Az utolsó szerelmes levél

Szeretem Jojo Moyes stílusát. Több könyvét olvastam már, volt ami nagyon tetszett (Akit elhagytál) és volt ami kevésbé (Tengernyi szerelem), ezt a könyvet pedig már régóta szerettem volna megkaparintani. Mivel oda és vissza vagyok a kézzel írt levelekért, úgy gondoltam, nekem való lesz. Sajnos csalódnom kellett.

Az új borító teljesen rendben van, ám nekem a régi, borítékos sokkal jobban tetszik. 544 lapjával nem vékony könyvecske.

Fülszöveg:

"Ellie ​századunk tipikus szinglije, aki az újságírói karrierje nyújtotta biztos jövedelmének és baráti társaságának köszönhetően alapvetően élvezi független életét. Jó kedélyét egyetlen dolog árnyékolja be: egy nős, családos férfiba szerelmes. A szerkesztőség archívumában – megírható téma után kutatva – véletlenül rábukkan egy levélre, melyben egy szerelmes férfi arra kéri kedvesét, Jennifert, hagyja ott a férjét, és utazzon el vele. Ellie az 1960-as években írt rejtélyes levélben saját titkos vágyait fedezi fel, ezért megpróbálja kibogozni a szerelmi történet szálait, bízva abban, hogy reményt meríthet a hajdani szerelmespár sorsából.
Az eseménydús, váratlan fordulatokban bővelkedő regényben a múlt és a jelen romantikus, megható, szenvedélyes – olykor erotikus – képei váltakoznak. Jennifer a múltban próbálja megtalálni elveszett szerelmét, az időközben újabb szerelmes levelekre bukkanó Ellie pedig a jelenben igyekszik felkutatni az egykori szerelmeseket, és megtudni, vajon egymásra találtak-e végül?"

Először is le kell szögeznem, hogy ez a regény annyira erotikus, mint egy bögre kávé. Oké, hogy reggelente kéjesen nézek rá a csipáim mögül, de cseppet sem fogok zavarba jönni tőle. Az esetleges megbotránkoztató szókimondástól - mégis csak házasságtörés áll a főszerepben - pedig fényévekre távol van. A könyv ugyanis maga is egy szerelmes levél annak minden giccses és kissé közhelyes velejárójával.

Azt is muszáj megjegyeznem, hogy nem vagyok romantikus alkat. Nem ájulok el egy-egy kedveskedő megjegyzéstől és elég határozott véleményem van a megcsalást illetően. Mindebből következik, hogy az én nézőpontom valószínűleg nem egyezik meg a célközönség véleményével.

Nos, ennyi bevezető elég is lesz, lássuk azt a regényt.

Moyes ismét két idősíkot használt, a jelent és az 1960-as éveket, utóbbi azonban jóval több szerepet és hangsúlyt kapott. Ezúttal is tetszett, ahogy a korokhoz nyúlt, ahogy megpróbálta visszaadni a '60-as évek hangulatát és társadalmi berendezkedését. A két korszak szembeállítását pedig külön öröm volt olvasni. Itt is fokozatosan adagolta az információkat és pont ott váltott szálat, ahol a feszültségkeltés megkívánta. Csakhogy ebből a feszültségből nem lett semmi, mert a cselekmény rettentően kiszámítható. Olvasás közben egyetlen picike meglepetés sem ért, mert mindig jó pár lépéssel a szereplők előtt jártam. Túl sok volt a romantikus papírséma.

A kiszámíthatóság azonban egy dolog, ha az ember megkedveli a szereplőket, cseppet sem zavaró, én azonban nem tudtam megszeretni őket. Rideg távolságtartással kezeltem mindkét románcot, mert romantikus levelek ide vagy oda, én egyiket sem éreztem nagy szerelemnek. Ráadásul amennyire fel volt magasztalva Boot levele, annyira nagy csalódás volt újra és újra végigolvasni a sorait. Egyszerűen nem jött át a szerelmük, nem láttam bennük azt a közös pontot, ami elválaszthatatlanná tehette volna őket. Azt meg főleg nem értettem, miért mindig csak levélben próbáltak kommunikálni egymással, mikor olyan sok más alternatíva is van.

Jennifer félrelépését mégis valahogy jobban elfogadtam, bár nem tetszett, hogy meg sem próbált beszélni a férjével. Ellie ezzel szemben tipikus ostoba liba volt, aki álmokba ringatta magát. Nem értem azokat a nőket, akik belemennek a szerető szerepbe. Az ő boldogságáért tehát főleg nem tudtam izgulni, inkább csak vártam, mikor koppan végre.

A kötet végére kicsit túlságosan sok lett az egybeesés, ami csak növelte a könyv cukormértékét

Összefoglalva tehát, ez most sajnálatos módon nem tetszett. Nem fogott meg sem a klisés történet, sem a szereplők és túl ragadósan romantikusra lett megírva. Épp ezért kizárólag azoknak tudom ajánlani, akik kifejezetten romantikus olvasmányra vágynak és nem zavarja őket a teljes kiszámíthatóság.