2017. december 5., kedd

Mozgóképek LXIII.

Októberhez képest novemberben lényegesen kevesebb filmet láttam. No, persze még így sem panaszkodhatok, hiszen a megtekintett öt filmből kettőt moziban néztem meg.

Ghost in the Shell
"A film főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit"
Meg lehet vetni, de számomra az eredeti anime nem volt nagy szám. Nem hatott rám a történet, nem nyűgözött le a látvány, olyan kis semmilyen volt számomra. Valószínűleg azért, mert mire sorra kerítettem ezt a nem épp fiatal művet, már meglehetősen sokat láttam hasonló témában. Ettől függetlenül adtam egy esélyt a filmnek.
Nos, nem lett rossz adaptáció. Próbáltak az eredetinél maradni, ez a képi világból szembetűnő - meg persze hatni a férfi nézőkre a főhősnő "páncéljával" - és a történetvezetésen is meglátszik. Valami mégis hiányzott nekem a filmből is. Talán pont egy kis lélek, amitől a néző átérzi a drámát vagy izgulhat a szereplők sorsa miatt. Szóval a film pont úgy érintett, mint az eredeti alkotás, nem hagyott mély nyomot.
Ettől függetlenül azt mondom, akit érdekel a téma és akcióban bővelkedő sci-fi filmre vágyik, tegyen vele egy próbát, hátha.

Eszeveszett mesék
"Az év legőrültebb, fergeteges vígjátékának főszereplői eljutnak arra a pontra, amikor betelik a pohár. Amikor nincs visszaút. Amikor elszakad valami és olyat tesznek, ami visszafordíthatatlan események láncolatát indítja el."
Nel barátom ajánlotta ezt a filmet.  Kicsit szkeptikus voltam vele, ám valószínűleg csak azért, mert nem láttam még argentin filmet. Feleslegesen aggódtam.
Ez a film zseniális. Rettentően szórakoztató és persze rettentően őrült is. Hat rövid történetet mesél el és mindegyik megéri a ráfordított időt. A szereplők mind őrültek kicsit, ám nagyon is emberiek. Minden felvetett probléma és szituáció valós, csak a helyzet kezelése az, ami extrém csöppet. Azonban be kell ismerni, hogy a néző így is hevesen bólogat, mert tényleg van az a pont, ahol már nem lehet bírni cérnával és elkacérkodunk a gondolattal, mi lenne, ha... A film tehát egy remek ötletet valósít meg remek kivitelezésben.
Nekem nagyon tetszett, ezért bátran ajánlom mindenkinek, akár betelt nála bármi miatt az a bizonyos pohár, akár nem, érdemes megnézni.

A vörös teknős
"Hajótörött férfit mos partra a tenger. A szerencsés, ám magára hagyott túlélő felfedezi a trópusi sziget élővilágát, miközben különös kapcsolatba lép az egyik óriás teknőssel. Az élet örök körforgásáról szóló, elsősorban felnőtteket megcélzó, lenyűgöző látványvilágú mese egyszerre ötvözi az európai és japán gondolkodásmódot, miközben szívszorító módon mutatja be természet és ember egymásra utalt kapcsolatát."
Ezzel a filmmel már szinte történelmünk van. Még tavaly premier előtti vetítésre vettem rá két jegyet, csakhogy elnéztem a dátumot. (Baklövésem részletes leírása ITT olvasható.) Végül tehát nem tudtam elenni rá, ám hogy ne vesszem kárba a jegy, elajándékoztam Tigrisnek. Csakhogy ő úgy jött ki a moziból, hogy az év legrosszabb filmélményének titulálta. Tudtam ugyan, hogy nem teljesen azonos az ízlésünk, így ennek nem kellene különösebben meghatnia, mégis jegeltem kicsit a megnézését. Pedig San Diego is fenntartotta valamennyire iránta a kíváncsiságát, mégis mindig passzoltuk, mikor szembejött. Egyik este azonban elhatároztam, ha most nem nézem meg, akkor sosem fogom. Éljen a határozottságom!
Nem, nem értek egyet Tigrissel. Nem mondom, hogy ez volt az év filmélménye számomra, de nekem nagyon tetszett. Tetszett, hogy szavak nélkül adott mély mondanivalót. Tetszett a grafika. Imádtam a rákokat! Szóval minden a helyén volt. Azonban tény, hogy ez rajzfilm és az is tény, hogy ha műfajilag kellene besorolnom, művészfilmnek mondanám. 
Ezért, bár nekem és San Diegónak is tetszett, nem ajánlhatom mindenkinek. Elsősorban azoknak javaslom, akik szeretik a rajzolt alkotásokat és szívesen néznek kissé elvont művészfilmeket is. Aki viszont nem szereti, ha a szereplők rajzoltak és nem szívesen töri a fejét egy-egy metaforán, az jobb, ha nem próbálkozik vele.

Thor - Ragnarök
"A Marvel Studios új filmjében Thort pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén. Az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, és megállítani a Ragnarököt; egy háborút, ami otthonának pusztulásával és az asgardi civilizáció eltűnésével járhat, és amit egy mindenható új ellenség, a könyörtelen Hela idézett elő. Először azonban túl kell élnie egy halálos gladiátorviadalt, amelyben ellenfele korábbi szövetségese és szintén a Bosszúállók tagja: a hihetetlen Hulk!"
Habár szeretem a Marvel filmeket, Thor nem a szívem csücske. A legutóbbi filmjét például untam. Azonban olyan sok jót hallottam róla és mostanában tényleg remek alkotásai voltak a stúdiónak, hogy úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Poly elkísért a moziba, ráadásul úgy, hogy ő már egyszer látta, ez is mutatja, mennyire népszerű.
Hatalmasat csalódtam, de pozitívan! Ez a film egy nagy vicc a szerethető fajtából. Egy pillanatig sem vette komolyan magát és ezt csak támogatni tudtam. Mármint szuperhősökről beszélünk isteni képességekkel, mi a fenének kellene aggódni miattuk? Sosem értem, mikor drámaian próbálják beállítani két halhatatlan csatáját. Hahó, halhatatlanok, úgyis mindkettő talpon marad, vagy az egyik később úgyis feltámad... Szóval nem díjazom a sötétség, eposz és dráma kombinációt egy ilyen pusztán szórakoztatást megcélzó történetben. Épp ezért tetszett ez a film. Vicces volt és laza. Tele utalásokkal, tele poénokkal és tele szerethető karakterekkel. Igen, még az aktuális gonosz is érthető és szerethető volt. Loki meg, nos, őt  még mindig nagyon szeretem és itt sziporkázott. Szóval végignevettük a filmet és cseppet sem bántam meg, remek moziélményt adott.
Ajánlom mindenkinek, aki egy jó Marvel filmre vágyik, mert ez bizony az a javából.

Megtorlás
"Óvakodjatok a hamis prófétáktól" - hirdeti a vadnyugati kisvárosba érkezett új tiszteletes (Guy Pearce). A karizmatikus férfi gyorsan megnyeri magának a közösség tagjait, de egy szempár rettegéssel telik meg a látványától: Johanna (Dakota Fanning) az egyetlen, aki tudja, hogy éppen a prédikátor az a báránybőrbe bújt ragadozó farkas, amelytől a férfi a szónoklatában óva int. A fiatal nő már többször próbált szakítani sötét és erőszakkal teli múltjával, de a tiszteletes személyében az újra utolérte őt. Johannának most döntenie kell, hogy tovább fut, vagy szembenéz a férfival és a pokollal, amelytől eddig menekülni próbált."
Nagyon kíváncsi voltam erre a filmre. Az előzetes alapján ígéretesnek tűnt és hátborzongatóan sötétnek. Azonban csupán a művészmozik tűzték műsorra és nem is túl sűrűn. Ettől függetlenül eldöntöttem, látnom kell és szerencsémre San Diego nem ellenkezett.
Ez a film kemény. Keményen pszichopata szereplőkkel. A sztori nem teljesen új, hiszen mindenki látott már véres és perverz vadnyugaton játszódó filmet és a vallási fanatizmus sem épp új. Még a hányatott sorsú főhősnő sem mondható kiugrónak, hiszen hány nő taposta már ki ezt az utat a vásznon. Valamit mégis nagyon eltaláltak a készítők. Talán a történetvezetést, ahogy egyik idősíkról a másikra ugrál egyre több elemet és titkot felvetve. Talán az arányokat, mert bár túlzóan erőszakos, mégis tudott emberi maradni. Talán, hogy oda tett humort, ahol az ember nem várná vagy csak egyszerűen túl jó volt a főhősnőt játszó színésznő. Bármi is legyen az oka, engem megfogott. Végig lekötött és behúzott és kegyetlenül feldühített. Nincs feloldozás, ami bosszantó tud lenni, főleg egy ennyire gyűlöletkeltő negatív főhőssel.
Nekem tehát tetszett, de nem ajánlhatom mindenkinek. Egyrészt mert rettentően erőszakos, így gyengébb lelkületűek jobban teszik, ha kerülik. Másrészt nagyon hosszú film, vagyis nem egy könnyed esti mozi. Harmadrészt kicsit megdolgozza az ember lelkét, főleg ha empatikus alkat. Szóval csak azoknak ajánlom, akik mindezt bírják és mögé tudnak látni a vérnek, mert nem, nem a brutális részletek a fontosak, hanem az, ami mögöttük van.

Értékelés:
Eszeveszett mesék                             ->    10
Thor - Ragnarök                                ->    10
A vörös teknős                                   ->    9
Megtorlás                                          ->     9
Ghost in the Shell                              ->    7

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése