2014. október 30., csütörtök

Könyves kívánságlista XV.

"Úgy örülök, hogy egy olyan világban élek,
ahol van október."
Őszi gyerek vagyok, így számomra a legtermészetesebb közeg az ősz, illetve a tél, bár a tavaszt is szeretem a hangulata miatt. A hideg hónapok tehát engem nem lehangolnak, hanem felélénkítenek. Vigyorogva tekerek a nyakamra egy sálat, élvezettel húzom fel a bakancsomat és boldog vagyok, ha a hideg kicsit megcsípi az arcomat. Szeretek meleg ruhákba bújni, szeretek hűvös időben sétálni (hóesésben pedig egyenesen imádok), szeretem közben forró teával, kávéval, kakaóval melengetni az ujjaimat és szeretek sötét délutánokon bekucorodni a kedvenc fotelembe olvasni.
Ilyenkor érzem igazán elememben magam, ilyenkor tudok a legjobban a feladataimra koncentrálni és ilyenkor tudok igazán elmerülni egy-egy jó könyvben. Az ősz tehát hangulatjavító számomra, ami meg is látszik nem csupán a blogbejegyzéseim számán, hanem a könyves listáimon tanyázó kötetek gyarapodásán is.
A rovat előző bejegyzésében megjegyeztem, hogy egyre kevesebb könyv kelti fel a figyelmemet vásárlási szempontból. Nos, ez részben még mindig áll, mert a könyvtár egy igazi könyves kincsesbánya, ám ez nem jelenti azt, hogy ne gyarapítanám tovább saját polcaimat. Továbbra is futok bele érdekes, csábító könyvekbe, amiket szívesen a magaménak tudnék.
Ezért három új könyv is felkerült kívánságlistámra.


Gabrielle Zevin - Egy könyvmoly regényes élete
A cím önmagáért beszél. Libri kirakatában szúrtam ki ezt a könyvet, szinte rám kacsintott. Nagyon szeretem, ha egy könyv a könyvszeretetről mesél és ez épp ilyennek tűnik. Úgy érzem, nekem szól, így nagyon szívesen elolvasnám.

Rick Yancey - Az ötödik hullám
Erre a könyvre Molyon figyeltem fel, ahol többen dicsérték. Posztapokaliptikus történet, ráadásul a Cartaphilus Kiadó gondozásában (kifejezetten kedvelem a könyveiket) és olyan szép a borítója. A Csodák korának hangulatát idézte fel bennem, amit nagyon szeretek. Rám férne egy jól kidolgozott, izgalmas disztópia, így szívesen belevágnék annak ellenére is, hogy folytatásos.

Sam Savage - Firmin, Egy alvilági élősdi kalandjai a nagyvárosban
Queen B.-vel nézelődtem az Alexandrában, mikor az akciós könyvek között belebotlottam ebbe a kis méretű könyvecskébe. Megtetszett a szomorú egér a borítóján és miután átfutottam a fülszöveget, erős késztetést éreztem, hogy vissza se tegyem, vigyem rögtön haza. Aztán győzött a megfontoltság vékony pénztárcám képében, így mégsem vettem meg. Otthon azonban rákerestem és megállapítottam, határozottan olvasandó könyv, viszont nem biztos, hogy ez neki a megfelelő pillanat. Ez a könyv ugyanis nem épp vidám, sőt kifejezetten lehangoló az olvasói vélemények alapján, így a megfelelő hangulat szükséges hozzá. Addig jó helyen van a kívánságlistámon.

Az elmúlt hetekben tehát ezzel a három könyvvel bővült kívánságlistás elméleti polcom. Mivel pedig nagymamámtól nem rég könyvutalványt kaptam, egy vagy két kötet közülük (vagy a korábbi bejegyzésekben szereplők közül) át fog vándorolni várólistámra.
Nyomtatott betűkből egyszerűen sosem elég!

2014. október 29., szerda

A Kör

Nagyon sok jót hallottam már erről a könyvről és mivel boszorkányos történet, nem is kellett több, hogy kézbe vegyem.
A kivitelezés nagyon tetszetős, a borító gyönyörű és kemény kötést kapott, így a mérete ellenére is öröm kézbe venni. Akad benne ugyan egy-két elgépelés, de ez 550 oldalnyi terjedelemnél bocsánatos bűn.
Fülszöveg:
"Engelsfors apró, festői kis város Svédországban. Az itteni középiskola elsősei között van hat lány, akik különböznek a többiektől. Semmi közös nincs bennük, csupán az, hogy mindegyikükben természetfeletti erő lakozik. Épp hogy elkezdődött a tanév, amikor egy halott fiút találnak az iskola egyik mosdójában. Mindenki öngyilkosságra gyanakszik, kivéve a hat lányt. Egyedül ők sejtik az igazságot. Egyik éjjel, amikor a hold kísérteties vörös színre festi az eget, a lányok találkoznak a parkban. Maguk sem értik, mi vezette őket oda, csak azt tudják, szükségük van egymásra. Boszorkányok lettek. Egy ősi prófécia szerint kiválasztottak.
A rejtélyes gyilkosság óta a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Pedig fogytán az idő, mert valami vadászik rájuk, és ha nem találják meg, nem pusztítják el az ismeretlent, akkor ők halnak meg…"
Ez az első olvasmányom svéd szerző tollából, pontosabban szerzők tollából, mivel szerzőpárosról van szó. Általában nem szeretem a többszerzős könyveket, talán mert volt már rossz tapasztalatom velük, most azonban kellemesen csalódtam.
A szöveg végig gördülékeny, nem tűnik darabosnak és valószínűleg a több nézőpont miatt nem is érződik rajta hogy két kéz, két agy és két szív dolgozott rajta. Nagyon olvasmányos, alig lehet letenni, ha az olvasó egyszer belelendült.
A történet misztikus krimiként indul, hiszen egy meglehetősen különös gyilkosság indítja el a szálakat, ám közben valami mássá válik. A lányok kerülnek a középpontba, ami tekintve, hogy négyük váltott nézőpontjain halad a cselekmény, nem túl meglepő. Azonban, ahogy telnek a napok és az olvasó egyre jobban megismeri őket, az életüket, problémáikat, családjukat és barátaikat, a könyv krimiből átalakul egy igényes kamaszkönyvvé. Karakterközpontú lesz, ami cseppet sem baj. Nem baj, mert a szereplők érdekesek, a gondjaikat át lehet érezni, és mert a nyomozás lassan halad előre.
A gyilkosság felderítésének ügye komótosan csordogál, míg a boszorkányság hasonló tempóban bontakozik ki. Igaz, az egyéni képességek mindig feldobják kicsit az eseményeket.
Nem bővelkedik minden fejezet akcióban, ám erre nincs is szükség, enélkül is épp elég izgalmas és érdekes. A nézőpontváltások nagyon el lettek találva és bár volt, amit könnyedén kikövetkeztettem, egy-két csavar okozott meglepetést. Lappangó feszültség jellemzi a hangulatát.
Tetszett, ahogy a mágiát kezelték. Érezni lehetett a fantáziát mögötte, mégsem rugaszkodtak el teljesen a mitológiai alapoktól. A képességek pedig kifejezetten természetesnek hatottak.
Ahogy már említettem, nagyon karakterközpontú. A lányok, Idát kivéve (ám vele pont az ellenszenv volt a cél) mind azonnal szimpatikusak voltak. Mindegyikőjüket megértettem és még a hibáik is illettek a személyiségükhöz, így végig élő és hiteles alakok maradtak. Mindenki más pedig folyamatosan sárosnak tűnt. A gyilkosság árnyékában szinte mindenki gyanússá vált és ez így volt rendjén, ebből fakadt a feszültség. No, meg persze abból, hogy a boszik képesek-e együttműködni.
Tetszett, hogy az írók több változatos problémát is beleszőttek a történetbe az étkezési zavaroktól a kirekesztettségen át a szülő és gyerek konfliktusokig. Sok-sok probléma és mindegyik kapott magának egy kis teret, teret az iskolában, ami démonok nélkül is a gonoszság háza. Nagy volt a hangsúly a kiközösítésen és a diákok egymás közötti megalázásán, amit kifejezetten szimpatikusnak találtam.
A cselekmény tehát jól van összerakva, kellő mennyiségű veszélyes nyomozás, mágia és szokásos kamaszkori gondok egyvelegeként sok kicsi pozitív üzenettel fűszerezve, mint a barátság, őszinteség és összetartás fontossága. A finálé pedig, bár nem ütött nagyot, jól összefogta a tekergőző, elkóborolt szálakat és pontot tett a fő konfliktushelyzet végére. Persze ezzel nem oldódott meg minden probléma, de arra ott a folytatás.
Összességében tehát nagyon tetszett. Izgalmas volt, beszippantott és igazán megkedveltem a szereplőket. A svéd helyszín hőmérséklettel egyetemben pedig csak hab volt azon a bizonyos tortán.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki egy boszorkányos történetre vágyik, illetve mindazoknak akik a kamaszkor viszontagságairól szeretnének olvasni és nem riadnak vissza egy kis mágiától.

A könyvben több dalt is említettek - piros pont a lábjegyzetekért - közülük hoztam kettőt. Szerintem ezek passzoltak a leginkább a történethez:

The National - Sorrow

Portishead - Glory box

Kiegészítés:
A könyv az Engelsfors trilógia első kötete, vagyis még további két könyvben lehet nyomon követni a svéd boszorkánylányok életét. A második rész Tűz címmel már megjelent magyarul (be is gyűjtöttem, így hamarosan ezt is elolvasom), míg a harmadik kötet, A kulcs a Geopen Kiadó ígérete szerint novemberben jut el a magyar olvasókhoz. Szóval már nem kell sokat várni a befejezésre. 

2014. október 27., hétfő

Ao Haru Ride

Ez az anime pár rész alatt a szívemhez nőtt. Nem vagyok a shoujo rajongója, de most kedvencet avathatok ebben a műfajban.
Ao Haru Ride (vagy angol címén Blue Spring Ride) egy igazán kedves anime, ami Sakisaka Io azonos című mangája alapján készült. Mivel a képregény jelenleg is fut, ez a 12 epizód csupán ízelítőnek számít.
Első ránézésre tipikus romantikus történet középiskolai környezetben, de jóval több van itt mint néhány ezerszer látott, jól bevált fordulat.
Ismertető:
Yoshioka Futaba nem kedveli a fiúkat. Nem akarja, hogy aranyosnak találják, és hogy a többi lány vetélytársnak tekintse, ezért harsány, sokat eszik és nem törődik túl sokat a kinézetével. A középiskolában azonban feltűnik egy srác, Mabuchi, aki az egyetlen olyan fiúra (Tanaka) emlékezteti, akit nem utált és aki hirtelen tűnt el, mikor épp kezdett volna bimbózni közöttük valami. Aztán  mikor kiderül, hogy Mabuchi és Tanaka ugyanaz és mégsem, mert nem csupán külsőleg, hanem belsőleg is teljesen megváltozott, Futaba kénytelen ismét átgondolni nézeteit.
Azért tetszik annyira ez az anime, mert van mélysége. Mindennek van oka, semmi sincs túlerőltetve és igazán jó kérdéseket boncolgat, amikre pozitív tanácsokat is hajlandó adni.
Futaba szimpatikus főhős, akinek lehet drukkolni és akivel együtt lehet érezni. Vidám lány és látszólag nincsenek beilleszkedési problémái, ám ez csak a felszín. Álarcot visel, hogy befogadják, hogy ne tűnjön ki, hogy ne tekintse senki vetélytársnak és ne kerüljön konfliktusba. Egyszerűen megelégszik a felszínes kapcsolatokkal, mert ezt tekinti biztonságosnak. Aztán persze elég hamar repedezni kezd ez az álca és kénytelen rájönni, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni és sokkal többet ér egyetlen barát, aki olyannak fogad el, amilyen vagy, mint száz, aki nem is ismer igazán. Szerintem ez egy szép üzenet és nagyon jól van tálalva.
Futaba és Kou
A történet ugyanis nagy hangsúlyt fektet a kapcsolatokra, a barátságok építésére, az őszinteségre, a megnyílásra és persze a szerelmet sem hanyagolja el. Nagyon tetszett, ahogy a szereplők fokozatosan összecsiszolódtak, megismerték egymást és igazi barátságokat kötöttek. Mindezt természetes tempóban, nem épp zökkenőmentesen, hétköznapi helyzetekben tették.
Talán itt van a történet egyik varázsa, a hétköznapiság. Annyira kellemesen szokványos benne minden, hogy a néző könnyedén belesüpped a világába és együtt él a szereplőkkel. A kialakult szituációk, legyen szó barátságról, kiközösítésről, zárkózottságról vagy viszonzatlan szerelemről, mind ismerősek és cseppet sincsenek eltúlozva, amitől nagyon valósághű az egész.
A hangulata tehát természetes, könnyed és többnyire vidám. Ezen a gyönyörű rajzolás csak fokozni tud és a zenék is nagyon el lettek találva.
A szereplők mind egyéniségek és mindegyiket könnyedén meg lehet kedvelni. A legjobban természetesen a főszereplőpáros nő a néző szívéhez, annyira aranyosak együtt.
Nagyon tetszett a szerelmi szál, mert nem egyik pillanatról a másikra bontakozott ki, hanem hagyott neki időt, így pedig lett tartalma is az érzelmeknek, nem csak a szokásos kamaszhormonokkal elintézett fellángolás.
Kou (de hívhatnám Mabuchinak vagy Tanakának is) igazán érdekes egyéniség. Ő is egy jó példája annak, milyen sok változáson megy át egy ember személyisége. Futaba emlékeiben egy félénk, kedves srác, míg a történet jelenében egy kissé rideg, kissé nemtörődöm alak, aki csak akkor kedves, ha valaki kiprovokálja. Nekem mégis nagyon élő volt a karaktere és az utolsó epizódok előtt is meg tudtam érteni a viselkedését.
Tetszett, hogy a vonzalmukra sok picike dologgal utaltak csak. Egy-egy pillantás, egy kósza érintés, vagy mikor kimutatták egymás iránt a törődésüket sokkal többet mondott mint bármilyen hangzatos vallomás. Egyszerűen jó volt őket együtt látni és szerintem nincs olyan néző, aki ne drukkolna, hogy összejöjjenek. 
Mivel a manga még fut, a tizenkettedik epizód nem zár le semmit. Inkább csak elmagyarázza a kialakult helyzetet és sugallja, hogy ez még bizony csak a kezdet. 
Összességében tehát egy remek anime, hétköznapian kedves, romantikus de nem tucat és még  mondanivalója is van szép kivitelezéssel. 
Nekem nagyon tetszett és remélem, hogy lesz következő évad, így tovább követhetem nyomon a szereplők sorsát. (Bár ez tipikusan az a történet, amit mangában is szívesen olvasnák és még a polcomon is jól mutatna...)
Csak ajánlani tudom. A shoujo műfajában kedvencem lett.

Extra:
Az animéhez készült egy ova is Ao Haru Ride: Unwritten címmel. Ez csak egy kis kiegészítés, ami összefoglalja a múltban történteket, vagyis Futaba és Kou kapcsolatának kezdetét. Semmi újat nem mond, mivel a nagy részét az anime is elmesélte, mégis ötletesnek találtam. Jó volt egyben látni Futaba emlékeit, így szerintem minden rajongónak megéri megnézni.
Még egy érdekesség: információim szerint decemberben érkezik belőle az élőszereplős sorozat is. 

2014. október 26., vasárnap

Dublin Street

Egyetlen okom volt arra, hogy kézbe vegyem ezt a könyvet, a kíváncsiság. Kíváncsi voltam, hogy a Könyvmolyképző Kiadó is beállt-e a sorba, vagyis ők is megpróbálják-e meglovagolni a pornóponyva megnövekedett kereslete által gerjesztett üzleti hullámokat.
A borító legalábbis felvetette ezt a gondolatot, főleg mikor felfedeztem rajta egy förtelmesen átlátszó reklámszöveget: "Cseppet sem szürke!". Ezek után jogos aggodalmakkal kezdtem bele a 400 oldalba.
Fülszöveg:
"Négy éve az amerikai Jocelyn Butler, hátat fordítva tragikus múltjának, Edinburh-ban kezdett új életet. Joss nem adja át magát a gyásznak, nem néz szembe a démonaival, és senkihez sem akar igazán közel kerülni, de miután beköltözik Dublin Street-i fantasztikus albérletébe, lakótársnőjének jóképű bátyja fenekestül felforgatja féltve őrzött magánéletét.
Braden Carmichael az a fajta ember, aki mindig megszerzi, amit akar. És ő most Jocelynt akarja az ágyába csábítani. Braden, miután megtudja, hogy Joss irtózik a komoly kapcsolatoktól, alkut kínál, amelynek keretében átadhatják magukat a vágyaiknak anélkül, hogy „túlbonyolítanák” a dolgokat. Jocelyn merő kíváncsiságból belemegy az egyezségbe, miközben nem is sejti, hogy a skótot egyetlen cél vezérli: a lelkéig lemezteleníteni a konok lányt…"
A könyv eleje felcsillantott némi reményt, hogy talán többről szólhat ez a történet, mint a szokásos "meglátlak, megkívánlak, enyém vagy" felállás. Joss labilis lelki világa és a nagy hangsúly, amit az írónő a pánikrohamokra fektetett ezt sugallta. Csakhogy mindezek mellett ugyanolyan hangsúlyos volt a két főhős közötti testi vonzalom.
Nagyon fárasztónak találtam, hogy Braden egyetlen pillantásától hangyák mászkáltak Joss bugyijában. Elhiszem, hogy ki volt éhezve a hölgy, és hogy Braden jó pasi, de ezt a gerjedelmet még a környékbeli macskák sem produkálják tavasszal az ablakom alatt... A vonzalom erőltetettnek hatott és túl sok volt a szexuális jellegű célozgatás. (Amúgy nem értem, szegény Kings of Leon mit vétett, hogy minden ilyen jellegű könyvben felcsendül egy nótájuk.)
A túlfűtött násztáncot tovább nyújtotta a szereplők jelleme. Joss minden kiéhezettsége ellenére a könyv első felén még nem idegesített. Talán mert próbálta játszani a kemény csajt, bár az már más kérdés, hogy nem sikerült neki. Viszont Braden cseppet sem volt szimpatikus. Kedvelni szoktam a szókimondó és határozott férfiakat, de az az agresszív nyomulás, amit ő művelt nagyon sok volt. Szinte azonnal úgy tekintett a lányra, mintha a tulajdona lenne és én ezt az arrogáns ősember viselkedést cseppet sem találtam romantikusnak. 
Aztán jött a fordulat, ágyba bújtak végre miután kölcsönös megállapodást kötöttek (Szóval, mi is volt azokkal a színekkel?) és szinte szerepet cseréltek. Braden már nem idegesített, egyszerűen sajnálni kezdtem, amiért ilyen ostoba és ennyi energiát pazarol egy olyan lányra, mint Joss. A főhősnő ugyanis elkezdett az agyamra menni. 
Lelki problémái vannak, oké, szomorú a múltja, oké, nem mer megnyílni, szintén rendben van, de amit ő művelt az mártírkodás volt a négyzeten. Drámakirálynő a csaj és akkor még enyhén fogalmaztam. Mindenkinek hazudik - saját magát is beleértve - és állandó jelleggel sajnáltatja magát, amivel az őrületbe kergetett. Az utolsó kétszáz oldal nem szólt másról, csak a nyafogásáról és arról, hogyan próbálta meg elmarni maga mellől a srácot, aki mindezek ellenére még mindig futott utána. Persze közben el volt várva, hogy az olvasó átérezze, milyen nehéz neki... Jó vicc! Én inkább megutáltam Josst és az amúgy nem szimpatikus Bradennek kezdtem drukkolni, hogy költözzön el egy másik kontinensre, nehogy ez a hibbant csaj tovább rugdossa a szívének szilánkjait.
Szóval nem, nem pornóponyva. Igaz, akadt benne nem is egy részletes ágyjelent és tényleg állandó a célozgatás, de nem ezen van a hangsúly. A könyvnek van cselekménye ágyjelenetek nélkül is, csak az a baj, hogy ez a cselekmény egy szerelmi nyifi-nyafi, mint valami harmadrangú romantikus sorozatban. Ennyi "nem lehetek veled, jobb neked nélkülem, nem akarlak megbántani, ezért előre kitépem a szívedet, azért legyünk barátok, de ha mással látlak kiakadok" szánalmas drámázást belesűríteni nem lehetett egyszerű...
Ráadásul az írónő közben egyengeti Joss barátainak magánéletét is és a végére olyan cukorszirupos lezárást kanyarít, amiről még a két napig csak dugnak tény sem koptathatja le a rózsaszín mázat.
Összefoglalva tehát ez a könyv egy szokványos, klisés romantikus regény egy begerjedt, idióta főhősnővel a középpontban. Egyáltalán nem az én világom.
Azoknak ajánlom, akiket nem zavar, ha a főhősnő egyik drámát halmozza a másik után és olyan történetre vágynak, ami kissé erotikus, mégis tömény cukor.

Kiegészítés:
Samantha Young nem elégedett meg egyetlen kötettel. Fogott még néhány szereplőt, illetve még néhány közteret és írt még további négy könyvet. Ezek a könyvek mind különálló kötetek, önmagukban kerek történetek és van egy olyan érzésem, hogy mind az első könyv kaptafáján készültek. A második könyv, London Road (elvileg novemberben fog megjelenni magyarul) legalábbis biztosan, mivel felkarolva egy mellékszereplőt, név szerint Jót, egy újabb szerelmi huzavonát ígér tomboló hormonokkal kiegészülve.
Nekem a Dublin Street bőven elég volt ebből a típusból, nem vágyom több hasonlóra.

2014. október 23., csütörtök

Az ikrek titka

Ez egy igazán különleges mesekönyv. Nagyon sok szépet hallottam róla, így kíváncsi lettem, mégis miért dicsérik olyan sokan a Fairy Oak sorozatot. 
Szeretem a meséket és sokasodó szülinapi gyertyák ide vagy oda, részben örök gyerek maradok. Mégis cseppet félve kezdtem bele, mert van a meséknek egy olyan rétege, amiből sajnos már kinőttem. Szerencsére ez a könyv nem ilyen.
A kivitelezés csodálatos, minden gyerekkönyvnek ilyen szépnek kellene lennie. Kemény kötést kapott, természetesen védőborítóval (bal oldali mellékelt kép). Szerintem azonban minden szépsége ez alatt bújik meg. A kemény fedél ugyanis régi könyv hatását kelti és a lapok sem vakítóan fehérek.
Alig 300 oldal rövid fejezetekre tagolva és sok-sok gyönyörű képpel illusztrálva. Akad köztük színes kép is, ám a legtöbb egyszerű tusrajz. Csodálatos. (Nem is bírtam megállni, így ceruzát ragadtam és lerajzoltam magamnak néhányat közülük.)
Olvasás közben eldöntöttem, ha valaha kislányom lesz és eléri a 7-8 éves kort, ezt a mesét biztosan fel fogom olvasni neki esténként elalvás előtt. A történet kifejezetten ilyen alkalmakra készült.
Fülszöveg:
"Már vagy ezer éve mindig, amikor éjfélt üt az óra, varázslatos dolog történik Fairy Oak házaiban: parányi, fényes tündérek gyermekekről mesélnek a jóságos tekintetű boszorkáknak, akik izgatottan csüggnek minden szavukon. Különös ugye? Köztudott, hogy a tündérek és a boszorkányok nem szívlelik egymást, s hogy a boszorkányok ki nem állhatják a gyerekeket. Csakhogy mi Zöldlapályvölgyben járunk, Fairy Oak falujában, ahol a dolgok mindig is egy kissé másképp zajlottak…"
Ízig-vérig tündérmese. Van benne minden, ami ehhez kell: kedves tündérek, érdekes boszorkák, beszélő fa és jó néhány eleven kisgyerek. A cselekmény egyszerű, de nagyszerű. Egy kis titok, egy kis varázslat, egy kis testvéri szeretet, néhány csínytett és egy csipet jó kontra rossz harc.
Elisabetta Gnone nagyon szépen ír és érezhetően nincs híján a fantáziának. Nagyon tetszettek a virágnevek, a tündérek teljes neveiről nem is beszélve, tetszett a leírás és párbeszéd aránya és tetszett a humora. A karakterei mind a szívemhez nőttek.
A történetet Feli, az ikrek dajkatündére meséli el, így az ő kedves és aranyos szemszögén át ismerheti meg az olvasó Fairy Oakot illetve lakóit. Szereplőkből pedig nincs hiány.
Vanília (Babú)
A főhősök egyértelműen az ikrek, Pervinka és Vanília, ám a többi karakter sincs elhanyagolva. Részletesen meg lehet ismerni nem csupán a családjukat, barátaikat, hanem akár az "ellenséges" egyéneket is, mint Scarlet. Mindegyikük igazi személyiség és nagyon megkapóak.
A kedvenceim persze egyértelműen a tündérek voltak, de Grisam is elbájolt picit. Utóbbi azért mert annyira tipikus komisz kisfiú, hogy nem lehet nem kedvelni.
"– Majdnem olyan vagy, mint egy fiú! – mondta. Ez a legszebb bók, amit egy lány egy fiútól kaphat!"
Ez tehát egy csupaszívkedvesmese, amiben a varázslat igazán varázslatos, a szereplők bájosak, a humor kedves és mindenki figyel, hová lép a katicák és gyalogosan járó tündérek érdekében.
Nagyon tetszett, igazi öröm volt lapozni ezt a könyvet.
Bátran ajánlom mindenkinek, boszorkányságra vágyó felnőtteknek és tündérlelkű gyermekeknek egyaránt. A legjobb azonban mégis az lenne, ha együtt olvasnák, mert az igazán jó mesék akkor tudnak a legjobban kibontakozni és megteremteni a fénylő fantázia varázslatát.

Pervinka (Vini) és a könyv védőborító nélkül

Kiegészítés:
Ahogy a bejegyzés elején már említettem, ez egy sorozat első kötete. Trilógiának indult, vagyis van még két része (A sötétség bűvölete és A fény hatalma), az ikrek kalandjai tehát tovább folytatódnak. A falu története pedig még tovább, mivel az írónő még négy könyvet írt hozzájuk, amikben más szereplőkre is nagyobb hangsúlyt fektet: Grisam kapitány és a szerelem, Shirley varázslatos napjai, Flox őszi bolondságai és Ég veled, Fairy Oak!. Összesen tehát hét kötetre rúg ez a mese. Mindegyik elérhető magyarul és nagyon remélem, előbb vagy utóbb mindet végiglapozhatom.
Érdekesség továbbá, hogy az olasz írónőnek nem ez az egyetlen tündéres munkája. Ő írta ugyanis a W.I.T.C.H. című képregényt, amiből rajzfilmsorozat is készült. Néhány részt láttam belőle anno a tévében, így talán joggal mondhatom, hogy a Fairy Oak sokkal aranyosabb és varázslatosabb. 

2014. október 19., vasárnap

Vihartáncos

Ez a könyv szerepelt kívánságlista rovatom tizenegyedik részében. Akkor megjegyeztem, hogy tematikus egyvelege az, ami vonz. Hiszen nem sok olyan könyv van, amiben a steampunk, a disztópia és a feudális Japán berendezkedés mondavilága egyesül.
A téma tehát megkapó, a borító kifejezetten mutatós (mikor a főnököm meglátta, egyből megkérdezte: "Már megint mangát olvasol?") és terjedelemre is jócskán rendben van közel ötszáz lapjával.
Fülszöveg:
"HALDOKLÓ FÖLD
A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek.
A LEHETETLEN FELKUTATÁSA
A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a vihartigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket.
TITKOLT ADOTTSÁG
Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra, melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös, röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább látná holtan, minthogy segítsen neki.
Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen a birodalom hatalmasságainak haragját."
Vörös pöttyöt kapott és cseppet sem véletlenül. A főhősnő egy kamasz lány és - bár valóban disztópia, illetve az író cseppet sem bánt kesztyűs kézzel szereplői sorsával - teljesen ifjúsági regény íze van. Talán pont ez az "ízvilág" az oka annak, hogy hiába tetszett a könyv, nem tartom kiemelkedőnek a sok egyedi vonása ellenére sem. Talán, ha kicsit karcosabban és ütősebben lett volna kivitelezve, jobban értékeltem volna.
Az alaphelyzet kifejezetten megkapó erős társadalomkritikával és zöld üzenettel. Maga a világ érdekes elegye a feudális Japánnak mitológiával nyakon öntve és egy alternatív, nem épp biztató jövőképnek. Akad itt minden a kizsákmányolástól, a környezetszennyezés csillagászati mennyiségén át a társadalmi osztályok konfliktusaiig nagy adag népbutítással és diktatórikus berendezkedéssel karöltve. 
Szerintem mindezen felvetett problémák közül, amiket a könyv megpróbál boncolgatni és végigvinni több-kevesebb sikerrel, a környezetszennyezés a leghangsúlyosabb. Ez a magja mindennek, ez határozza meg a birodalom világát, ez adja a kezdeti motivációt és ez van a leginkább körüljárva. A könyv tehát felfogható egy steampunk kampányként a környezetvédelem oldalán. Pusztuljon az a lótusz!
A történet világa hanyatlik elég ütemes tempóban, ugyanakkor virágzik is a vértenger kis szigetén. A steampunk vonal ugyanis meglehetősen erőteljes. Nem múlik el úgy fejezet, hogy ne magyarázna meg egy mechanikus szerkezetet, vagy jegyezné meg a már ismert masinák működésének egy-egy mozzanatát. Ez egyrészt színes háttért ad, másrészt néha picikét sok. Az én ízlésemnek legalábbis túl nagy adag volt, szívesebben olvastam volna még többet a levegő, víz vagy földszennyezésről, vagy akár az emberek hagyományos életviteléről, mint például a vaskesztyű lemezein megcsillanó fényről. Aki tehát a steampunk miatt kezd bele ebbe a könyvbe, nem fog csalódni.
Azok sem maradnak csemege nélkül, akiket a japán kultúra vonz. A már említett feudális berendezkedés mellett olvasható benne egy nagy adag mitológia onikkal és yókaiokkal, japán népviselet, japán hangszer és nagyon sok japán szó. Olyannyira sok, hogy aki nincs hozzászokva a japán kultúra jegyeihez (vagyis nem néz animét és nem olvas mangát) könnyedén fejfájást kaphat a rengeteg idegen kifejezéstől. Szerencsére a könyv végén van szójegyzék, ami megmagyarázza őket, mégis úgy gondolom, akinek újra és újra hátra kell lapoznia minden második mondat után, az könnyedén kieshet a könyvből. Még engem is zavart ez a rengeteg indokolatlan japán nyelvi csemege, pedig 99%-át ismertem, a maradékot pedig egyszerűen kikövetkeztettem.
A cselekmény a disztópiák szokásos forgatókönyvét követi, aki olvasott már hasonlót, nem fog meglepődni. A harcjeleneteket egy kicsit naturalisztikusabban közelítette meg az író, ám hiába minden vércsepp és belsőség, nekem mégsem tűnt különösebben erőszakosnak. (Lehet, hogy túl magas már az ingerküszöböm...) Pedig sem a világ, sem az események, sem a hangulat nem nevezhető rózsaszínnek. Yukiko elég sok szenvedésen kénytelen végigmenni.
A karakterek - igaz tipikusak - rendben voltak. A főnősnő erős jellem, de nem hazudtolja meg a korát. A többi kötelező figura pedig hozta elvárt szerepét a hanyag apától, az őrült uralkodón át a kötelező barátokig. Egyedül a szerelmi szál zavart, de az nagyon. Nesze semmi, fogd meg jól érzésem volt tőle. Az író igazán kihagyhatta volna, vagy ha mindenképpen szeretett volna beleszuszakolni még több érzelmi drámát, rendesen kidolgozhatta volna. Az utolsó pár oldalon elregélve ugyanis teljesen érdektelennek és felszínesnek hatott.
A legszerethetőbb karakter egyértelműen Buruu, a vihartigris. Az ő gondolatai és megjegyzései dobják fel igazán ezt a könyvet. Ráadásul öröm olvasni, ahogy fokozatosan összebarátkozik Yukikóval és erősíti a természetvédelmi vonalat.
Összefoglalva egy igazán egyedi megoldású, mégis szokványos történet. A cselekmény kiszámítható, ám ezt elfedi az a sokféleség, amit a kevert műfaj és téma tengere beborít. Tetszett, érdekes volt olvasni, de nem fogott meg igazán.
Azoknak ajánlom, akik rajonganak a steampunkért és szeretik a japán kultúrát. Ők biztosan nem fognak csalódni, ám akik nem kedvelik a távol keleti dolgokat vagy zavarja őket a sok mechanikus kütyü, óvatosan vágjanak bele.

Kiegészítés:
Természetesen ez is egy folytatásos történet. További két kötete van, Kinslayer és Endsinger. Utóbbi, vagyis a befejező kötet mostanában fog megjelenni, mivel az író honlapján is csak előrendelhető státuszban van. Magyar megjelenésükről nincsenek információim és mivel a Könyvmolyképző Kiadó mostanában kifejezetten megbízhatatlan új könyvek terén, inkább nem bocsátkoznék jóslásba.
Jay Kristoff írt még egy kiegészítő novellát The Last Stormdancer címmel, ami előzménytörténetnek tekinthető. Ennek magyar megjelenésére nem sok esélyt látok.

2014. október 14., kedd

Revulsion - Hanna a sportbálon

Ismét eljött ez a számomra nagyon különleges nap. Ma ünnepli születésnapját a Revulsion.
Már lassan olyan leszek, mint egy középkorú hölgy, és elkezdem letagadni az éveket. Ez ugyanis az ötödik születésnap. Az ötödik! Öt éve kezdtem el. Inkább bele sem merek gondolni...
Ann by Meli
Nem is mentegetem magam - egyértelműen csiga lassú író vagyok - hanem rátérek az ünneplésre.
Ahogy tavaly (ünnepi bejegyzés ITT olvasható), idén is szerettem volna valami extrával kedveskedni végtelenül türelmes és aranyos olvasóimnak. Csábító volt, hogy ismét Peter gondolatait írjam le, de aztán jobb ötletem támadt.
Nyáron tartottam egy szavazást a 100. fejezet megünneplésére, amikor felajánlottam két nézőpontváltási lehetőséget. Mivel pedig a végeredmény (erről bővebben ITT) nem nekik kedvezett, bár mindkét opcióra akadt érdeklődő, úgy gondoltam, elraktározom az ötleteket más alkalomra. Ez az alkalom pedig most érkezett el.
A szavazás második helyezettjét, Hanna szemszögét választottam, egyrészt mert erre volt nagyobb az érdeklődés, másrészt meg talán jobban illik ehhez a különleges alkalomhoz. 
Hanna a sportbálon tűnt fel először (aki fel szeretné frissíteni emlékeit, a 64. fejezettől tegye) és azóta elég népszerű szereplő lett. A sportbálon történtek pedig nagy valószínűséggel több olvasóm fantáziáját megmozgatták.
Tehát kedves olvasóim, fogadjátok szeretettel ezen különleges alkalomból Hanna szemszögét a sportbálról.

Boldog születésnapot Revulsion!

A zene az ünnepi hangulatot hivatott meghozni (tekintsetek el a tuccogástól a közepén) nem csupán az alkalomhoz, hanem a bálhoz is.
A kép pedig kedves olvasóm, Meli munkája, (Remélem nem haragszik, amiért önkényesen megosztom.) akit megihletett Ann báli ruhája, és ezt a gyönyörű rajzot elküldte nekem. Ismét köszönöm, nagyon imádom és szerintem másoknak is tetszeni fog, ezért bátorkodtam közkinccsé tenni. :)


Hanna szemszöge a sportbálról

Ruhám alja susogott, ahogy végigsiettem a folyosón. Kikerültem egy csapat elsős srácot, akik kíváncsian néztek utánam. Tudtam, elég lenne egyetlen mosoly, hogy az egyik a nyomomba szegődjön, így inkább felszegtem az államat, és gyorsítottam a tempón. Nem volt kedvem elsősökkel flörtölni, sőt lassan már ott tartottam, hogy senkivel sem volt kedvem flörtölni, és ez cseppet sem tetszett.

Elértem a bálterem ajtaját, beléptem, majd megtorpantam felmérve a forgatagot. Még mindig elég sokan keringtek a táncparketten, ám az asztaloknál ülők megfogyatkoztak. Kezdett elmúlni a bor hatása, amit Kate megosztott velem a női mosdóban, így egyre unalmasabbnak tűnt minden. Fárasztott a tánc, a sok ember, főleg mert egyik sem érdekelt igazán. Szerettem volna kikapcsolni, elengedni magam, és mindenféle következmény nélkül élvezni az estét, mint tavaly.

Sóhajtva megindultam a teremben, hogy előkerítsek legalább egy olyan embert, akinek a társasága nem késztetett ásítozásra. A kosárcsapat asztala azonban üresen állt. Cassy valószínűleg egy félhomályos zugban enyelgett Adammel, a többieket pedig elnyelte a tömeg.

Valaki a nevemen szólított, és már láttam is felém kacsázni Greget. Elég részeg lehetett, mert útközben elakadt egy székben, és a mosolya inkább taszító volt, mint vonzó. A részegek fárasztottak a legjobban, így azonnal sarkon fordultam, és cipőm sarkának ütemes kopogásával kísérve kisiettem a teremből.

Hűvös éjszakai levegő ölelt körbe a teraszon, amitől libabőrös lett a karom, mégis jólesett. A korláton mécsesek égtek, így nem volt teljes a sötétség, és az égen is világítottak a csillagok. Idekint könnyebbnek éreztem magam. Nyugalmam azonban nem tartott sokáig, mert észrevettem egy párt néhány méterre jobbra. Elmélyülten csókolóztak, amitől fellobbant haragom. Miért nem tudtam én is ilyen jól szórakozni? Minden adva volt a tökéletes estéhez, mégis egyedül álldogáltam a teraszon.

Dühösen hátat fordítottam nekik, és nagy léptekkel végigsétáltam a kőkorlát mellett egészen a lépcsőig. Ott megtorpantam, és kibámultam a sötét kertre.

Tavaly minden olyan jól alakult. Táncoltam és flörtöltem egész este, és nem éreztem magam ennyire fáradtnak. Nem fizikai fáradtság volt ez, inkább belső fásultság, unalom, ami nem eresztett. Untam a táncot, untam a flörtöt, untam, hogy mindegyik srác úgy nézett rám. Úgy, mintha jelentene valamit az a pár perc, amit velük töltök, mintha többet akarnának. Én azonban tudtam, hazudnak. Mindegyik hazudik.

- Hanna, még a sötétben is úgy világítasz, mint egy karácsonyfa.


Összerezzentem a váratlan hangra, és tekintetemet elszakítottam a fáktól. A lépcső alján is volt egy mécses, ám ez már pislákolt, így a fénye nem ért el az épület faláig. Az árnyákokból csak egy fehér inget és egy szempár csillanását tudtam kivenni, azonban nem kellett látnom, hogy tudjam, Josh az.

-  Legalább látom, hová lépek – szólaltam meg kissé sértetten.

Nem volt kedvem a piszkálódását hallgatni. Josh felkacagott, és az árnyékokból előtűnt egy üveg. Hallottam a folyadék löttyenését, ahogy a szájához emelte, és meghúzta.

Azonnal felcsippentettem a ruhámat, és lesiettem a lépcsőfokokon. Ahogy megálltam előtte, a pislákoló mécses fényében már tökéletesen láttam nem csupán nálam magasabb alakját, hanem az arcát is. Kíváncsian húzta fel a szemöldökét, főleg mikor kikaptam kezéből az üveget, és nagyot kortyoltam belőle.

A whisky égette torkomat, mégis jólesett. Élveztem, ahogy az alkohol melegsége végigjárt, és visszahozta a bor elmúló hatását.

-  Hallottam, mi történt Gretával.

Josh visszavette az üveget, és belekortyolt, míg én tovább beszéltem.

-  Mondanám, hogy sajnálom, de irritált a csaj.

Nem volt kedvem finomkodni, és tényleg elég unszimpatikusnak találtam. Josh azonban nem sértődött meg, elvigyorodott, és átpasszolta az üveget. Nem haboztam újra a számhoz emelni.

-  Nem egy elsős srácot kellene épp szédítened?

-  Nem. Fárasztóak, úgy követnek, mint egy kölyökkutya – legyintettem.

Josh újra nevetett, míg az üveg ismét gazdát cserélt. Az alkohol már a véremben pezsgett, ismét meghozta kedvemet a tánchoz, és további fecsegésre biztatott.

-  A tavalyi bál jobb volt. Ez unalmas.

-  Én elvagyok a barátommal – vágta rá magához ölelve a whiskys üveget.

Felkacagtam. Ilyen társaságban én is jól éreztem volna magam. Mivel már csupán pár korty volt az üveg alján, és éreztem, arra még szükségem van, ha teljesen el akarok lazulni, megragadtam az üveg nyakát, és megpróbáltam elkobozni. Josh azonban nem engedte el. Léptem egyet előre másik kezemmel is az üvegért nyúlva, de elkapta a csuklómat.

Hirtelen nagyon közel kerültem hozzá. Barna szeme szinte feketén csillogott a félhomályban, és váratlanul tudatosult bennem, hogy egy fiú állt előttem. Eddig úgy néztem rá, mint a pimasz kosaras srácra, aki jó partnernek bizonyult egy kis szócsatához. Most viszont éreztem az illatát, a testéből áradó meleget, ami cseppet sem hagyott hidegen.

-  Osztozzunk – mondtam még mindig fél kézzel az üveg nyakán.

-  Jobb ötletem van.

-  Éspedig?

Josh közelebb hajolt. Ahogy megszólalt, éreztem a leheletén az alkohol keserű illatát, ám ez cseppet sem zavart.

-  Tegyük emlékezetessé az estét!

Kissé félrebillentettem a fejemet, mintha fontolóra venném az elhangzottakat. Valójában azonban őt vettem fontolóra. Ismertem, tudtam, hogy rengeteg lánnyal járt, gyakran egyszerre többel, hogy a fél giminek csapta már a szelet, és hogy sosem vette komolyan.

-  Mire gondolsz? – kérdeztem, bár tudtam jól a választ.

Josh szavak helyett megcsókolt. Nem volt tolakodó, de óvatos sem. Mintha biztosra vette volna, hogy nem fogok ellenkezni, mégis megadta nekem a lehetőséget a meghátrálásra. Én azonban nem akartam meghátrálni. Nem vette komolyan a lányokat, de én sem vettem komolyan őt. Csak egy jó estét akart, ahogy én, így cseppet sem éreztem hazugnak a csókját, csak egy kicsit whisky ízűnek.  Visszacsókoltam, és az alkohol mellett valami más is végigszáguldott a véremben.

Mikor véget ért a csók, Josh a kezembe adta az üveget. Elmosolyodtam, és ledöntöttem az utolsó cseppig. Szükségem volt rá, kellett a bátorság, hogy megfelelhessek a véremben lüktető vágynak. Már nem volt elég a whisky, már valami egész másra szomjaztam.

Josh türelmesen nézte, ahogy eltüntettem az alkoholt, és egyszerűen leejtettem az üveget. Nem törött el, de csörömpölve landolt a kövezeten, miközben közelebb léptem hozzá, és átkarolva a nyakát megcsókoltam.

Szívverésem a fülemben dobolt, ahogy egyre hevesebb csókokat váltottunk. Barna haja selymesen puha volt a tarkóján, ám feljebb kemény a hajzselétől. Felkacagtam, ahogy az egyik tüskeszerű hajtincs megszúrta a tenyeremet.

-  Hogy a fenébe tudod ezt kifésülni? – kérdeztem pihegve a vállába kapaszkodva.

-  Sehogy – nevetett, és újra megcsókolt.

Már cseppet sem érdekelt a frizurája, ajkai teljesen elvonták a figyelmemet. Az agyam eltompult, de nem az alkoholtól. Josh olyan természetességgel ölelt magához, mint régóta senki. Nem volt óvatosság az érintésében, teljesen biztos volt magában, biztos volt bennem, hogy nem fogok ellenállni. Igaza volt, nem hessegettem el a kezét, mikor lejjebb csúszott a derekamnál, nem panaszkodtam, amiért a hajamba túrva tönkretette a frizurámat, és nem zavart, hogy időközben helyet cseréltünk a falnál.

Hátam az épülethez simult, és bár fáznom kellett volna ujjatlan ruhában az éjszakai ég alatt, inkább melegem volt. A bőröm lángolt, ahogy Josh végigcsókolta a nyakamat, és lecsúsztatta ruhám egyik pántját a karomra.

-  Mit csinálsz? – kérdeztem kíváncsian az ingébe kapaszkodva.

Még közelebb akartam húzni magamhoz, hogy megtudjam, az ő bőre is ennyire forró-e.

-  Megpróbállak kihámozni a karácsonyi csomagolásból – válaszolta.

Megcsókolta a kulcscsontomat, így kellett néhány pillanat, mire össze tudtam fogdosni elkóborolt gondolataimat. Kapkodva vettem a levegőt, és felnéztem a csillagos égre. Eljött a döntés pillanata. Leállíthattam volna, mondhattam volna, hogy a csóknál több nem lehet, és egy részem ezt is akarta tenni. Csakhogy a másik részem folytatást kívánt, tudni akarta, milyen Josh bőre az ing alatt, és nem érte be a csókkal.

Két kezembe fogtam az állát, és mélyen a szemébe néztem.

-  Nem akarok járni veled – jelentettem ki.

-  Én sem – vigyorgott.

Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak rá.

-  Csak szórakozunk.

-  Csak szórakozunk – ismételte, és megcsókolt.

Ahogy visszacsókoltam, döntöttem. Akartam őt, és nem azért, mert levett a lábamról, pedig igazán jól csókolt, hanem mert őszinte volt. Nem láttam hazugságot a szemében, nem volt hátsó szándék a szavaiban. Egy jó estét szeretett volna, pont ahogy én, és nem vágyott később folytatásra, ahogy én sem.

-  Ne itt! – súgtam a fülébe, mikor a ruhám cipzárjával kezdett matatni.

-  Hol?

-  A szobámban.

Josh bólintott, visszahúzta ruhám pántját a vállamra, megfogta a kezemet, és gyors léptekkel megindult. Vigyorogva mentem vele, és csak annyi időre engedtem el, míg elkértem a kulcsot a portástól.

A szobába vezető útból csak a kuncogásunkra emlékszem. Úgy mosolyogtunk egymásra, mint a rossz gyerekek egy csíny előtt. Minden fásultság semmivé foszlott. Már cseppet sem unatkoztam, adrenalin száguldott a véremben, és tudtam jól, mit akarok.

Kinyitottam az ajtót, Josh pedig behúzott rajta a sötétbe. A becsukódó ajtónak dőltem, és eldobtam a kulcsot, hogy átkarolhassam. Ott folytattuk a csókolózást, ahol a lépcső alján abbahagytuk. Itt viszont nem volt mi megállíthatott volna minket.

Elengedtem a vállát, és kigomboltam az ingét. Újabb csókot váltottunk, miközben lehúztam a válláról. Fehér inge a padlón landolt valahol a sötétben a kulcs mellett. Végigsimítottam a karján, miközben ajka ismét a nyakamra vándorolt. Megragadtam a trikóját, és kihúztam nadrágjából, hogy tenyeremet a bőrére simíthassam. Josh elengedett egy pillanatra, gyorsan kibújt a trikóból, és már át is karolta a derekamat. Lassan hátrálni kezdett az ágy felé, miközben csókba vonva húzott magával. Útközben lerúgtam a cipőmet, így még alacsonyabb lettem, ám ez őt láthatóan nem zavarta.

Elértük az egyik ágyat, és az ablakokon át beszűrődő csillag- és holdfényben láttam a sima és feszes ágytakarót. Olyan volt, mint a frissen hullott hó, amitől az ember ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy megtörje az egyenletességet.

Kibontakoztam Josh karjaiból, és tenyeremmel a mellkasának feszülve lenyomtam az ágyra. Azonnal ráncok gyűltek az ágytakarón, amitől elégedett mosolyra húztam a számat. Josh megszabadult a cipőjétől a zoknival egyetemben, majd kíváncsian nézett fel rám. Barna szeme csillogott, és cseppet sem az alkoholtól. Felzselézett tincsei tovább növelték az árnyékokat a falon. Az ágy melletti ablakon át besütő holdfényben végig tudtam mérni csupasz mellkasát. Ennyivel azonban már nem elégedtem meg, érezni is akartam azokat az izmokat.

Felcsippentettem szoknyámat, és az ágyra térdeltem. Josh azonnal átkarolta a derekamat, és az ölébe húzott. Csókolózni kezdtünk. Ilyen messzire eddig csak egyetlen fiúval jutottam, és bár féltem, hogy akaratlanul is felidézem azokat az emlékeket, aggodalmam alaptalannak bizonyult.

Végigsimítottam Josh mellkasán, ujjaim megismerték bőre tapintását, izmai vonalát, lábaimmal pedig átkulcsoltam a derekát. Szívverésem hangosan dobolt a fülemben, ahogy jobb kezével végigsimított a lábamon egészen a csípőmig. Aranyszínű ruhám hullámokba gyűlt a derekamon.  Előbb az egyik, majd a másik pántja is lecsúszott, miközben Josh apró csókokat hintett a bőrömre.

Úgy éreztem, elolvadok, bár lehet hogy csak a hirtelen beáradó fény hitette el velem. Lehunyt szemmel csókolóztunk, mégis éreztem a lámpafényt az arcomon, ám amilyen hirtelen jött, már el is tűnt. Tudtam, hogy valaki benyitott a szobába, de cseppet sem érdekelt.

Josh is hasonló véleményen lehetett, mert újra megtalálta ruhám cipzárját. Ezúttal nem ellenkeztem, mikor elkezdte lehúzni. Báli ruhám feleslegesnek tűnt. Már én is csupán csomagolásnak találtam, ami megakadályozott benne, hogy teljesen Josh bőréhez simuljak.

-  Biztos vagy benne? – kérdezte, miközben a ruha leomlott.

Válasz helyett kihúztam karjaimat a pántokból, és átkarolva a nyakát újra megcsókoltam. Josh belemosolygott a csókba, megragadta a derekamat, és az ágyra döntött.

-  Tudod, Hanna, egyre jobban kedvelek – mondta, ahogy fölém hajolt.

Nem tudtam eldönteni, gúnyolódott, vagy komolyan gondolta, de nem is érdekelt. Nem beszélgetni akartam vele. Már semmi más nem számított, csak, hogy még közelebb legyen hozzám. Szükségem volt rá, akartam őt, hogy teljesen elevennek érezzem magam. Hogy elűzze a fásultságot, szép emléket teremtsen, ami elfedi a múltat.

-  Sok a duma – jelentettem ki, és magamhoz húztam egy újabb csókra.


Záró megjegyzések:
Remélem, tetszett ez a kis születésnapi meglepetés. :)
Nem tudom elégszer megköszönni azt a kitartást és türelmet, amit kapok, a sok kedves visszajelzésről nem is beszélve. Köszönöm!
(A nézőpontváltások mindig kihívást jelentenek, szóval örülnék néhány visszajelzésnek, mennyire sikerült átadnom Hanna belső gondolatait. Ha van kedved, és megfogalmazódott benned néhány érzés vagy gondolat, ne habozz megosztani velem akár itt, akár AFS-en.)

2014. október 11., szombat

Az élet ízei

Filmünnep van, szóval aki teheti, gyorsan rohanjon el a moziba és használja ki az alkalmat. 
Én is így tetem és választásom Az élet ízeire esett. Úgy gondoltam, jót fog tenni egy ilyen nyugis film zaklatott lelkiállapotomnak és vettem hozzá egy adag pattogatott kukoricát is, hogy ne tűnjön kínzásnak üres hassal remek ételeket bámulni a vásznon. Nem csalódtam.
Ismertető (önkényesen megrövidítve):
"A festői szépségű dél-francia kisvárosban Madam Mallory (Helen Mirren) éttermének, az előkelő Le Saule Pleureur-nek nem akad párja: a Michelin csillagos konyhában egymás után készülnek a gasztronómiai csodák a szenvedélyes, ám kissé vaskalapos tulajdonosnő irányításával. Az egyszerű ételek is kifinomult fogássá változnak a keze alatt, amivel vendégeit teljesen megbabonázza. De a tökéletes recepthez mindig kell egy izgalmas hozzávaló. És ez most az egzotikus Indiából érkezik. Egyik napról a másikra toppan be a csendes városkába a Kaddam család, akik nem kisebb tervvel állnak elő, mint hogy megnyitják indiai éttermüket szemben a francia gasztrocsodával. Nem csak a hangos zenétől lesz zajos a környék, de a kurkuma, a szegfűszeg, a curry, és a garam masala is felpezsdíti a lakók ízlelőbimbóit. Az eddig rozmaringtól, és bazsalikomtól illatózó környék élete kezd teljesen a feje tetejére állni, és ezt persze Madam Mallory sem nézheti tétlenül. Megkezdődik a rivalizálás, míg nem a Kaddam család gyöngyszeme, a hihetetlenül tehetséges Hassan (Manish Dayal), és Madame Mallory elbűvölő séf helyettese, Maguerite (Charlotte Le Bon) szövetkeznek: a két teljesen eltérő kultúra ízeit egyesítve élettel telítik meg nem csak a tányérokat, de a bájos városkát is."
Ez a film többről szól, mint a jó ételek szeretete és a konyhaművészek elhivatottsága. Ahogy a cím is mutatja, az életről mesél, az élet ízeiről, ami lehet olajos, tejszínes vagy épp fűszeres, hiszen mindenkinek más az ízlése.
Az alaphelyzet nem ismeretlen, mégsem lehet megunni. Én kifejezetten szeretem az olyan műveket, amikben a kultúrák összecsapnak, csiszolódnak és a végére rájönnek, hogy bizony mindegyiknek van létjogosultsága, még akkor is, ha radikálisan más. Ebben a filmben is ez a helyzet.
A Kaddam család hozza el ezt a kulturális újítást, és bár mindkét fél beszáll az adok-kapok meccsbe, a radikalizmus szerencsére elfojtva marad, így csupán vitának tűnik az ellentét. Vitának, ami mindkét fél épülésére szolgál, és amitől a néző is több lesz kicsit. Mert legyen curry vagy lecsó, mindkettő étel és mindkettőt lehet szeretni.
Nagyon tetszett a film felépítettsége. A vitát ízletes humorral fűszerezték két határozott karakter formájában és jó néhány kifejezetten vicces jelenet által. Időnként felkacagtam, szóval remekül szórakoztam.
Az ételeket is megfelelően adagolták, a receptek nem vitték el a percek nagy részét, hanem szépen belesimultak a kulturális küzdelembe és a gasztronómiai csatározásba. Kedvet hoztak a főzéshez, vagy legalább egy jó vacsorához, piknikhez vagy ebédhez. 
A romantika is szépen simult a kontextusba, fűszerként volt jelen és végig megmaradt a séf háta mögött, mint egy jó kukta. Ráadásul fokozta a kultúrák összecsiszolódását.
Marguerite
A karakterek jól kidolgozottak és a színészekre sem lehet panasz. A legjobb választásnak Marguerite-et alakító Charlotte Le Bon bizonyult. Mindig nagyra értékelem, ha nem tökéletes szépségnek tűnő hölgyeket állítanak a középpontba. Ő pedig pont ilyen, mert bájos, de hétköznapi, egy lány a sokból. Tekintve, hogy Hassan szerepére egy kifejezetten jóképű indiai származású férfit sikerült találniuk, Manish Dayalt még jobban örültem neki.
A filmnek remek hangulata van, amit tökéletesen passzoló zenével festettek alá, ahol kellett indiai stílusban. A képi világra sem lehet panasz. A főzés közeli képei, ahogy a hozzávalók lassan adagolódtak, különösen jól mutattak széles vásznon. 
Összességében tehát egy remek film. Könnyed, kellemes és finom, mint egy könnyű vacsora és a mondanivalója laktatja a néző szívét.
Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy hangulatos és bájos filmre vágyik. Főzni szeretőknek pedig különösen javallott egy tálcányi gondosan összeválogatott étel mellé.

2014. október 9., csütörtök

Rózsaszín pöttyök V.

Ezek a pöttyök most nem lesznek olyan rózsaszínek, sőt.
A blogom nem lelki szemetesláda, mert tudom, senki sem kíváncsi sirámaimra és amúgy sem vagyok az a panaszkodó fajta. Ha valami bánt, lerendezem magamban. Csakhogy a blogbejegyzéseim az aktuálisan fejemben forgó dolgokat képezik és most olyan nagy a káosz a két fülem között (és egy kicsit lejjebb is...), hogy ha nem írom ki magamból legalább egy részét, beleőrülök.
"Mindig töltve vagyok
Ne szarakodj a szívemmel"
Oké, valószínűleg az őrülettel cseppet elkéstem...
A helyzet ugyanis az, olyan lelki gyomrost kaptam az elmúlt napokban, hogy még mindig bizsereg a helye. Nem akarom részletezni, nem is az a fontos, hogy konkrétan mi történt, hanem maga az érzés és a pofon. Lehet, hogy másnak nem is lenne nagy dolog, de én kissé máshogy működöm, mint az átlag lányok.
Egyrészt nehezen szeretek. Van, aki könnyedén belehabarodik bárkibe néhány szép szótól, van aki mindenkit hamar megkedvel, van akit állandóan egy kisebb rajongó tömeg vesz körül. Én nem ilyen vagyok. Könnyen haverkodom, de nehezen nyitok. Sok emberrel vagyok jóban, de fél kezemen meg tudom számolni, kik a barátaim. Nálam a barátság tartós, szívós és fontos. Akit egyszer a barátomnak nevezek, ahhoz ragaszkodom. Akkor is, ha a kapcsolatunk hullámvölgybe kerül, akkor is, ha ritkán látom és akkor is, ha nem én vagyok az a lányos "legjobb" barátnője. Mert én mindent szívvel és lélekkel teszem és ha egyszer valakit megszeretek, bérelt helyet kap idebent.
Ebből gondolom egyértelmű, hogy szerelmi téren sem vagyok egyszerű eset. Nem üldözöm az érzést, megvagyok egyedül, mert úgy gondolom, ha eljön az ideje, úgyis előkerül. Óvatos vagyok, mindent jól megfontolok és soha nem engedem meg magamnak, hogy illúziókba essem. 
Mivel pedig én ennyire komolyan veszem, mit súg a szívem, ugyanezt várom el másoktól is. És itt van az a pont, ahol a két dolog ütközik és ahol kedvem támad pisztolyt rántani. 
Megszerettem valakit és ahogy a mondás tartja, csak akkor jön rá az ember, mi a fontos, amikor elveszíti. Nem mondom, hogy beleestem, de kétségkívül megszerettem. Megszerettem annyira, hogy számítson nekem, hogy elkezdjek ragaszkodni hozzá és kitolhasson velem.
Nálam minden kapcsolat alapja az őszinteség és a bizalom. A hazugságokat nem tűröm és a köntörfalazást is nehezen viselem. Egyenes vagyok és ugyanilyen egyenességet várok cserébe. Mikor azonban érzelmek is játszanak, kevésbé vagyok óvatos. Feltételezem, hogy ha nekem fontos és az érzés kölcsönös, akkor ő is így fog viselkedni velem. Hatalmasat tévedtem. 
Az illető ugyanis visszaélt nem csak a türelmemmel és megértésemmel, hanem a bizalmammal is. Bíztam benne, hiszen miért ne tettem volna, mikor olyan jól alakultak a dolgok. Hazudott nekem. Kétszer. Ezek után pedig már bele sem merek gondolni, mi nem volt még igaz.
A legjobban mégis az fáj, hogy nem fogta fel, mennyi kárt okozott nekem. Egy teljes hétig a totális bizonytalanságban tartott (Gyűlölök bizonytalan lenni.), semmit sem magyarázott meg, hiába kérdeztem és csak hitegetett. Aztán zsinórban kétszer átdobott azon a bizonyos palánkon és még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy mentegesse magát. Sőt, beismerte, hogy szemét, de azt már nem mondta meg, hogy miért. Fogalmam sincs, miért viselkedett ilyen csúnyán velem és valószínűleg már nem is fogom megtudni. A gond csak az, hogy ennyi kérdéssel a fejemben, ennyi érthetetlen dologgal a hátam mögött nagyon nehéz lezárni bármit is. Ha lenne okom, apró magyarázatom, mi és miért történt, egy kicsit érteném és könnyebben tudnám azt mondani, oké, ez van. Így viszont nagyon nem oké.
"A fiúk a könyvekben egyszerűen jobbak"
Nőből vagyok, szóval az agyam csak jár és jár, elméleteket gyárt és kattog össze-vissza, amin nem sokat segít, hogy a szívemet is érinti a dolog.
Jelenleg két dolog segít rajtam, ha munkába temetkezem vagy ha kiüvölthetem magamból gondolataimat. Legszívesebben persze az Ő szemébe mondanám, de mivel nem áll szóba velem, kénytelen vagyok más formában megtenni.
Az egyik értelemszerűen ez a nyafogó bejegyzés, a másik pedig egy ceruza és egy papír. Mikor ugyanis kezdtem kijönni a béketűrésemből és rájöttem, többet érzek, mint kellene csapongó gondolataim rímekben jutottak az eszembe. (Ez is az Ő hibája, mert szereti a verseket.) Megkönnyebbültem tőlük és egy kis kicsinyes elégtételt éreztem, hogy az Ő terepén kontárkodom.
Szóval írtam néhány verset, szám szerint tizenhármat (bőven több, mint kellene) és elhatároztam, ez a tizenhárom versike lesz a mankóm. Tizenhárom napot adok magamnak a "gyászra", ennyi idő alatt kell kiebrudalnom a szívemből és a gondolataimból. Tizenhárom napig sajnáltathatom magamat, mazochistán emlékezhetek, de aztán vége. Tovább kell lépnem.
Motiválva magamat elhatározásom betartására, minden nap felteszek AFS-re egyet ezekből a versnek csúfolt szösszenetekből. Mától indul a visszaszámlálás és talán ezek a buta rímek megadják az elégtételt, hogy bár az Ő szemébe nem mondhatom, mit érzek vagy gondolok, kapnak egy kis közönséget.
Összefoglalva tehát egy srác miatt jelenleg nem vagyok sem beszámítható, sem valami használható. No, de mindenkinek vannak rosszabb napjai...
"Hiányzik nekem, hogy én is hiányozzak egyvalakinek."
/Szabolcsi Erzsébet/

Viszont, hogy ne csak a szánalmas nyafogásomról szóljon ez a bejegyzés, hoztam egy vidám körömmintát. Nyáron volt ilyen bohókás a körmöm és Rómában is villogtam vele.

Cseresznyés-pöttyös köröm
Kell hozzá:
fekete, fehér, piros és zöld lakk, illetve átlátszó fedőlakk
Lakkozás:
Az öt körömből hármat festettem pöttyösre, de ez ízlés szerint alakítható. Ez a három köröm kapott egy réteg fekete lakkot, majd száradás után a fehér lakk ecsetjének hegyével pöttyöket nyomtam rá. 
A maradék két köröm már egy fokkal bonyolultabb. Ők fehér alapréteget kaptak. Aztán száradás után a mutató ujjam körmére háromszor, míg a kisujjamra kétszer két kisebb piros pöttyöt tettem szorosan egymás mellé, hogy összeérjenek. Ezután a zöld lakk ecsetjének élével óvatosan meghúztam a cseresznyék "szárait" háromszögeket alkotva a pöttyökkel.
Miután minden pötty megszáradt (tovább kell száradni hagyni, mert a pöttyök lakkja néhol vastagabb) átlátszó lakkal fixáltam őket.
Szerintem egyszerű minta, mégis nagyon mutatós. Nem túl színes, mégis vidám, bármilyen alkalomra tökéletes lehet.

Zárszónak hoztam egy dalt, ami tökéletesen passzol aktuális lelkiállapotomhoz. 
Meg Myers dalait egyszerűen imádom.


2014. október 6., hétfő

A csábítás kilenc szabálya

Nagyon sok pozitívat hallottam erről a könyvről, amit a Moly is alátámasztott. Jelenleg ugyanis 82. legjobb romantikus könyv a molyocskák értékelései alapján.
A borító mutatós, nagyon szeretem, ha a borítón lévő emberek arca nem látszik, mivel így cseppet sem befolyásolja az olvasói fantáziát. A cím pedig önmagáért beszél.
Meglehetősen vaskos könyv, majdnem 500 oldal, így nem az a cipelgetős fajta, ráadásul akad benne erotika nem is kevés, így pirulósabbak inkább ne olvassák tömegközlekedésen.
Arany pöttyöt kapott, így nem meglepő a felnőtt tartalom, engem mégis zavart kicsit. Zavart, mert ezek szerint a Könyvmolyképző Kiadót is elérte az aktuális erotikus sikk és mert az én ízlésemnek picit sok volt belőle.
Ettől eltekintve, - na meg a néhányszor figyelmetlenül önkényesen átírt keresztnevektől - hozta az elvárásokat.
Fülszöveg:
"Egy igazi lady nem szivarozik, a lovat nem férfi módra üli meg, nem foglalkozik vívással és nem is párbajozik. Ezenkívül nem lő pisztollyal és nem kártyázik férfiklubban.
Lady Calpurnia Hartwell mindig betartotta ezeket a szabályokat, de végül is mi értelme volt ennek? Még mindig nincs férjnél és enyhén szólva elégedetlen a helyzetével. De most megfogadta, hogy megszeg minden szabályt és végre élvezni fogja az életet!
De ahhoz például, hogy végigtáncoljon egy bált vagy szenvedélyesen csókolózzon, kell egy megfelelő partner is. Egy olyan férfi, aki mindent tud a szabályszegésről. Például az elbűvölően vonzó Gabriel St. John, Ralston márki, akinek épp olyan rossz a híre, mint amilyen bűnös a mosolya.
Ha Lady Calpurnia nem vigyáz, akkor éppen a legfontosabb szabályt fogja megszegni: akik az élvezeteket keresik, azoknak soha nem szabad reménytelen szerelemre lobbanniuk..."
Könnyed, romantikus, kosztümös regény. Minden megvan benne, amit ezektől a címkéktől elvár az olvasó. Korhangulat bálokkal, ruhákkal, kimért társalgással, pletykákkal és nemek közti szakadékkal. Kaland, ahogy a szürke kisegér felfedezi a nagyvilágot és humor mert a világ jóval szórakoztatóbb, mint hitte volna. Romantika, hiszen mindig kell egy jóképű, rossz hírű, csábító férfi, aki még gazdag is és egy kis szenvedély, ha a kisegér találkozik a szóban forgó úriemberrel.
Az olvasó tehát nem csalódhat, pontosan azt kapja, amit a borító és a cím ígér, még akkor is, ha a csábítás kilenc szabálya manapság kissé idejétmúlt listának tűnik. Sőt, megkockáztatom, hogy ez tipikusan olyan könyv, amit minden nő szívesen olvas.
Hiszen melyik hölgy nem élvezi, ha egy átlagos vagy inkább a közvélemény szemében átlag alatti nőnek szurkolhat. Ha ez a nő kiáll magáért egy férfiak uralta világban, ha lázad és szakít a konvenciókkal, mégis megmarad igazi hölgynek és ha mindezt egy viharosan romantikus kapcsolattal körítik. Igen, ez egyértelműen egy női könyv. Ettől függetlenül azonban szerintem a férfiak is szórakoztatónak találhatják.
Callie kalandjai igazán vidámak, jókat kuncogtam akcióin, mikor egy újabb tételt húzott ki listájáról. A szereplők könnyedén megkedvelhetők kivétel nélkül. Csupa olyan figura, aki tökéletesen passzol ebbe a kosztümös környezetbe és akik tovább színesítik az eseményeket. A párbeszédek pörögnek, nincs üres és felesleges fecsegés, csak egy kis csipkelődő humor, hogy tovább fűszerezze a könyvet.
A szöveg gördülékeny, és bár oldalszámra hosszú könyv, a fejezetek kényelmes terjedelemben követik egymást. Az írónő stílusára sem lehet panasz, pont olyan, amilyet ez a történet igényel.
A cselekmény aprócska fordulatokkal halad előre, összességében mégis teljesen kiszámítható. Nem nehéz kitalálni, mi lesz a vége, ám ez nem von le semmit a bájából, sőt inkább ez adja az egyik fodrot erre a romantikus köntösre. 
Mielőtt azonban úgy tűnne, az egekbe magasztalom és tökéletesnek tartom, meg kell említenem két apróságot, amolyan szépséghibát.
A könyv vége - és itt nagyjából az utolsó száz oldalra gondolok - nagyon el lett nyújtva. Az írónő duplán elhúzta a szokásos sablonkört, ami teljesen feleslegesnek bizonyult. Bőven elég lett volna az egyik bonyodalom (szerintem a második), nem kellett volna két melodrámát belesűríteni.
A könyv második foltocskája a felnőtt tartalomban keresendő. Ez valóban egy olyan történet, ami igényli az ágyjelenetet. 28 éves vénkisasszonnyal a főszerepben garantáltan sok az elfojtott vágy, amit fokozatosan ki lehet engedni színesítve a cselekményt és fokozva a hölgy személyiségének kibontakozását. Csakhogy véleményem szerint az írónő itt is túlzásba esett. Minden lehetőséget megragadt egy kis pásztorórára és olyan részletekbe menő leírásokkal, hosszú oldalakon keresztül tette meg, hogy néha kiestem a könyv könnyed, romantikus, kosztümös varázsából. Nekem ehhez a témához nem passzolt a szókimondóan túlfűtött erotika. Ismét bebizonyosodott, hogy a kevesebb néha több.
Összességében tehát jó könyv, remekül szórakoztam rajta, a célt elérte, tökéletesen kikapcsolt pár órára.
Épp ezért bátran ajánlom mindenkinek (hölgyeknek különösen), aki egy kis romantikus szórakozásra vágyik selyemkosztümben. 

Kiegészítés:
Bár a könyv egy kerek egész és lezárt történetet mesél el, aki szívesen olvasná tovább, megteheti. Sarah MacLean írónő ugyanis írt még két könyvet ebben a témában, ebben a világban. Love by Numbers sorozatcím alatt további két szereplő sorsát egyengette el a szerelem felé. Nem túl meglepő módon Ralston testvéreiről van szó. 
Ten Ways to Be Adored When Landing a Lord című kötetben Nick talál párt, míg Eleven Scandals to Start to Win a Duke's Heart cím alatt Juliana is megkapja hercegét. Utóbbi valószínűleg senkit sem lep meg, aki a fent tárgyalt könyvet olvasta.
Magyar megjelenésükről nincsenek információim, de nagyon remélem, hogy a kiadó nem feledkezik meg róluk. Szívesen elolvasnám Nick és Juliana kétségkívül szórakoztató románcait is.

2014. október 4., szombat

Mozgóképek XXV.

Filmes szempontból egész mozgalmas volt az elmúlt hónapom. Szám szerint 6 filmet néztem meg, ráadásul ezek közül kettőt moziban. Moziélményeimről azért nem írtam külön bejegyzést, mert könyvadaptációkról van szó, a történetükről tehát írtam már korábban és nem szívesen ismétlem magamat.
Most, hogy jobban belegondolok, a hat filmből öt könyv alapján készült...

Téli mese
"Ebben a különös világban minden megtörténhet. New York nem az a város, amit ismerünk. Lakói másképp öltöznek, másképp viselkednek, más szabályok szerint élnek - és mindig készen állnak a csodára. Peter (Colin Farrell) bevándorlók gyermekeként érkezett ide, de mert nem engedélyezték, hogy partra lépjen, egy csöpp hajón érte partot. Azóta szakképzett betörő lett, majd miután összekülönbözött a bandavezérrel, örök szökevény. Egy betörése során a fiatalember beleszeret egy rejtélyes, titokzatos lányba - aki halálos beteg. Egy másik betörés után őt és fehér lovát titokzatos felhő nyeli el. Amikor évtizedekkel később újra előbukkan, már minden egészen más, mint addig volt, és ő nem emlékszik semmire"
Könyvadaptáció méghozzá egy olyan könyvnek a filmváltozata, amit nem bírtam végigolvasni. Ez pedig nálam nagy szó, mert makacs vagyok és kitartó, van azonban néha olyan pont, amikor azt mondom, elég volt. Így jártam Mark Helprin könyvével. Annyira filozofikus akar lenni és annyira terjengős, hogy 300 oldal után sem láttam semmi értelmét. Csak szenvedtem vele, így inkább hagytam a fenébe. (Az utolsó tíz oldalt azért átfutottam, ami újabb bizonyítékkal szolgált, milyen jól tettem, hogy nem küzdöttem tovább vele. A befejezés sem mondott ugyanis semmit.)
Gondoltam, hátha a filmmel nagyobb szerencsém lesz. Nos, nem lett.
Ez a film pont annyira kötött le, mint a könyv, vagyis zéró. Csupán a könyvbeli terjedelem picike részét dolgozták fel (Még szerencse, különben többnapos filmélmény lenne...) és azt úgy átírták, hogy rá sem lehet ismerni, mégsem javított rajta sokat, sőt. A filozofikus ömlengésből giccsparádét gyártottak és nem tudom eldönteni, melyik a szörnyűbb.
Se így, se úgy nem tetszett. Senkinek sem ajánlanám.

Eltitkolt életek
"A sikeres írónő, Erica Falcks szülei váratlanul meghalnak egy autóbalesetben, majd a tragédia után bekopogtat hozzá egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Erica féltestvére. A meglepett nő nem hisz az ismeretlennek, de mire megbarátkozna a gondolattal, néhány nappal később holtan találják a férfit. Erica - nyomozó férje tudtán kívül - saját szakállára kutatni kezd és hamarosan rájön, hogy édesanyjának a múltban több sötét titka volt családja és ismerősei előtt. Az igazság kiderítése során Erica élete is veszélybe kerül: vannak, akiknek érdekében áll a titkok megőrzése"
Szintén könyvadaptáció, ám mivel krimi, nem vonzott igazán. Valójában csupán a filmes poszter (mellékelt kép) miatt néztem meg, ami egy hónapig díszítette a koliszobánkat. Gondoltam, ha már nap, mint nap látom, nem ártana tudnom, miről is szól.
Tipikus skandináv krimi. Múltbéli rejtély (nem túl meglepően a második világháború idején), családi titkok és borongós képi világ. Hangulata kétségkívül van, cseppet nyomasztó, de nem az a kifejezetten ütős fajta. Én könnyedén átláttam a szálakat, tudtam jól, ki sáros és sejtettem is hogy miben.
Szóval nem rossz, de nem is kiemelkedő. Azoknak ajánlanám, akik láttak már skandináv krimit és szerették.

Felcsípve
"Alice negyvenéves, elvált divatmagazin szerkesztő, akit semmi más nem érdekel a szakmáján és karrierjén kívül. Munkájában maximalista, de bármennyire is áhítozna egy főszerkesztői állásra, valami hiányzik ehhez az életéből. Az a valami pedig egy férfi. Ebben játszik kezére a szerencse, egy nála húsz évvel fiatalabb egyetemista srác személyében, akit véletlenül ismer meg egy repülőúton, majd sorozatos véletlenek folytán félreérthetetlen helyzetben fotózzák le őket. A hirtelen jött "kalandtól" viszont a munkahelyén olyan pasifalónak kezdik látni, aki így akár még főszerkesztő is lehetne. Alice tehát kap a lehetőségen, és a fiatal srácot afféle trendi kellékként felhasználja az áhított főszerkesztői pozíció megszerzéséhez. A divat világába belepottyanó tini azt hiszi, viszonya, a roppant csinos szerkesztőnővel akár komolyabbra is fordulhat, amiről Alice a kezdetekben hallani sem akar. Ám nem könnyű az események irányítása, ha szerelem veszi át a hatalmat cselekedeteink irányítása felett és kezdeti kihasználást követően a szépséges szerkesztőnő is kezd belehabarodni az ártatlan tinédzserbe."
Francia vígjáték se több, se kevesebb. A történet persze nem új, volt már ilyen film nem is egy, mégis nagyon szórakoztató. A francia humornak, főleg ha egy kis romantikával társul, bája van. Olyan könnyed, hétköznapi mégis hihetetlen helyzeteket alkotnak, hogy a néző nem tud nem mosolyogni.
Remekül szórakoztam rajta, kikapcsolt, ahogy egy vígjátéknál elvárt. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki romantikus vígjátékra vágyik, főleg ha szereti a francia filmeket.

Az emlékek őre
"Egy tökéletes jövőben, ahol nincs háború, fájdalom, szenvedés, az ifjú Jonas is megkapja életre szóló feladatát a vének tanácsától. A mentorával töltött idő alatt azonban ráébred, hogy mekkora árat kell fizetnie mindenkinek ezért a színtelen békéért. Az emlékek ifjú őre letér a kijelölt ösvényről és a szabályokat felrúgva azt teszi, amiről azt gondolja, hogy helyes."
Ez egy olyan könyvadaptáció, amit volt szerencsém olvasni és megnézni moziban. Applequeen mondta, hogy nézzük meg és mivel olvastam és piszkálta a kíváncsiságomat, nem mondhattam nemet.
Akadt változtatás bőven az eredetihez képest, amit meg is értettem. Muszáj volt öregíteniük kicsit a szereplőket, beletenni egy szerelmi szálat és felpörgetni a végét, hogy széles vásznon eladható legyen. Szóval jogosnak gondolok minden módosítást, ám mint olvasó csalódott vagyok. A film ugyanis egy tucat tinifilm lett a sokból és meg sem közelítette a könyv erejét. Egyszer nézhető, míg az eredeti mű olyan, hogy az ember utána még legalább órákig agyal rajta. 
Épp ezért azt mondom, előbb mindenki olvassa el a könyvet. Utána is meg lehet nézni, mint a manapság divatos tinidisztópiákat.

Csillagainkban a hiba
"Hazel Grace (Shailene Woodley) és Gus (Ansel Elgort) kamaszok, és sok mindenben hasonlítanak egymásra: a furcsát jobban szeretik az átlagosnál, ötletesen, szellemesen, felelőtlenül akarnak élni, és vonakodva, de beletörődnek, hogy az egymás iránt érzett szerelmük egészen új, különös utakra sodorja őket.Kapcsolatuk rendkívüli. Többek között azért, mert a súlyos rákbetegek önsegítő csoportjában ismerkednek meg; a lány elválaszthatatlan társa egy vontatható kis oxigénpalack, a srácnak pedig már amputálni kellett a lábát.Viharos szenvedélyeik elválaszthatatlanok attól a tudástól, hogy csak a szerelmük tart örökké - ők nem."
Ez egy nagyon jó adaptáció. Piros pont a készítőknek, a film ugyanis pont olyan mint a könyv. Igaz, nem volt túl nagy dolguk vele, hiszen nem az a kifejezetten bonyolult és sűrű történet. 
Véleményem róla gyakorlatilag ugyanaz, mint ami olvasás után kialakult bennem. Nem fogott meg jobban a történet, de nem is untam a filmet. A zenékkel és a látvánnyal elvoltam és a vandalizmusos jeleneteken jót derültem. 
Szóval még mindig nem értem ezt a nagy felhajtást, de szívesen ajánlom mindenkinek. Aki olvasta, garantáltan nem fog csalódni, az adaptációk egyik díszpéldánya.

Ha maradnék
"Mia Hall a tinédzserek gondtalan életét éli és a legfontosabb döntés, amit meg kell hoznia, nem más, mint, hogy zenei pályára készülve felvételizzen a nívós Juilliard zeneakadémiára vagy szerelmével, Adammel fűzze szorosabbra a szálakat. Azonban minden megváltozik, amikor egy felszabadult családi kirándulás tragédiába torkollik, Miának pedig élet és halál között egy sokkal fontosabb döntést kell meghoznia, amely nem csak a jövőjét, hanem egész sorsát befolyásolja."
Nagyon-nagyon vártam már ezt a filmet, mert a szívemnek igen kedves könyv alapján készült. Egyértelmű volt, hogy moziban fogom megnézni és mivel anyukám is olvasta (neki is nagyon tetszett), el is vittem magammal. Vicces volt, hogy csak ketten ültünk a moziteremben...
Boldogan jelentem, cseppet sem csalódtam. Remek adaptáció. Tetszett, ahogy megoldották a visszaemlékezéseket és tetszett, hogy a filmben is olyan fontos szerepet játszott a zene, mint a könyvben. A színészválasztásra sem lehet panaszom és úgy általában csak egyetlen egy dologba tudnék belekötni - Adam utolsó mondatába - de inkább nem teszem. Tökéletes volt így is.
Meleg szívvel ajánlom mindenkinek, főleg azoknak, akik már olvasták, nem fognak csalódni. Aki pedig még nem olvasta és kedvet érez hozzá, tegyen vele egy próbát, hátha a könyvre is kíváncsi lesz.

Értékelés:
Ha maradnék                      ->  10
Csillagainkban a hiba         ->  9
Felcsípve                            ->  9
Az emlékek őre                  ->  8
Eltitkolt életek                   ->  7
Téli mese                           ->  4