2017. február 7., kedd

Mozgóképek LIII.

Január mindenféle szempontból mozgalmas volt, így sokkal kevesebb időm jutott kedvenc elfoglaltságaimra. Ez picit meg is látszik a bejegyzéseken. No, de ahogy a könyvekre is sikerült időt szakítanom, úgy a filmeket sem hanyagoltam azért el.
Összesen 6 filmet sikerült megnéznem, ebből négyet moziban.

Llewyn Davis világa
"1961. február, New York City. A tejfelesszájú Bob Dylan épp csak bontogatja szárnyait a Greenwich Village éjszakai klubéletében, a The Mamas & the Papas tagjai pedig még nem is találkoztak, hogy berobbanjanak a köztudatba a California Dreamin'-nel. Llewyn Davis ebben a bohém kulturális pezsgésben szeretne a folk zenében maradandót alkotni, ám az erős konkurencia mellett neki még saját problémáival is meg kell küzdenie. Inside Llewyn Davis albuma nem fogy jól, partnere öngyilkos lett, és jobb híján - pénztelenségében - kénytelen ismerősök kanapéin éjszakázni. Miközben garbós barátai csendes középszerűségben próbálják felhívni magukra a figyelmet a félhomályos bárokban, ő macska pesztonkálás helyett még egy chicago-i útra is vállalkozik a hóban és fagyban, hogy tanácsot kapjon karrierjéhez."
Nagyon régóta meg szerettem volna nézni ezt a filmet. Nem azért, mert sok jót hallottam róla - ismerősen körében senki sem látta - és nem is azért, mert rajongok a '60-as évek muzsikái iránt. Az egyetlen ok a poszter volt, amelyet egyik moziból nyúltam le pár éve és annyira megtetszett, hogy azóta is nézegetem a szobám ajtaján.
Nos, lehet, hogy jobban jártam volna, ha csak azt az egy képet nézegettem volna.
Nekem ez a film nem mondott semmit, azon kívül, hogy milyen egy életművész élete. Megsúgom, nem épp rózsás és nem is olyan izgalmas. A zene sem tett hozzá sokat, bár ez nem lepett meg, hiszen egész más műfajok vonzanak. Viszont a macskás vonal igazi csalódás volt. Hiába szerepelt benne több gyönyörű cica és hiába kaptak szimbolikus szerepet is, csak mérgessé tett. A főhős ugyanis nem egyszerűen egy hanyag életművész, hanem egy megbízhatatlan, nem elég macskabarát figura.
Szóval nem tetszett a film, untam és még a poszterem varázsát is megkoptatta kicsit. Kizárólag azoknak tudom ajánlani, akik oda és vissza vannak a '60-as évek zenéiért, ők talán találnak benne egy csipetnyi érdekességet.

Assasin's Creed
"Egy forradalmian új technológia segítségével Callum Lynch (Michael Fassbender) újraéli egyik őse, a 15. századi Spanyolországban született Aguilar kalandjait. A férfi így érti meg, hogy egy titokzatos, ősi szövetség, az Assasinok rendjének leszármazottja. Hihetetlen tudással és ügyességgel rendelkezik - de csak azért, hogy szembeszállhasson a nagy erejű és gonosz szándékú Templomosokkal."
Nem, nem játszottam a játékkal. Nem, nem olvastam a könyveket. Igen, mégis nagyon vártam ezt a filmet. Applequeen barátommal teljesen rá voltunk kattanva, hogy végre egy izgalmas és látványos akciófilm. Ráadásul olyan, amire elvihetjük a fiúkat is. Nos, mondhatom, hogy egységesen csalódtunk. Én ezt a filmet untam, San Diego elálmosodott mellettem tőle, Applequeen morcosan kommentált, míg nindzsa barátját a pattogatott kukorica jobban lekötötte.
Értem én, hogy bevezető film, fel kell építeni a világot, de lehetne kicsit pörgősebben is. Főleg, hogy a felépítés így sem sikerült igazán. Tele van lyukakkal a történet és a szereplőket sem tudta megkedveltetni velem. Oké, látványos, de csak a múltbéli spanyol vonal, mert a másik szál, a jelen, szó szerint szürke. A játékok lényege a csavaros történet, ez a film viszont egyszerű volt, mint egy faék. Épp ezért csak unatkozó embereknek tudom ajánlani.

A nagy fal
"Egy elit osztag az emberiség utolsó harcát vívja a világ legikonikusabb építményén, a Nagy Falon..."
Nem, nem volt elég egy látványfilm a hónapra, elmentünk repetázni erre a csodára...
Igen, pont olyan üres és semmitmondó, mint a leírása. Nem is igazán értettük, Matt Damon mi a fenét gondolt, amikor felkérték erre a filmre... A történet klisés, a látvány sem nagy szám, sőt az ellenség kifejezetten gagyi lett. Két dolog miatt mégis szórakoztatóbbnak találtuk. Az első, hogy kifigurázva, kommentálva a jeleneteket cseppet sem unatkoztunk. A második pedig, hogy a készítők sem vették olyan véresen komolyan és igyekeztek némi humort csempészni bele, ami sokat javított az összképen. Sajnos azonban ez az összkép még mindig nem éri el azt a szintet, hogy bárkinek is ajánlani tudjam a fimet. Ezért most is csak azt mondom, az nézze meg, aki nagyon unatkozik.

Széttörve
"Miközben a disszociatív identitászavar mentális megosztottsága régóta lenyűgözi és próbára teszi a tudományt, él az a vélekedés is, hogy egyeseknél sajátos testi attribútumok rendelődnek minden személyiséghez, és adott esetben fizikálisan is több személyiségre oszlik az az egyetlen illető.
Noha Kevin már feltárt 23 személyiséget pszichiáterének, Dr. Fletchernek, még van egy rejtett személyisége, amely felbukkan, és dominálja a többit. Miután elrabol három tinédzser lányt, köztük az önfejű és eszes Caseyt, Kevinben kitör a harc a túlélésért a többi személyiségével - és a körülötte lévőkkel - miközben elkezdnek leomlani benne a különböző énjeit elválasztó falak..."
Nyertem rá premier előtti jegyet. Tudom, tudom, kezd kicsit sok lenni a jóból, de nyereményjátéktól függetlenül is szerettem volna megnézni ezt a filmet. Kedvelem a rendezőt (M. Night Shyamalan) és a főszereplőt játszó James McAvoy is megnyert már korábban magának. A történetet pedig rendkívül izgalmasnak találtam.
Kicsit más volt, mint amire számítottam, ám ez semmit sem vett el az értékéből, sőt. A cselekmény szépen van felépítve, a színészek remekül játszanak és a szükséges csavarok is jól forognak. Nagyon tetszett, hogy cseppet sem szájbarágós, hagyja a nézőt gondolkodni  és megpróbál realista maradni minden misztikusabb elem ellenére is. Végig fenntartotta a figyelmemet, izgalmas volt és igazán jó volt utána még elmélázni egy-egy mozzanatán.
Szóval nagyon tetszett és csak ajánlani tudom annak, akit érdekel ez a téma, aki szereti a szépen felépített történeteket és nem zavarja, ha nem tolnak minden információt az arcába.

Ez csak a világ vége
"Tizenkét év távollét után az író, Louis visszatér szülővárosába, hogy elmondja családjának: haldoklik. Hamarosan felszínre törnek az elfojtott indulatok, és kibukik a sok év alatt felhalmozódott keserűség. Hiába próbálnak meg empátiával közelíteni egymás felé, az egymásra figyelni már képtelen családtagok csak saját sérelmeiket és magányukat képesek előtérbe helyezni, ami még több konfliktust és fájdalmat szül."
Ez egy francia dráma, amit érdemes hangsúlyozni. Szeretem a francia filmeket és szeretem a drámákat, ami bőven elég motiváció volt számomra, hogy megnézzem. Csakhogy ezzel bizony nem mindenki van így, ezért is jó, hogy Nel minden filmre kapható. Így esett meg, hogy hirtelen ötlettől vezérelve egyik nap munka után beültünk egy művészmoziba.
A történet egyszerű, a színészek zseniálisak és a zene is nagyon el lett találva a hangulattal együtt. A hangulattal, ami rendkívül nyomasztó. A néző végig szorong a filmtől, annyi a ki nem mondott feszültség és ez a végére sem oldódik fel. A szituáció ugyanis megoldhatatlan és rendkívül valóságos. Minden valóságos és ettől frusztráló. Nincs helyes vagy helytelen, nem történik semmi hatalmas volumenű, mégis érzi az ember azt az igazi feszültséget, amit a valóság problémáinál. Ettől remek ez a film és ettől még nehezebb a néző dolga.
Nekem tehát nagyon tetszett (Nel is egyetértett), mégsem tudom bárkinek ajánlani. Ahhoz ugyanis, hogy valaki élvezni tudja, szükség van a francia filmek és a dráma iránti fogékonyságra, mert ez bizony családi dráma a javából.

Mindenki
"1991-et írunk, a 10 éves Zsófi új iskolába kerül. Az új helyen sok minden idegen és furcsa, de van remény: Zsófi bekerül az iskola híres kórusába, és összebarátkozik Lizával, aki a legnépszerűbb lány az osztályban. Még nem is sejti, hogy hamarosan Lizával együtt kell szembeszállniuk a kórusvezető Erika nénivel, aki nem olyan kedves, mint amilyennek elsőre látszik."
Kicsit kakukktojás ez a film, hiszen nem mozifilm, hanem rövidfilm, mégis muszáj írnom róla. Mindössze 25 perces és Deák Kristóf követte el. Oscar-díj esélyes, ami nem mellékes, mégsem a fő erénye.
Nem vagyok a magyar filmek rajongója, mert azt a magyar díszletet, amit többnyire bemutatnak, sértőnek érzem. Vérig vagyok sértve a bugyuta, a közönséges és a szánalmas jelzőkkel illethető "magyarságon", mert nem érzem az enyémnek. No, nem azért, mert nincs önkritikám, vagy mert nem tudok nevetni a nyomoron, hanem, mert mindig ugyanazt a kicsi szeletet mutatják, ami távol áll tőlem és amin inkább változtatni kellene, mint dicsőíteni. Épp ezért örültem nagyon ennek a filmnek.
Ez a film úgy magyar, ahogy kell. Magyar helyszín, magyar szereplők, magyar légkör. Az iskola, a hangulat, mind-mind nosztalgiát keltettek bennem. A mondanivaló pedig remekül átjött. Bőven elég volt ez a nem egészen fél óra, hogy elmeséljen egy szép üzenetet. Illetve, bár nem vagyok az éneklős filmek híve, tökéletesen passzoltak a dalok és picit sem éreztem soknak.
Csak ajánlani tudom mindenkinek életkortól függetlenül. Lehet érte drukkolni a díjátadón, de már az is remek, hogy a jelölés miatt több emberhez eljuthat. Még több ilyen remek magyar filmet szeretnék látni!

Értékelés:
Mindenki                                              ->  10
Ez csak a világ vége                             ->  10
Széttörve                                               ->  9
A nagy fal                                            ->  7
Assasin's Creed                                   ->  6
Llewyn Davis világa                           ->  4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése