőkém nincs rá. :D ), szóval majd ha a Könyvistenek is úgy akarják, akkor természetesen el fogom olvasni, és megosztom veled a véleményem. :)

      Törlés