2013. március 31., vasárnap

Szépek

Scott Westerfeld trilógiájának második kötetéről lesz most szó.
Az első részt, Csúfok nyár végén olvastam és azóta vadásztam a folytatásra a könyvtár polcain. Valaki azonban vagy rajta csücsült hónapokig, vagy pont az orrom előtt csapott le rá, így csak a legutóbbi könyvtárazásom során sikerült megkaparintanom. Nagyon boldog voltam vele, hiszen már jó ideje rágott a kíváncsiság, nem is várattam sokáig.
Könyvmolyképző Kiadó munkája, a borítót eltalálták és a vastagsága is a megszokott kicsivel több mint 300 oldalával.
A történet ott folytatódik, ahol az első résznek vége szakadt, így aki még nem olvasta a Csúfokat, itt hagyja abba a bejegyzést, mert erős spoilerek lehetnek.
Fülszöveg:
"Gyönyörű. Közkedvelt. Tökéletes. Tökéletes tévedés.
Tally végre szép lett. Most a tökéletesnél is jobban néz ki, a ruhái káprázatosak, a fiú akivel jár, szívdöglesztő, őt pedig mindenki imádja. Ez az, amire mindig is vágyott.
De valami mégsincs rendjén.
Valami azt súgja, a sok szórakozás mögött – az állandó bulizás, high-tech luxus és a teljes szabadság mögött – valami hiba van.Valami fontos. Aztán érkezik egy üzenet Tally múltjából. Elolvassa, és eszébe jut, hogy mi is a baj a szép élettel.
A szórakozásnak vége szakad.
Választania kell: küzdjön azért, hogy elfelejtsen mindent, vagy küzdjön inkább az életéért. Egy biztos. A hatóság nem tűri, hogy bárki birtokában legyen ennek az információnak. "
Mivel az első részben kellemesen csalódtam, hasonló elvárásaim voltak ezzel a kötettel kapcsolatban is.
A sci-fi még mindig nem a kedvenc műfajom (Tudom, tudom, tematika és nem műfaj, de nem vagyok irodalmár, úgyhogy szabad a csúsztatás.) így most is kellett egy kis idő, mire beleszoktam. Aztán elöntöttek az első kötet kellemes emlékei, a légdeszkázás és hasonlók, ami segített a történetbe olvadnom. Mégis a könyv első harmada nem igazán nyűgözött le. Lelkemben egy kis lázadó buzog, így a nyugis szépélet hidegen hagyott. Aztán jött a következő nagy egység és kicsit felpörögtek az események, ám itt a szereplők okoztak nekem némi fennakadásokat, így a lelkesedésem még mindig takarékon lángolt. No, de amint elértem a könyv utolsó nagyobb egységét, megtörtént az áttörés. Stílusosan beszakadt alattam a jég és zuhantam a könyvbe, ki sem mászva belőle, míg a végére nem értem.
Ebben a részben is sok a hightech kütyü, a csíny és a veszély, ám több a mondanivaló. Tally többet töpreng a rozsdásokon (vagyis rajtunk, hiszen a könyv egy lehetséges jövőben játszódik), ami nekem nagyon tetszett. A Különleges Körülmények Ügyosztályának újabb rejtélyeire derült fény, ami szintén pozitívum. A cselekmény tehát jól van összerakva.
A főhős még mindig szerethető karakter. Sokat hibázik, amitől emberi, mégsem adja fel soha és próbál a helyes úton maradni, ezzel pedig pozitív példát is ad az olvasóknak. Bevallom kicsit nehéz volt elképzelnem szépként, sőt úgy általában elképzelni a szépeket. Bennem még mindig a csúf Tally élt, ám a könyv végére átalakult egy különös lénnyé, amit nem tudnék leírni. (Egy porcelánbaba és egy No maszk egyvelege.)
Shay ebben a részben kifejezetten unszimpatikus volt, pedig valahol őt is megértettem. Peris pedig ugyanolyan semmilyen, mint az első kötetben.
Van azonban egy új szereplő, Zane, akiről muszáj írnom kicsit, ezt viszont nem tudom megtenni kisebb spoilerek nélkül. 
Vigyázat spoiler!
Zane először nem volt szimpatikus, de csak mert Davidet annyira megkedveltem az előző részben és végig azt vártam, mikor tűnik fel végre. Aztán ahogy haladt a cselekmény, kezdtem megismerni Tally új fiúját és kezdtem kedvelni is. Nagyon jó karakter, igazán erős személyiség, így aggódtam, hogy elcsépelt szerelmi háromszög lesz belőle. Szerencsémre ez elmaradt, még a nagy szembesüléskor is. Nagy piros pont az írónak! Tally nem vesztette el karakterének báját csak azért, mert új fiút szerzett, sőt a könyv végén hevesen bólogattam választásán. Könnyedén meg lehetett érteni a két fiúhoz fűződő érzéseit és végre egy női főhős, aki nem nyafog, hanem választ, ha kell. Még nagyobb piros pont az írónak! 
Spoiler vége!
Szóval Zane tetszetős karakter, remélem a harmadik részben is sokat szerepel.
Az író a történet végére ismét nagy csavart kanyarított, bár engem nem lepett meg, amivel csak fokozza az olvasók kíváncsiságát. 
Összességében tehát még mindig egy kalandos, társadalomkritikával tűzdelt, jól felépített világ és történet. Bátran ajánlom mindenkinek, aki már olvasta a Csúfokat, nem fog csalódni. 
A harmadik és egyben befejező rész a Különlegesek címet viseli. Remélem, hamar visszahozzák a könyvtárba és lecsaphatok rá, mert már nagyon érdekel, hogyan végződik Tally története. 

Kiegészítés:
Scott Westerfeld nem vesztegeti az idejét, ír rendületlenül. 
Hazánkban egy másik sorozata (Leviatán) is megjelent az Ad Astra Kiadó gondozásában. Ennek első részéről, ami csakúgy, mint a sorozat a Leviatán címet viseli, sok jót hallottam. A jövő helyett a múltba repíti el az olvasót, méghozzá az első világháborúba egy Habsburg herceg szemszögéből. Hamarosan érkezik a második kötet is, ami a Behemót címet viseli.
Mivel Westerfeld munkájára eddig nem volt panaszom, ezt a sorozatát is szívesen elolvasnám.

2013. március 29., péntek

Egy haláli szingli meséi

Teljesen véletlenül botlottam bele ebbe a könyvbe a könyvtár polcain és mondhatom, a megérzéseim ezúttal sem hagytak cserben. Ez a könyv tényleg haláli, rég nevettem ennyit olvasás közben.
Könyvmolyképző Kiadó munkája, pöttyöt azonban nem kapott és reklám sem igazán volt körülötte, így eddig nem is hallottam róla, amivel szerintem nem vagyok egyedül. (Igaz, mostanában le vagyok maradva a kiadó friss megjelenésiben.) Pedig megérdemelt volna egy kis figyelmet, no meg egy szebb borítót. 
A könyvmolyképzős könyveknek általában nagyon mutatós a borítója, most viszont szerintem nem sikerült eltalálniuk. Ránézek és nem érzem azt, amit olvasás közben, ellenben, ha az eredeti borítóra pillantok, elégedetten vigyorgok. Tudom, nem lehet midig megtartani az eredetit, de lehetett volna valami hasonlót alkotni, ami passzol a könyv hangulatához.
Vastagságra a megszokott 300 oldal a végén egy kis extra kóstolóval a folytatásból, mert ez is egy sorozat, illetve a köszönetnyilvánítás sem maradt ki.
Fülszöveg:
„Ez a nap – akkor még nem tudtam, hogy a halálom napja – rosszul indult, pocsékul folytatódott és rémesen végződött” Betsy Taylor arra ébred, hogy egy hullaházban fekszik és vámpírrá változott. Ez azonban még mindig jobb, mint halottnak lenni. Betsy emberfeletti képességek birtokába jut, és a másik nemre is elképesztő hatással van. Egy dologgal nem tud megbarátkozni: az új, folyékony étrendjével…
Senkit se tévesszen meg ez a pár sor, nem szokványos vámpírtörténetről van szó. Inkább menne el vámpírparódiának és ezt most határozottan pozitív értelemben mondom. 
Betsy, akinek már a nevétől is heves vihogás fog el (Ebben Anita Blake-kel értek egyet: „Mit várjon az ember olyasvalakitől, akinek olyan tökéletesen megfelelő neve van, mint az Elisabeth, mégis jobb szereti, ha úgy hívják, mint egy tehenet.”) egy eléggé divat-centrikus liba, akit még halála után is csak a kedvenc cipői izgatnak. Mégis, bár hiányzik belőlem a cipőimádatért felelős női gén (addig hordom elnyűtt tornacsukáimat, míg le nem foszlanak a lábamról) teljesen szimpatikusnak találtam. Tetszett minden szőke megnyilvánulása, mert mindezek ellenére, vagy épp miattuk, Betsy egy vagány csaj és nem is annyira önző, mint első ránézésre gondolnánk. Hiszen ott segít a bajbajutott lényeken, ahol tud és még a halálát okozó macskáját is szereti. A szövege pedig elképesztően laza és irtózatosan vicces. Olyan beszólásai vannak, hogy végig vihogtam miattuk a könyvet. Van benne önkritika és szarkazmus is bőven.
"Eszembe jutott, hogy fel kellene keresni a gyászoló barátaimat és a családomat, és el kellene nekik mondanom, hogy nem fűlik a fogam a temetésemhez. Végtére is új munkát kell találnom, nincs időm arra, hogy csak úgy feküdjek egy koporsóban majd' két méterrel a föld alatt! A számlákat ki kell fizetni, különben kikapcsolják az áramot."
Eredeti borító
A főhősnő személyisége így viszi a történetet, ám a cselekmény is hasonlóképp van megalkotva.
Betsy folyton bajba kerül, mindenbe beleüti a cipőleárazások kiszimatolására edzett orrát és közben olyan csapatot gyűjt maga köré (kedves kóbor kutyusok tömegét nem számítva), akik csak tovább bonyolítják  életét, vagyis inkább halálát. De hiába csak egy titkárnő, fél kézzel megbirkózik néhány morcos vámpírral. 
Cselekményt a fülszöveg bővebb tartalma nagyon jól összefoglalja (sajnos le is lövi a fordulatok egy részét, ezért sem szúrtam be), így ebbe nem is mennék bele, járjon utána mindenki maga.
Inkább írok kicsit a többi szereplőről, mert megérdemlik.
Egy temperamentumos főhősnő mellé kijár a temperamentumos úriember is, ezt pedig egy vonzó vámpír, Eric Sinclair testesíti meg. Betsy folyton csúnya szavakkal illeti, ám én mégis első pillanattól megkedveltem. Birkatürelme van, hogy elviseli a hősnőt a szómenése és az ostoba megjegyzései ellenére is. A párbeszédeik pedig pörgősek, ütősek és irtózatosan viccesek. Van köztük szikra bőven...
A kedvenc szereplőm mégis Marc. Ő egy igazi színfolt ebben a csiricsáré, színkavalkádban. Nagyon kedvelem, főleg mikor Jessica, Betsy legjobb barátnője is a színpadon van. Ők a főhős hátvéd csapata, akikre szüksége is van ennyi rámenős vérszívóval a környéken.
Apropó vérszívók, az írónő ezen a téren is újított kicsit, ám következetesen meghagyta a fő sztereotípiákat, mint a kereszt, fokhagyma, napfény meg hasonlók, hogy kellően ütősek legyenek az egyedi vonások. Nekem tetszett ez a fajta vámpírábrázolás, főleg mikor Betsy nem ura hegyes szemfogainak és pöszén beszél tőlük. 
Akadnak a könyvben popkultúrás utalások és márkanevek bőven, ám ezek kellenek, hogy hiteles legyen a szőke, divatmániás vámpírkirálynő szerepe. 
Humorban és fantasy elemekben bővelkedik tehát a könyv, ám van még egy tartalom, ami hangsúlyt kapott, ez pedig az erotika.
Mindig kétkedve fogadom a felnőtt tartalmakat, mert kezdek tőlük megcsömörleni, annyira sok jó történetet vittek már a hanyatlás felé. Itt szerencsére ettől nem kell tartani. Van benne erotika, mivel a vérszívás erős szexuális töltetet kap, mégis olyan finoman van a könyvbe csempészve, hogy picit sem zavart. Még a nagy ágyjelenet közben sem estem ki a könyv bohókás hangulatából, olyan hatalmas poént sütött el közben az írónő, hogy csak vigyorogni tudtam bőszen. Azért ez nem jelenti azt, hogy a korhatár nem érvényes, úgy tessék kézbe venni.
Összességében nagyon tetszett a könyv, régen nevettem ennyit. Élveztem minden mondatát és szívesen olvastam volna tovább is, de mivel olyan szórakoztató, hogy nehéz megválni tőle, nem sikerült beosztanom. 
Ajánlom mindenkinek, aki humoros könyvre vágyik, aki ki akar kapcsolódni és persze minden cipőmániás nőnek.
Néhány kedvcsináló idézet:
"– Toncsikám, tényleg ez történt? – kérdezte tőle apám. Ez annyira jellemző rá. Az igazán lényeges dolgok felett (a halálból visszatérő lánya) szépen elsiklik, és inkább a kézzelfoghatóbb dolgokra (az a ribanc felesége ellopja a halott lánya cipőjét) koncentrál. – Tudod, milyen régóta spórolt, hogy megvegye…"
"Sinclair megrázkódott a húsvét szó hallatán (azt nem tudom, hogy Jézus miatt, vagy mert nyúlfóbiája van), de aztán gyorsan összeszedte magát."
"– Ah,igen. Én Sinclair vagyok. És te…..?  
– Baromi mérges.
– Ez a vezetékneved?"
A könyvben Sinclair kedvenc klasszikusai mellett, akiket Betsy egyáltalán nem értékel, elhangzik egy a találó dal is egy élőhalott lányról. Szerintem nagyon passzol a könyvhöz:

Kiegészítés:
Ahogy a bejegyzés elején is írtam, könyvsorozatról (Betsy the Vampire Queen) van szó. MaryJanice Davidson írónő, aki maga is cipőmániás, több kötetben írta meg Betsy kalandjait. Ez információim szerint összesen 11 könyvet jelent. Arról azonban nem tudok, hogy a magyar olvasókhoz mikor jut el a folytatás. Nem ártana ennek a sorozatnak egy kicsit nagyobb reklám.
Amennyiben megjelenik magyarul és megtalálom a könyvtárban, biztosan folytatom.

2013. március 27., szerda

Könyves várólista V.

Az olvasás nyitott szemmel álmodás
Mivel közeledik a hónap vége és most értem haza egy jó kis könyvtárfosztogatásból, ideje számot vetnem a havi könyves rovat terén. Lássuk csak, milyen kötetek várják a polcomon, hogy kézbe vegyem őket.
Előtte azonban egy gyors kis eszmefuttatás:
Szerintem a könyvtárazás olyan, mint az élet. Az ember bemegy, izgatott, tele tervekkel, pontosan tudja, mit akar és mit nem. Aztán, ahogy halad a polcok között az izgalom egyre csak fokozódik. Új könyvek jönnek, új lehetőségek nyílnak és hirtelen már nem is annyira pontosan tudja, mit is szeretne. Közben eléri a csalódás, hiszen pont az a könyv nincs benn, amit előre eltervezett. Viszont ott az a sok másik, így végül, bár nem teljesült az eredeti elhatározás, új élményekkel, új lehetőségekkel, boldogan távozik. 
A tervek egy része megvalósul, más részük továbbra is terv marad, ám pont így szép az élet, no meg a könyvtárazás.
Velem legalábbis így szokott lenni, épp ezért, bár mindig van konkrét tervem, nyitott szemmel járok a polcok között és véletlenszerűen csapok le új könyvekre. Ma sem volt ez másképp. Íme a termés a márciusi várólistámba ágyazva:


Jelenleg ez a nyolc kötet csücsül a polcomon olvasásra várva. Van köztük saját, kölcsönkapott és könyvtári.

Saját könyv:

Joanne Harris - Csokoládés barack
Ulpius-ház Kiadó megajándékozott egy könyvvel. Csinos kis listából választhattam ki, melyiket szeretném. Végül ezen édesség mellett döntöttem, mivel nem volt kedvem a vámpíros sorozatokhoz és a kiadó magyar szerzőihez. Bár egy trilógia harmadik kötete, aminek még nem olvastam az előzményeit (bár a Csokoládé filmváltozatát láttam) úgy gondolom, talán így is megéri belevágni. Reményeim szerint önálló kötetként is érthető és élvezetes lesz. Különben meg már a csodálatos borító miatt is megérte ezt választani és az írónőről is csupa jót hallottam.

Kölcsönkapott könyv:

George R. R. Martin - Kardok vihara
Ribizly barátom olyan aranyos, hogy továbbra is adja nekem A tűz és jég dala sorozat köteteit.
Épp, hogy csak befejeztem a Királyok csatáját, már itt is a következő rész. Nagyon kíváncsi vagyok, főleg mivel a hónap végén érkezik belőle a sorozat is. Jó lesz párhuzamosan olvasni és nézni. Előbb-utóbb úgyis lehagyom a filmsorozatot.

Könyvtári könyvek:

Scott Westerfeld - Szépek
Az egyik célszemély volt a mai könyvtárazásom során. Első részét (Csúfok) olvastam és szerettem, így nagyon megörültem, mikor megpillantottam a polcon. Nem volt kétséges, hogy jön velem haza és hamarosan rá is vetem magam.
(A harmadik és egyben befejező kötet nem volt bent, pedig egyből kihoztam volna azt is.)

Li Jong-Hi - Annyira király vagy! 3.
Az egyik azon három mangasorozatból (igaz ez speciel manhwa), amit jelenleg nyomon követek. Vidám, szórakoztató, tökéletes kikapcsolódás, ha van néhány szabad percem. A második részen nagyon sokat nevettem és remélem, ezt a színvonalat tartani fogja a végéig. Addig azonban még lesz néhány kötet. 

Kara - Démonnapló 3.
Az előzőhöz hasonlóan ezt a sorozatot is olvasom szépen megfontoltan. Szintén szórakoztató, tökéletes, ha az ember egy kis kikapcsolódásra vágyik, ám más műfajban. Remélem, tartja a megkezdett színvonalat.

Mary Janice Davidson - Egy haláli szingli meséi
Úgy mentem ma könyvtárba, hogy hozok valami vámpírosat is. Eredetileg egy másik sorozatba akartam belekezdeni, aztán megláttam ezt és nem bírtam visszatenni a polcra. A cím nagyon eredeti és humoros történetet ígér, amire épp szükségem van. Fura, de eddig még csak nem is hallottam róla, pedig Könyvmolyképző Kiadó munkája, így mindenféle elvárás nélkül tudok majd belevágni.

Laini Taylor - Füst és csont leánya
Hirtelen felindulásból vettem ki. Megláttam a polcon és kattant, én erről már hallottam molyon, így egy laza csuklómozdulattal a többi közé csaptam. Fogalmam sincs, hogy dicsérték, vagy leszólták, de olvasták sokan az tuti, én meg szeretek a saját orrom után menni.
Csak azt sajnálom, hogy ez is egy sorozat első része, ahogy a haláli szingli is és nem igazán akartam újakba belekezdeni. Jobban szerettem volna befejezni a már megkezdetteket, de épp ez a könyvtár egyik keserédes bája, sosem lehet tudni, mit kap az ember és mit nem. 

Julianna Baggott - Tiszták
Hasonlóan az előzőhöz, ezt is hirtelen felindulásból követtem el. Szintén rémlett, hogy molyon sokan olvassák, és mikor rápillantottam a fülszövegre, megértettem, miért. Az utópiák mostanában nagyon kelendőek, én is szeretem őket, úgyhogy nem haboztam kipróbálni. Főleg, hogy az Egmont Kiadó egyik könyve úgyis az eredeti tervem része volt, és így bár a Keresőket nem találtam, hoztam magammal ezt. Legalább végre egy folytatásmentes kötet. Nagyon kíváncsi vagyok rá.   

Szóval mostanában ezt a nyolc könyvet fogom olvasni. Aztán ha velük végeztem, fosztogatom tovább a könyvtárt, úgyis olyan sokat kellett a polcon hagynom és olyan sokat nem találtam. Korábban amúgy írtam egy rövid listát, pontosan melyik kötetek érdekelnek, amikről tudom, hogy kedvenc könyvtáram tulajdonában állnak. Ha valakit érdekel, elolvashatja a kívánságlista rovat negyedik részében.
No, meg rendeltem is egy könyvet (egyelőre legyen titok mit) és jövő hónapban fogok még egyet, úgyhogy nincs hiány olvasnivalókban. Már csak a szabadidő hiányzik hozzájuk.

Még el kell dicsekednem két új szépséges könyvjelzőmmel. Hiszen ennyi könyvhöz széles könyvjelzőválaszték dukál. (Az már más kérdés, hogy a bőség zavarában sosem tudom, melyiket használjam. Legszívesebben egyszerre használnám mindet. ^^)
Ribizly lepett meg velük, mikor kölcsönadta a Kardok viharát. Kínából hozta őket, így még becsesebbek, főleg a helyes kis bojtok miatt. 
Az egyik tájképes, a másik pedig a tipikus ázsiai művészetet idézi aranyos cicákkal a szélén. Előbbit benne is hagytam a könyvben, hogy kipróbálhassam, utóbbit pedig kényelembe helyeztem a többi könyvjelzőm között és várom a megfelelő könyvet hozzá.
El vagyok kényeztetve. :)

2013. március 24., vasárnap

Királyok csatája

A tűz és jég dala sorozat második kötete lesz most terítéken.
Martin bácsi könyvei a filmsorozat adaptációnak köszönhetik igazán nagy népszerűségüket. Én is így ismerkedtem meg vele. Szóval előbb láttam a sorozatot és aztán kezdtem el olvasni a könyveket. Az első kötetnek még elektronikus formában ugrottam neki, de ilyen heroikus cselekedetre, ha nem muszáj, többet inkább nem vállalkoznék.
Szerencsémre, Ribizly barátom volt olyan kedves, hogy kölcsönadta hagyományos, papír formátumban, mert a könyv, az könyv és nem egy halom adat valami elektronikus kütyün. (Bocsánat, ha megsértettem az e-book rajongókat. ^^)
A magyar olvasók az Alexandra Kiadónak köszönhetik ezeket a vaskos könyveket. A borító nagyon szép, egyszerű, kifejező és mutatós darab. Vastagságra közel ezer oldal, bár az utolsó jó néhány lap a függeléknek ad helyet. Van hátul egy térkép Királyvárról és egy névjegyzék kapcsolati hálóval ellátva, hogy az egyes családokban ki kinek a kicsodája. Utóbbi hasznos azoknak, akik belekeverednek a sok névbe, mert itt aztán nem spóroltak a szereplőkkel. Tehát csinos, duci darab, hosszú ideig el lehet vele lenni, főleg, hogy nem épp rövidek a fejezetek sem. Csupán egyetlen problémám volt vele, a betűméret. Eléggé aprók a betűk és sűrűn vannak szedve. Hozzá kell szoktatni a szemet, igaz ez nekem néhány oldal után könnyedén sikerült, ám az olyan olvasóknak, akiknek mondjuk gyengébb a szemük, hamarabb elfárad olvasás közben, lehet hogy egy kis bosszúságot okozhat.
Fülszöveg:
"George R. R. Martin lebilincselő fantasyeposzának, A tűz és jég dalának második könyve, a Királyok csatája az uralkodóját vesztett Westeros birodalmában veszi fel a történet fonalát. Hat királyi ház száll síkra a trónért folyó küzdelemben. Az utódlásért vívott harc vérfertőzés és apagyilkosság, alkímia és merénylet díszletei között zajlik egy olyan földön, ahol a dicsőség árát vérben mérik." 
Ennél a résznél is úgy jártam, hogy előbb néztem végig a filmsorozatot és aztán kezdtem el olvasni. A cselekmény így nem sok meglepetést hozott, mégis lekötötte a figyelmemet. A sorozat második évada ugyanis már nem annyira pontosan követi a könyvet, mint az előző. Ez persze nem baj, hiszen egész más műfajról van szó és cseppet sem veszít miatta az élvezhetőségéből. Mégis voltak olyan dolgok, amik cseppet zavartak, mint Robb, aki ebben a kötetben nyúlfarknyi szerepet kap csupán, míg a filmváltozatban felturbózták kicsit. No, de most nem áll szándékomban párhuzamokat vonni, mindenki megteheti maga, ha megnézi a sorozatot és el is olvassa a könyveket. Inkább visszatérek saját tapasztalataimhoz.
Az egyes fejezetek mindig egy-egy szereplő nézőpontjából vannak megírva éppen ezért, mindig volt olyan fejezet, amit szívesebben olvastam és olyan, amit kevésbé.
Cselekményről nem lehet sokat mondani, ahhoz túlságosan összetett, így nem is kísérleteznék vele. Legyen elég annyi, hogy még mindig folyik az ármánykodás, a harc és literszámra a vér is. De mit is várhat az olvasó, mikor a könyv elején hárman kiáltják ki magukat Westeros királyának és a koronás fők csak gyűlnek a további fejezetekben? A vérre menő harc így adva van és Martin bácsi nem a finom lelkekre gondoló író, hanem a naturalista, írjunk le mindent, ahogy van kiömlő belektől, patkányokon át a latrinák rejtelméig típusú alak. Ráadásul még mindig nem habozik megölni a szereplőket, ami állandó feszültség forrása.
Jon és Daenerys
Ahogy már írtam, megvannak a kedvenc szereplőim, akikről mindig szívesebben olvastam. A első kötethez képest azonban történt némi változás. A trónok harcában egyértelműen Havas Jon és Daenerys Targaryan fogott meg a legjobban és őket természetesen most is nagyon szerettem, ám ebben a kötetben mégsem ők nyújtották számomra a legtöbbet.
Arya Stark kezdettől fogva szimpatikus volt, tetszett a vagánysága, most pedig az egyik kedvenc szereplőm lett. Szerintem ő a legjobb karakter, mert a legemberibb. Még mindig bátor és vagány, ugyanakkor fél is, tudja mi a helyes, de tudja mi a túlélés és ezért képes átlépni bizonyos határokat. Ráadásul neki kell a legtöbb szörnyűséggel szembesülnie, pedig csak egy kislány, bár szerintem már rég nem gyerek, az események felnőtté tették. Szerethető és inspiráló karakter, igazi vagány nő lesz belőle, ha felnő.
A másik új kedvencem Arya öccse, Bran. Annyi körülötte a misztikus titok, hogy szinte túlcsordul Deres falain. A holló, a farkasálmok és Bran kiteljesedő képességei miatt, szinte faltam a lapokat, ha róla olvashattam. Ráadásul ő is épp annyira belevaló kölyök, mint a nővére. Rettentő kíváncsi leszek, mi lesz belőle, ha felnő.
No, de Martin bácsi világában sosem lehet tudni, ki éli meg a holnapot és ki szagolja alulról azt a bizonyos ibolyát...
A kedvenceim sorába tartozik még Tyrion minden szarkazmusával és rafináltságával egyetemben. Lehet megkövezni, de bírom a Lannistereket. Őrült egy család, ám a maguk módján összetartanak és Joffrey pszichopata viselkedésén kívül, mindenkinek megvan az indítéka és a motivációja az összes csúnya dologra. Vicces, hogy még régebben kitöltöttem egy kvízt, ami megmondta, melyik házba tartozom és Lannister lettem. Erre már csak annyit mondhatok: "Halld üvöltésemet!"
A kedvelt szereplők mellett persze mindig vannak olyanok, akiknek fejét venném, megetetném egy kifejlett sárkánnyal, vagy szimplán vinnék el a mások, ám ők is kellenek a történetbe, hogy izgalmas legyen.
Összességében tehát egy jó könyv, jó történet, jó sorozat, csak ajánlani tudom a fantasy kedvelőinek. Nekem nagyon tetszett és alig várom a folytatást mind könyvben, mind a képernyőn.
A sárkányok már közelednek:


Tegnap este volt a Föld órája nevet viselő környezetvédelmi kampány. A cél az volt, hogy egy órára (este fél 9-től fél 10-ig) kapcsoljuk le az áramot ezzel felhívva a figyelmet az energiapazarlásra és a bolygó védelmére. Mivel igyekszem környezettudatosan élni (szelektív hulladékgyűjtés, feleslegesen semmit sem hagyok bekapcsolva és nyafogok, ha otthon ki akarnak vágni egy fát) én is részt vettem az akcióban.
Szóval fél 9-kor meggyújtottam egy gyertyát, lekapcsoltam minden elektromos kütyüt és beletemetkeztem egy könyvbe. Amint a mellékelt képen látszik, pont két olyan kötet volt a kezem ügyében, aminek szereplői nem ismerik az elektromos áram fogalmát, ez pedig még hangulatosabbá tette a gyertyafényes olvasást.
Csak azt sajnáltam, hogy épp a kollégiumban voltam és meglincseltek volna, ha áramtalanítom az egész épületet, így be kellett érnem csak a saját felségterületemmel, egy aprócska szoba elsötétítésével. No, de az ilyen akcióknak a tudatosság a lényege és különben is minden nagy dolog kicsiben kezdődik. Ha legalább egy ember jobban figyel ezentúl arra, hogy feleslegesen ne égjen a lámpa, már megérte. 

2013. március 15., péntek

A szukkubusz éjszakája

Ezt a könyvet a megjelenésével egy időben, októberben szereztem be. Azóta csücsült türelemmel a polcomon és várta, hogy végre kézbe vegyem. Miért halogattam ilyen sokáig? Fogalmam sincs. Valahogy mindig akadt más könyv, ami elvonta a figyelmemet. A saját tulajdonban lévő köteteket amúgy is hajlamos vagyok ráérősen kezelni, hiszen ott lesznek még a többi közt, ameddig csak jónak látom.
Könyvsorozat második része. Az első kötetről, A szukkubusz dala már írtam korábban és akkor megjegyeztem, hogy kíváncsian várom a folytatást, így a beszerzés nem volt kérdéses.
Szabó Levente ismét vastapsot érdemel a csodálatos borítóért, az Agave Kiadó pedig egy piros pontot, amiért figyel az olvasóira. Az első borítóterv ugyanis színes, ha jól emlékszem, bordós-lilás élénk háttérrel volt megalkotva. Ezen pedig a rajongók, köztük én is, felhördültek kicsit. Jobban szeretem az egyszerűbb borítókat és az első kötethez nem passzoltak az ennyire élénk színek. A kiadó figyelembe is vette az olvasók óhaját és így került végül nyomdába ez a csodaszép fekete-fehér és piros darab, ami gyönyörűen mutat a polcomon elődje mellett.
Vastagsága ideális 300 oldalával és mellőzték a könyvvégi reklámokat is, tehát igazán szép munka. 
Csupán egy problémám volt fizikai megtestesülésével, sikerült kifognom egy kissé nyomdahibás példányt. Először bosszantott, aztán mivel az olvasási élményt nem zavarta, megbarátkoztam vele. Fura, de szeretem a szépséghibákat, egyedivé és különlegessé teszik a dolgokat. 
Ajánlott az első kötettel kezdeni az olvasást, mivel innentől enyhe spoiler veszély az előzményekre nézve.
Fülszöveg:
"Georgina Kincaid, Seattle város szukkubusza pokoli elismerésben részesül kiemelkedő lélek-megrontási teljesítményéért, és békességben él nagy szerelmével, a halandó Seth Mortensen regényíróval. Szerelmük egyetlen hiányossága a testi beteljesülés: könnyű csókokon és gyengéd simogatáson túl nem merészkedhetnek, mert azzal Georgina elszívná Seth életerejét. Kényszerű önmegtartóztatásuk dacára igen harmonikusan építik kapcsolatukat mindaddig, amíg meg nem jelenik a színen Georgina régi inkubusz barátja, a sármos csábító, Bastien. Az inkubusz rejtélyes feladattal érkezik a városba: meg kell rontania egy híres tévésztárt, a bigott Dana Daileyt, akinek szervezete szigorú konzervatív értékeket hirdet, így igyekezve gátat vetni a földi romlottságnak és az ördög csábításának. Georgina természetesen barátja segítségére siet, ám miközben Bastien Danát igyekszik a romlásba vinni, Georginának is szembe kell néznie saját démonaival."
Néhány oldal elolvasása után éreztem, hiányzott Georgina. Hangosan kuncogtam a megjegyzésein, a lazaságán és az egész stílusán, ami pont annyira vagány, amennyire kell. Még mindig ő az a belevaló csaj, aki tisztában van adottságaival, ki is használja azokat, ugyanakkor vannak gyengéi és hibázik néha, mint mindenki.
Könyvecském "szexepilje"
Kedvenc szukkubuszom pedig ismét megtalálta a bajt, ami egy kis izgalmat adott a cselekménynek, bár én ezt a részt akció szempontjából laposabbnak érzékeltem. Itt nem a tetteken, hanem inkább az érzelmeken volt a hangsúly. Mázli, hogy kedvelem a teljes szereplőgárdát, így nem zavartak a csip-csup ügyeik.
Mégis azt kell mondanom, a fő konfliktushelyzet elég lapos volt. Két problémát kellett megoldania Georginának és ezek közül az egyik meglehetősen felszínesen lett elsütve, a másik meg teljesen kiszámítható. Már az elején tudtam, mi lapul a Dana-ügy hátterében, így cseppet sem lepett meg.
No, de ebben a könyvben inkább a magánélet volt hangsúlyosabb. Ha pedig a szukkubusz és a szerelem, akkor ott lapul valahol a sarokban klaviatúrát püfölve Seth.
Imádom a srácot, nagy rajongója vagyok, bár egyik könyvét sem olvastam. Még mindig szórakozott művész, még mindig csak vicces pólókat hord és még mindig meg kell zabálni, annyira aranyos. Ebben a kötetben pedig megmutatja, milyen romantikus lovag is, bár kard helyett a tollat forgatja profizmussal. 
Kedvenc idézetem tőle:
"A saját kitalált világom lehet tökéletes, ha akarom, de a valóság soha nem az. Egyszerűen nem olyan a természete. Különben meg a sok rosszat ellensúlyozza egy csomó jó, és így minden kiegyenlítődik."
Nem zavart tehát a szerelmi civódás, mert drukkoltam nekik teljes vállszélességgel. 
Legnagyobb sajnálatomra a másik kedvenc szereplőm, Carter nem sok vizet zavart. Ám így is valahányszor felbukkant szó szerint a semmiből, bárgyún vigyorogni kezdtem. Őt is nagyon imádom és szeretnék még sokat, nagyon sokat olvasni róla.
No, de Georgina barátai már csak ilyen jó fejek. Bastien is beállt melléjük, bár vele szemben voltak fenntartásaim. Féltem, hogy szerelmi háromszöget gerjeszt majd, szerencsére alaptalanul és mivel Seth rajongója vagyok, fújtam rá kicsit a piszkálódásai miatt. Ennek ellenére ez az inkubusz is szimpatikus karakter lett.
Amitől még kicsit tartottam, az a korhatár oka volt, vagyis az erotikus töltet. Az első részben ezt igazán szépen oldotta meg az írónő, csak mostanában annyira elszaladt az a bizonyos ló egyik-másik szerzővel, hogy féltem, hátha Richelle Mead is beleesett a csapdába. Szerencsére ez is alaptalan gyanúsítgatásnak bizonyult a részemről. 
Könyvecském másik szépséghibája, de én így is szeretem (:
Georgina egy szukkubusz, munkaköri leírása a csábítás és a szex, ehhez hozzájön a férfi megfelelője Bastien személyében, így borítékolt néhány ágyjelenet, amivel nincs is semmi baj. A könyv 300 oldalán csupán három korhatáros akció történik, a többi jótékony homályba vész. Mead megtehette volna, hogy beledől a már említett csapdába és soft-pornóra vált, főleg a végén (egy bizonyos videofelvétel tartalmára gondolok), mégsem tette, amiért nagy piros pont jár neki. A szex a könyv része, de nem a gerince. Ez csak körítés, amit bár meglehetősen részletesen írt le, megmaradt a vagány Kincaid-stílus. 
Meg kell még jegyeznem, hogy Georgina itt-ott ezúttal is tesz egy kis gondolati sétát a múltba. Főleg Bastienhez köthető emlékeit idézi fel és ez nekem nagyon tetszett. Segített, hogy az olvasó jobban átlássa a kapcsolatukat és hogy hitelt adjon a szukkubusz öröklétnek. 
Ezen kívül a könyves tartalom sem hiányozhatott és erről nem csak Seth gondoskodott, hanem Georgina munkahelyi gondjai is. Mindig élvezettel olvasom, ha egy könyvszereplő szereti a könyveket. 
Összességében tehát tetszett a kiszámíthatóság, a lassabb tempó és a kevés misztikus töltet ellenére is. Kedvelem a szereplőket és a vagány csajos stílust, amit képvisel. 
Azoknak ajánlom, akinek tetszett az első rész, illetve minden szukkubusz rajongónak. 

Még négy kötetnyi folytatás várható. Kíváncsi leszek, mikor és milyen borítóval tudom majd beszerezni őket.
Bastian szerint ez a dal Georgináról szól:

2013. március 14., csütörtök

Hear me

Így érzem magam, ha a szakdogára gondolok
Ez most személyes jellegű és teljesen érdektelen bejegyzés lesz. Csak azért blogolok, mert már rég tettem és hiányzott, mert nem érzek elég erőt magamban bármi érdemlegesre, és mert jó, ha néha rendet teszek a fejemben.
Tehát csapongó gondolatok, aprócska életképek következnek, vagyis vigyázat agymenés a köbön. Aki közérdekű információkra vágyik, váltson bejegyzést, blogot, internetszolgáltatót.

Elkapott a tavaszi fáradtság, bár közel sincs még tavasz. Mi ez a hóvihar az ablakom alatt? Március van, madarak csicsergését akarom hallani, tornacsukára váltani a bakancsomat, parkban olvasni és nem hógolyózni! 
Bár nem szoktam az időjárás miatt panaszkodni, mert szerintem hülyeség, úgyse tudjuk befolyásolni (Szerencsére!) és úgyis találunk benne mindig valami kivetnivalót, most mégis dühös vagyok cseppet. Ma ugyanis könyvtárba akartam menni és bespájzolni néhány mangát és esetleg egy vagy két regényt. Erre reggel arra ébredtem, hogy süvít a szél és kusza fehér pelyhek keringenek  mindenfelé. Szóval a könyvtárazás ugrott (nem volt kedvem hóviharban letekerni kb. egy kilométert a könyvtárig) és maradtam a lakás fogságában ásítozni. Oké, van még két olvasásra váró könyvem, amiből az egyik kétkötetes és jelenleg van még két másik megkezdett is, de akkor is jól jöttek volna azok a mangák. Ezek a könyvek ugyanis mind meglehetősen vastag darabok én meg a napi rohangálás szabad perceit akartam elütni olvasással anélkül, hogy a táskám leszabná a vállamat.
Persze a dolognak van jó oldala is, mint mindennek. Nem estem kísértésbe a megrakott könyvespolcoktól, így nincs ami elterelje figyelmemet kötelezettségeimről. (Francokat nincs! Még egy hangyát is szívesebben sasolok órák hosszat a szőnyegen, csak ne kelljen a tanulmányaimra gondolnom.)
A gyászos helyzet az, hogy nyakamon a szakdög leadásának határideje és nagyon nem haladok vele. Természetesen már elkezdtem, megvan hozzá az anyag is, bár még nem mazsoláztam végig az összes irodalmat, csak beszereztem, és még azt is tudom, mit kellene írnom. Csakhogy hóbortos író volnék, ihlet nélkül nem megy, parancsszóra meg pláne. Szóval várom a múzsa csókját, az isteni szikrát, vagy egy fenékbe rúgást, hogy értelmetlen blogbejegyzés helyett valami tudományosan korrektet alkothassak.

Apropó alkotás, eldicsekszem a jelenlegi köröm-dizájnommal. 
Jobboldali mellékelt képen látszik, ismét elkapott az árnyvadász-láz, így ezúttal rúnákat festettem a körmeimre. (Igen, még mindig saját körmök.) No, nem én találtam fel ezt a mintát, láttam már róla egy képet, ám ott fekete alapon voltak fehér rúnák. Praktikussági szempontból én ezt megfordítottam. 
Ha már női hiúságok, (néha az is kell) el kell még dicsekednem, hogy úgy egy évnyi tervezés után, végre vettem egy kalapot. Azért halogattam ennyi ideig, mert nem találtam kedvemre valót, vagy ha találtam, szemtelenül magas volt az ára. Pucca barátommal azonban kirakatnézegetős, csajos délutánt tartottunk, így botlottam bele egy leárazott fekete kalapba, amibe persze egyből beleszerettem és nem tudtam otthagyni. Szóval sikeresen elvertem a napi pénzemet és úgy kellett kisakkoznom, mégis mennyi apróm maradt valami kajára, mert enni azért kalapban sem ártana. Ez a kis plusz költség azonban határozottan megérte. Jól áll a kalap és ezt tanúkkal tudom bizonyítani, még egy BKV ellenőr is utánam szólt, hogy milyen csini. ^^

Ha már kiadások, hamarosan rá kell végre szánnom magam egy befektetés jellegű nagyobb kiadásra, könyvespolcot kell vennem. 
Már egy ideje fontolgatom a dolgot, mivel nem nagyon férek el a könyveimmel. Jó, lehetne két sorba is rakni, meg egymás tetejére, csak az esztétikára kényes lelkem és a könyvek iránt dobogó szívem elveivel ellenkezik. Azt szeretném, ha szépen sorban, jól látható helyen csücsülnének ezek a becses kincsek. Ehhez pedig kellene egy könyvespolc.
Amint a melléklet képeken látszik, 60 kötetnyi regényem jelenleg négy polcot foglal el a szobámban. A gond csak az velük, hogy kiszorítanak mást (plüssállatok, körömlakkok) és ezeket a polcokat nem a könyvek súlyára tervezték.
A második képen például a felső polcra már nem rakhatok több könyvet, mivel a súlyuk alatt meghajlik és félő, hogy le is szakadna, ha túlterhelném. A szekrényem többi polca pedig megtelt képeslapos dobozokkal, plüssállatokkal, lexikonokkal és más ismeretterjesztő könyvekkel, így a magánkönyvtár gyarapítás kissé problematikus.
Ezért kell a könyvespolc. Csakhogy a szobám elég szűkös, alig van szabad falfelület, így csupán egy keskeny polc fér csak be. Ezt persze már ki is néztem, gondosan lemértem és még a két képet a falon is hajlandó vagyok átcsoportosítani, amint végre rászánom magam a vásárlásra. 

Kedves molyocskától
A könyvszenvedélyem mellett képeslapmániám sem hagyott cserben, igaz, mostanában nem sok lapot váltottam. 
Molyon, csakúgy mint karácsonykor, nőnap alkalmával is hirdettek képeslapcserét és mivel úgyse szokott senki megemlékezni róla környezetemben, én is beszálltam. 
Ezt a szép tulipános képeslapot kaptam néhány kedves és frappáns sorral a túloldalán. Nagyon tetszik és feldobta a napomat, igaz csak tegnap vehettem kézbe, mégis jó érzés, hogy valaki gondolt rám nőnap alkalmából. 

Úgy érzem, kiírtam magamból mindent, ami jelenleg az agyamban szaladgált. Az élet tehát zajlik rendesen, az idő siet, mert folyton késésben van, a könyvespolcom meg hízik, vagyis minden a szokásos. 

A bejegyzés címét az Imagine Dragons egyik dala ihlette:


2013. március 6., szerda

A kőszívű ember fiai

Kissé rendhagyó könyvkritika lesz ez most, mivel először írok kötelező olvasmányról.
Ha emlékezetem nem csal, általános iskola utolsó évében van terítéken ez a könyv. Nálunk legalábbis akkor volt és én voltam az egyetlen, aki át is rágta magát rajta. Osztálytársaim hamar beleuntak és elég furcsán méregettek, mikor közöltem velük, nekem tetszett.
Valóban tetszett, bár az olvasást csak gimnáziumban szerettem meg igazán és könyvmolynak is csak pár éve vallom magam.
Szóval volt nagyjából kerek 10 éve, hogy olvastam, most pedig ismét kézbe vettem és kíváncsian vártam, mennyit változtam azóta.
A mellékelt, kissé rossz minőségű képen látható borítóval van meg, ami cseppet megsínylette gyerekkori énemet, illetve a néhány éves száműzetést a padláson. Ezen a változaton nincs fülszöveg, amit pedig a többi kiadáshoz találtam, az szerintem csapnivaló. Vagy semmit sem árul el, vagy szinte mindent és még bele is magyaráz dolgokat, hogy ezt, meg azt miért írta Jókai. Sosem szerettem az ilyeneket, úgyhogy ettől megkímélem olvasóimat és írok magam ismertetőt. No, ez persze nem erősségem, így nem is ígérhetem hogy jobb lesz a leszólt többinél, de egy próbát megér.
A történet a szabadságharc idején játszódik és három testvér életét meséli el. A három fivér sorsát apjuk halála és az egyre forrósodó forradalmi hangulat tereli új mederbe. Ödön, a legidősebb politikusnak áll, Richárd huszárként szolgál, míg Jenő, a bécsi hivatalnok szelíd természetével a háttérben marad. Mindhárman kiveszik részüket az eseményekből és mindhárman szerelmesek. A háború azonban áldozatokkal jár.
Sokan nem szeretik ezt a könyvet, amit valahol megértek. Nem általános iskolás diákoknak való. Túlságosan régies a nyelvezete, túl sok benne a latin és német kifejezés, amit nem értenek (még én sem értettem mindent pedig konyítok valamit ezekhez a nyelvekhez) és túl terjengősnek találhatják. Bár szerintem nem sok a leírás, olvastam ennél jóval dagályosabb könyvet, a stílusába pedig hamar bele lehet jönni. 
Azt a vádat azonban, hogy unalmas lenne, nem fogadom el. Hogy lehet unalmas az, ami tele van üldözéssel és meneküléssel, amiben háborút vívnak, amiben ármánykodnak és ami a valóságot idézi? Maga az alapsztori ugyanis napjainkban is megállja helyét. A mai könyvekben is olvashatunk hasonló dolgokról.
Éppen ezért nekem másodszorra is elnyerte tetszésemet, igaz már bőven hozzászoktam Jókai stílusához, könnyebben átrágom magam a kevésbé érdekes részeken és látom a hibáit is. 
A téma nagyon tetszetős, a korszakot imádom és csípem Jókai humorát. 
A hangulat hiteles, a 19. századot idézi, persze semmit sem kell történelmi ténynek venni, hiszen egy fiktív történetről van szó fiktív szereplőkkel. Mégis, ahogy halad a cselekmény, szépen nyomon lehet követni, épp hol tart a szabadságharc. 
A szereplők pedig ehhez idomulnak. Úgy viselkednek, ahogy az akkori társadalmi normáknak megfelel. A romantika így lesz kissé cukros és cseppet sem konkrét. Inkább a heves érzelmi kitörésekben, nagy szónoklatokban bújik meg a dolog és nem a cselekedetekben. 
A három fiú közül Richárd volt a kedvencem mikor először olvastam és most is. Ennek oka pedig nagyon egyszerű, jó a szövege (a legjobb beszólásokat ő mondja vagy Pál úr) és őt lehet a legjobban megismerni. Igaz kissé hamar akar nősülni az én gondolatvilágomnak, de mivel Editet is kedveltem, nem zavart annyira. Őt lehet a legjobban nyomon követni az eseményekben is.
Ödön nekem túl sztoikus volt, már ami a saját sorsát illeti. Persze a hidegvérnek is megvan a maga varázsa, ám itt nem éreztem kifejezetten pozitívnak. Szerelme azonban szintén szimpatikus hölgyemény.
Jenőt a könyv elején nem kedveltem. Szerettem volna rákoppintani az orrára, hogy észrevegye, mi folyik körülötte. A végére azonban nagyon megszerettem. 
Szóval a fiúkkal nem volt problémám, bár nem voltak teljesen kidolgozva. Ha a könyv végig csak rájuk fókuszálna, őket követné nyomon egyik fejezetről a másikra, biztos többen megszeretnék. Jókai azonban szeret sok szereplőt felvonultatni és ugrándozni.
Nekem kicsit sok volt a körítés és itt nem a tájleírásokra, a hadi helyzethez fűződő kommentárokra gondolok, hanem mondjuk Boksa Gergőre és Tallérosy Zebulonra. Bár az előbbi kifejezetten szórakoztató volt, az utóbbi meg mosolyogni való. Mégis zavart, hogy ennyire részletesen és sokszor felbukkantak, főleg, hogy nem tudtam, mi van épp a Baradlay fiúkkal, akik jobban érdekeltek. Amolyan anekdotának tűntek csupán.
A könyv így picit hullámzó volt. Mikor csak a testvérek váltakoztak, pörgött a cselekmény, ám ahogy bejöttek ezek az átkötő részek, leülepedett kicsit. Ettől függetlenül végig fenntartotta a figyelmemet.
Meg kell még jegyeznem, hogy a vége tetszett is, meg nem is. Tetszett mert szépen elvarrta a szálakat és megvolt a nagy drámai befejezés. Ugyanakkor nem tetszett, mert az epilógus nem mondott semmi fontosat. Nem árulta el, hogyan megy tovább a testvérek sorsa és elrontotta a boldog befejezés illúzióját. (Károlykát szívesen megfojtottam volna...)
Összességében jó könyv, még mindig szeretem minden hibájával együtt.
Ajánlom azoknak, akik bojkottálták az elolvasását, belekezdtek, de hamar félredobták, ám azóta megszerették az olvasást és a klasszikusokat. Illetve mindenkinek, aki a 19. század Magyarországáról akar olvasni, igazi hazai kosztümös könyv. Jókai tudott írni, nem véletlenül sanyargatják az ő könyveivel is a diákokat.

2013. március 4., hétfő

Mozgóképek VI.

Elkezdődött a március, így ideje egy kis filmes számbavételnek, ahogy ettől a rovattól megszokott. A szabadidő azonban még mindig hiánycikk nálam, így az elmúlt hónapban csak három filmre szántam drága perceimből. Kivételesen mindegyik friss alkotás.

Most jó
"Tessa (Dakota Fanning) leukémiás. Vele tényleg meg fog történni az, amitől szinte mindenki retteg: rövidesen meg fog halni. Csakhogy Tessa 16 éves, és mindössze néhány hónapja marad arra, amire az egészségeseknek egy egész élet adatik. A halálos betegség nyomasztó tudata, a végeláthatatlan orvosi vizsgálatok borzasztó hangulata és a gyógyszerek okozta rosszullétek ellen a lány egy tervet fundál ki: készít egy amolyan "tíz-dolog-amit-megteszek-mielőtt-meghalok" listát. Az első helyen szüzességének elvesztése áll. Mivel Tessát minden szabály alól felmenti betegsége, fenntartások nélkül kezdi el a pontok megvalósítását, megélését. Eközben érzései és kapcsolatai a családjával és a barátaival hihetetlenül elmélyülnek. Tessa rájön: nem könnyű megszerezni azt amire vágyunk, s hogy néha a legváratlanabb dolgok válhatnak a legfontosabbá."
Elég nagy beharangozása volt ennek a filmnek, mivel könyvadaptációról van szó. Ha pedig egy könyv sikeres, a belőle készült film is egy biztos nézőbázissal indul. Magyarországon mostanában jelent meg a Ciceró Kiadó jóvoltából Amíg élek címmel.
Szeretem a drámákat, így felkeltette érdeklődésemet. Nagyjából azt is kaptam, amit vártam, egy szívszorító történetet okos gondolatokkal. Tetszett Tessa karaktere, ahogy a világhoz állt, jó volt a bakancslistája is és a szerelmi szál is aranyosan alakult. A szülei érdekes figurák voltak, míg a kisöccse zabálnivaló. Színészekre sem lehet panaszom, mégis úgy éreztem, valami hiányzott. Nem tudom pontosan mi, de valahogy nem éreztem olyan ütősnek, mint ahogy áradoztak róla itt-ott a világhálón. Láttam már sok filmet hasonló témában és valahogy nem emelkedett ki közülük, csak besimult a többi mellé. Félreértés ne essék, nem tartom sablonosnak, csak nem is olyan egyedi és kiemelkedő, hogy mélyebb nyomot hagyjon. 
Nem rossz film, drámakedvelőknek meleg szívvel ajánlom, ám ha valaki különlegesebb csemegére vágyik, inkább A nyugtalanság korát nézze meg. 

Merida a bátor
"Ősidők óta hősi csaták történetei és misztikus legendák járják be a titokzatos és zordon Skót- felföldet, mely történetek generációról generációra szállnak. A bátor skót hercegkisasszony, Merida szembeszáll tradícióval, végzettel és egy ismeretlen fenevaddal, hogy bátorságával példát mutasson népének és elfoglalja méltó helyét a legnagyobb hősök között."
Kedves kis animációs mese szép kidolgozással.  
Nekem nagyon tetszett, mivel újított a mesepalettán. Mert szakítani a jól bevált szerelmi történet sablonnal és bár a sztori Merida közelgő esküvőjével indul és aköré szerveződik, mégsem ezen van a hangsúly. Ez a mese az anya-lánya kapcsolatot dolgozza fel, így új mondanivalóval és megközelítéssel szolgál. Nagyon jó téma, kedves, igényes kivitelezésben. 
Ajánlom minden mesekedvelőnek, aki valami újra vágyik. Könnyed délutáni kikapcsolódásnak ideális.

Napos oldal
"Pat Solatano (Bradley Cooper) mindenét elvesztette - a házát, az állását, a feleségét. És most kénytelen újra a szüleihez (Robert De Niro, Jacki Weaver) költözni, miután nyolc hónapot töltött egy elmegyógyintézetben. Pat szeretné újra rendbe hozni az életét, pozitívan szemlélni a világot és szeretne újra összejönni ex-feleségével is. A szüleinek csak annyi a vágya, hogy Pat képes legyen ismét lábra állni a nehéz időszak után. Ám a dolgok még bonyolultabbá válnak, mikor Pat megismeri Tiffanyt (Jennifer Lawrence), a titokzatos fiatal lányt, aki szintén nem kevés problémával küszköd. Tiffany felajánlja Patnek, hogy segít neki visszahódítani egykori kedvesét, de csak akkor, ha cserébe majd ő is tesz érte valami nagyon fontosat. Mikorra pedig egyezségük kezd beteljesülni, meglepő módon azt tapasztalják, hogy felettébb közel kerültek egymáshoz, és talán a saját elrontott életükre is érvényes lesz a "minden rosszban van valami jó"-tézis."
Tipikus romantikus vígjátékra számítottam, ám nem épp ezt kaptam.
Vicces? Igen. Romantikus? Dettó. Tipikus? Nagyon nem. 
A karakterek nagyon jók, színészekre nem lehet panasz, ahogy előadják a két pszichológiai  esetet. A poénok pedig olyan szépen vannak a történetbe csempészve, hogy az ember szinte elbotlik bennük, annyira nem lehet kiszámítani, mikor bukkannak fel. Kicsit ugyan lassú folyású, ám a vége megéri az időt a kibontakozásra.
Csupán két problémám volt vele. Az első, hogy mindenki hadar és egymás szavába vág. Feliratosan ezt pedig nehéz volt követni, mivel a magyar szöveg túl gyorsan váltott, az angolt meg nem egészen értettem, olyan gyorsan és össze-vissza beszéltek. A másik problémám, hogy nem érdekel a sport. Ebben pedig nagy szerepe van a fogadások miatt. Egyszerűen azt se tudtam, miről beszélnek, mikor a téma szóba került, bár a végére egész belejöttem.
Összességében tetszett. Azoknak ajánlom, akik valami egyedi, humoros, ám nem agyzsibbasztóan viccelődő, romantikus, de nem túlságosan érzelgős kikapcsolódásra vágyik. 

Ennyi volt, most pedig jöhet a tízes pontozás szuverén vélemény alapján egymás tükrében:

Merida a bátor          ->     10
Most jó                     ->      9,5
Napos oldal              ->      9

Amint látszik, egész jó filmeket választottam az elmúlt hónapban. Remélem, ezt a jó szokást sikerül tartanom márciusban is.
Végezetül hoztam egy szép dalt, a Most jó betétdalát Ellie Goulding különleges csengésű hangjával. Tetszetős zenék vannak ebben a filmben.


2013. március 3., vasárnap

Dalok Paulának

Ezt a könyvet egy nyereményjáték során gyűjtöttem be. Ismételten köszönöm a Ciceró Kiadónak!
Próba cseresznye alapon jelentkeztem a játékra, mivel a rövid részlet, amit elolvashattam a könyvből, felkeltette az érdeklődésemet. Boltban bóklászva azonban nem valószínű, hogy kézbe vettem volna, mivel már a borító romantikus olvasmányt ígér. Félreértés ne essék, tetszik ez a szívecskés, fülhallgatós borító, csak nem rajongok a romantikus könyvekért. Amúgy már kezdek hozzászokni a Ciceró visszahajló kartonborítóihoz.
Meglehetősen vastag darab, közel 600 oldal rövidebb fejezetekre és azon belül kisebb egységekre tagolva. Az utolsó lapokon pedig szerepel egy a spanyol nevek kiejtését segítő lista, illetve néhány oldal a könyvben előforduló spanyol zenészekről. Ezek nekem nagyon tetszettek, piros pont érte a kiadónak, azonban nem mondhatnám, hogy tökéletes munkát végeztek. A könyv felétől ugyanis gombamód elszaporodtak az elgépelések, hiányzó vagy épp fölösleges szavak.
Könyvtrilógia első kötetéről van szó egy spanyol úriember tollából. Számomra megdöbbentő volt, hogy férfi az író, mivel ez tényleg egy csöpögős szerelmi történet, illetve a bugyuta írói álnév is megtévesztett. Pedig a Blue Jeans (Kék farmernadrág? Most komolyan? Nem talált volna valami eredetibbet?) Francisco de Paula Fernández újságírót takarja. Folyton Lana Del Rey - Blue Jeans száma jutott róla az eszembe.
Fülszöveg:
"Az alig 17 éves Paula találkozót beszélt meg a 22 éves Ángellel, akivel Messengeren ismerkedett meg. Izgatott örömmel várja a találkozást. A percek múlnak, ám a fiú nem jön, így Paula beül egy kávézóba. Ott fut össze mulatságos körülmények között az addig ismeretlen Álexszel, aki véletlenül ugyanazt a könyvet olvassa, mint ő. Mindketten fiatalok és vonzók… Álexnek azonban el kell valahova sietnie. Amikor Paula már éppen indulni készül, megjelenik Ángel, s bocsánatot kér a jókora késésért. Ángel újságíró, akinek aznap délután a felkapott énekesnővel, Katiával kellett interjút készítenie…"
Ez a könyv nem nekem íródott. Túlságosan gagyinak, csöpögősnek és semmitmondónak találtam, pedig kedvelem az ifjúsági regényeket. Tudom jól, hogy nem elég rózsaszín a lelkem az ilyen típusú könyvekhez, ám itt nem csak a sztorival voltak problémáim.
A hátsó borítón olvasható, hogy kb. 50 ezer olvasója volt a történetnek az interneten, mielőtt megélte volna a könyvformátumot. Nos, pontosan olyan is. Ha az ember böngész kicsit a világhálón és amatőr írók történeteit olvasgatja, nagyjából azt a színvonalat találja, mint ami ebben a könyvben van, már ha a stílust nézzük.
Nem mondanám, hogy szépirodalomhoz vagyok szokva, mert olvasok ilyet is, meg olyat is, de mégis elvárok némi szépséget a mondatokban. Itt pedig idegsítő, szájbarágós tőmondatokból állnak a fejezetek, amikbe nem tudtam belemerülni. A monoton, rövid mondatok, a leírások hiánya és a rém egyszerű és gyakran semmitmondó párbeszédek újra és újra kizökkentettek a könyv világából. Lehet, hogy Francisco (Hadd ne hívjam Kék Farmernek!) újságírói munkája során rövid, tömör mondatokhoz szokott, ám ez egy regényben nem mindig állja meg a helyét, sőt. 
A spanyol környezet tetszetős lehetett volna, ha rendesen ki lett volna fejtve. A neveken, spanyol zenéken és az ételeken kívül azonban a világ bármely pontján játszódhatott volna. Nincs konkrétum, ami persze nem baj. Nem kell megnevezni a várost, de akkor más konkrétumokat se tegyünk bele. Itt az érdektelen márkareklámokra gondolok. Mert az olvasó orrára van kötve, hogy az a kávézó egy Sturbucks, hogy épp Coca-Cola van a poharukban, nem csak mezei kóla és Lays chips lapul a tálban, nem Chio. Simán ki lehetett volna hagyni a márkaneveket. 
Amik még zavartak a szövegben, azok az erőltetett írói kiszólások voltak, mikor egy-egy fejezet végén megjegyzi: "És akkor még nem tudta, a nap folyamán milyen igaza lesz." Engem ezek is kizökkentettek olvasói világomból. Egyszer-egyszer el lehet sütni feszültségkeltésnek, de állandó jelleggel már hatásvadász lesz.
A karaktereket nagyon gyengének találtam. Szinte semmit sem lehet róluk megtudni, kissé sarkított jellemek. 
Paula a főszereplő, akibe minden ügyeletes férfiember bele van zúgva, ám ennek oka ismeretlen. Osztottam Diana nézeteit, aki folyton feltette a kérdést, hogy mégis mit esznek ezen a csajon. Az egy dolog, hogy csinos, de az író úgy állatja be, hogy nem a külseje miatt van a nagy rajongótábor, akkor viszont mégis miért? Paula jelleme semmilyen, nem tudni róla semmit a szemszínén, a haján és a tökéletes alakján kívül, no meg hogy őrlődik szerelmi életében. 
No, nem mintha a többiek kidolgozottabbak lennének. Ráadásul a férfi szereplők gyenge jellemek. Ángel és Álex is elég tutyimutyi, ha nőkről van szó, pedig ők lennének a vonzó, idősebb pasik. Hát, én egyiktől sem estem hasra, kissé papírsrácok. 
Mario ellenben igazi színfolt. Ő és Diana adta a könyvszereplők pozitívumát, mivel mutattak karakterfejlődést. A vicc mégis az, hogy Dianát, bár csak egy mellékszereplő, jobban megismertem, mint Paulát.
Irene pedig az abszolút sablon, a tipikus gonosz, számító liba, akit mindenki azonnal megutál és ez nem változik a könyv végére sem. 
A szereplőkből tehát hiányzik a mélység. 
Amint látszik, cseppet sem nyűgözött le a könyv, ám van benne azért némi pozitívum is. 
A cselekmény, bár émelyítően töményen romantikus, meglehetősen csavaros és a semmitmondó romantikus jelenetek mellett akad benne fantázia. Álex és Paula megismerkedése, az író regényterjesztői ötletei nagyon tetszettek. 
A történet fiatalokról szól fiataloknak és ebben van a sikere. A tinik tényleg így viselkednek, így esnek egyik szerelemből a másikba, a könyv tehát igazán mai és fiatalos. Az már más kérdés, hogy én ezt már kinőttem.
A címadás is tetszetős, mivel a könyv tele van dalokkal, spanyol és angol muzsikákkal egyaránt. Volt, amit ismertem és volt, amit nem. A spanyol számokra egy ideig rákerestem, aztán ezzel felhagytam, mivel ahogy a könyv túlságosan romantikus az én sötétlila lelkemnek, úgy  a  dalok is túl lagymatagok voltak az ízlésemnek. Mégis nagyon szeretem a zenét, így örömmel olvasok könyvben egy-egy bandáról, vagy számról.
Összességében tehát nem igazán tetszett, mert nem nekem íródott, túlságosan csöpögős (rosszul voltam a szerelmes sms-ektől), túlságosan gagyi a stílusa és asztalt fejeltem a befejezésétől. 
Romantikakedvelő tiniknek azonban nyugodt szívvel ajánlom. Ők értékelni fogják a szerelmi vívódásokat és a rém egyszerű nyelvezetet. Akik viszont nem hajlamosak a cukorszirup lenyelésére és szépirodalomhoz vannak szokva, inkább kerüljék. 

Ilyen és ehhez hasonló spanyol dalok csendülnek fel a könyvben:

Én ellenben, ha már spanyol, akkor inkább ilyet hallgatok:

Ebből is látszik, hogy nem igazán az én világom volt ez a könyv.
Ami pedig a folytatást illeti, hiszen még további két kötet várható, köszönöm szépen, de nem kérek belőle és főleg nem kérek a világ leghíresebb egeréből... 

2013. március 2., szombat

Az öt legenda

Új kedvenc mesét avathatok, ami nem más, mint Az öt legenda. Ez az animációs film zseniális.
2012 végén került a mozikba és még most is játsszák, aki fürge még el is csípheti széles vásznon.
Nagyon szeretem a meséket, a régi rajzoltakat és a modern animációsat egyaránt, bár inkább az előbbi felé hajlok. Szóval sok mesét láttam már életemben, ám nem mostanában találkoztam ennyire jól összerakottal. 
A régi Disney rajzfilmeket imádom igazán, mint Az oroszlánkirály, Szépség és a Szörnyeteg, Aladin meg hasonlók. Nekik olyan varázsuk van, ami kicsit és nagyot egyaránt magával ragad. Persze nem vetem meg a modernebbeket sem, mint mondjuk Az aranyhaj volt, mégsem nyűgöznek le annyira. Ez a mese viszont megtette, ugyanúgy elvarázsolt, mint a régi kedvenceim.
Mielőtt azonban tovább áradoznék róla, íme a történet:
"Vajon van Húsvéti Nyuszi? És Mikulás? És Fogtündér? És Homokember?Hát persze! Vannak, amíg van gyermek, aki hisz bennük. Igen ám, de a gonosz Szurok azt szeretné, ha a gyermekek csak benne hinnének. Vagyis a mumusban. Ezért aztán az álmokból rémálmokat csinál, az örömből félelmet, a fényből sötétséget. Így az "őrzők", a gyermekálmok védelmezői nagy veszélybe kerülnek. Ám akad egy új segítségük, egy új őrző, Dér Jankó, az ötödik legenda."
Ebben a filmben a gyerekek képzeletének minden kedves lénye felbukkan.
Van egy Mikulás némi orosz beütéssel, jeti segítőkkel, tetoválással és karddal. Van egy laza Húsvéti Nyúl, aki a harcművészetek mestere és nem mellesleg jól bánik a bumeránggal. Van egy fogmániás Fogtündér, aki leginkább egy kolibrire hasonlít. És végül, de nem utolsó sorban van egy Homokember (magyar viszonylatban az álommanónak felel meg), aki kedves, néma figura. Hozzájuk csapódik Jankó, ám róla majd később.
Tehát a régi mesék új feldolgozást kaptak, modernizálódtak kicsit, mégis megőrizték eredeti bájukat. 
A grafika nagyon szép, különösen a jégvirágok és a homokból szőtt álmok. Minden karakter szerethető, nekem még Szurok is szimpatikus volt és a Herkules rajzfilmből Hadesra emlékeztetett. 
A zene tökéletesen passzol a képi világhoz, de mit is várhat az ember egy olyan nagyszerű zeneszerzőtől, mint Alexandre Desplat?  A kivitelezésre tehát egyáltalán nem lehet panasz.
A történet pedig szépen össze lett rakva. Tetszett, hogy a hősök küzdelmét a gyerekek jelenetei törték meg időnként. Jamie és a húga nagyon aranyosak voltak, főleg mikor a kislány elkalandozott.
Tetszett, hogy sok volt a háttér információ. A Mikulás munkájáról, otthonáról már nagyon sok filmben, mesében részletes leírást lehetett kapni, itt viszont nem csak ő volt fontos, hanem a többiek is. Nem emlékszem, hogy hallottam volna bármit arról, miért gyűjti össze a Fogtündér a fogakat, vagy hogyan festi és rejti el a tojásokat a Húsvéti Nyuszi. Kicsit közelebb hozta őket, illetve az ünnepüket is. Mert ki az, aki nem osztja a Mikulás nézetét, mi szerint a karácsony fontosabb, mint a húsvét? Én is így gondoltam, ám most elbizonytalanodtam, a húsvét igen is fontos.
A felnőtt néző tehát kaphat sok-sok újat az öt legendáról és a fontosságukról, míg a kicsik azt kapják, amit egy igazi mesének nyújtania kell: hitet.
Az egész történet a hit köré épül fel, arra van kihegyezve, hogy a gyerekek és persze mindenki más is, higgyen. Higgyen a Mikulásban, a Fogtündérben és a többiekben, higgyen a csodában, és higgye, hogy a hitnek különleges ereje van, legyőzi a sötétséget.
Szerintem az az igazán jó mese, ami ilyen szép üzenetet közvetít és ez a film megtette.
Kalandokban és humoros szövegben nincs hiány, ám nem is esik túlzásokba. Pont annyi humor és annyi dráma van benne, amennyi kell és egy hópihével sem több.
Apropó hópihe, kell még szólnom néhány szót Dér Jankóról. Hogy kicsoda, micsoda, annak mindenki járjon utána. Én inkább a rám tett benyomásáról írok.
Jankó egy vagány srác (kicsit Pán Péter stílusa van) és egy nagyon szerethető jellem. Igazi főszereplő típus, aki az elején még csak belecsöppen a dolgokba, ám a végére megtalálja magában az erőt. Imádom a pulcsiját! Nagyon menő a botja és a kócos fehér haja. Belopta magát a szívembe a srác és ezzel nem vagyok egyedül. Rengeteg rajongó rajzolta le, vagy bújt a bőrébe egy kis cosplay erejéig. Jankó tehát hódít és egy kis zúzmarával olvasztja a szíveket.
Összegezve ez a mese zseniális. Nekem nagyon tetszett és csak ajánlani tudom mindenkinek.
Kicsiknek kötelező! Érdemes megnézetni velük, mert valóban nekik készült, hozzájuk szól, nekik adja azt a pluszt, ami az igazán jó mesék velejárója. 
Ugyanakkor bátran ajánlom nagyoknak is, ha van még bennük egy kis gyermek, ha szeretik a kedves és varázslatos történeteket, ha képesek hinni a csodákban, illetve akkor is, ha nem. Talán ez a film visszaadja azt, ami a felnőtté válás során elveszett. 
Végül már csak annyit tudok mondani:
Maradj nyugodt és higgy Dér Jankóban!