2017. december 12., kedd

Rózsaszín pöttyök XXI.

Az elmúlt hetekben rengeteg elfoglaltságom akadt és szerencsére a többség pozitív értékelést kapott. Sorra is veszek közülük néhány rózsaszínűbbet. 

Esküvő
A lányok többsége szeret esküvőre menni. Vagy azért, mert már jó előre megtervezte a sajátját és ötletet akar lopni, vagy azért, mert kedveli a lakodalmak hangulatát, vagy azért mert ingyen kaja, vagy egyszerűen csak szeretné már felvenni azt az alkalmi ruhát, amit már egy ideje megvett, hogy jó lesz valamikor, ám az a valamikor még nem érkezett el.
ültető mézeskalács szívecskék
Mivel nem vagyok kifejezetten romantikus alkat és az ingyen kaja sem vonz, rám az utóbbi eshetőség vonatkozott. Szerettem volna San Diegót öltönyben látni és akad a szekrényemben néhány elhanyagolt ruhadarab. Szóval, mikor San Diego barátja meghívott minket az esküvőjére, elkezdtem lelkesedni az ötletért.
Csakhogy egy novemberi esküvőre nem biztos, hogy a nyári koktélruháim megfelelőek, így kissé elbizonytalanodtam a kérdésben. Szerencsére azonban van két jó tündérem, Nel és Madonna, akik mindig készek segíteni, ha ruhákról, sminkről vagy frizuráról van szó. Szóval kaptam egy kölcsönruhát és még ki is csinosítottak az esküvő előtt. Ez mondjuk jól jött, mert rettentően sokat tudok bénázni életem nagy problémájával, a hajammal. Minden készen állt tehát egy jó bulihoz és a nászajándékot is sikerült kreatívan megoldanunk.
nászajándék
Mindenképpen valami személyeset szerettünk volna, nem csak egy borítékot odacsúsztatni az ifjú párnak. Ezért Nel esztétikai szakértelmét segítségül hívva, készítettünk egy túlélőcsomagot.
A doboz szalvétatechnikával készült és megtöltöttük mindenféle praktikus, illetve humoros holmival, amelyre friss házasoknak szükségük lehet. (Pl.: sorsjegy, óvszer, kék tabletta, gumicukor, egy kis tömény ital stb.) Gondosan fel is címkéztem mindent, hogy tudják, mikor vehetik őket igénybe.
Tehát nagyon felkészültek voltunk, San Diego meg nagyon fess az öltönyében, így már csak egy dolgunk volt, élvezni a lagzit. Ezt a pontot pedig szintén teljesítettük, mert a mézeskalács szívecskékkel megjelölt helyünk az asztalnál remek társaságban volt, a vacsoránál külön figyeltek az olyan problémás személyekre, mint én és a tipikus lagzis (vagyis förtelmes) zene ellenére is remekül szórakoztunk. Például versenyeztünk, hogy ki tud több dekorációs kavicsot egymásra pakolni.
San Diegót kihívták a szomszéd asztalnál ülő lányok, hogy úgysem tud három kavicsot egymásra tenni. Ő persze elfogadta a kihívást és gőzerővel dolgozott, hogy megoldja a feladatot, míg én lazán építettem egy négykavicsos tornyot megmentve őt a pálinkaivástól. Aztán tovább fejlesztettem a mutatványt öt kavicsra, amivel rekordot döntöttem gyermeteg versenyünkben.
A lagzi tehát remekül sikerült, az ifjú pár boldog és én is elégedett vagyok a kavicstorony építő képességeimmel.
ötkavicsos tornyocska

Advent
Tavaly készítettem először adventi koszorút és annak sikerén felbuzdulva, idén ismét nekiláttam. Ezúttal is moha alapot vettem, mivel ez passzolt a cuki gombákhoz. Na, és hogy miért pont gombák? Röviden, mert cukik.
adventi koszorú mesebeli gomba módra
Az eset úgy történt, hogy nyílt egy Fyling Tiger bolt a munkahelyem közelében. Egyik nap, munkatársaimmal benéztünk ide és megpillantottam ezeket a cuki gombákat. Nem bírtam otthagyni őket és eszembe jutott, milyen jól mutatnának egy koszorún, szóval megvettem. Nel barátom meg is jegyezte, mikor kijöttünk a boltból: "Szellem, ma is nagyon hasznos dolgot vettél."
Szóval a kiindulási pont a moha koszorún gombák felállás volt, így már csak be kellett szereznem színben harmonizáló gyertyát és szalagot. Ezt egy nagyobb hobbi boltban tettem meg és természetesen, jó szokásomhoz híven, az utolsó pillanatban, szombaton... Úgyhogy volt bőven sor a hozzám hasonlóan megkésett vásárlókból, így a pénztár sorában volt időm nézegetni és elcsábulni egy angyalkára, hogy karácsonyi elem is legyen a koszorún. Az egész összeállítása pedig alig vett igénybe többet 20 percnél, szóval mondhatom, hogy kezdek rutinos koszorúkészítővé válni.

