Rózsaszín pöttyök XX.

Az elmúlt hónap szülinapi lázban telt. Egymást érték a születésnapok és idén valahogy mindegyik különlegesre sikerült. Korábban már beszámoltam az Unikornispartiról, illetve arról a meglepetés buliról, amit én kaptam, ám itt nem állt meg a sor.
San Diego és Nel barátom is őszi gyerekek, így a múlt hónapban mindkettőjüket meg kellett lepnem. Ez persze elég sok szervezéssel és tervezéssel járt, ami sok szabadidőt és energiát igényelt, a kreativitásról nem is beszélve. A végeredményeket látva azonban határozottan azt kell mondanom, megérte.

Torta

első saját készítésű tortám

Habár a sütemény sütés nem áll távol tőlem, sőt még szeretem is elfoglalni magam ilyesmivel, eddig még nem sütöttem tortát. Egy igazi születésnapi meglepetéshez azonban illik, így merész voltam és megpróbálkoztam életem első tortájával.
Mivel meglepetés torta volt, mindent elő kellett készítenem az ünnepelt, San Diego tudta nélkül. Először megterveztem a torta ízét. Mindenképpen gyümölcsöset szerettem volna és az idő szűkössége miatt olyan típust, amit nem kell hűtőben sokat pihentetni. Rengeteg receptet végignéztem, mire megtaláltam az ideális mascarpone krémet.
Összetétele rendkívül egyszerű:
25 dkg mascarpone, 150 g natúr joghurt, 1 citrom, 10 dkg porcukor
Fel akartam dobni gyümölccsel a krémet, ezért egy konzerv őszibarackot is beszereztem plusz kiegészítőnek. Illetve a díszítésről is gondoskodtam zacskós tortabevonó és gumicukor formájában. Mikor minden készen állt, egyszerűen közöltem az ünnepelttel, hogy jó lenne ha elhúzna és legalább három órán át nem is jönne haza. Szerencsére nem sértődött meg, engedelmesen átment egyik barátjához és türelmesen kivárta, hogy mikor engedem vissza a lakásba.

egy szelet barackos-mascarponés finomság

A torta piskótáját (egyszerű piskótarecept) szív alakú sütőformában késztettem el. Mivel két réteg piskóta közé akartam tenni a krémet, dupla adag piskótát sütöttem. Aztán kikevertem a mascarponés krémet, majd felbontottam az őszibarack konzervet. A barackokból szeleteket vágtam és a vékony krémréteggel megkent piskótára pakoltam őket. Utána lefedtem egy újabb réteg krémmel, majd jöhetett a következő sor barack, majd egy újabb adag krém. Óvatosan ráhelyeztem a felső piskótát és pár percre a hűtőbe tettem. Előkésztettem a lakást lufikkal, gyertyákkal és az ajándékkal, míg a maradék krémből pohárkrémet késztettem. Babapiskóta, mascarponés krém és a tetején barack illetve egy-egy szem gumicukor és már tálalva is volt az édesség. A poharakat is betettem a hűtőbe és nekiláttam a tortabevonó felolvasztásának.
Hatalmas találmány a zacskós tortabevonó, csak forró vízbe kell áztatni és már önthető is. Azért, ahogy a képeken is látszik, nem lett egységes, mivel nem vártam eleget az áztatással, így nem olvadt fel a teljes zacskó és újra kellett melegítenem. A málna alakú gumicukrok azonban sokat dobtak az összképen és az egészet egy gyertyával koronáztam meg.
A végeredmény, első tortához képest, elég mutatósra sikeredett. Az ünnepelt értékelte fáradozásomat és rögtön repetát is kért, így nem csak az íze lett elismerve, hanem én is megkaptam a napi ajándékomat, a jól elvégzett munka örömét.
Szóval, ha valaki gyakorlat nélkül tortasütésre adja fejét, csak támogatni tudom. Nem olyan nagy ördöngösség és tényleg megéri a ráfordított energiát.

születésnapi összhatás

Coca-Cola Party
Októberi második születésnapi projektem már sokkal több tervezést igényelt és sokkal nagyobb küzdelmet a konyhában. Elvállaltam a főszervező szerepét, így nem csak nekem kellett gondoskodnom a szervezésről (mindenkit meghívni és egyeztetni legalább milliószor), megtervezni a dekorációt (szülinapi felirat, lufik és nassolni valók csomagolása), majd azt kivitelezni, kitalálni az ajándékot és be is szerezni, hanem könnyelműen elvállaltam a tortasütés feladatát is. Kicsit nagy volt a szám a fenti első projekt sikere után...

Coca-Cola torta

Mivel az ünnepelt, Nel Coca-Cola mániás, adott volt a kihívás: kóla torta kell neki. Az elmélet eddig hibátlan volt és találtam is egy receptet, ami megfelelőnek tűnt a feladathoz, illetve sok sok szép képet szép tortákról. Madonna utóbbira rá is kattant, így megegyeztünk, hogy én megsütöm, ő pedig díszíti. Csakhogy rettentő elfoglalt és a fontossági listáján a tortaprojekt háttérbe szorult, így miután megsütöttem boszorkánykonyhámban (minden fekete volt és bugyborékolt...) a brownie-ra hasonlító tortát és elkészítettem a krémet, cirka két órát vártam rá, hogy jelentkezzen a díszítői munkára. Ekkor pedig meglehetősen ideges lettem. Kicsit sok volt a stressz a buli előtt egy nappal, mikor még rengeteg dolog volt hátra és a tervem, hogyan csalom az ünnepeltet a helyszínre sem volt teljesen biztos. Aztán Madonna végre jelentkezett, ám segítséget kért, így végül ketten dekoráltuk ki a tortát és csak éjfélig dolgoztunk rajta. Azért az eredmény mindezek fényében még mutatósabbnak hat.
Aztán másnap mindenféle egyéb nehézség - a pub ahová leszerveztük a meglepetés bulit nem nyitott ki, mert a hippi pultos elaludt... - ellenére át is adtuk a tortát. A kóstolás során a fele elfogyott és kaptam rá pár dicsérő szót, illetve én is úgy ítéltem meg, hogy azért ehető lett. Szóval bármennyire is bizarr és nehézkes volt a kivitelezés a kólás-kakaós alapízt a piros fondant jól kiegészítette. Életem második tortája tehát szintén nem lett rossz. Lehet, hogy pályát tévesztettem és cukrásznak kellett volna mennem...

Cápa
Szeretem az IKEA-t és ez szerintem igaz majdnem minden lányra. Olyan szép dolgok vannak ott és annyi ötletet adnak, hogyan lehetne feldobni a lakást és persze sok-sok illatos gyertyát lehet náluk beszerezni. Ráadásul a plüssállat kínálatuk is remek. Csakhogy minden szezonális és ebből fakadt a következő kalandom.

Bruce lazul...

Tavaly ősszel szúrtam ki a cápát. Hatalmas volt és puha és rengeteg volt belőle, meg is ölelgettem egyet. Aztán, mivel más okból jöttem az üzletbe, fájó szívvel, de visszatettem a többi közé.
San Diego csak nevetett, hogy én a pacifista vegetáriánus egy hatalmas plüss ragadozóra vagyok rákattanva a puha nyuszik helyett. Nos, igen, én bizony a cápába szerettem bele. Olyannyira, hogy nem bírtam kiverni a fejemből, így mikor karácsony előtt újra betévedtünk ide, már kerestem a nagyvadat. Sajnos azonban elfogyott... Nem is volt egész télen, sőt tavasszal se, sőt még nyáron se...
Agyamban azonban folyton felbukkant a gondolat: Akarok egy cápát!
Nel fel is ajánlotta, hogy megkérdezi a barátjától, aki sűrűn jár Olaszországban, hogy látott-e az olasz boltban. Közben pedig Pucca barátom közölte, hogy náluk Skóciában van, csak kicsit problematikus onnan hazaszállítani. Szóval mindenki tudta, hogy nekem cápa kell. Aztán jött a hír, újra kapható Budapesten!
Fel is lelkesültem, csakhogy eltartott egy-két hétig, mire eljutottam a boltba, mert oda bizony kellő mennyiségű szabadidő kell.
Lelkesen indultunk el San Diegóval cápabeszerző körútra és még az esős időjárás sem szegte kedvünket. Beérve a boltba célirányosra vettük a figurát és kihagyva a bemutatótereket, rögtön a gyerekrészlegre rohantunk. Aztán álltunk és néztünk.

Bruce szeret a térdemen megpihenni

Volt plüsskutya, plüssmedve, plüssfocilabda, plüssminden csak cápa nem... Azonnal megnéztük az online készletinformációt, ami a következőt közölte velünk: elfogyott. Elfogyott mindhárom magyarországi IKEA-ban...
Itt nagyjából olyan arcot vágtam, mint egy ötéves, akinek elvették a játékát és búcsúzóul még azt is közölték vele, hogy a Télapó nem létezik. Szóval letargiába estem, így battyogtam San Diego után, aki próbálta bennem tartani a lelket kevés sikerrel. Durcásan megjegyeztem, hogy menjünk haza gyorsan, így már nem is kell innen semmi. Arra azonban még rá tudott venni, hogy a leértékelt részleget is megnézzük. És milyen jól tettük!
Mikor bekanyarodtunk a sarkon, a következő jelenet játszódott le. Megpillantottam egy lányt a barátjával, ahogy épp egy plüsscápát forgat a kezében. Lefékeztem megragadva San Diego karját elmondása szerint olyan arckifejezéssel, hogy tudta, ez most vérre megy.
"Tedd le!" - sziszegtem elszántan. Kísérőm fejében pedig a következő gondolatok futottak át: 1. Hogyan fog szétválasztani minket, ha ölre megyek a cápáért? 2. Mennyivel tudja megkenni a másik lány barátját, hogy átengedjék nekünk a cápát? 3. Mi a fenét fog velem kezdeni, ha nem szerezzük meg azt a nyomorult cápát?
Szerencsére a lány letette és én azon nyomban odasprinteltem, felkaptam és olyan szorosan öleltem magamhoz, hogy egyértelmű legyen, senkinek sem adom. Még a pénztárnál is vonakodva engedtem el, míg a pénztáros lehúzta a vonalkódját.
Az utolsó cápa tehát hozzám került, pontosabban San Diego kanapéjára. Bruce ugyanis egy kanapécápa, aki szeret velünk filmet nézni, néha az uszonyával kiborítja a pattogatott kukoricát és olyan laza, hogy csak imádni lehet.
Egyik hétvégén meg is kaptam, mikor reggel félálomban ölelgettem az egyik plüsspandámat:
- Azt hiszem új szerelmed van - jegyezte meg San Diego. - És nem magamra gondoltam...
Mázli, hogy egyikünk sem féltékeny típus.