Az árulás szíve

Az árulás csókjának folytatása.

A borító ezúttal sokkal szebbre sikeredett, mivel jobban passzol a cselekményhez. Vastagságra viszont követi az első részt 404 lapjával. Fizikai megjelenésére ezért csupán egy panaszom van, gyenge a kötés. 

Könyvtári példányoknál gyakran előfordul, hogy elenged a ragasztó, illetve megtörnek a lapok, de nem ilyen gyorsasággal. Alig egy éves könyvről van szó és témáját tekintve biztosra veszem, hogy nem forgatták még olvasók hadai, mégis olyan állapotban van, mintha ezer éve a rajongók kezei között senyvedve. Túl gyenge a ragasztás, a borító kezd leesni a lapokról, ami véleményem szerint inkább a gyártás, mint a gondatlan olvasók hibája. Fülszöveg:

"Egy hercegnő keresi a helyét az újjászületett világban.
A Venda barbár birodalmában foglyul esett Lia és Rafe számára alig van esély a menekülésre. Kaden, hogy megmentse Liát, akit korábban meg kellett volna ölnie, most azt állítja, hogy a hercegnő különleges adottságot birtokol – ez pedig felkelti a vendai komizár érdeklődését.
Semmi sem fekete vagy fehér többé. Rafe hazudott Liának, ám feláldozta a szabadságát, hogy megvédje. Kaden az életére tört, most mégis megmenti. A vendaiakról pedig, akiket Lia világéletében barbárnak hitt, kiderül, hogy távolról sem azok.
Liának meg kell küzdenie a neveltetésével, az adottságával és saját érzéseivel, miközben veszedelmes játékba fog az ellenséges főváros szívében… és döntései mindörökre megváltoztatják hazája, Morrighan és a saját sorsát."

Ez a könyv pont olyan, mint az előző, egyetlen fontos dolgot leszámítva: nincs benne csavar.

A történet ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért. Az események lassan, lassan haladnak és sok a kitérő. Ezek a kitérők egy ideig érdekesek, hiszen fel kell építeni Venda világát és szokásait, ám egy idő után puszta helykitöltésnek tűnnek. Persze, lehet, hogy bennem van a hiba, amiért cseppet sem érdekelt Lia új ruhatára és rettentően untam a 66. csontos imádkozást. Ráadásul ahhoz képest, hogy ez egy babár világ, ahol nem ejtenek foglyokat, eléggé könnyen megtartották királyi nyakukat a főhősök.

Apropó főhősök, ők sem változtak sokat. A két fiú továbbra is szerelmes és bekerül a képbe egy harmadik is, akivel lehet rivalizálni. Ez a harmadik úriember egyébként rettentően sablonos jellem lett és hiába próbálta az írónő kiszámíthatatlan és körmönfont alaknak beállítani, tiszta és egyszerű volt minden tette.

Lia szintén hozta a megszokott formáját és kereste a bajt újra és újra és újra. Tényleg nem tudom, hogy van még életben, mikor élete védelmének érdekében semmit sem tett. Az adottsága sem fejlődött tovább, így ez a misztikus szál továbbra is lóg a levegőben, mint kísértetlány lába a párkányon.

Apropó kísértetek, az írónő még mindig csak húzza és húzza a meséket, de nem mond semmi konkrétumot. Még mindig nem tudni, mi történt az ősökkel, miért akarja bárki is tudni vagy nem tudni mindezt és ugyan mi hasznuk van a könyveknek? Oké, egy példát hozott rá, de ez édeskevés. A ruházati és étkezési szokások helyett inkább a történelmi vonatkozásokat kellett volna jobban fejtegetni.

A történet tehát nem sokat haladt előre, csak elmesélte a hercegnő egy újabb kalandját. Az olvasó ettől nem lett sokkal okosabb, hiszen csak sablonokat kapott szegénységről és királyságokról. Pedig ebben a világban lenne még potenciál. Az írónő azért megpróbálta a végkifejletet olyan drámaian lezárni, mint az első részben, csakhogy nem sikerült. A dráma itt súlytalan, hiszen 300 oldalon át alig volt bármi, amit igazán komolyan kellett volna venni, és a csatajelenet sem sikerült kifejezetten izgalmasra.

Összességében tehát meglepetés hiányában, ez a rész nem tettszett úgy, mint az előző. Könnyed kis kalandocska, ami sajnos felejtős. Elsősorban azoknak ajánlom, akiknek az első könyv csavartól függetlenül is tetszett. Ők valószínűleg ezt az újabb kalandot is élvezni fogják. Aki azonban többre, meglepőre és kifejezetten izgalmasra vágyik, óvatosan álljon neki, mert sajnos erre a részre egyik jelző sem igaz.