Naptár
A koszorúval azonban nem merült ki az adventi készülődés, mivel készítettem egy adventi naptárt San Diegónak. Az ötlet a csokoládénaptárakon nyugszik, amelyeket gyerekként imádtam. Minden reggel nagy lelkesen nyitogattam a kis ablakokat, hogy megtudjam, ezúttal milyen formájú csokoládét rejtenek. Egy ehhez hasonló naptárt készítettem felnőtt változatban.
adventi naptár felnőtteknek
Rengeteg kreatív módja van az elkészítésének, én a hagyományosat választottam, vagyis becsomagoltam az apróságokat és felcímkéztem őket számokkal egytől huszonnégyig.
No, nem kell nagy dolgokra gondolni, mindegyik csomagban apróság lapul (pl.: gumicukor, csoki, üdítő, zokni), mivel nem a tárgyi érték, hanem a meglepetés a lényeg. A cél az, hogy minden nap legyen valami különleges, valami meglepetés, valami, ami jelzi, hogy gondoltam rá és tudom, mi az, amit szeret. Épp ezért a színes borítékokba kuponokat tettem (az egyik kupon például meccsnézésre váltható be), amelyeken megígérem, hogy egy-egy alkalommal az ő kedvenc időtöltésének hódolunk majd. A 24-es számmal ellátott csomag pedig értelemszerűen a karácsonyi ajándéka, így ez az egyetlen anyagiasabb dolog a kupacban.
A naptárt a csokis változathoz híven Mikulás napján adtam oda. Az első boríték egy üzenet volt, lényegében leírás, amit csokimikulással kísérve dugtam a cipőjébe, míg a kis csomagokat felsorakoztattam az egyik fotelban. Most is ott pihennek a hátralévő darabok, hiszen szorgalmasan, ám a számokat gondosan betartva bontogatja őket.
Ha esetleg valakinek kedve támad hasonlóval meglepni, akit szeret, ne habozzon, a hatás garantált. Hiszen legalább akkora öröm adni, mint kapni, ha nem nagyobb.

Mikulás hozta

Meglepetések
San Diego persze zavarba jött a sok csomagtól és szabadkozott, amiért neki csak egy picike csokimikulásra futotta a kreativitásából, ám erre semmi szükség. Egyrészt mert tipikus férfi, így nem várom el tőle, hogy hetekkel előre tervezzen és megjegyezzen minden apróságot, amit szeretek vagy szeretnék. Másrészt, mert időről-időre mégis sikerül spontán meglepnie.
üvegpingvin
November végén Németországba kellett mennie, ami elég sűrűn előfordul a munkája miatt. Mindig hoz nekem valami apróságot, általában csokit és képeslapot sem felejt el küldeni. (Valójában ez az egyetlen dolog, amit kérek, hogy küldjön nekem képeslapot.) Ezúttal azonban meglepett valami különlegessel.
Németeknél is beindult a karácsonyi láz, volt már vásár is, onnan hozta nekem a képen látható cuki üvegpingvint. No, és hogy miért pont pingvin? Mert tudja, hogy szeretem. A pingvin alatti hópehelymintás illatos gyertya pedig csak a ráadás volt.
Múlt héten pedig nekem kellett elutaznom Hollandiába (írni fogok róla élménybeszámolót) és olyan meglepetésekkel várt haza, hogy még most is vigyorgok.
Habár nem érti, de tudja, hogy imádom a plüssállatokat. Sőt, tolerálja is, hogy egy plüsspandával kénytelen megosztani az ágyát. Ezért, mikor kólát vett és karácsonyi promóció alkalmából felajánlottak neki egy picike plüssrénszarvast, elhozta nekem.
Mikulásnyúl és szarvasa
Úgy tudok lelkesedni ezekért az apróságokért, mint egy kisgyerek. Rögtön össze is barátkoztattam a kis szarvast a holland nyuszimmal (természetesen ő is új szerzemény és majd írok róla, kicsoda) és annyira aranyosak együtt, hogy csak vigyorogni tudok.
Aztán a másik nagy meglepetés az volt, hogy kipróbálta az egyik csomagban rejlő szilikonos lapátot. A dolog előzménye, hogy egy főző tanfolyamon kipróbált egy ilyen lapátot és azóta hangoztatta, kell neki egy. Nos, most kapott, amivel boldog is volt és boldogan le is tesztelte, hogy a kedvemben járjon vele.
Mire hazajöttem, készített nekem szaloncukrot. Bizony, saját maga készítette és ráadásul nutellás recept szerint. Plusz nem merte az otthoni nutella készletemet használni, így inkább vett még egy üveggel. Az pedig, hogy késsel darabolta fel a mogyorószemeket, jól mutatja, mennyire fontosnak tart. Fél napot eltöltött a konyhában, hogy elkészítse nekem, pedig nem is szereti a nutellát, ez rettentően sokat jelent nekem.
Igen, tudom, nekem van a legcukibb pasim, ez kétségtelen. :)

házi nutellás szaloncukrok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése