2016. október 11., kedd

Kubo és a varázshúrok

Annyira zseniális filmet láttam ma, hogy muszáj róla írnom. Oké, áradoznom, mert megérdemli.
Már akkor tudtam, hogy látnom kell ezt a filmet, amikor az első kedvcsináló képkockák szárnyra keltek az interneten. Egyrészt imádom a meséket, másrészt rettentően tudom értékelni a pepecselős munkákat, harmadrészt a keleti dolgok kedvesek a szívemnek. Ez a film pedig mindezt adja, sőt, jóval többet is.
Ismertető:
"A LAIKA animációs stúdió (Coraline, Paranorman A doboztrollok) új, nagyszabású akció-kalandfilmje egy képzeletbeli Japánban játszódik. Hőse az okos, jószívű Kubo, aki azzal keresi szerény kenyerét, hogy történeteket mesél a tengerparti városka lakóinak. Ám nyugodt élete egy csapásra a feje tetejére áll, amikor véletlenül megidéz egy szellemet a múltjából, aki alászáguld az egekből, hogy végrehajtson egy régi bosszút.A menekülni kényszerülő Kubo összeáll Majommal és Bogárral, és nekivág az izgalmas kalandnak, hogy megmentse családját, és megfejtse elesett apja rejtélyét, aki a világ legnagyobb szamurája volt. Varázserejű hangszere, a shamisen segítségével Kubónak istenekkel és szörnyekkel kell megvívnia, köztük a bosszúszomjas Hold Királlyal, és a gonosz lányikrekkel, hogy feltárja örökségének titkát, újra egyesítse családját és beteljesítse hősi végzetét."
Ez a film röviden és tömören: zseniális
Bővebben az, mert..
1. művészi
Digitalizált világban élve kicsit talán furcsának tűnhetnek a karakterek. Talán régiesnek tűnhet a látvány. Nos, a szem nem téved, ez a film valóban egy régebbi technikával készült, ugyanis bábanimáció. A készítők piciben létrehoztak minden karaktert, beállították őket, kamerára vették, majd újra beállították és így tovább és tovább és tovább, hogy a milliónyi pillanatfelvételből egy komplett mozifilm összeállhasson. Ez aztán a pepecselős munka, de kétségtelenül megérte. Az, amit a készítők létrehoztak, színtiszta művészet. Csodálatos! A művészlelkem belefolyt a moziszékbe gyönyörűségében.
egy fontos karakter életre kel
2. okos sztori
A remek látvány nem elég egy igazán jó filmhez, kell hozzá egy jó történet is. Az alkotók ebből a szempontból sem sajnálták az időt és a kreativitást. A történet, bár egyszerűnek tűnik és meglehetősen kiszámítható, izgalmas és működik. Garantáltan leköti a nézőket legyenek gyerekek vagy felnőttek. Számomra szinte elrepült az a másfél óra, amit a moziteremben töltöttem.
3. mondanivaló
A gördülékeny sztori akkor csap le igazán, ha van mögötte tartalom. Itt pedig nem egy, hanem nagyon sok gondolat bújik meg az origami figurák mögött. Ráadásul egyik gondolat sem tűnik erőltetettnek, egyszerűen felbukkan, a szereplők foglalkoznak kicsit a kérdéssel és ezáltal a néző is elkezd töprengeni rajtuk. Ez a sok üzenet pedig összességében nagyon szép. Szép gondolatok remek köntösben.
4. hangulat
A történet egy fiktív, de nagyon is felismerhető Japánban játszódik, így az egészet körbelengi a keleti hangulat. Ott van a díszletekben, a karakterekben, a mondanivalóban és természetesen a zenében is. A zene ráadásul a "varázshúrok" miatt központi elemet kap és tökéletesíti ezt a különleges hangulatot. A samiszennek egyedi hangzása van, ami origami szamurájjal párosítva megragadja a japán légkör lényegi elemét.
Ez aztán az aprólékos munka!
5. karakterek
Arra a bizonyos i betűre a pontot a remek karakterek teszik fel. Minden szereplő egyéniség, mind szórakoztató, mindnek van mondanivalója és valahol mind szerethető. Igen, még a gonosz nővérek is. (Nagyon szeretem a V, mint vérbosszú filmet, elfogult vagyok a maszkos alakokkal szemben, ez van.) Kubo szerethető főhős, két társa pedig eszméletlen forma. A párbeszédek és arckifejezések igazán el lettek találva. A szereplők végig szórakoztatók minden baj és veszedelem ellenére. A legszórakoztatóbb talán az origami szamuráj, aki egyszerűen kell nekem. (Igen, tipikus nő vagyok, aki vinné haza a kicsi és cuki karaktert...) 
Összességében tehát - ahogy már mondtam - ez a film zseniális.
Csak ajánlani tudom kortól és meserajongási szinttől függetlenül, lehetőleg moziban. Széles vásznon gyönyörűen mutat és ezt a rengeteg belefektetett munkát, időt és kreativitást bizony díjazni és támogatni kell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése