2017. december 18., hétfő

A halász meg a lelke

Szívesen olvasok klasszikusokat és szívesen olvasok Oscar Wilde tollából. Szóval mikor megtudtam, hogy új kiadást kapott néhány műve, ismét kedvet kaptam hozzá. Találomra ki is vettem a könyvtárból ezt a kötetet és most kissé csalódottan üldögélek fölötte.
Dorian Gray arcképét már olvastam. (Nagyon tetszett!) Illetve sajnos a mesék és elbeszélések szinte mindegyikét is, csak egy másik kiadásban, egy másik kötetben (A canterville-i kísértet), így ez a könyv nem nyújtott túl sok újat számomra.
Fülszöveg:
"Oscar ​Wilde, a századvégi Anglia dandyje, divatdiktátora és művésze nemcsak műveivel, hanem pózokból megkomponált személyiségével is kívánt hatni. Ifjan került a londoni társaság, a művészvilág középpontjába, lett sikeres és vagyonos ember, és ugyancsak ifjan zuhant, hírhedt botránya következtében, a börtönvilág mélyére, hogy rövid élete utolsó éveit önkéntes száműzetésben töltse Franciaországban. Halál után jó fél századra kiesett a közönség kegyeiből, de az elmúlt évtizedekben, párhuzamosan a szecesszió iránti érdeklődés növekedésével, ismét mind többen olvassák. „Ha egy kis része is igaz annak – írja kötetünk utószavában Török András –, amit a kortársak feljegyeztek, Wilde valóban zseni volt, ahogy magáról híresztelte: az élőszó zsenije.” Kivételes tehetségének természetesen nem kevés írásos nyoma is maradt, méghozzá többféle műfajban: írt versek, drámát, szépprózát, művészetbölcseleti esszét. Kötetünk legjobb prózai írásaiból válogatott: gyermekien tiszta hangú meséiből, kísérteties-szellemes elbeszéléseiből, és közöljük hátborzongató bűnügyi művészregényét, a Dorian Gray arcképé-t."
Ismételni nem kívánom magam, így csak annyit jegyeznék meg a már ismert történetekről, hogy a kísértetsztorit még mindig zseniálisnak és rettentő szórakoztatónak tartom és A Boldog Herceg sokadjára olvasva is remek mese. Jólesik időnként igazi meséket olvasni.
Épp ezért vetettem bele magam lelkesen az egyetlen számomra új történetbe a halászról és a lelkéről.
A történet meseszerűen indul, élvezetes olvasni és felfedezni benne a tipikus szimbólumokat. Azonban kicsit több is ennél. Cseppet megvezeti az olvasót, ahogy  - a halásszal ellentétben - hatnak rá a pap, a kereskedők, sőt még a boszorkány érvelései is. Az olvasó a mondanivalót ezért a lélek szempontjából keresi és azt hiszi, hogy meg is találja. A történet végén azonban valami egészen más várja.
Kicsit ugyan bő lére lett eresztve a mese közepe, ez a fordulat mindent felülírt. A kezdetben ostobának tűnő halász és a józannak látszó lélek között mégsem olyan könnyű igazságot tenni, sem oldalt foglalni. Illetve a hableány is végig rejtélyes maradt, a vallási töltetről nem is beszélve.
Összességében ezért bár megszokott mesének indult, mégsem egészen mese. Van rajta egy vastag felnőtt réteg, amit az olvasó úgy értelmezhet, ahogy esze-szíve-lelke jónak látja.

Tehát nem egészen azt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam, ám jólesett ez az új mese és a már ismert történetek felidézése. Ráadásnak pedig volt a kötetben egy kis plusz, Török András utószava, amely rövid életrajzi összefoglalójával kissé árnyalta a szerző megítélését. No, de persze ez csak egy szempont, ki így gondol Wilde-ra, ki úgy, én mindenesetre kedvelem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése