2014. június 8., vasárnap

A bukott lány

Ezt a könyvet egy könyvbolhapiacon adoptáltam. (Írtam róla pár sort az egyik rovatomban.) Megtetszett a cím, a szomorú lány a borítón és mivel több kiadást megélt, úgy gondoltam, nem lehet rossz.
A borító kicsit retró, fülszöveg az én változatomon (1989-es kiadás) nem is volt, kis méretű könyvecske és mindössze 200 oldalból áll.
Balázs Anna munkájához, bár József Attila-díjas írónő és meglehetősen termékeny (30 könyv jelent meg a tollából), még nem volt szerencsém. Talán azért, mert a huszadik századi magyar irodalomból vannak hiányosságaim. Ez a könyv pedig 1965-ben jelent meg először.
Fülszöveg:
"Ilus mai kislány, és társadalmunkban minden feltétel megvan az Iluskához hasonló leányok emberi kiteljesedéséhez. Ám Oszkó Ilona körülményei fölöttébb kedvezőtlenül alakulnak. Az iszákos apa elviselhetetlen légkört teremt a kis Oszkó-családban, és a jobb sorsra érdemes Ilus útja messze elkanyarodik a megszokott iránytól. És ez a rendellenes út a javítóintézetbe vezet. Ki a felelős Ilusért és az Oszkó-család hányattatásaiért? Van-e út, amelyen Ilus kijuthat a javítóintézetből a becsületes emberek társadalmába? Van-e lehetőség az Oszkó-féle félrecsúszott emberek megmentésére?"
Érdekes és talán egy picit provokatív téma, nem igaz? Nos, az is és mégsem.
A történet nem csupán a bukott lányról szól, hanem a családjáról is és néhol pár sorban kiegészül egyéb mellékszereplők rövid ismertetésével.
Az olvasó először Iluska anyjának szemszögéből ismeri meg az eseményeket, az Oszkó család helyzetét, múltját és meglehetősen borús jövőjét. Már ennél a résznél le lehet vonni a következtetést, ez egy nyomasztó történet. Nincsenek ugyan benne nagy tragédiák és lángoló dráma, csak a mindennapi élet apró nyomorúsága. A szegénység, a társadalmi nyomás, az alkoholizmus és az emberi kapcsolatok nehézségei.
Aztán a könyv közepén Iluska kerül középpontba és ő is előadja a saját verzióját bukásáról. Itt pedig bőven van lehetőség a betekintésre más züllött lányok életébe. Például Lizi sorsa nyomorúságosabb, az olvasónak mégsem lesz jobb kedve tőle. A sötétséget ugyanis legfeljebb csak egy kis szürkület váltja fel néha, a pozitív dolgok pedig annyira fásultnak tűnnek, hogy elvesztik jelentőségüket. Így lehet, hogy nem éreztem együtt egyik lánnyal sem és a javítóintézet nevelőit is teljesen unszimpatikusnak találtam. Egyszerűen képtelen voltam bárkit megkedvelni, mind annyira lehangoló volt.
Hogy kerek legyen a sztori, a könyv utolsó harmadán, az apa is szót kap, ami nem segített sokat a vidámságon. Bepillantani egy alkoholista gondolataiba érdekesen hangzik ugyan, de cseppet sem jó dolog. Rettentő nyomasztó volt.
A fülszöveg kérdéseket ígér, amit az olvasó meg is kap. Elgondolkodhat, mi okozta Iluska bukását, hol hibázott, mit lehet tenni, viszont választ nem talál. Ez csupán a bukás története, az a bizonyos út lefelé az előzményekkel tarkítva, nincs benne a felemelkedés, nincs benne a jövő, csak egy lehetőség és az is gyenge. Épp ezért a nyomasztó légkört, amit ez a könyv teremt, az utolsó lapok sem oldják fel. Az olvasóban megmarad a keserű szájíz.
Miért keserű? Mert annyira valóságos. A hatvanas évek korképe tökéletesen kirajzolódik elvtársakkal, szegénységgel, irigységgel és keserűséggel, a hétköznapi emberek bújával és bajával. Ezt pedig olyan családi problémákkal fűzi tovább, amelyek jóval túlnyúlnak a rendszerváltás évein.
Alkoholizmus nem a legszebb téma. A részeg emberekben nincs semmi báj vagy kellem, különösen, ha ezek az emberek a rokonaik szeme előtt kerülnek ilyen állapotba. A legszomorúbb pedig az, hogy az ital bizony most is családok tömegét mérgezi meg. Szerintem, mindenki ismer legalább egy olyan családot, ahol akad alkoholista családtag. Én sajnos nem csak egyet tudnék mondani...
Épp ezért a történet ezen vonalát közel éreztem magamhoz, talán túlságosan is. Vidéki lány vagyok, jártam már sok falusi kocsmában fröccs fölött kornyadozó bácsikákat látva és még mindig érzem az állott alkohol és cigaretta szagát, ha ezekre az emlékekre gondolok. Sajnáltam őket, de soha egy percig sem gondoltam, hogy önhibájukon kívül kerültek ebbe az állapotba. Ez a betegség ugyanis nem olyan, mint a nátha, nem véletlenül kapja el az ember, hanem maga jár utána, ő kezdi, megállni viszont már nem tud.
Érdekes, hogy nem is Iluska bukása és a prostitúció kérdése nyomasztott igazán, hanem az a bormennyiség, amit az apja benyakalt munka után.
A fülszövegben feltett fő kérdésre, vagyis hogy ki felelős mindezért, én csak egy választ látok: mindannyian. Az egész családot terheli a felelősség (a kisgyerekeket kivéve), mert nem csak hibáztak, hanem  egyetlen szó nélkül elnézték a másik hibáit is. A család lényege az összetartozás, ez pedig Oszkóék esetében hiánycikknek minősült. A bajban is inkább vádaskodtak, minthogy összefogtak volna.
Összefoglalva ez egy nagyon nyomasztó könyv, amitől az olvasónak biztosan nem lesz vidámabb a napja. Épp ezért nekem nem tetszett. Lehet egy könyv szomorú, nyomaszthat, ha kell, sőt akár meg is kínozhatja az ember szívét-lelkét, de csak akkor, ha cserébe ad valamit. Ha a szenvedés végét valami pozitívval koronázza meg, ha van értelme. (Erre a legjobb példa A Hold színe. Mélységesen szomorú, néhol nagyon lehangoló, mégis csodálatos alkotás, mert minden fájdalom és keserűség mellett van egy cseresznyefa.)
Kizárólag azoknak ajánlom, akik szívesen olvasnának valamit a '60-as évekből vagy a '60-as évekről. Illetve azoknak, akiket nem riaszt a nyomasztó hangulat és belepillantanának egy alkoholista kisember gondolataiba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése