2017. december 25., hétfő

Utrecht

Folytatom hollandiai úti beszámolómat. A három és fél napban ugyanis olyan sok szépet, izgalmasat és érdekeset láttam és tapasztaltam, hogy nem fért bele egyetlen bejegyzésbe.

Utrecht
a Torony
Harmadik napunkat számomra rettenetesen korán kezdtük. Fél nyolckor indultunk Amszterdamból Utrechtbe, ami azt jelenti, hogy rohamtempóban, nekem még hajnali hétkor kellett reggeliznem. Nem vagyok korán kelő típus...
Vonattal nagyjából egy óra alatt ott voltunk és miután kikeveredtünk a vasútállomáshoz épített bevásárlóközpontból, megcsodálhattam a város reggeli szépségét. Egy ilyen korai órán ugyanis alig volt ember. Az utcák csendessége pedig rögtön megfogott.
Érezhetően kisebb város, mint Amszterdam, ám pont olyan gyönyörűek az épületek és a csatornák itt is. Ráadásul van egy tornyuk, ami nem csupán a város jelképe, hanem egy kifejezetten érdekes építmény.
A torony valójában egy templomhoz tartozik, amit a 14. században építettek gótikus stílusban. A 17. században azonban egy vihar következtében a katedrális megsérült. A torony mögötti szakasz lényegében használhatatlanná vált beomlott tetejével. A városban kisebbségbe került római katolikus egyháznak (reformáció erőteljesen hatott a hollandokra) nem volt pénze a felújítására, így hagyták magában állva tovább pusztulni az épületrészt. A 19. században végül eltüntették a kérdéses templomszakaszt, így a torony különvált a katedrális többi részétől. Volt persze terv az eredeti kinézet helyreállítására, ám nem lett belőle semmi. Ez szerintem nem is baj, mert így sokkal érdekesebb jelenség.
kilátás a toronyból
A torony, ami egyébként furcsa kis múzeum és közösségi színtér is egyben, rendelkezik orgonával, amelyen jelenleg egy híres lengyel orgonista muzsikál. A muzsika pedig az aktualitásokat követi, hogy a torony körüli téren sétálgató emberekhez még közelebb hozza ezt a szép szál épületet.
Volt szerencsém felmászni sok sok lépcsőjén a kilátóra, így egészben is megcsodálhattam a várost.
Íme néhány látkép:
utcakép a magasból

kilátás az elszakadt katedrálisra

Miffy
Utrecht nem csupán építészetileg érdekes hely, hanem kisgyerekek szempontjából is. Itt található egy holland művész, Dick Bruna mesevilága. Ennek a világnak a központi szereplője Miffy nyuszi.
Miffy
Ezt a helyes kis nyuszit az '50-es években rajzolta meg először a gyerekének. Aztán kiadták mesekönyvben és innen már egyenes út vezetett a hírnév felé. Világszerte mindenki ismeri ezt a figurát, akár mint rajzocskát, akár az egyik könyvet, akár a tévésorozatot.
Számomra is ismerős volt a figura, ám nem tudtam, hogy holland és álmomban sem gondoltam volna, hogy van egy saját múzeuma, ahol a legkisebbek - félévestől általános iskola alsósig - életnagyságban találkozhatnak vele.
Egyébként ez a nyuszi Japánban a legnépszerűbb ezért a múzeum három nyelvű (holland-angol-japán). Nos, meg tudom érteni a rajongást, mert én is oda vagyok ezért a helyes kis nyusziért. Olyannyira is, hogy a múzeumban muszáj volt megölelgetnem a hatalmas plüssfigurát belőle és úgy viselkedtem, mint egy ötéves és csak azért nem vetettem bele magam a játékokba, mert a csapatom hülyének nézett volna.
Azért a reptéren nem tudtam ellenállni neki. Beszereztem egy picike kulcstartót belőle.
Ezt a várost tehát kisgyerekes családoknak is érdemes meglátogatniuk. Mondjuk azt nem tudom, hogyan marad a szülőknek ideje városnézésre, mert egy ilyen mesevilágból még záráskor is nehéz lehet kirángatni a gyereket...

Gasztronómia
Ígértem, hogy írok pár sort a holland vendéglátásról is.
Első esténken Amszterdamban, közös vacsora volt a programban. Egyrészt, hogy jobban megismerjük egymást, másrészt hogy holland csoportvezetőnk megmutathassa, mit érdemes enni a városban. Szóval indonéz étterembe mentünk. Nem, nem írtam félre, a hollandok oda és vissza vannak az indonéz konyháért, gyakorlatilag lenyúlták azt és úgy hirdetik, mintha a saját nemzeti fogásaik lennének.
étterem az állatkert mellett
Habár nincs problémám az ázsiai ételekkel, (A japán konyhát kifejezetten szeretem.) mindig óvatosan közelítek hozzájuk, mert nem bővelkednek vegetáriánus ételekben. Itt is emiatt aggódtam kicsit, ám az egyik cseh lány szintén vegetáriánus volt, így nem én voltam az egyetlen csodabogár.
Aztán kihozták a terülj-terülj asztalkámat, ami remekül nézett ki. A tálalásra tehát nem volt panasz és gyorsan meg is állapítottuk, hogy melyik micsoda. Maradtam a tofu és zöldségek párosításánál, ám néhány falat után szembesültem az indonéz konyha számomra legnagyobb problémájával: minden baromira csípős. Szóval ettem a kis rizsemet a végére már inkább üresen és a hatodik pohár narancslevemmel öblítettem le, miközben kis csapatom azon nevetett, hogy a magyar lány nem eszik húst és még a csípős kajákat sem bírja, lehet hogy nem is igazi magyar...
isteni finom lila (áfonyás) süti
Hát, vállaltan különc vagyok, ez tény. Az indonéz kaja tehát nem jött be, de a többi étteremben mindig megtaláltam a kedvemre valót. Egyik ebédünket például egy nagyon szép helyen közvetlenül az állatkert mellett fogyasztottuk el. Illetve a programok során mindig kaptunk valami vendégvárót, legalább kávét vagy teát, ám az esetek nagyobb részében sütit is. Szóval remek sütiélményeim voltak az út során.
Zsiráf!
Például épp letelepedtünk a következő megbeszélésre egy szépen megterített asztal mellé és miután túl voltunk a bemutatkozásos körön, vendéglátónk megjegyezte, hogy fogyasszunk bátran. Mindenki csak udvariasan mosolygott, míg én rávágtam, hogy oké, nekem az a lila süti kell. Ezzel persze általános derültséget okoztam és meg is törtem a mozdulatlanságot, ahogy követve példámat a többiek is lecsaptak egy-egy szeletre.
A lila sütis incidens egyébként Utrechtben történt és ezen a napon az ebédünk sem volt átlagos.
Betévedtünk egy elég bizarr helyre. Szedett-vetett asztalok és a bárpulton egy üvegbúra alatt egy kitömött nyúl fogadott minket. Aztán megpillantottuk a zsiráfot és csak meresztettük rá a szemünket az étlap fölött. Csapatom nem igazán értette, milyen helyre kerültünk, mire én megjegyeztem, a tervező biztosan budapesti, mert ez pont olyan, mint nálunk egy romkocsma. Oké, életnagyságú kitömött zsiráfot máshol még nem láttam...
Utolsó Hollandiában töltött estémen azért sikerült találnom egy igazi holland éttermet is. Ekkorra a többiek már hazafelé tartottak, így miután elváltam a csapatomtól, egyedül vetettem bele magam az estébe. Ráadásul hóesésben.
tradicionális holland étterem
és a teám
Az időjárás azonban nem szegte kedvemet, sőt, így is sokat sétálgattam, mire megtaláltam a megfelelő éttermet, ami a bejárat alapján pont ideálisnak tűnt. Tradicionális holland volt, amit a belső kép csak fokozott.
Mindenhol a holland kék dominált a dekorációtól a szalvétáig. Kicsi étterem volt, ha jól sejtem családi vállalkozás a pincérek hasonlósága alapján. Volt külön vegetáriánus szekció az étlapon és elég gazdag teaválaszték, ami igazán jólesett, mikor hóval borítva megérkeztem.
Furcsa volt egyedül vacsorázni. Kifejezetten magányosnak éreztem magam a többiek nélkül és ezen az érzésen az sem segített sokat, hogy mikor beléptem, a pincér hitetlenkedve kérdezte: Egyedül?
A zöldségkrokettem viszont nagyon finom volt és jó volt egy ilyen helyen átgondolni evés közben, mi minden történt velem az elmúlt napokban.
Szóval igen is akad holland étterem, nem kell feltétlenül indonézbe menni, főleg ha az ember nem bírja a csípőset.

Szállás és utazás
reggeli a hotelben
A hotelben a reggelire sem eshetett panasz, illetve úgy általánosságban mondhatom, hogy remek szállást sikerült választanom. A reggeli benne volt az árban, így az utolsó reggelemet leszámítva ez volt a találkozási pont a másik magyar utazóval. Egy narancslé fölött mindig megbeszéltük az előző nap eseményeit és dicsértük a széles ételválasztékot. Volt itt minden a rántottától a joghurtig, úgyhogy sosem maradtunk éhesek. A kávékínálat is széles volt és itt végre kedvemre tehettem bele annyi tejet, amennyi jólesett. A programok során, mikor megkínáltak minket kávéval, csak egyszer fogadtam el. Előtte nap ugyanis a csehek és a lengyelek megvitatták, mennyire gyenge a holland kávé, ami annak fényében, hogy napi ötöt is elfogyasztottak, elég hihetőnek tűnt. Nos, nem tudom, hogy otthon ők mit isznak, de számomra méreg lenne, az biztos, mert nekem a holland kávé is elég erősnek tűnt...
pihe-puha ágyikó 
A szálláson egyébként a legjobb az ágy volt. Annyira puha volt és kényelmes, hogy minden reggel a szokásosnál is nagyobb erőt kellett vennem magamon, hogy ki tudjak mászni belőle.
A poszter pedig a cuki sorházakról annyira tetszett, hogy este szívesen nézegettem kicsit lefekvés előtt.
Ráadásul nagyon jó helyen helyezkedett el a városban, így hamar eljutottam oda, ahová kellett és a környéken bóklászni sem volt épp rossz.
Utolsó reggelemen tehát nyújtottam kicsit a perceket, de aztán el kellett indulnom a reptérre, úgyhogy kénytelen voltam kijelentkezni.
Apropó reptér, a Schiphool hatalmas. Hazafelé sikerült végigbolyonganom az egész repteret, mert persze hogy a legtávolabbi bejáraton mentem be és az csak természetes, hogy a gépem az egész komplexum túlsó végén indult. A havazás miatt pedig késett majdnem egy órát, így végre megértettem, miért van olyan sok bolt a reptéren.
Mire megtaláltam a gépemet, többet sétáltam, mint városnézés közben, így rettentően megszomjaztam. Aztán unalmamban elkezdtem vásárolni... Pont ezért a sok várakozásért nem szeretek repülővel utazni.
Hazafelé azonban ablak mellé szólt a jegyem és ez egy picikét kompenzálta az élményt, mivel páholyból nézhettem végig a naplementét.
Így ért véget hollandiai utazásom. Nagyon jól éreztem magam, sok élménnyel és ismerettel gazdagodtam és megtanultam egyedül utazni, de azért jó volt hazatérni. Ha tehát valaki fontolgatja, hogy egyedül útnak indul, csak támogatni tudom. Nem olyan ijesztő, mint amilyennek tűnik.
valahol Hollandia fölött

uzsonna a repülőn

naplemente

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése